A PC (gát) izomzat fejlesztése – a vibrátor szerepe

Egyes nőknél a közösülés alatti szexuális reagálást a széles és laza hüvelybejárat akadályozza. Vagyis azok a nő testében levő izmok, amelyek körülveszik a hüvelyt olyan gyengék, hogy nincs elég súrlódás a pénisz és a hüvelyfal között. Sőt, a partnerek egyike sem érzi egyértelműen, hogy megtörtént-e a bevezetés A fő izmot, amelyet ilyenkor meg kell erősíteni, pubo-coccygeus, vagy röviden PC izomnak hívják. Úgy írható le, mint az egész medence fő záróizma, amely elöl a szeméremcsonttól hátul a farkcsontig nyúlik. A terápiát megelőző szexológiai vizsgálat során már tisztázandó ennek az izomnak a reagáló készsége és ereje.
Arnold H. Kegel amerikai nőgyógyász fél évszázada kidolgozott bizonyos gyakorlatokat ennek az izomnak a megerősítésére, s ezeket bármely nő, bármikor és bárhol gyakorolhatja. Persze először meg kell tanulnia azonosítani ezt az izmot önmaga számára. Ennek érdekében ajánlatos a vécén ülni, a lábakat teljesen szétrakva. Ha ilyenkor elindítja, majd megállítja a vizelet folyását, tudatára ébred a PC izomnak, mert csak ez az izom képes megállítani a vizelést ilyen körülmények között.
Normális PC izom tónus: Ha a mutatóujjat a hüvelybe vezetve körben mozgatjuk, minden irányban ellenállást érzünk. A nő képes szándékosan összehúzni az izmot. (Balra)
Gyenge vagy hiányzó PC izom tónus: A hüvely középső harmada tág és a hüvelyfalak lazák. A nő nem képes szándékosan összehúzni a hüvelyizmokat.
A PC-izomzat megerősítése elég könnyű, hála egy sor alapgyakorlatnak, melyeket Kegel-féle gyakorlatoknak neveznek. Nagy előnye ezeknek a gyakorlatoknak, hogy mindenhol elvégezhetők, pl. munkahelyen, vagy internetezés közben, dugóban ülve, stb…
A gátizomzat vagy a pubococcygeal izom (PC-izomzat) felelős a hüvely és húgycső körüli, méh és gátkörnyéki szervek felfüggesztéséért, feszességéért. A gátizomzat ezen kívül szerepet játszik ezen alhasi szervek optimális működésében. A pubococcygeus izom elöl, a szeméremcsonttól a hátul levő coccyx-ig nyúlik és körülveszi a hüvelyt. Mind a nőknek, mind a férfiaknak előnyt jelent, ha a PC izmaik erősek. Többek között fokozza az orgazmus élvezetét és nagyobb kontrollt biztosít a magömlés felett.
Azonosítsuk a PC izmainkat
– Képzeld el, hogy vizelsz. Most feszítsd meg azokat az izmokat, amiket a vizelés megállításához használnál. Ezek a PC izmaid. Most próbáld meg még egyszer. Így a PC izomzat elülső vagy a frontális részét húzod össze.
– Húzd össze és engedd el. Nőknél ez a vagina izmainak erősítésében segít, míg férfiaknál a magömlés feletti nagyobb kontrollt fejleszti.
– Húzd össze kétszer. Most azokat az izmokat feszítsd meg, melyekkel a szellentést akadályoznád meg. Ez a PC izomzat hátulsó része. Sokan nagyon is megfeszítve tartják ezt az izmot. A kihívás ennél az izomnál az akarattal való ellazítás elsajátítása.
– Most húzd össze a hátulsó izmokat ötször egymás után. Próbálj arra figyelni, hogy minden alkalom után elengedd a végbélzáró izmaidat.
Gyúrd a vasat – A PC izmaid ugyan olyanok, mint bármelyik más izmod; időbe és sok gyakorlásba telik, hogy megerősítsd őket. Az alábbiakban találhatsz néhány Kegel-féle gyakorlatot:
Feszítsd meg az elülső PC izmaidat. Tartsd így őket amíg elszámolsz ötig. Ezt ismételd meg öt és tíz alkalom között (vagy többször, ha könnyűnek tűnik). Tarts szünetet. Ismételd meg háromszor. Találd meg azt az ismétlésszámot, ami nem fáraszt ki és csináld meg a gyakorlatsorozatot naponta háromszor. Következő héten ezt is növeld.
– Gyakorold ezeket miközben vizelsz. Nézd meg hogyan tudod megállítani a pisilést, majd azt újra elindítani.
– Ellenőrizd a légzésedet. Vegyél levegőt, amikor megfeszíted az izmaidat, lélegezz ki, amikor elengeded őket.
– Feszíts meg és engedd el az izmaidat minél gyorsabban miközben végzed az ismétléseket. Ezt ellenőrizd be- illetve kilégzéssel.
– Szívd fel. Képzeld el, hogy vizet próbálsz felszívni a vagináddal, illetve a fenekeddel, majd kinyomod. El tudod ezt a két dolgot különíteni?
– Vonj be egy játékszert. Egy másik módja annak, ahogyan egy nő fejlesztheti szexuális reagálókészségét egy vibrátor alkalmazása.
– Vond be az ánuszodat. Lazítsd el úgy a végbélzáró izmaidat, hogy közben elképzeled, hogy a fenekeden át veszed a levegőt. Lazítsd el egyre jobban a záróizmaidat minden egyes anális kilégzéssel.
Vibrátorok – Egy másik módja annak, ahogyan egy nő fejlesztheti szexuális reagálókészségét, valamilyen elektromos vibrátor alkalmazása. Az ilyen vibrátoroknak alapjában véve három típusa kapható. Leginkább ismert talán az elemmel működtetett, pénisz alakú vibrátor. Ám épp ez az, ami legkevésbé hatékony. Használhatóbb az a modell, amely egy plasztikba burkolt, kis elektromotorból áll, kézben tartandó és vibráló gumigömbje van. Végül van néhány elég drága modell, amelynél egy kis motort a kézfejre kell tenni, így a motor vibrációja a kézen keresztül érvényesül. A nő, vagy partnere a vibrátort, ill. a vibráló kezet oda helyezi – a hüvelynyílás, vagy a csikló környékére – ahol az a legnagyobb élvezetet nyújtja. Ennek eredményeképpen a nő felizgul és igen gyorsan orgazál. A vibrátort alkalmazó nőket azonban emlékeztetni kell arra, hogy az orgazmus így sem mindig garantált. Ám, ha a nő eléggé ellazult, akkor többnyire hatékony. Forrás: Hírbank, Szexpláza.