Címke: maszti

Szex közben használjunk vibrátort vagy egyéb szexshop kellékeket?

Szerintetek gáz, lenne ha szex közben a párommal szexuális segédeszközöket, dildót vagy vibrátort használnánk? Az ismerőseim általános és megszokott dolognak tartják, de ez a kérdés gyakorta felvetődik! Én még soha nem próbáltam és vannak gátlásaim ezzel kapcsolatban! Szerintetek ki kellene próbálnom? Ti használtok ilyet?

vibratorral_vagy_nelkule_szexeljunk

– Már régóta szerettem volna vibrit, és mikor megkaptam egyből nekiestem. Ez nem helyes. Az első alkalommal és utána is minden használat után alaposan fertőtlenítsd le a vibrátort. Mindig használj síkosító gélt, mert segít megelőzni az apró mikrosérüléseket, amiket kényeztetés közben észre sem veszel, és nem titok az sem, hogy az érzés is finomabb, ha a játékszer könnyedén tud ide-oda vándorolni a megfelelő területen.
Először ismerd meg a rezgést a teljes testeddel, és figyelj a reakcióidra: tudd meg, hogy szereti-e a combod töve, a feneked, a szeméremajkad, a csípőd, a nyakad a zümmögő rezgést. A melleidet is kényeztetheted az eszközzel, és csak ha úgy érzed, hogy teljesen megbarátkoztál a vibrátorral, akkor érintsd meg a legérzékenyebb területet vele.

– Nekünk a párom vette, engem meg sem kérdezett, hogy játszunk vele szex közben. Szabályosan már csak rá gondolva ő be volt gerjedve, de amikor haza vittem a vibrit, meg totál kiakadt, megalázónak találta, a végén kilyukadtunk oda, hogy én egyedül nem használhatom.

– Nekem most a párom hozta fel, hogy vesz nekem egyet vagy kettőt mert imádná nézni ahogy játszom vele, tehát ketten is használnánk, ha olyan kedvünk van. Meg azt is mondta, legalább lesz amivel kényeztetem magam, ha ő épp nincs velem. Szerintem ez az érett, normális felfogás.

– A vibrátor nem tud előjátékokat, de ezt a feladatot nyugodtan magunkra vállalhatjuk. Simogasd magad, ingereld a csiklódat, míg fel nem ébred benned a vágy! Vezesd be óvatosan a sikosítóval bekent vibrátort, először csak egy részét, majd lassan, fokozatosan egyre mélyebbre és add át magad az élvezetnek. Akár pornót is nézhetsz közben, nemcsak a férfiaké a kiváltság… Az első „vibrátoros edzés” sokáig eltarthat, akár egy óránál is tovább, hiszen mint mindent, ezt is gyakorolni kell, amíg rutinossá válik. Vigyázz, mert a sokáig ingerelt hüvelyfal érzékennyé válhat, így ha hosszabb idő szükséges a nagy élvezéshez, nem árt meg-megszakítani a vibi-aktust, s kicsit átváltani a csiklós izgatásra, majd újra visszatérni a vibrátorhoz. Síkosítsd többször, ha szükség van rá. Na ha ez tetszett, válaszoltam a kérdésre!

– Leszbikus vagyok, lány a párom. Vannak segédeszközeink, vibrátorok, dildók is, de legjobban a felcsatolhatót vibrátoros dildót szeretjük. Először olcsót vettünk, de amikor bevadultam elszakadt a rögzítő szalag. Vettünk olyat, ami olyan mint egy bőr bugyi, és arra van rögzítve. Ez bevált, és a puncimnál is ki van vágva, izgalmas nem?

Szex közben használjunk vibrátort vagy egyéb szexshop kellékeket? A kérdésre egyértelmű a válasz, vibrátor és segédeszközök színesítik és izgalmassá, változatossá teszik a szexet. További vibrátor infók és tudnivalók itt olvashatók.  Szex közben használjunk vibrátort vagy egyéb szexshop kellékeket! Oszlatjuk a tévhitet, hogy a szexuális segédeszközök nem csak szingliknek ajánlottak!

Ha vibrátort vagy szexuális segédeszközt szeretnél, akkor vagy interneten rendelsz egy online szex shopban, vagy elmész egy szex shop üzletbe és személyesen vásárolsz egyet: Intim Center szexshop üzlet Budapest V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig, az Astoriánál.

Magunkat szexuális örömhöz juttatni jó

A tévhitekkel ellentétben az önkielégítés nem bűn, nem a közösülés pótléka, hanem a nemi élet fontos része. A szexualitás legnagyobb ellensége a generációkon átívelő ellenkezés a szex természetének elfogadásával szemben. Szinte nincs még egy olyan általános elem az emberi gondolkodásban, mint a valós bűn elkövetése nélkül kialakuló szexuális bűntudat.

maszturbalas-maszti-csaj-az-agyban

Az tény, hogy a szexus által olyan energiák generálódnak, melyek óriási hajtóerőt jelentenek mindenkiben, és amikor ezek az energiák felszabadulnak, szinte félelmetesen megnövekszik az akarat, az erőnlét, és más képességek nagysága. Az önkielégítés közvetett módon hozzásegíthet ahhoz, hogy lényed magabiztosságot sugározzon, és ennek köszönhetően a férfiak és nők is érezni fogják, hogy nem csak egyedül, de közösen is képes vagy élvezni a szexet.
A témában ezekben a cikkekben tájékozódhatsz: Az önkielégítés értékelése. Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés. A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől. Mire jó a férfiaknak az önkielégítés, az autoerotika. Miért fontos a nőknek az önkielégítés. A változatos önkielégítés, sokféle maszturbálás.
Az önkielégítés feszültségoldó! Nem feltétlenül kell a pároddal közösen átélned ahhoz az orgazmust, hogy feszültségoldó hatását kiélvezhesd. Indítsd be a fantáziádat és a testedet egyszerre: ebben az esetben ráadásul kizárólag tőled függ, hogy mikor ragadod meg az alkalmat egy kis lazító gyönyörszerzésre, és amiatt sem kell aggódnod, hogy ezúttal eljutsz-e a csúcsra. Fedezd fel saját ujjaddal a nemi szerveidet és környékét.

masztizo-lany

Mindehhez használhatsz egy kis síkosítót is, ha úgy érzed, segíteni kell az ösztönök játékának. Amennyiben pedig valami különlegesre vágynál, a fantáziadús kalandba szexuális segédeszközöket is bevonhatsz. Az önkielégítés során intim izmaid ritmusos mozgása nemcsak lelki, de fizikai értelemben is ellazítja a testedet, emellett pedig serkenti a véráramlást, akár egy kiadós séta.
Ami pedig az egészségednek jót tesz, miért lenne bűn? Persze ideális esetben nem baj, ha jobbára pároddal közösen hódolsz a nemi örömöknek, de néhány magányos kalandot sem kell szégyellned, még ha nem is beszélsz neki róla.
Jobb lesz a szex!  Ha megtanulod, hogy mi okozza számodra a legnagyobb gyönyört, könnyebben meg tudod mutatni párodnak is a csúcsra vezető utat. Amikor magadnak okozol orgazmust, pontosan azokat az érzékeny területeket fedezed fel, amelyeket partnerednek is behatóan kell ismernie ahhoz, hogy élvezd vele a szexet, nem kell tehát lemondanod a magányos gyönyörről csak azért, mert sokakban még ma is tabuként él. Ha később vele is megosztod, ami jólesett neked, a maszturbáció közös szexuális életetekre is jó hatással lehet, hiszen sokkal intimebbé válhat az együttlét, ha nem a nulláról kell felfedeznie erogén zónáidat.
A mai napig nagyon elevenen él sok emberben a félelem, hogy testi, esetleg szellemi ártalmára lesz az önkielégítés. Szexológusok és pszichológusok szerint egy szó sem igaz a régi mesékből. Abban némi nézeteltérés van a szexológusok között, hogy milyen az önkielégítés megfelelő gyakorisága, mert egyes állítások a páros kapcsolat rovására írják a gyakori önkielégítést, ezzel ellentétben azonban vannak, akik szerint ez nem számít. Sokan annak ellenére, hogy tudják, mennyire ártalmatlan, mégis bűntudatot éreznek. Ez gyakran gyerekkorból visszamaradt érzés, de megnyugtató lehet talán, ha tudjuk, hogy az emberek többsége önkielégít.
A maszturbáció így akár az orgazmusproblémáidra is megoldást jelenthet, azonban nem minden esetben. Gyakran ugyanis nem egyszerűen az inger hiánya, hanem valamilyen mélyebb lelki okok állnak az élvezet útjában, ilyenkor pedig csak a szakember nyújthat segítséget.
Előfordulhat, hogy ha változtat maszturbációs szokásain, más pózban, többféleképpen megtanulja magát ingerelni, akkor elmúlnak ezek a problémák. Sokan úgy gondolkodnak, hogy az önkielégítés csak akkor megengedhető, ha nincs alkalmuk mással nemi életet élni. Azonban előfordulhat, hogy párjának nincs kedve szeretkezni, vagy elutazott, esetleg épp csak ehhez lenne kedve. Az önkielégítés ezekben az esetekben is természetes.
Az önkényeztetésen túl a maszturbáció legnagyobb előnye, hogy a nemi érzékenységet ezen az úton lehet a legbiztosabban felfedezni. Folyamatos nemi élet híján előfordulhat, hogy valakinek csökken a nemi kedve, azonban önkielégítéssel ébren tarthatja szexuális vágyát. Az önkielégítés kézikönyvéből mindent megtudhatsz, olvass bele. Ha változatosságra vágysz, látogass el a Szexshop Budapest Intim Center üzletbe (1052 Budapest, Károly krt. 14. félemelet), és vásárolj magának szexuális segédeszközt. Ha szégyenlős vagy, akkor az online szexshopban rendelhetsz magadnak valami izgatót, amit hitelkártyával is kifizethetsz, vagy utánvéttel megendelhetsz.

Önkielégítés – minden amit tudni kell a maszturbálásról

A maszturbálás javítja a szexuális életet! Azok akik rendszeresen végeznek önkielégítést, megtanulják, hogy mi a jó nekik. Segít felépíteni a szexuális önbizalmat, és könnyebben adhatsz útmutatást a partnerednek is. Ha rendszeresen alkalmazod, akkor anélkül tudod vezetni a partnered kezét, hogy zavarba jönnél. Sokkal jobban teljesítenek azok a hölgyek párjukkal, akik rendszeresen végeznek önkielégítést. A maszturbáció, főleg ha vibrátorral történik, rengeteget segíthet egy nőnek abban, hogy megtanuljon eljutni az orgazmusig. A gyengébbik nem képviselőinek sokkal több idejébe telik, hogy megtanulják jól érezni magukat egy együttlét során, mint a férfiaknak.
A vibrátort használó nőknek kevésbé van szükségük mesterséges sikosítókra, és könnyebben eljutnak az orgazmusig. Akiknek nem okoz fájdalmat az együttlét, azok hajlamosabbak vibrátort használni.
A maszturbálás, magyarul az önkielégítés a saját nemi szervek kézzel vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlése, melynek során a férfi vagy nő közösülés nélkül jut el az orgazmusig.

masztizo-no-pizsamaban

Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve fejezetei alapján az önkeilégítésről és szexualitásról szóló tájékoztató sorozat:
1. Az önkielégítés cikksorozat előszó és a Maslow piramis
2. A szexualitásban érzett szégyenérzet és bűntudat.
3. Az önkielégítés, a maszturbálás (maszturbáció) vallási megközelítése.
4. A gátlások feloldása szavainkkal
5. A meztelenség és tabuk
6. A maszturbálás két fő esete
7. Kötelező kielégíteni magamat
8. A maszturbáció szerepe
9. Az önkielégítés gyermekkorban
10. Önkielégítés és családi háttér szerepe
11. A párom önkielégít, mit csináljak
12. A lenyugvó nap ereje, önkielégítés és szex idősebb korban
13. Az orgazmus tudnivalóiról általában, férfi és női orgazmus
14. Fantáziák, és hangulat
15. Sexchat, camsex maszturbáláskor
16. Önkielégítős napok
17. Intim szőrtelenítés
18. Piercingek erotikus testékszerek
19. A önkielégítés gyakorisága és szerepe
.20 A pornó szerepe a maszturbációban és szexuális életünkben
21. Ha megzavarnak vagy rádnyitnak szex vagy maszturbálás közben
22. Síkosítók és masszázsolajak a szexben és önkielégítésben
23. A szexuális segédeszközökről általában
24. Szexshop kelllékek, passzív szexuális segédeszközök
25. Vibrátorok fajtái és működésük
26. A vibrátorok anyaga fontos a vásárlásnál
27. Szexshop vásárlás előtti szempontokhoz tippek
28. További szexjátékszer tippek, és tudnivalók
29. Páros maszturbáció
30. Maszturbáció, önkielégítés szokatlan helyen
31. Intim torna mindenkinek kell
32. A férfi nemi működése
33. Amit a tesztoszteronról tudni kell
34. Éjszakai magömlés
35. Merevedési zavarok
36. A fityma szűkülete, gyógyítása és körülmetélés
37. A férfi nemi szervek, a pénisz részei, és működése
38. Az izgatási technikák fiúknak és lányoknak
39. A vőlegény betegség fájdalmas is lehet
40. Auto fellácio az önszopás
41. Prosztata masszázs és anális játékok
42. Egyéb segédeszközök férfiaknak és nőknek
43. Amilyen szexuális segédeszközök szóba jöhetnek neked
44. Az önkielégítés megszokott és izgalmas helyszínei
45. Pár gyakorlati tanács a maszturbáláshoz
46. Tudnivalók a spermáról
47. A sperma, vagyis az ondó íze
48. A sperma mennyisége
49. A sperma tisztítása, egészséges ondó
50. A sperma minőségének ellenőrzése
51. A sperma lövellés módjai
52. A magömlés kontrollálása
53. Férfi higiéniás tudnivalók
54. Az önkielégítésről lányoknak
55. A női test működése, a nemi szervek
56. A punci (pina, suna, vagina…) tudnivalók a női nemi szervről
57. A mellbimbó és izgatási módjai
58. A női test nemi működése
59. Férfi és női nemi hormonok
60. A menstruáció, a terhesség és az önkielégítés
61. Maztizós helyszínek lányoknak és nőknek
62. Az izgatás lehetséges módjai
63. A hüvely izgatása
64. Az orgazmus elérése
65. Női magömlés squirting
66. Testhelyzetek szóló élvezetekhez
67. Segédeszközök maszturbáláshoz, szexhez, és páros játékokhoz is
68. Anális játékok egyedüli szexnél, útmutató lányoknak is
69. További gyakorlati tippek maszturbáláshoz
70. Önkielégítésnél ezekre is figyelj, tanácsok és tippek
71. A fantázia és a mentális orgazmus
Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve, előszó: Az ember szexualitása rendkívül sokrétű. Azon ritka faj egyike a földön, amelyik tudatos örömszerző céllal használja a nemi szerveit, a saját gyönyöre okán. És az egyetlen olyan faj, amely mindezt többféle módon teszi, tehát nem pusztán közösül.
Maslow_fele_piramisAz ember szexualitása tehát komplex, és az alapvető ökölszabály az, hogy az alaptermészetének a része. Óriási tévképzet a társadalom tagjai között, – főleg a nyugati judeo keresztény kultúrkörben -, hogy a szexualitás egy járulékos tulajdonsága az embernek, amely szükség szerint ki, és bekapcsolható. Talán ez a szemlélet az, amelyik a legtöbb problémát okozza. Az ember nem egy gép, amelynek egyes funkciói ki, és bekapcsolhatóak. Az ember minden tulajdonsága megnyilvánul, együtt, folyamatosan állandó jelleggel. Így a szexualitása is folyamatosan jelen van, mi több állandóan meghatározza a mindennapjait. Amit a társadalmi gondolkodás a szexualitás ki, és bekapcsolásáról gondol, az nem más, mint erőszakos elfojtás, ennek minden káros vonásával együtt. A tudomány által régóta ismert az a megállapítás, mely szerint az ember addig nem képes kiemelkedő teljesítményre, de olykor átlagosra sem, amíg az alapvető testi igényei nincsenek kielégítve. Ez így igaz, addig nem produktív, amíg éhes, szomjas, A Maslow féle piramis: Kialvatlan, vagy gyötri a szexuális vágy. Ezt az: önmegvalósítás, vitalitás, kreativitás, önnfentartás, hitelesség játékosság, céltudatosság, önbecsülés, szeretet és összetartozás, biztonság és védelem. Fiziológiai szükségletek: viz, étel. alvás, biztonságérzet, szex.
A fenti piramisban ábrázolhatjuk, ahol az elsődleges pillér a fiziológiai szükségletek kielégítésének az igénye. Megállapíthatjuk, és tényként elfogadhatjuk, hogy az önkielégítés nem másodlagos, vagy mellékes igény, hanem a szexualitásunkból fakad, amely viszont a személyiségünk egyik alapköve. Fontos kihangsúlyozni, hogy a maszturbálás nem befolyásolja a nemi identitást, senki sem lesz homoszexuális, vagy leszbikus, de perverz sem! Az is fontos, hogy a maszturbációnak nem mentális probléma az oka, és nem is okoz mentális elváltozást. Viszont boldogabbá, és kiegyensúlyozottabbá teszi az embert, mert nem gyötri, és frusztrálja az erőszakkal elfojtott szexuális vágy. Ugyanis a szexuális vágy csak erőszakos elfojtással, vagy annak kielégítésével szüntethető meg. Nem létezik önmagától megszűnő vágy, -ha a hormonrendszer rendesen működik – vagy olyan elfojtás, amely ne lenne mentálisan káros, és frusztráló. Sőt nem okoz testi elváltozást sem, tehát a szőrös tenyér, rák, elsorvadó gerinc, más torzulások – néha egészen elképesztő de hangoztatott ostobaságok, szándékos hazugságok, – melyet a maszturbáció tiltása miatt találtak ki. Egy szó sem igaz belőle, olyannyira, hogy akik kitalálták, és hirdették azok is nagyon jól tudták, hogy hazugság, mégis szándékosan terjesztették, főleg vallási megfontolásból! Ugyanígy nem igaz az sem, hogy a maszturbációtól megnőne a férfi szerszáma! Aki azt állítja, hogy észrevette a növekedést, az igazat mond, csak ez nem növekedés, hanem az eredeti méret.
A sokáig nem használt férfitag 1-2 centimétert vissza tud húzódni a testbe, tehát a nemi élettel ezt az eredeti méretét nyeri csak vissza!
Ezért az első, és legfontosabb szemlélet amelyet el kell sajátítani az, hogy felvállaljuk a saját szexualitásunkat. Meg kell érteni, hogy a nemi vágy, és annak a kielégítése nem egy mellékes vágyunk, hanem alapvető igényünk. Pontosan olyan igény, mint a szomjúság, éhség, vagy bármi más. Igaz, hogy a hiánya közvetlenül nem veszélyezteti az életünk fenntartását, de az elodázása drasztikusan rombolja az életminőséget. Ezért ennek a – koránt sem teljes – kézikönyvnek is ez a fő gondolat menete. Feltételezi, hogy az olvasó tisztában van azzal, hogy a szexuális élete alapvető testi igénye. Ugyanakkor nem szándékozom egyfajta lelki vezetőként erre az útra terelni az olvasót, de kétségem sincsen afelől, hogy ha elolvasta ezt a kis kézikönyvet, arra mindenképpen szemlélet formálóan fog hatni.
A fejezetek – habár nem szerint van csoportosítva – mindenkinek szólnak, sőt az ellenkező nemű olvasóknak különösen javasolt elolvasni a másik nemhez szóló részt, mert így sokkal többet tudhat meg a másikról. Olyannyira fontos ez, hogy több olyan információ nem kapott külön fejezetet, amely mindkét nemnek szólna, így ha nem olvasod el az összes fejezetet, elkerülheti a figyelmedet, pedig hasznos lehet neked! A könyv gazdag illusztrációjának az összeállításakor igyekeztem olyan képanyagot felhasználni, mely olyasmit mutat be A szexualitás minden fejlett civilizációban természetes ősidők óta a könyvekben nem szerepelnek. A lehető legkevesebb tudományos grafikont, és metszetet, sokkal inkább a hétköznapi „titkokat” bemutató képet. Előbbi unalmas, míg az utóbbiak biztosan sokkal informatívabbak. A könyv nem igazán tudományos szövegezést alkalmaz, hanem igyekszik teljesen hétköznapi gyakorlatias tanácsokat adni, amelyek napi szinten alkalmazható megoldásokat tartalmaznak, mellőzve minden olyasmit, ami a hétköznapokban maszturbáló embert nem igazán érdekli. Ha lehet elkerülöm a tudományosan hangzó kifejezéseket is, és igyekszem hétköznapibb nevén nevezni mindent, amit csak lehet, még akkor is ha a vulgaritás határát súrolhatja. Ilyen kifejezések a fütykös, és a punci. Szándékosan teszem ezt, hogy így próbáljam meg tudatosítani az olvasóban, hogy merje, és akarja személyes jelleggel megnevezni azt, amiről eddig talán nem is mert beszélni sem. További szemléletbeli különbség még, hogy ebben a könyvben és nem tiltásokat akarok megfogalmazni elsősorban, hanem a veszélyekre, esetleges problémákra felhívni a figyelmet. Van amit nem tudsz, és nem is akarsz elkerülni, holott tanácsos lenne, ezért elsősorban a felkészítés a cél. Ilyen például a pornó, amely egyértelműen nem tesz jót a mentális szexualitásnak, tévútra vihet, de nem tudod, és egy fiatal nem is akarja elkerülni. Leszögezném, hogy a könyv csak lehetőségeket taglal, és olyan kérdésekre próbál válaszolni előre is, amivel találkozhatsz. Tehát az igényeid alapján vedd figyelembe az itt olvasottakat, nem kötelező mindent kipróbálnod. Fontos tehát tudni, hogy miképpen kezelje azt. Mindezek okán ez a mű nagyon messze áll a tudományos szexológiai értekezésektől, mivel nem is ez a célja.
72. Felhasznált irodalom, köszönetnyilvánítás.
Az önkielégítés célja lehet a meglévő szexuális vágyak levezetése, amikor valaki nem tud vagy nem kíván másokkal szexuális kapcsolatot kialakítani, de öncélúan is előfordul. A házasságban vagy tartós párkapcsolatban élők együttlétének is része lehet maszturbáció (például ha a közösülést valami okból kerülni akarják); egyéni formája viszont (főleg, ha a partnertől eltérő ábrándokhoz kapcsolódik) csökkentheti az egymás iránti szexuális vágyat.
Régen erkölcstelen cselekedetnek tartották (és a katolikus egyház ma is „a tisztasággal súlyosan ellenkező bűnök” közé sorolja). Azért is számít bűnnek, mert a szodómia egyik fajtája. Ezeket 1991-ben kivették a legsúlyosabbak közül. Kutatások alapján azt lehet mondani, hogy a szexualitás tanulásának egyik eleme a maszturbáció. A saját test megismerése és a saját igények felismerése pozitív hatással van az egyénre és ezáltal nemi életére és így a párkapcsolatának egészére is.
Maszturbáló férfi
Férfiak önkielégítésére vonatkozó vizsgálatok szerint a rendszeres maszturbáció (pontosabban a szexuális partner nélküli ejakuláció) segít megelőzni a prosztatarákot, mert kiüríti a felhalmozódó rákkeltő anyagokat: Más adatok azt mutatják, hogy az éremnek két oldala van, egyrészt akik hetente ötnél többször ejakuláltak főként 20 és 50 éves koruk között (elsősorban a húszas éveikben), azoknál harmadával kisebb eséllyel alakult ki prosztatarák, de ugyanakkor túlsúlyba juthatnak a férfi jellegért felelős nemi hormonok, így például hajhullás és egyéb bőrirritációk jelentkezhetnek.[3] Ezen eredményeket 2009-ben készült kutatási eredményekkel cáfolták, azt bizonyítva, hogy mégis összefüggés van 20-as és 30-as életkor között végzett túlzott mennyiségű önkielégítés és a prosztatarák között.
Maszturbáló nő
Nőkre vonatkozó vizsgálatok elsősorban azt emelik ki, hogy elősegíti az ún. orgazmuskészség kialakulását. Fentiek mellett, bár meglehetősen lassan, de egyre inkább teret nyer a női maszturbáció fontosságának és természetességének bemutatása is. A női maszturbációt ugyanis, egyfajta titok és bűntudat övezte, övezi, mintha a maszturbáció csak a férfiak előjoga lett volna, pedig a történelemben számos utalás található arra, hogy már eleink is művelték. Mára már bizonyított, hogy a női maszturbáció egészséges, és normális keretek között, jótékony hatású, és fontos a nőnek a saját teste megismerésének tekintetében is. Fontos szerepe van a szexuális feszültség levezetésében is, főként az idő előtti, súlyos következményekkel járó, felelőtlen nemi kapcsolat létesítésének megelőzésére, kellő felvilágosítás mellett.

Vibrátorral szeretek masztizni

Valljuk be hogy minden nő szeret maszturbálni mikor kicsit egyedül van és nem mindenki az ujját használja. Vannak akiknek a szekrénye rejtett zuga biztos rejt egy két vibrátort. Legyen 24 karátos arannyal bevont vagy csak egy szolid kis bőrszínű vagy csiklóizgatós vagy extra big… vagy akár egy ilyen elélveztetős ülőkés izéke is, ami olyan mint amikor elmegyünk a nőgyógyászhoz és kik kell tárnunk a muffot egy vad idegennek, aki még nyúlkál is benne.. szóval olyan szék csak nem a kacsa hatol be hanem egy nagy műpénisz.

Szerintem a vibrátor gyártás már annyira kifejlődött… hogy egy teljes iparág lett. De most ezen csodálkozunk? A mai férfiak mellett… akik fáradtak munka után egy kis élvezkedésre… hát persze, hogy nem. Ezért van kis barátunk.. akire bármikor számíthatunk, igaz h nem tud simogatni meg csókolni,de a csúcsra képes eljuttatni. Bár ha jobban bele gondolok és a mai technikát nézem.. lesz még csókolózós, simogatós vibrátor. Van már olyan bugyi is amibe van ilyen kis vibri és van hozzá egy távirányító… én ezzel csak most szembesültem mikor megnéztem a csúf Igazságot… A teljes cikket itt olvashatod el.

Vibrátort vagy dildót használj házi szexkellékek helyett

Mivel maszturbálnak a nők otthon? Legtöbben a kezükkel, de a háztartásban és a lakásban sok tárgy szóba jöhet. Sokkal jobbak a szexshoban kimondottan erre a célra fejlesztett eszközök.
Ma már egyre több fajta vibrátor, vagy klassz dildó áll rendelkezésedre ahhoz, hogy tökéletesítsd a szexuális életedet. Ha olyan vibrátorod van, amelyiken szabályozni lehet a sebességet, kísérletezd ki, melyik a számodra legkellemesebb fokozat. Óvatosan nyomd a nagyajkakhoz, mielőtt péniszként használnád, de izgathatod vele a csiklódat is… ahogy neked a legjobban esik.

szex-vibratoros-izgatoval-ferfi-es-no

Egy kis extra síkosító csodákra képes, csak ne feledd az aktus végén alaposan megtisztítani. Ha már eléggé fel vagy izgulva, hatolj magadba, és maradj mozdulatlan. Hagyd, hogy egy ideig csak a vibrátor dolgozzon, rezegjen benned. Amikor már úgy érzed, hogy majdnem a csúcson vagy, kapcsold ki a rezgést, vagy vedd finomabbra. A lényeg, hogy minél tovább tartsd magad az extázis csúcsán. Ha kicsit lecsillapodtál, jöhet a mozgás. Ne rezegjen még mindig a szerszám, most csak te mozogsz. Körözz úgy a csípőddel, hogy úgy érezd, egy pénisz van benned. Amikor megint majdnem a csúcsra érnél, állj meg. Jöhet megint a rezgés. A végső csúcsra érve rezeghet, mozoghatsz, sőt a kezeidet is használhatod. Ezen a ponton már úgyis érezni fogod, mi esik jól.
A szexshop üzletek vagy online sexshop webáruházak vibrátorok kínálata zavarba ejtő: több tucat különböző színű, anyagú és formájú ágaskodik a polcokon. Némelyik nevetségesen kicsinek tűnik, de van hatalmas dorong is. Az eladó mutat olyat, ami hét sebességi fokozattal repít a mennyekbe, és olyat is, ami forog is. A csiklóizgatóval egybeépített és a G-pont-ingerlő változatról nem beszélve. Kérdésemre, melyik a legkelendőbb, azt mondja, mindegyiket egyformán viszik. És hogy ki? Az egyetemistától az ötven éves asszonyig, a táncos lánytól az üzletasszonyig.
– Ha egy nő egyedül vásárol, sokszor azt mondja, ajándékba lesz – mondja egy szexshop vásárló.
Pedig semmi szégyellnivaló nincs abban, ha a nő keres magának egy játszótársat. Sokkal jobb, mint ha prűdsége miatt olyasmit használ, aminek más a rendeltetése.
Egy nőgyógyász mesélte, hogy volt már, hogy kiflit, sőt eltört üveget kellett kiszednie páciense hüvelyéből. Csiklóizgatóból is nagy a választék. Van több színben és formában, pl. delfin formájú. Kérd, hogy mutassák meg, milyen a tapintása, rezgése. Ezek az eszközök szex közben, a nemi együttlétet is színesebbé teszik.
A pasikat is nagyon izgatja, célszerű a szexkellékekkel történő maszturbálást szexuális segédeszközként alkalmazni az együttlétek alatt. Anál vibrátor is izgatja őket! A pasik ugyanis vizuális típusok, tehát elsősorban a látványtól jönnek izgalomba. Szinte garantált a siker, ha a szeretkezést úgy indítod, hogy elkezded simogatni magad. Nincs olyan pasi, aki ettől ne gerjedne be. Próbáld ki…
Hallottál már házi készítésű szexjátékokról? Márpedig vannak. Sőt, igen könnyen elérhetőek. Hogy hogyan?
A kedvenc zöldségek – Nehéz nem a hímvesszőre asszociálni bizonyos zöldségek láttán. Hogyan változtassuk kedvenc zöldségünket a legkedvesebbé…? Az egyik „alap” szexjátékunk lehet. Például a kígyóuborka: egyenesen tökéletes, sőt tökéletes méretűre is hámozhatjuk. Van, aki egy kicsit megfőzve találja a legkellemesebbnek, mert kissé megpuhul.
Kísérletezhetünk a hőmérsékletével és a szerkezetével is. A banánt hámozatlanul gumióvszerbe gyömöszölhetjük, sőt, ha kissé fel akarjuk melegíteni, arra kiváló a mikró, egy kis hűtésre pedig a hűtőszekrény. Ezeket a házi szex játékokat azonban csak a hüvelyi behatoláshoz használjuk! Nem biztonságosak az anális próbálkozásokhoz. A répa is könnyen beszorulhat…Jó tanács, hogy tegyünk mindenre óvszert, mielőtt a testünkbe juttatjuk!
Mibe dugjam bele – Az Amerikai pite óta tudjuk, hogy az fiatal férfiak akár gyümölcsöt, párnát, lufit, sőt mindenféle tésztát kipróbálnak házi szexjátékként. A házi készítésű maszturbációs játékokat illetően gyakorlatilag végeláthatatlan a kínálat, megunni sem lehet. Válasszunk egy kedvenc gyümölcsöt, és faragjuk ki – de egy kis műanyag zacskó, vagy egy wc-papír guriga (óvszerrel) is kiváló segítő társ lehet az önkielégítésben. Máris kész a házi „maszturbátor”.
Kerüljük azonban a magas savtartalmú gyümölcsöket, mert irritálhatják a pénisz csúcsán a húgycső nyílását. Az olyan dolgokat is kerüljük, amelyek a bőrt megsérthetik. Egy avokádó például jó lehet, az ananász már kevésbé. Ha kartonpapírt használunk, győződjünk meg róla, hogy nincsenek éles részei, hiszen ezen a helyen aztán végképp nem vágyunk rá, hogy megvágjuk magunkat!

Milyen szexkellékeket tárolsz a hálószobában?

A vibrátorok és egyéb más kiegészítők  sok házasságot mentenek meg. Az éppen ellaposodó félben lévő kapcsolatokat fel lehet dobni velük. Abban a helyzetben mindenképpen alkalmazandók, amikor a felek jól megvannak egymással, csak az egyes szerkezeti egységek már nem működnek úgy, ahogy kellene. A szexeszközöket van aki cipősdobozban, van aki a szekrény mélyén, de leggyakrabban valamelyik fiókban tartjuk. Te hol tárolod a szexkellékeket, legyen szó szexről vagy masztizásról?

szex-eszkozok-haloszobaban-intimitas

Személyiségünktől, neveltetésünktől, a minket ért hatásoktól is függ, idegenkedünk az ilyesmitől vagy szívesen veszünk is akár belőle. Annyi bizonyos, nem árt, ha egy nő felfedezi a saját testét és kitanulja, mi okoz neki igazán örömöt. Hiszen enélkül aligha tudja majd ezt a partnere tudomására hozni. Egy közös szexshop vásárlás egy erotika centrumban előre lendítheti az ügyet.
Szexuális játékok: ezeket a játékokat arra találták ki, hogy az ember maga is képes legyen kitapasztalni, mi esik jól neki, valamint hogy fokozza és gyorsítsa az élvezetet. Ugyanis, legyünk őszinték, egy nő számára az orgazmus elérése sokszor nehezebb, mint egy férfinak. Olyasmit a jó, ami erős, erőteljes vibrálást fejt ki , vagy különféle csatlakozásai vannak, amelyekkel lehet kísérletezni.

A csikló stimulálóval ellátott játékszerek is igen népszerűek. Számos fajta szexjáték létezik, tetszés szerint lehet választani, aszerint, milyen igényeink vannak, mit szeretnénk kipróbálni. Csiklómasszőr, aki a legjobb barátod lehet. Biztos belefutottál már abba, hogy szex közben próbálod kézzel izgatni a klitoriális részt és nagyon elfáradt a jobbod a folyamatos stimulálásban? Ha a csajod úgy működik mint a nők több mint hetvenöt százaléka, akkor ő is a csiklósimogatástól élvez el, lehetőleg úgy, hogy közben folyik a szexuális aktus. Viszont a férfiakat ez gyakran nagyon próbára teszi: egyszerre megtartani az adott pózt, folytatni az aktust és még kézzel is jól végezni a simogatást elég strapás meló. Főleg mert a nők nagy része őgy élvez el, ha a klitoriális stimulálás folyamatosan ugyanabban a ritmusban, ugyanazon a ponton és ugyanolyan intenzitással folyik – ezt simán kézzel rettentő nehéz megcsinálni. Ezért nagyon jól jöhet egy csikló- vagy vibromasszőr: a tojás vagy kb. mikrofon alakú kis tárgyat a csiklóhoz tartva gyakorlatilag nem is kell többet tenni, csak nem elvenni onnan, amíg el nem élvez a hölgy.

Síkosítók: ha nedves a nő odalent, annál jobb – ebben a hölgyek és a férfiak egyetértenek. Minél több a nedvesség, annál könnyebb a behatolás és a szeretkezés. Az esetleges hüvelyi szárazság egyszerűen elkerülhető. Hogy milyen fajtát használunk, a mi döntésünk. Víz alapú sikosító: a leggyakoribb a víz alapú síkosító, melyet szex után könnyű feltörölni, nem károsítja a vibrátort sem, noha nem tart ki olyan hosszú ideig. Vagyis, ha szükséges, újabb adaggal kell besegíteni. Szilikon: maszturbációhoz is kiváló a csúszós szilikon alapú síkosító. Selymes, lágy állagú, nem igényel „utántöltést”. A latex-szal jól kombinálható, de szilikon szexjátékokkal nem tanácsos együtt alkalmazni. A szilikon-alapú síkosítót nehezebb a bőrről, ágyneműről eltávolítani. Olajos sikosító a B terv csak akkor érdemes használni, ha feltétlenül szükséges. Az olaj alapú síkosítók, meglepő, de károsítják az óvszert, de a hüvelyből is nehezebben tudjuk eltávolítani.
Mécsesek, gyertyák: a hálószobában tartani kell kis mécseseket vagy nagyobb gyertyákat! Elsőrangú és egyszerű hangulatteremtők. A nagyon aromás füstölők és illatgyertyák helyett azonban válasszunk kezdetben a semlegeseket, illatanyag-menteseket, ha később kiderül, hogy ki milyen illatot vagy akár hangulatfényt szeret, válogathatjuk aszerint a következőket. Az aromaterápiás masszázs gyertyák egyébként beválnak az intim pillanatokban.

Szex társasjáték: A játékos kedvűek többféle társasjáték közül választhatnak szexshopból. Persze, valahogy mindegyik egy rugóra jár: végül az összes játékosról lekerül a ruha, vagy különböző módon kell szeretkezni, vagy kivánságokat kell a másik félnek elmondani.
Zsebkendő: ne feledjük, hogy nemcsak bármikor eltüsszenthetjük magunkat, de a zsebkendőkre a szex után is komoly igény merülhet fel. Egy kis „takarításra” szükség van szeretkezés után, bár a zsebkendők helyett ajánlott az intim törlőkendők, sima nedves törlőkendők használata is. Sokkal elegánsabb, mint megragadni egy póló szélét és megtörölni magunkat.

Ha szimpatikus lett ez a szexkellékek, szexjátékos hálószoba készlet, akkor ajánljuk, hogy nézz körbe az Intim Center Szexshop Budapest oldalán a különböző szexhez vagy maszturbáláshoz használható szexkellékek között. Személyesen is benézhetsz bármelyik nap, mert a szexshop üzlet minden nap nyitva tart, és minden eszköz van raktáron. Az üzleti választék jóval nagyobb, különlegességeket is felkelthetik a kiváncsiságodat! Szerintünk nagyon is megéri beruházni egy ilyen kütyüre! A másik fél orgazmusa a te örömöd is!

A nők hogyan masztizhatnak? A legjobb az INTIM CENTER szexkütyüjeivel!

Hányféleképpen lehet maszturbálni? Az ember nem is gondolná, hogy az önkielégítés éppolyan változatos lehet, mint a szeretkezés. Sokfélesége nehezen derül ki, mert alig beszélnek róla, még az intim partnerek is egyéni titokként kezelik, s többnyire megmaradnak az eredetileg kialakult formánál.
Érdekes egyébként, hogy a férfiaknál az önkielégítés sokkal kevesebb változatát találták a kutatók, mint a nőknél. A férfiak túlnyomó többsége Hite szerint 82%-a, kézzel ingerli önmagát különböző testhelyzetben. Csak 15%-uk szeret hason fekve, a hímvesszőt valamilyen tárgyhoz dörzsölve maszturbálni.
Valljuk be: a férfiak dolga sokkal egyszerűbb, mert kialakult orgazmuskészségük szinte a hímvessző bármilyen ingerlésével kiváltható. Eszközöket, mint például dildót, vibrátort vagy női hüvelyhez hasonlító tárgyakat ritkábban alkalmaznak, de a péniszpumpa és prosztata masszírozók elterjedtek. A nőknél viszont az önkielégítés hatféle típusát sikerült elkülöníteni, éspedig a következőket:
1. A csikló és a kisajkak kézzel ingerlése, hanyattfekvő helyzetben.
2. Ugyanaz, mint az előző, de hason fekve.
3. A nemi szervek egy puha tárgyhoz nyomása, illetve dörzsölése.
4. A combok ritmikus összeszorítgatása.
5. A nemi szerv masszírozása meleg vízzel vagy vízsugárral.
6. A hüvely ingerlése kézzel vagy erre alkalmas tárggyal. Ez tulajdonképpen az ún. G-zóna ingerlése.

maszti-csikloizgato-vibratorral

A nők hogyan masztizhatnak? Ha kézzel és egyéb módon nem megy, akkor az INIM CENTER segédeszközeivel, tudi jó lesz. A szexuálpszichológus megállapítása szerint a nők közel háromnegyede az első típusú ingerlést részesíti előnyben. Viszonylag kevesen vannak tehát, akik másként vagy többféle módon végzik az önkielégítést. Holott az ingerlés – az orgazmust kiváltó ingerlés! – változatossága a nő számára is fontos lenne, mert minden beszűkülés az örömszerzés lehetőségeit szűkíti. Nézzük tehát végig ezeket a lehetőségeket.
A „maszturbáció” latin szó, kézzel ingerlést jelent. Gyakorisága folytán érthető, hogy így nevezték el az
önkielégítést általában, bár az sok más módon is gyakorolható. A nők többsége hanyatt fekve, lábait kissé fölhúzva, combjait szétnyitva kezdi a csiklónak és környékének simogatását. Ez helyi vérbőséget és szexuális élvezetet eredményez, de csak akkor, ha lelkileg is rá tudott hangolódni. Érdemes elolvasni erről néhány női vallomást:

„A ráhangolódáshoz igen fontos, hogy tudjak fantáziálni vagy kellemes szexélményeket fölidézni. Az ujjaim hegyével ingerlem magam, de előbb az egész szeméremdombot végigsimogatom. Amikor ettől kezdek fölizgulni, rátérek a csikló simogatására, s aztán annak gyors, rezgő mozgatásával jutok el a csúcspontra. A lábaimat többnyire szétfeszítem, s az egyik kezem a mellbimbóimmal játszik.”

maszti-masszirozo-geppel

„Hű, micsoda kérdés! Legtöbbször hanyatt fekve csinálom, szétrakott lábakkal, s csaknem mindig bugyiban, mert a csikló ingerlése különben kellemetlen. Két ujjam gyors mozgatásával simogatom a csiklóm, a bugyin keresztül. Minél közelebb vagyok a csúcshoz, annál inkább szétfeszítem a lábaim, a derekam pedig egyre jobban megemelem. Nem sokat mozgok, de az orgazmus alatt néha jobbra-balra forgolódok…”

maszti-anal-tagitoval

„Amikor maszturbálok, csak olyan dolgokra gondolok, amik pillanatnyilag fölizgatnak – aztán néhány mozdulat az ujjaimmal, és már kész is! Szóval titokban, csendben és könnyedén, ennyi az egész.”

maszti-rud-vibratorral

„Egyik kezem ujjaival a csiklómat ingerlem, a másikkal a mellbimbóimat csiklandozom. Fontos, hogy a csikló nedves maradjon. Néha föl és le mozgatással ingerlem, máskor meg körbe-körbe simogatással. Lábaimat egyszer összeszorítom, máskor szétnyitom. Számomra nagyon izgató, ha hozzádörzsölöm a csiklóm a mozdulatlanul tartott kezemhez. Szívesen nézem és érzékelem azt is, amikor mozog a mellem. Ezért legtöbbször egy nagy tükör előtt helyezkedem el.”

maszti-realisztikus-dildoval

„Úgy maszturbálok, hogy a középső ujjamat igen gyorsan mozgatom a csiklóm körül, amíg el nem élvezek egyszer, aztán még egyszer, sőt harmadszor is. Ritkán fantáziálok közben, inkább csak az érzésre figyelek.”

Vannak, akik a kezük helyett szívesebben ingerlik magukat kis kézi vibrátorral, s nem ragaszkodnak a hanyattfekvéshez sem:

„A fürdőszobában félig levetkőzve lábujjhegyre állok, a bugyimat a combomra tolom, s a vibrátort úgy helyezem a csiklómra, hogy a tükörben hímvesszőnek látszik. Ez a kép úgy felizgat, hogy perceken belül elélvezek.”

Rengeteg vallomásból idézhetnék még, de talán ez a néhány is jól mutatja, hogy milyen sok változata van ennek a közkedvelt, örömszerző ingerlésnek. Köztük jó néhány olyan változat, amikor az ingerlés nemcsak a csiklóra és közvetlen környékére, hanem a hüvelybejáratra is kiterjed. Például úgy, hogy tenyerükkel a csiklót dörzsölik, miközben egy vagy két ujjuk a hüvelybe ér, vagy egyik kezükkel a hüvelybe nyúlnak, a másikkal a csiklót ingerlik.
A női önkielégítés másik típusa: hason fekvő helyzetben ingerelni a csiklót és hüvelybejáratot, a kéz vagy a derék mozgatásával – esetleg mindkettővel. A lábak ilyenkor általában nem nyílnak szét – vagy csak alig –, az orgazmus előtt pedig megfeszülnek, összébb szorulnak.

„Hason fekve csinálom, a lábaimat összezárom, a csiklóm pedig a két kezem egymásra helyezett mutató és középső ujjaihoz dörzsölöm. Néha egyik kezemmel a mellemet vagy a derekamat simogatom, esetleg benyúlok a hüvelybe. Általában sokkal kevesebbet mozgok, mint közösülésnél.”

Az önkielégítés harmadik típusa inkább csak abban különbözik az előzőtől, hogy a nemi szervet nem kézzel, hanem egy alkalmas tárgy, például párna segítségével ingerlik, többnyire hason fekvő helyzetben, ritmikus mozgásokkal.

„Összecsavarok egy törülközőt, hasra fekve a combjaim közé teszem és hozzá dörzsölöm magam. A kezemet sohasem használom, mert így sokkal jobb.”

A negyedik típus lényege a keresztbe tett combok összeszorítgatása, amit akár ülve, akár állva is meg lehet tenni. Előfordul, hogy előbb valamit – egy kispárnát vagy egyéb tárgyat – a combjuk közé raknak, de legtöbbjük nem tart igényt ilyesmire. A combok összeszorításán kívül azok összedörzsölése is szerepet kaphat. Van, aki közben a mellbimbóit is ingerli.
Az ilyen önkielégítés „előnye”, hogy sem levetkőzni nem kell hozzá, sem odanyúlni, sem pedig mozogni (legalábbis nem észrevehetően). A combok összeszorítgatását jól kiegészítheti a hüvelyizmok összeszorítgatása, ami szintén nem látható, s mégis elősegíti a kielégülést.

„Amikor tizenéves voltam, szívesen maszturbáltam az unalmasabb tanórák alatt. Ehhez csak a keresztbe tett lábam combizmait kellett 2-3 percig megfeszítenem. Az orgazmus pillanataiban létrejövő, görcsös rándulásokat úgy próbáltam eltitkolni, hogy köhögni kezdtem és előrehajoltam.”

Az ötödik típusnál az ingerlést erős melegvíz-sugár biztosítja. Ezt általában fürdőkádban alkalmazzák a nők, hanyatt dőlve, szétnyitott lábaikat megtámasztva. Annak érdekében, hogy elég erős legyen a melegvíz áramlása, rendszerint lecsavarják a zuhanyrózsát, s az ujjnyi vastag vízsugarat a csiklóra irányítják. Sokan a vízsugár erősségét és melegségét menet közben is szabályozzák.

„Időnként a fürdőkádban elégülök ki. Először az ujjaimmal ingerlem magam, aztán kinyitom a melegvízcsapot, s ügyesen alátartom a csiklóm. Eleinte a gyenge vízsugarat szeretem, később, ahogy az izgalom fokozódik, erősebbre állítom, és úgy élvezek el.”

Végül az önkielégítés hatodik típusa főleg a hüvely ingerlését célozza. Ez többnyire kézzel történik, de vannak nők, akik hímvessző méretű gyertyát, vibrátort vagy „műpéniszt” használnak. A kifejezetten erre a célra gyártott vibrátoroknak megvan az az előnyük, hogy az ingerlés erőssége és helye szabályozható, tehát a hüvely közepe táján lévő G-folt, vagyis az ingerelhető zóna jól megcélozható vele. Érdekes, hogy Hite szerint a nők alig 15%-a törekszik a hüvely ingerlésére az önkielégítésnél. A túlnyomó többség nem igényli, hogy bármi is legyen a hüvelyben. Az is érdekes és további magyarázatot igényel, miért van az, hogy a nők egy része összezárt lábbal szeret maszturbálni, másik részük viszont széttárt lábakkal. Valószínűleg sok múlik azon, hogy milyen testhelyzetben történtek az első orgazmusok, illetve hogy milyen emlék fűződik egy-egy testhelyzethez. Mindenképpen ajánlatos, hogy sem a nő, sem a férfi ne ragaszkodjon mereven valamilyen testhelyzethez vagy ingerlési módhoz, hanem lehetőleg váltogassa azokat. A kezdőknek A. Comfort azt ajánlja, hogy tükör előtt ismerkedjenek saját nemi szervükkel, s próbáljanak ki különféle ingerléseket. Később is törekedjenek a variálásra, például ne mindig ugyanazzal a kézzel ingereljék magukat, alkalmazzanak különféle síkosító anyagokat, s változtassák az ingerlés helyét, ütemét és erejét.
A változatos, gazdag öningerlés, az egyéni autoerotika fejlettsége az erotikus örömök olyan erőforrása, mely mindig rendelkezésre áll, s amely a szeretkezéseket is magasabb szintre emeli, élvezetesebbé teszi.
Források: Szexualpszichologia.hu, dr. Szilágyi Vilmos, Szexpláza.hu. Cikkek a témában: Autoerotika: változatos önkielégítés sokféle maszturbálás. Mire jó a férfiaknak az önkielégítés, az autoerotika. Az autoerotika (önkielégítés) kezdetei. Magunkat szexuális örömhöz juttatni jó. Az önkielégítés kézikönyvéből mindent megtudhatsz, olvass bele. Ha változatosságra vágysz, látogass el a Szexshop Budapest Intim Center üzletbe (1052 Szexüzlet Budapest, Károly krt. 14. félemelet), és vásárolj magának szexuális segédeszközt. Ha szégyenlős vagy, akkor az online szexshopban rendelhetsz magadnak valami izgatót, amit hitelkártyával is kifizethetsz, vagy utánvéttel megrendelhetsz.

A női orgazmus – Az önkielégítés a nőknek fontosabb!

Az önkielégítés a nemi élet természetes része, mégsem gyakori beszédtéma. Ismerd meg a titkokat!
Ha tehát eddig tabunak tartottad, ugyanakkor időnként párod mellett nem tudod, mi lenne igazán jó neked, itt az ideje, hogy felfedezd a saját testedet. Amennyiben megtapasztalod, mi okozza a legnagyobb gyönyört, nemcsak útmutatást adhatsz a pasinak, de ez a legjobb első lépés afelé is, hogy levetkőzd a gátlásaidat, és sokkal természetesebb legyél az ágyban az együttlétek alkalmával.
lany_vibratorral_es_ujjal_maszturbalEzenkívül már csak élettani hatásai miatt sem érdemes kihagynod az egetrengető élményt, hiszen az orgazmus remek stresszoldó, fájdalomcsillapító, és minél többször megtapasztalod, annál jobban kívánod majd a pasidat is. A magányos főpróbáknak köszönhetően azonban nemcsak a szex gyakorisága változhat, de nemi életetek minősége is javulhat, hiszen, ha ismered magad, könnyebben juthatsz el a csúcsra vele is. Ha nem szeretsz a témáról beszélni, akkor sem kell női tanácsok nélkül maradnod: tudd meg, mások hogyan csinálják, és talán te is merészebb leszel!
Közösülni csak már kialakult orgazmuskészséggel érdemes (akkor is ügyelve a bőséges előjátékokra és a közösülés időtartamára). Ehhez pedig a partnert – és az egész együttlétet – valamennyire irányítani kell. Nem passzívan várni, hogy ő gondoskodjon a nő kielégítéséről.
Egyáltalán: javaslom alapelvként elfogadni, hogy kielégüléséért mindenki önmaga felelős! Természetesen számíthat a partner segítségére, de nem várhatja el tőle, hogy irányítás nélkül is pontosan tudja, mit kell tennie.
Ha pedig a kielégülés elsősorban rajtunk múlik, akkor megtanulásával miért kellene egy megfelelő partnerkapcsolat kialakulásáig várni? Nem jobb-e, ha a nő az orgazmuskészség kialakításával is fölkészül egy majdani szexuális kapcsolatra? Hiszen az említett vizsgálatokból is az derül ki, hogy az önkielégítést már ismerő nők partnerükkel is könnyebben belejöttek a szexbe, mint azok, akik azt meg sem próbálták.
Egyesek erre azt mondják, hogy nekik csak partnerrel nyújt örömet a szex. Ők valamiért eltúlozzák a kétféle kielégülés különbségét, ami pedig valójában és többnyire nem is olyan nagy. Kétségtelen, hogy nagyobb élmény egy szerelmi partnerrel kielégülni, ám a kölcsönös és beteljesült szerelmek nem túl gyakoriak az ember életében. A szex viszont szerelem nélkül is jó lehet, hiszen a kielégülés mindig kellemes. Még akkor is, ha partner nélkül jut hozzá az ember.
A „csak partnerrel jó” érvelésre a következő hasonlattal szoktam reagálni: Ha éhesek vagyunk, s módunkban áll jóllakni, szívesen tesszük ezt egy számunkra kedves ember társaságában, közben beszélgetve. De azért egyedül is jót tudunk lakni, ha éppen úgy adódik. Kicsit ugyanígy vagyunk a szexszel. A jóllakás és a szexuális kielégülés egyaránt emberi szükséglet. S bár társas lények vagyunk szükség esetén egyedül is meg tudjuk oldani mindkettőt.
A férfiakat általában nem kell biztatni az önkielégítésre, mert a serdülőkorban kezdődő magömlések alapján ismerik és kívánják a kielégülést. Épp ezért túlnyomó többségük hamar és könnyen megtanulja az önkielégítést, ami náluk is jó előkészület a későbbi szexuális kapcsolatokra feltéve, hogy nincs miatta bűntudatuk, és nem szokják meg a túl gyors kielégülést (ami később korai magömlést eredményezhet).
A nőket – pontosabban a fiatal lányokat – viszont biztatni kellene erre, mert különben esetleg nem is igénylik, s túl későn jönnek rá, hogy mit veszítettek. (Ha egyáltalán rájönnek.) Valójában egy nő számára az önkielégítés megtanulása fontosabb, mint a férfinak, mert a nő ezzel könnyen kialakíthatja orgazmuskészségét, s így behozhatja azt a hátrányt, ami különben érné az első szexuális kapcsolatban.
Először helyezkedj el kényelmesen. Ha tárgyakat is akarsz használni, akkor készítsd elő őket. Valahogy kerülj hangulatba, például olvass erotikus könyvet vagy nézz erotikus filmet, gondolj egy múltbeli szexuális élményre, ami még mindig felizgat, vagy álmodozz egy olyan élményről, amit át szeretnél élni.
A csikló ingerlése – A csiklónak az égvilágon semmi más funkciója nincs, csak az, hogy gyönyört nyújtson a nő számára, úgyhogy ne hagyd veszni ezt a női kincset.
A csikló ingerlésére használhatod a kezedet, az ujjaidat, a tusolófejet, folyó vizet, vibrátort, vagy bármilyen tárgyat, amit hozzá tudsz dörzsölni. A csikló az egyetlen olyan szerv, ami csupán az érzéki gyönyört szolgálja.
G-pontot egyből? – A nők nagyon szeretnék ingerelni a G-pontjukat, de a legtöbben csak akkor képesek elérni az orgazmust, ha a csiklójukat is ingerlik először. Másoknál egyáltalán nem lehet a csiklót ingerelni, amíg nincsenek felizgulva, mert nagyon érzékeny a csiklójuk, megint másoknál pedig egyáltalán nem lehet orgazmust elérni a csikló ingerlésével.
Hogyan kezdj hozzá? – Az ujjaiddal vagy a kezeddel dörzsöld, simogasd vagy csipkedd a csiklót és környékét. Nagyon jó módszer, ha a csikó környékén lévő bőrt a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé fogod, és aztán összedörzsölöd. A csikló egy miniatűr hímvessző, habár annál sokkal érzékenyebb, ezért simogasd és játssz úgy vele, mint egy hímvesszővel.
A tusolófej is csodálatos lehet, főleg az, amelyiken állítani tudod a vízsugár erősségét, és változtathatod a gyengéd és az erősebb sugarakat. Közben vigyázz arra, hogy hosszú ideig ne locsolj vizet a vaginádba, mert az légembóliát okozhat.
A vibrátorokat is nagyszerűen lehet használni a csikló ingerlésére. Vannak olyanok, amiknek a formája olyan, hogy hozzásimulnak a testedhez, de variálgathatod is őket aszerint, hogy milyen kedved, elvégre fő a változatosság – minden napra másmilyet! Szorítsd a vibrátort a csiklódhoz, vagy ha nagyon érzékeny a csiklód, akkor a körülötte lévő bőrhöz tartsd a vibrátort. Ha a vibrátor túl erősen rezeg, tegyél valami puha anyagot a vibrátor és a csiklód közé, az majd gyengíti a rezgéseket.
A G-pont ingerlése – Sok olyan műfütyi vagyis dildó van, amit kifejezetten arra fejlesztettek ki, hogy megtalálják és ingereljék a G-pontot. Az üvegből készültek a legjobbak, mert van bennük síkosító, és attól függően, hogy milyen kedved van, hidegen vagy melegen is használhatod őket, ráadásul fantáziálni is jókat lehet közben, mert olyan, mintha erősen beléd hatolni egy pasi. Persze az ujjaddal is megtalálhatod és ingerelheted a G-pontot, de sok nőnek könnyebb valamilyen kelléket használni ehhez.
Anális ingerlés – A végbélnyílás nagyon érzékeny testrész, mert rengeteg idegvégződés található a környékén. Sok feszültség van benne, és kellemetlen dolgokkal lehet összefüggésbe hozni, de ha szexről van szó, akkor magasabb szintre vihet, mint az eddig leírtak. Az ujjaddal fedezd fel a környékét, csak dörzsöld vagy csiklandozd, vagy használhatsz egy kisebb anális műfütyit is. Előtte használj síkosítót, mert a végbél nem termel saját váladékot, mint a vagina. Mindig olyan kelléket használj, ami a vége felé csúcsosodik. Az anális szex, a popószex előszobája az anális maszturbálás.
A vagina ingerlése – A vagina (pina, suna, nuna) ingerlése egyszerűen azért jó, mert olyan, mintha beléd hatolna valaki. Rengeteg fajta vibrátort és műfütyit lehet kapni, de ha valami kevésbé komplikáltat szeretnél, akkor használhatod az ujjaidat is.
A mellek – Érintsd meg, simogasd, dörzsöld őket, vagy tegyél rájuk csipeszt, esetleg olyan játékszert, ami szívja is a melledet (ilyeneket lehet kapni a boltokban). Ha elég nagyok a melleid, próbáld nyalogatni őket. A mellek érzékeny erogén zónák, és semmiféle szexuális tevékenység során nem szabad őket elhanyagolni.
Ne felejtsd el, hogy nincs biztos recept az önkielégítéshez: nem muszáj meztelennek lenni, csak lazíts és fedezd fel a testedet, derítsd ki, mi tetszik neki, és ha gondolod, hordj magaddal aprócska, pár centis vibrátort, amivel szinte bármikor kielégítheted magad. Te döntesz, az a fontos, hogy jól érezd magad. Hiszen ez a szex és a szexuális játékok lényege: hogy jól érezzük magunkat.
A lányok és nők orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a  szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb!

Az önkielégítés könyve – előszó és fejezetek

Az orgazmus is rendkívül jó hatással van a szervezetre attól függetlenül, hogy a párja segítségével éri el valaki, vagy egyedül. Ha rögtön a szexkütyüket néznéd meg, akkor a tuti segédeszközök nőknek és szexkellékek férfiaknak a linkeken találhatók. Az önkielégítés, idegen szóval maszturbálás a saját nemi szervek kézzel vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlése, melynek során a férfi vagy nő közösülés nélkül jut el az orgazmusig. A szexkütyü ajánlókat itt olvashatod, szexkellék ajánló férfiaknak, szextermékek nőknek, szexshop áruk pároknak.

masztizo-no-pizsamaban

Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve fejezetei alapján az önkeilégítésről és szexualitásról szóló tájékoztató sorozat:
1. Az önkielégítés cikksorozat előszó és a Maslow piramis
2. A szexualitásban érzett szégyenérzet és bűntudat.
3. Az önkielégítés, a maszturbálás (maszturbáció) vallási megközelítése.
4. A gátlások feloldása szavainkkal
5. A meztelenség és tabuk
6. A maszturbálás két fő esete
7. Kötelező kielégíteni magamat
8. A maszturbáció szerepe
9. Az önkielégítés gyermekkorban
10. Önkielégítés és családi háttér szerepe
11. A párom önkielégít, mit csináljak
12. A lenyugvó nap ereje, önkielégítés és szex idősebb korban
13. Az orgazmus tudnivalóiról általában, férfi és női orgazmus
14. Fantáziák, és hangulat
15. Sexchat, camsex maszturbáláskor
16. Önkielégítős napok
17. Intim szőrtelenítés
18. Piercingek erotikus testékszerek
19. A önkielégítés gyakorisága és szerepe
.20 A pornó szerepe a maszturbációban és szexuális életünkben
21. Ha megzavarnak vagy rádnyitnak szex vagy maszturbálás közben
22. Síkosítók és masszázsolajak a szexben és önkielégítésben
23. A szexuális segédeszközökről általában
24. Szexshop kelllékek, passzív szexuális segédeszközök
25. Vibrátorok fajtái és működésük
26. A vibrátorok anyaga fontos a vásárlásnál
27. Szexshop vásárlás előtti szempontokhoz tippek
28. További szexjátékszer tippek, és tudnivalók
29. Páros maszturbáció
30. Maszturbáció, önkielégítés szokatlan helyen
31. Intim torna mindenkinek kell
32. A férfi nemi működése
33. Amit a  tesztoszteronról tudni kell
34. Éjszakai magömlés
35. Merevedési zavarok
36. A fityma szűkülete, gyógyítása és körülmetélés
37. A férfi nemi szervek, a pénisz részei, és működése
38. Az izgatási technikák fiúknak és lányoknak
39. A vőlegény betegség fájdalmas is lehet
40. Auto fellácio az önszopás
41. Prosztata masszázs és anális játékok
42. Egyéb segédeszközök férfiaknak és nőknek
43. Amilyen szexuális segédeszközök szóba jöhetnek neked
44. Az önkielégítés megszokott és izgalmas helyszínei
45. Pár gyakorlati tanács a maszturbáláshoz
46. Tudnivalók a spermáról
47. A sperma, vagyis az ondó íze
48. A sperma mennyisége
49. A sperma tisztítása, egészséges ondó
50. A sperma minőségének ellenőrzése
51. A sperma lövellés módjai
52. A magömlés kontrollálása
53. Férfi higiéniás tudnivalók
54. Az önkielégítésről lányoknak
55. A női test működése, a nemi szervek
56. A punci (pina, suna, vagina…) tudnivalók a női nemi szervről
57. A mellbimbó és izgatási módjai
58. A női test nemi működése
59. Férfi és női nemi hormonok
60. A menstruáció, a terhesség és az önkielégítés
61. Maztizós helyszínek lányoknak és nőknek
62. Az izgatás lehetséges módjai
63. A hüvely izgatása
64. Az orgazmus elérése
65. Női magömlés squirting
66. Testhelyzetek szóló élvezetekhez
67. Segédeszközök maszturbáláshoz, szexhez, és páros játékokhoz is
68. Anális játékok egyedüli szexnél, útmutató lányoknak is
69. További gyakorlati tippek maszturbáláshoz
70. Önkielégítésnél ezekre is figyelj, tanácsok és tippek
71. A fantázia és a mentális orgazmus
Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve, előszó: Az ember szexualitása rendkívül sokrétű. Azon ritka faj egyike a földön, amelyik tudatos örömszerző céllal használja a nemi szerveit, a saját gyönyöre okán. És az egyetlen olyan faj, amely mindezt többféle módon teszi, tehát nem pusztán közösül.
Maslow_fele_piramisAz ember szexualitása tehát komplex, és az alapvető ökölszabály az, hogy az alaptermészetének a része. Óriási tévképzet a társadalom tagjai között, – főleg a nyugati judeo keresztény kultúrkörben -, hogy a szexualitás egy járulékos tulajdonsága az embernek, amely szükség szerint ki, és bekapcsolható. Talán ez a szemlélet az, amelyik a legtöbb problémát okozza. Az ember nem egy gép, amelynek egyes funkciói ki, és bekapcsolhatóak. Az ember minden tulajdonsága megnyilvánul, együtt, folyamatosan állandó jelleggel. Így a szexualitása is folyamatosan jelen van, mi több állandóan meghatározza a mindennapjait. Amit a társadalmi gondolkodás a szexualitás ki, és bekapcsolásáról gondol, az nem más, mint erőszakos elfojtás, ennek minden káros vonásával együtt. A tudomány által régóta ismert az a megállapítás, mely szerint az ember addig nem képes kiemelkedő teljesítményre, de olykor átlagosra sem, amíg az alapvető testi igényei nincsenek kielégítve. Ez így igaz, addig nem produktív, amíg éhes, szomjas, A Maslow féle piramis: Kialvatlan, vagy gyötri a szexuális vágy. Ezt az: önmegvalósítás, vitalitás, kreativitás, önnfentartás, hitelesség játékosság, céltudatosság, önbecsülés, szeretet és összetartozás, biztonság és védelem. Fiziológiai szükségletek: viz, étel. alvás, biztonságérzet, szex.
A fenti piramisban ábrázolhatjuk, ahol az elsődleges pillér a fiziológiai szükségletek kielégítésének az igénye. Megállapíthatjuk, és tényként elfogadhatjuk, hogy az önkielégítés nem másodlagos, vagy mellékes igény, hanem a szexualitásunkból fakad, amely viszont a személyiségünk egyik alapköve. Fontos kihangsúlyozni, hogy a maszturbálás nem befolyásolja a nemi identitást, senki sem lesz homoszexuális, vagy leszbikus, de perverz sem! Az is fontos, hogy a maszturbációnak nem mentális probléma az oka, és nem is okoz mentális elváltozást. Viszont boldogabbá, és kiegyensúlyozottabbá teszi az embert, mert nem gyötri, és frusztrálja az erőszakkal elfojtott szexuális vágy. Ugyanis a szexuális vágy csak erőszakos elfojtással, vagy annak kielégítésével szüntethető meg. Nem létezik önmagától megszűnő vágy, -ha a hormonrendszer rendesen működik – vagy olyan elfojtás, amely ne lenne mentálisan káros, és frusztráló. Sőt nem okoz testi elváltozást sem, tehát a szőrös tenyér, rák, elsorvadó gerinc, más torzulások – néha egészen elképesztő de hangoztatott ostobaságok, szándékos hazugságok, – melyet a maszturbáció tiltása miatt találtak ki. Egy szó sem igaz belőle, olyannyira, hogy akik kitalálták, és hirdették azok is nagyon jól tudták, hogy hazugság, mégis szándékosan terjesztették, főleg vallási megfontolásból! Ugyanígy nem igaz az sem, hogy a maszturbációtól megnőne a férfi szerszáma! Aki azt állítja, hogy észrevette a növekedést, az igazat mond, csak ez nem növekedés, hanem az eredeti méret.
A sokáig nem használt férfitag 1-2 centimétert vissza tud húzódni a testbe, tehát a nemi élettel ezt az eredeti méretét nyeri csak vissza!
Ezért az első, és legfontosabb szemlélet amelyet el kell sajátítani az, hogy felvállaljuk a saját szexualitásunkat. Meg kell érteni, hogy a nemi vágy, és annak a kielégítése nem egy mellékes vágyunk, hanem alapvető igényünk. Pontosan olyan igény, mint a szomjúság, éhség, vagy bármi más. Igaz, hogy a hiánya közvetlenül nem veszélyezteti az életünk fenntartását, de az elodázása drasztikusan rombolja az életminőséget. Ezért ennek a – koránt sem teljes – kézikönyvnek is ez a fő gondolat menete. Feltételezi, hogy az olvasó tisztában van azzal, hogy a szexuális élete alapvető testi igénye. Ugyanakkor nem szándékozom egyfajta lelki vezetőként erre az útra terelni az olvasót, de kétségem sincsen afelől, hogy ha elolvasta ezt a kis kézikönyvet, arra mindenképpen szemlélet formálóan fog hatni.
A fejezetek – habár nem szerint van csoportosítva – mindenkinek szólnak, sőt az ellenkező nemű olvasóknak különösen javasolt elolvasni a másik nemhez szóló részt, mert így sokkal többet tudhat meg a másikról. Olyannyira fontos ez, hogy több olyan információ nem kapott külön fejezetet, amely mindkét nemnek szólna, így ha nem olvasod el az összes fejezetet, elkerülheti a figyelmedet, pedig hasznos lehet neked! A könyv gazdag illusztrációjának az összeállításakor igyekeztem olyan képanyagot felhasználni, mely olyasmit mutat be A szexualitás minden fejlett civilizációban természetes ősidők óta a könyvekben nem szerepelnek. A lehető legkevesebb tudományos grafikont, és metszetet, sokkal inkább a hétköznapi „titkokat” bemutató képet. Előbbi unalmas, míg az utóbbiak biztosan sokkal informatívabbak. A könyv nem igazán tudományos szövegezést alkalmaz, hanem igyekszik teljesen hétköznapi gyakorlatias tanácsokat adni, amelyek napi szinten alkalmazható megoldásokat tartalmaznak, mellőzve minden olyasmit, ami a hétköznapokban maszturbáló embert nem igazán érdekli. Ha lehet elkerülöm a tudományosan hangzó kifejezéseket is, és igyekszem hétköznapibb nevén nevezni mindent, amit csak lehet, még akkor is ha a vulgaritás határát súrolhatja. Ilyen kifejezések a fütykös, és a punci. Szándékosan teszem ezt, hogy így próbáljam meg tudatosítani az olvasóban, hogy merje, és akarja személyes jelleggel megnevezni azt, amiről eddig talán nem is mert beszélni sem. További szemléletbeli különbség még, hogy ebben a könyvben és nem tiltásokat akarok megfogalmazni elsősorban, hanem a veszélyekre, esetleges problémákra felhívni a figyelmet. Van amit nem tudsz, és nem is akarsz elkerülni, holott tanácsos lenne, ezért elsősorban a felkészítés a cél. Ilyen például a pornó, amely egyértelműen nem tesz jót a mentális szexualitásnak, tévútra vihet, de nem tudod, és egy fiatal nem is akarja elkerülni. Leszögezném, hogy a könyv csak lehetőségeket taglal, és olyan kérdésekre próbál válaszolni előre is, amivel találkozhatsz. Tehát az igényeid alapján vedd figyelembe az itt olvasottakat, nem kötelező mindent kipróbálnod. Fontos tehát tudni, hogy miképpen kezelje azt. Mindezek okán ez a mű nagyon messze áll a tudományos szexológiai értekezésektől, mivel nem is ez a célja.
72. Felhasznált irodalom, köszönetnyilvánítás.
Az önkielégítés célja lehet a meglévő szexuális vágyak levezetése, amikor valaki nem tud vagy nem kíván másokkal szexuális kapcsolatot kialakítani, de öncélúan is előfordul. A házasságban vagy tartós párkapcsolatban élők együttlétének is része lehet maszturbáció (például ha a közösülést valami okból kerülni akarják); egyéni formája viszont (főleg, ha a partnertől eltérő ábrándokhoz kapcsolódik) csökkentheti az egymás iránti szexuális vágyat.
Régen erkölcstelen cselekedetnek tartották (és a katolikus egyház ma is „a tisztasággal súlyosan ellenkező bűnök” közé sorolja). Azért is számít bűnnek, mert a szodómia egyik fajtája. Ezeket 1991-ben kivették a legsúlyosabbak közül. Kutatások alapján azt lehet mondani, hogy a szexualitás tanulásának egyik eleme a maszturbáció. A saját test megismerése és a saját igények felismerése pozitív hatással van az egyénre és ezáltal nemi életére és így a párkapcsolatának egészére is.
Maszturbáló férfi
Férfiak önkielégítésére vonatkozó vizsgálatok szerint a rendszeres maszturbáció (pontosabban a szexuális partner nélküli ejakuláció) segít megelőzni a prosztatarákot, mert kiüríti a felhalmozódó rákkeltő anyagokat: Más adatok azt mutatják, hogy az éremnek két oldala van, egyrészt akik hetente ötnél többször ejakuláltak főként 20 és 50 éves koruk között (elsősorban a húszas éveikben), azoknál harmadával kisebb eséllyel alakult ki prosztatarák, de ugyanakkor túlsúlyba juthatnak a férfi jellegért felelős nemi hormonok, így például hajhullás és egyéb bőrirritációk jelentkezhetnek.[3] Ezen eredményeket 2009-ben készült kutatási eredményekkel cáfolták, azt bizonyítva, hogy mégis összefüggés van 20-as és 30-as életkor között végzett túlzott mennyiségű önkielégítés és a prosztatarák között.
Maszturbáló nő
Nőkre vonatkozó vizsgálatok elsősorban azt emelik ki, hogy elősegíti az ún. orgazmuskészség kialakulását. Fentiek mellett, bár meglehetősen lassan, de egyre inkább teret nyer a női maszturbáció fontosságának és természetességének bemutatása is. A női maszturbációt ugyanis, egyfajta titok és bűntudat övezte, övezi, mintha a maszturbáció csak a férfiak előjoga lett volna, pedig a történelemben számos utalás található arra, hogy már eleink is művelték. Mára már bizonyított, hogy a női maszturbáció egészséges, és normális keretek között, jótékony hatású, és fontos a nőnek a saját teste megismerésének tekintetében is. Fontos szerepe van a szexuális feszültség levezetésében is, főként az idő előtti, súlyos következményekkel járó, felelőtlen nemi kapcsolat létesítésének megelőzésére, kellő felvilágosítás mellett.A

Análszexnél sikosító használata nem csak ajánlott, hanem kötelező

Ha nem sikerül nedvessé varázsolni egy nőt, akkor is fontos a sikosító. A valóságban a minőségi szexuális együttlét alatt is használunk segédeszközöket, ez esetben is jól jön a sikosító.

analszexnel-sikosito-kotelezo
Vibrátor vagy dildó mellé rendelj sikosítót is. Análszex esetén aki először van együtt ezen a módon párjával, a sikosítás után a legjobb, ha megpróbál lazítani.
Ha sikosítót vagy szexkelléket személyesen szeretnél vásárolni, erre is van mód. A sikosító vételt az Astoriánál található budapesti szexshop üzletben megejtheted. Érdemes belátogatni a szexboltba, mert hatalmes választék van készleten! A cím: Budapest, V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap! Szexuális segédeszközök használatakor a sikosító használta hasznos. A sikosító vaginális szexnél ajánlott, ha análszex akkor kötelező című cikket itt olvashatod el.
Mindig síkosítsatok: Az egyik legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejteni az anális szexszel kapcsolatban: a vaginával ellentétben a végbél nem síkosítja önmagát, ezért ezt nektek kell megtennetek. Minél több síkosítót használtok, annál jobb lesz az érzés. Az első behatolás így sokkal könnyebb lesz, a nő számára pedig sokkal kevésbé lesz fájdalmas, és így az egész élmény sokkal kellemesebb lesz mindkettőtök számára. A lényeg az, hogy jó sok síkosítót használjatok!
Erősen ajánlott a kicsit drágább, víz alapú síkosítók használata, mert az olaj alapúak, mint például a vazelin, lebontják az óvszer anyagát, ami így használhatatlan lesz. Lehet kapni síkosított óvszereket is, de ezeken nincs annyi síkosító, amennyi az anális szexhez ajánlott lenne.
Olyan síkosítókat is lehet kapni, amelyek érzéstelenítőt is tartalmaznak, hogy a nő ne érezzen semmiféle fájdalmat. Ezek használatát nem igazán javasoljuk, mert a tested a fájdalommal tudatja azt, ha valami nem jó neki. Ha fájdalmat érzel az anális szex közben, akkor inkább a probléma gyökerét kell megoldanod, nem pedig érzéstelenítened magad, hogy könnyebben el tudd viselni a szexet.
Kezdjétek valami kicsivel: A hímvessző túl nagy ahhoz, hogy először azt rakjátok a fenekedbe. Kezdjétek valami kisebb dologgal, aztán egyre nagyobbakkal folytassátok. Az ujjak például nagyszerűek a kezdéshez. Először csak egy ujjat dugjatok be, aztán kettőt, és így hozzá fogsz szokni az anális behatolás érzéséhez. Ha orális szex közben csináljátok, még izgatóbb lesz. Ügyeljetek arra, hogy a pasid körme jól le legyen vágva, ne felejtsetek el síkosítani, és akár gumikesztyűt is használhattok.
Amikor már megszoktad a partnered ujját, áttérhettek az apróbb műfütyikre. A műfütyiket mindenféle méretben és formában lehet kapni; az a legjobb, ha együtt mentek el vásárolni. Az a legbiztonságosabb, ha óvszert húztok a műfütyire, nem dugjátok be a vaginádba, és használat után rögtön alaposan lemossátok.
Tisztítsátok meg az utat: Az anális szexet akkor jó kipróbálni, ha megfelelő a bélműködésed, különben a partnered ürülékkel találkozhat. Parancsra nem könnyű üríteni, és nem is egészséges, ha erőlködsz. A rostban dús étrend sokat segíthet a dolgokon, és még egészségesebb is leszel tőle.
Persze ha gyorsan kell kiüríteni a dolgokat, akkor vegyél beöntést a gyógyszertárban. Vannak nők, akik ezt a módszert nem alkalmazzák, mert a beöntés növelheti az anális szex közben fellépő irritációt. Ha ezt az utat akarod járni, az a legjobb, ha szex előtt pár órával használod a beöntést, nem pedig közvetlenül az aktus előtt.