Meglepődsz mikre vágynak a nők a szexben

Azt, hogy a szexről vagy más párkapcsolati dologról nyíltan kommunikáljunk, sokszor rossz beidegződéseink nehezítik. Hiszen nem úgy volt, hogy a szerelmesek egymás legtitkosabb gondolatait is kitalálják? Hát, sajnos nem. Ahhoz, hogy jól működjön a szex, muszáj beszélgetni, és érdemes óvatosan közelíteni az ehhez hasonló listákhoz is. Minden nő és férfi egyedi, vágyai csak rá jellemző elegyet alkotnak, így általános receptet nem adhatnak neked a legmenőbb férfiokosító cikkek sem.  

Az örök rabságra ítélt, kimondatlan vágyak azonban, ha szabad utat kapnának a férfifülek felé, nagy valószínűséggel pozitív fogadtatásra találnának, hiszen a férfiak odavannak az ágyban az ötletdús, szexet szerető nőkért.

Felhívhatják viszont a figyelmedet olyan apróságokra, amikre érdemes lehet konkrétan rákérdezned. A soron következő lista elemei között bizonyára lesz olyan, amihez a te partnerednek is lesz majd kedve. Dobd be az ötletet! Ja, és nagyon fontos, hogy ne szégyenlősködj. Minden, ami közös megegyezés alapján és mindkettőtök örömére történik, simán belefér!

 Lassuljatok le

Nem kell rögtön Zs-kategóriás romantikus filmekre vagy a szoft erotikus mozik fülledt, szaxofonos aláfestéses tekergőzésére gondolni. (Van, akit például inkább idegesít vagy megnevettet az ilyesmi.) De azért szánjatok elegendő időt a szexre. Nemcsak az előjátékra, hanem mindarra, amit együtt csináltok. Ha gyerekeitek is vannak, vagy ha a munkahelyeteken állandó a hajtás, mindkettőtöknek nagyon fontos, hogy legyen egy olyan része az életeteknek, ahol le tudtok lassulni, ahol nem nyomasztanak határidők, és nem kell gyorsan letudni egy következő feladatot. Férfiként is profitálni fogsz abból, ha lassabban történnek a dolgok, mert ha nem heveskedtek annyira, magad is jobban tudod kontrollálni az erekciódat. Partnerednek pedig abban segít a slow sex, hogy jobban figyelhessen a teste jelzéseire, és így könnyebben érjen el orgazmust. Ez például egy jó tempó.

Keménység

Ne a legutóbb látott pornóra gondolj: a nők nagyobb része aligha vágyik az ott látott keménykedésre! Pont azért nehéz férfiként kicsit dominánsnak lenned a szexben, mert egyébként annyi helyről hallod (teljesen helyesen), hogy nem helyes visszaélni az erőfölénnyel. Ne is tegyél ilyet, legalábbis a mindennapokban ne. A szex viszont kicsit más terep, és egyáltalán nem árt a partnered vágyának, ha kicsit határozottabb vagy. Mit jelenthet ez a határozottság? Természetesen csak és kizárólag annyit, amennyi a partnerednek oké és örömet okoz! Ha pedig a technikákat kérded: egy kicsit határozottabb megragadás vagy épp fenekelés pont elég lesz, de ezek is csak akkor, ha tényleg jól időzíted a dolgot. Ha a partnerednek tetszik, meg fog erősíteni

  • A szex a legtöbb egészséges párkapcsolat fontos részét képezi, többségünk ráadásul nemcsak a maga örömét keresi, de igyekszik a partnere örömére is odafigyelni. Vannak, akiknek semmiféle problémát nem okoz, hogy minderről őszintén, természetesen és mindenféle szégyenérzet nélkül beszéljenek, mások számára a dolog már kicsit rázósabb, mert bár szeretnének a partnerük kedvére tenni, nem mernek vagy nem tudnak jól kérdezni.

Gyorsuljatok fel

Bocs, de valóban mind a kettő működőképes elgondolás, és igazából arról van szó, hogy a blokkolóórával 20 percre kalibrált együttlétek világától kellene elrugaszkodni. Mert amilyen feltöltős tud lenni egy hosszabb, lassabb együttlét, olyan felvillanyozó tud lenni egy villámgyors összejövetel is. Itt igazán nincs idő udvariaskodásra, de még előjátékra sem, viszont az ötletszerűség és az, ha például tilosban kell csinálnotok, nagyon is megteszi petting helyett. A gyors szex varázsa éppen abban van, hogy ha olyan a helyzet, akkor mindenféle műfogások nélkül, csak egymástól és a helyzet izgalmától hangulatba jöttök. Ennél pedig kevés szexibb dolog létezik.

Durva beszéd

Bizony, nem csak a férfiak zsongnak be attól, ha szex közben a nevükön vannak nevezve a dolgok. A szexszel és a testiséggel kapcsolatos szavakkal épp az a furcsa, pont azért nehéz beszélni róluk, mert például az érintett testrészekre nincsenek szalonképes kifejezéseink. Vagy orvosian életidegen, vagy gyerekes, vagy nagyon trágár szavak közül válogathatunk, ha erről szeretnénk beszélni. Na, az ágyban nyugodtan lehet az utóbbiakból gazdálkodni, és mindenféle köntörfalazás nélkül kommentálni az eseményeket. Nemcsak hallani szexi, ha a partnerünk így beszél, de kimondani is nagyon felszabadító az egyébként tilos szavakat. Egy dolog fontos csak: mindig maradjon meg a tisztelet. Az, hogy az ágyban mocskosul beszélsz, semmiképp sem szólhat a másik megalázásról vagy becsmérléséről. Ez például egy klassz szám, de azért ne ebből tanulj a nők nyelvén.

Ezeket tudtad?

  1. A nő legjobb barátnője tud mindent. Minden testi méretedtől kezdve a bankszámlád méretéig.
  2. Soha nem fogja neked elmondani, hogy pontosan hány férfivel feküdt le. Egy tucat alkalommal fantáziált arról, hogy együtt vagytok még az első alkalom előtt.
  3. Még mindig gondol az ex pasijára és bizony összehasonlítja veled. Legtöbbször te győzöl, néha nem.
  4. Felfedezte a pornó dolgaid a rejtekhelyeden és azokat a mocskos weboldalakat, amiket gyakran látogatsz. Azt gondolja ezek részben viccesek, és gyerekesek, részben őt is felizgatják.
  5. Többször sírt miattad, minthogy valaha is hinnéd.
  6. Néha akarja, hogy trágárkodj.
  7. Mániákusan figyeli, mikor hívod újra. Ne aggódj azon, hogy túl rámenősnek tűnsz. Bátrann vedd fel a telefont.
  8. A kapcsolatotok elején nem törli az üzeneteidet. Újra meg újra elolvassa őket és elemzi.
  9. 10 Folyamatosan tesztel, figyel és értékel. Elemzi a tetteid, szavaid, gesztusaid, e-mailjeid és az arckifejezésed.
  10. Minden alkalommal, amikor kimész a szobából megnézi a hátsód. le. Bármennyire is őszintének tűnik.

Pucérkodás

Egy másik sztereotípia szerint a nők kevésbé vizuális lények, mint a férfiak, és egyébként is mindnek baja van a testével, szóval a legjobban azt szeretik, ha vaksötétben, a paplan alatt zajlanak a dolgok. A valóságban azonban sokan vannak, akik szeretnek látni és látszódni, és akikre nagyon felvillanyozó hatással van már az is, ha csak meztelenül egymás mellett fekszetek. Ahhoz persze, hogy ne legyenek ezzel kapcsolatban gátlásaitok, megint fontos, hogy a hálószobán kívül is rendben legyen minden, és rendszeresen biztosítsd a barátnődet arról, hogy szépnek, vonzónak találod. Ez önmagában is afrodiziákum, és remekül működik a hálószobán kívül is. Lehet, hogy nem is gondolsz erre, de amikor megdicséred, hogy jól néz ki, egy apró lépést teszel a jobb szex felé.