Mellbimbócsipesz és lánc SM játékokhoz

Több színben kapható, állítható erősségű mellbimbó bimbócsipeszek, 40cm hosszú alumínium láncon. Nikkelmentes. A szadómazó és domina kellékek és ruhák mellett, ezt a terméket is meg-vásárolhatja üzletünkben.
A jó szexuális kapcsolat titka, hogy ugyanazokra, vagy legalábbis hasonló dolgokra gerjedjetek az ágyban. Vannak, akik kizárólag a gyengéd szex hívei, míg mások szeretik, ha a szex a kedvessel egy kicsit hevesebb és erőszakosabb…

Azok, akik elutasítóan állnak a BDSM-hez – amit leginkább az alá-fölérendeltség, és szado-mazochizmus szavakkal lehetne leírni – többnyire attól tartanak, hogy az effajta „játék” bizony rányomja a bélyegét a mindennapokra is. Azt mondják: egy idő után képtelenek lennének elválasztani a szexualitást a való élettől.

A BDSM szex hívei azt vallják, hogy alapvetően mindenkiben van egy kis hajlam vagy vágy az iránt, hogy uralkodjon, vagy, hogy uralkodjanak rajta. S hogyan másképp élhetné ki valaki az effajta perverzióit, ha nem a szexben? A szereposztás az ágyban pedig csupán attól függ, hogy kinek domináns és kinek szubmisszív a természete alapvetően.

Fájdalom és teljes odaadás – A BDSM-ben elfogadott dolog a kikötözés vagy az elfenekelés, de a szembekötősdi és a megfélemlítés is. A lényeg, hogy az ösztönöket teljesen szabadjára engedik a felek, és aki az alárendelt szerepet vállalja, teljes egészében alárendeli az akaratát a domináns félnek, vagyis az úrnak. Elfogadottnak számít, hogy a domináns fél arra „használja” partnerét, amire csak szeretné, úgy, ahogy csak kedve tartja. A szubmisszív fél pedig hagyja és élvezi.

Az effajta szexuális játék kedvelői szerint az első lépés, hogy elfogadjuk önmagunkat és a szexuális beállítottságunkat. Merthogy a legtöbbeknek elsőre meggyűlik a bajuk saját vágyaik elfogadásával azt illetően, hogy kedvelik, ha megalázzák őket, vagy annak az elfogadásával, hogy izgatónak tartják, ha az ágyban megalázhatják a partnerüket.

Azok, akik a BDSM-et játsszák, kívülről-belülről ismerik egymást
„A legtöbben megijednek, amikor először találkoznak a BDSM-mel. Pedig ez is csak egy játék, és nem is akármilyen! Ha az unalmas hétköznapokat meg akarod fűszerezni valamivel, a BDSM játékok igazán tökéletesek erre. Csak meg kell találni hozzá a megfelelő partnert. És ne felejtsük el, hogy azok a párok, akik a BDSM-et játsszák, kívülről-belülről ismerik egymást. Másképp nem is menne. A BDSM által mély kapcsolat alakul ki a felek között, hiszen megismerjük a másik határait, és a játékok, a szituációk során így teljes egészében képet kaphatunk a partner személyiségéről is.”

A BDSM lényege összességében a fájdalom adása és elviselése, a kiszolgáltatottság érzet keltése, elviselése és annak élvezete. Páronként változó, hogy ki milyen mélységben megy bele a szadomazoizmusba, kikötözésbe, vagy fenyítésbe. Vannak, akik megelégszenek azzal, hogy csupán a „felszínt karcolgatják „, míg mások az egészen durva szituációkba is belemennek.

A BDSM-ben használatos kifejezések – BDSM: Angol mozaikszó. B&D, D&S, S&M, vagyis megkötözés és fegyelmezés, uralkodás és szolgaság, szadizmus és mazochizmus. Dom & Domina: A domináló fél. Nem összekeverendő a szadistával. Spanking: Fenekelés. Fétis: Erős nemi kötődés egy tárgyhoz vagy egy testrészhez. Vallásszerű tisztelet. Sub, submissive: Az alárendelt fél. Switch: Olyan személy, aki az alárendelt és a domináns szerepet is szívesen gyakorolja. Vanilla kapcsolat/szex: Sima, BDSM-mentes kapcsolat.

One comment

  1. […] Cikkek fétis és BDSM szex témában: BDSM szex a swingeres szemével közölve. Bilincs és szex, bilincses szex, a bilincses játékokhoz hozzá tartozik a szóbeli ingerlés, a vetkőztetés.  S/M vágyak eszközei online szexshopból szerezhetők be rendeléssel, vagy szexüzletből vásárlással. Ellentétek vonzásában angyali vagy ördögi szexeszköz jön be? Tedd szexissé az év minden napját változatos gyönyörökkel. Sakk helyett szextársasok ha nincs más ötleted. A szerepjátékos BDSM szexet, próbáld ki és ha tetszik lehet keményebben is. Sexshopból S/M és BDSM eszközök erőszakos vagy szerepjáték szexhez is kaphatók. A pornográfia szerepe erőszakos szex SM egyre elterjedtebb. Könyv erotika a szürke ötven árnyalata szexregény olvastad? Fenyítéshez kellenek pálcák és ostorok és persze kötöző eszközök. Mellbimbócsipesz és lánc SM játékokhoz […]

Comments are closed.