Az ondó, köznyelven sperma a hímek nemi mirigyei által termelt kolloidális folyadék, amely hímivarsejteket, spermiumokat tartalmaz. Fehéres-szürkés, olykor sárgás, frissen testnedv. Ejakulációkor 2-6 ml lövell ki, benne a férfiak 40-360 millió ivarsejtjével. A párosodás során a nemi szervbe az ondóval jutnak be a spermiumok. A hímvesszőből az ejakuláció során változó mennyiségben, és intenzitással távozik a testbőlaz ondó, amelyet legtöbbször orgazmus, kéjérzés kísér. Minden magömléskor ez a helyzet, és vagy te, vagy pedig a partnered találkozik vele. Ezért fontos, hogy ismerjük e a tulajdonságait.
Az ondó vagy sperma főleg a prosztata átlátszó nyálkás anyagából, és a herék által termelt spermiumból áll. Utóbbi adja a fehéres színt. Az ondó semmiképpen sem tartalmaz zöld, barnás, vagy vöröses színt. Ha mégis, az súlyos probléma jele, és orvoshoz kell menni. A kettő két külön anyag, eltérő működéssel, két, egymástól mechanikailag független szerv terméke keveredik amikor elélvezel, és csak akkor.
A sperma nagyon fiatal korban még főleg átlátszó, vagy szürkés, opálos, ekkor még kevés benne a sperma. Idővel sűrűsödik, majd az öregkor felé megint hasonló lesz. Van különbség az állagban, izében, és mennyiségében is. Mindegyik elég jól szabályozható. Tekintsük át milyen sperma típusok vannak állag szerint.
– Főleg átlátszó opálos, ún: vizes. Nagyon fiatal korban amikor még nincsen benne sok sperma, vagy öregkorban amikor már nincsen. De ha egy este négyszer-ötször is elélvezel, szintén hasonló eredmény érhető el, mert szó szerint elfogy, még ha csak ideiglenesen is.
– Fehér, folyós: 1-2 napos termelés eredménye, amikor az átlátszó ondóban hatalmas fehér cseppek vannak.
– Fehéres, homogén tejszerű: 4-5 napos ondó már tud ilyen lenni. Ekkor elég sok sperma van az ondóban, kitölti a teljes terjedelmét
– Sűrű kocsonyás, benne krémszerű csomók: hét, vagy több napos ondó. Ekkor szinte krémszerűvé is tud csomósodni. Az egymás utáni magömlések során a listában visszafelé haladva is megtapasztalhatjuk, ha elég kitartóak vagyunk.
– A sperma sosem fogy el, csak időszakosan. Ha egymás után több orgazmus történik, pillanatnyilag „kifogyhat a készlet”, de ez 1-2 nap alatt újra termelődik.
Hatalmas tévhit, hogy a második, vagy harmadik magömlés után „elfogy” az életképes sperma, és akkor már biztonságos a szex. Az ejakulátumban mindig lesz életképes spermium, méghozzá százezres nagyságrendben (ez a legrosszabb eset), a megtermékenyítéshez pedig elég egy darab is. A termékeny férfi élete végig az is marad tehát! Olyannyira, hogy a férfi vizeletben is rendszeresen van életképes spermium, igaz roppant kevés.
Átlagosan az ondó mennyisége 1 teáskanálnyi, és kevesebb mint 20 kalóriát tartalmaz, mely jelentős része (150 mg) protein, 11 mg szénhidrát, emellett tartalmaz C-vitamint, cinket, kalciumot és citromsavat is. A nemzőképes férfi átlagos spermiumkoncentrációja 60-120 millió/ml. Termékenységi problémáról akkor beszélünk, ha a spermiumszám kevesebb mint 20 millió/ml az ejakulátumban. Az egészséges spermiumok (18cm/óra sebességgel képesek úszni, ám az ejakuláció kilövellésénél gyorsabbak, mint a jaguár) egyenesen a petesejt irányába mozognak, és pontosan odaérnek, ahova kell nekik. Ezzel szemben rengeteg spermium mozgása hibás, csak körbe-körbe mozognak, így nem jutnak sehova.
A spermiumok élettartama a környezeti tényezőktől függ. A petevezetékben akár 2-3 napig is életképes, a méhben 1 napig, ám a vaginában maradtak pár órán belül elpusztulnak a hüvely savas kémhatása miatt.
Normális ondó
Kinézet – Az ondó általában zavaros fehér folyadék, mely 30 perc múlva tisztává változik.
Szag – Klóros jellegű szag normális az ondóban.
Íz – Fruktóztartalma miatt enyhén édeskés, de személyenként és étrend függvényében változik. Az ondó íze az étrend függvényében változik. A túl sok hús, hagyma, fokhagyma, az alkohol kellemetlen ízűvé teszi. A dohányzás nem csak a termékenységre és a szexuális teljesítőképességre hat negatívan, de a cigarettában lévő toxinok a sperma ízét is rontják. Ezen kívül a különféle gyógyszerek is hasonló hatást válthatnak ki. A sok víz és gyümölcslé vagy gyümölcs fogyasztása (különösen az ananász, dinnye, szőlő és eper) hatására az ondó íze is édesebbé válik.
Mi számít abnormálisnak?
Kevés ejakulátum – A csökkent mennyiségű ejakuláció, illetve annak hiánya időnként elzáródásra utal.
Vizes állagú ondó – Ez általában a retrograde ejakuláció jele, mikor az ondó visszafelé, a hólyagba lövell. Nem veszélyes, ám lehetséges, hogy prosztatagyulladás okozza.
Sűrű, csomós ondó – Az ondó sűrűsége különféle okok miatt változhat. A rendszeres, sűrű ondó nehezíti a spermiumok mozgását. A jelenséget kiválthatja az alacsony folyadékfogyasztás miatti dehidratáció, az ismételt szexuális együttlét vagy ejakuláció. Az ondó mennyisége csökkenhet az életkor előrehaladtával, ám ez nem feltétlenül befolyásolja a termékenységet.
Piros vagy barna ondó – Amennyiben az ondódban piros vagy barna foltokat találsz, azt valószínűleg vér okozza. Időnként előfordul, hogy ejakuláció során egy kis ér elpattan. Pár nap múlva az ejakulációnak ismét normálisnak kell lennie. Amennyiben nem így történik, feltétlenül fordulj orvoshoz. A véres ondó fertőzést, traumát vagy daganatot is jelezhet.
Sárga vagy zöld ondó – Normális esetben az ondónak lehet egy kis sárgás árnyalata, ám amikor összetéveszthetetlenül sárga vagy zöld, az fertőzést jelez, melyet gyakran a szexuális úton terjedő gonorrhea okoz. Feltétlenül menj orvoshoz, aki antibiotikummal kezeli majd az állapotod.
Bűzös ondó – A kellemetlen szagú, bűzös ondó mindig fertőzést jelez. Keresd fel az orvosod, hogy mihamarabb meggyógyulj!
Az ondó vizsgálata
Az ondó vizsgálatánál nemzetközi standard alapján lehet véleményt mondani. A férfiak nemzőképességéről a spermavizsgálat révén alkothatunk képet, többek között a spermiumok számának, a spermiumok mozgási tulajdonságának, valamint a normális és kóros alakú spermiumok arányának a vizsgálatával.
A nemzőképesség szempontjából az Egészségügyi Világszervezet által normálisnak tekintett vizsgálati értékek a következők:
◦ sperma térfogat: minimum 2 ml
◦ spermium koncentráció: minimum 20 millió/ml
◦ teljes spermiumszám: minimum 40 millió/minta
◦ motilitási mutató: minimum 50% mozgó
◦ morfológiai mutató: minimum 14% normális
◦ a sperma vizsgálatnál nézzük a fehérvérsejtszámot (1 mill/ml alatti normális) is (emelkedése gyulladásra utal), ilyen esetekben további vizsgálatok javasoltak.
Az andrológiai lelet
Az andrológiai lelet értelmezése nem könnyű, hiszen a különböző elváltozásokat latin kifejezésekben adják meg, íme a lehetséges elváltozások magyarázata:
◦ oligozoospermia: csökkent hímivarsejtszám
◦ oligozoospermia maximalis: súlyosan csökkent hímivarsejtszám
◦ azoospermia: nem található hímivarsejt az ondóban
◦ asthenozoospermia: csökkent mozgású spermiumok
◦ teratozoospermia: károsodott alakú spermium
◦ necrozoospermia: nem életképes spermiumok
◦ OATS oligo-astheno-teratozoospermia: csökkent mozgás, szám és rossz alak.
Hazánkban a meddő párok esetében kb. 33%-uknál a férfi, 33%-ban a nő, 33%-ban mindkét fél olyan elváltozásban szenved, mely nehezíti a fogamzást. A spermiumok elváltozásaival, illetve a férfi meddőséggel az urológia egyik ága, az andrológia foglalkozik. Sajnos haznákban nagyon kevés andrológus szakember dolgozik, viszont a nagyobb urológiai osztályokon lehet andrológiai szakrendelést találni, illetve több magánrendelés is működik ezen problémák kezelése céljából.
Ronthatja a sperma minőségét az alváshiány
Egy dán kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a nem elegendő alvásidő negatívan befolyásolhatja a sperma minőségét. A kevesebbet vagy rosszabbul alvó férfiak kisebb mennyiségű és gyengébb minőségű spermát tudtak produkálni a jól alvó társaikhoz viszonyítva, derült ki a kutatásból.
“Figyelembe véve a tényt, hogy a fiatal férfiak körülbelül 20 százalékának gyengébb minőségű a spermája, és hogy az iparosodott országokban az alvási zavarok egyre szélesebb rétegeket érintenek, az új tanulmány eredményeinek komoly közegészségügyi jelentősége lehet” – írták vizsgálatuk kapcsán a dán kutatók. A témában végzett soron következő kutatások azt fogják megvizsgálni, hogy vajon az alvásminőség javulása kedvező hatással lesz-e a sperma minőségére
A tanulmány keretében összesen 953 húsz év körüli fiatal férfit vizsgáltak meg. A résztvevőktől megkérdezték, hogy milyen jól aludtak a felmérést megelőző négy hét során, majd egy hormonvizsgálatot követően a kutatók analizálták a résztvevők spermáját. Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók 15 százaléka nehezen, 13 százalékuk pedig nyugtalanul aludt. A kutatók az összefüggések alapján megállapították, hogy minél rosszabbul vagy nehezebben aludtak el a résztvevők, jellemzően annál gyengébb minőségű volt a spermájuk. A legrosszabbul alvóknak például összességében 25 százalékkal kevesebb spermája volt, és 1,6 százalékkal kevesebb olyan spermiumot termelt, amely morfológiailag normálisnak tekinthető, jegyezték meg a dán kutatók, akik az elemzések során olyan rizikófaktorokat is figyelembe vettek, mint az alkoholfogyasztás, a dohányzás vagy az életkor. A tanulmány teljes terjedelmében az American Journal of Epidemiology című orvostudományi szaklap online kiadásában jelent meg.
Köztudott, hogy a harmonikus párkapcsolat egyik tartópillére a kielégítő szexuális élet. Azt azonban kevesen tudják, hogy a spermának a nemzésen kívül más szerepe is van.
A sperma hormonokat is tartalmaz: tesztoszteront, progeszteront, prolaktint és oxitocint. Ezek mellett fehérjét, szénhidrátot, káliumot, rezet, cinket, kalciumot, fruktózt, magnéziumot, B12- és C-vitamint is tartalmaz. Úgy van „kialakítva”, hogy tápláló és biztonságos közeget biztosítson a spermiumoknak. Amerikai kutatók érdekes következtetésekre jutottak egy – az ondóplazma hatását vizsgáló – tanulmány során. Több száz nő bevonásával megfigyelték, hogy milyen testi-lelki hatással van a nőkre az ondó.
Megfigyelték, hogy azok a nők, akik gumióvszer nélkül éltek nemi életet, és a sperma a szervezetükbe került, jobb fizikai és lelkiállapotban voltak, minta azok, akik gumióvszerrel védekeztek, vagy nem volt rendszeres nemi életük. Ez utóbbiaknál gyakrabban fordult elő depresszió és az öngyilkosságra való hajlam.
A kutatók szerint ez a sperma tápanyag és kedélyállapot javító hormontartalmának köszönhető. A hormonok a hüvely falán átjutva a nemi aktust követően a vérbe jutnak. Antidepresszáns hatást fejtenek ki, és jó közérzetet biztosítanak. A nemi életet nem élő nőknél és a gumióvszerrel védekezőknél nem volt ilyen pozitív irányú hangulatváltozás.
Azt is megfigyelték, hogy a gumióvszer nélkül közösülő nők gyakrabban kezdeményeznek szexuális kapcsolatot, amit a spermafüggőséggel magyaráznak. Szervezetük egyszerűen megköveteli a hangulatjavító szert. Más kutatások során arra jöttek rá a szakértők, hogy a sperma segíthet a mellrák megelőzésben is.
A fent leírt előnyök nem védenek meg a nemi betegségektől, alkalmi partnerekkel nem ajánlatos kísérletezgetni ezen a téren. Tartós párkapcsolatban a természetes családtervezés egyik bónuszpontjaként lehet a fentieket értelmezni.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.