Címke: menstruáció

Az önkielégítésről lányoknak, hogyan kell maszturbálni

Nagy valószínűséggel te is önkielégítesz, de legalábbis szeretnél, és érdekel a lehetőség. Benned is van tesztoszteron, igaz jóval kevesebb, de az ösztrogén hormon is erős nemi hormon. Te is igazi erotikával csordultig töltött ember vagy, mint a fiúk.
Az önkielégítéssel azon túl, hogy rendkívül kellemes érzéseket nyújthatsz magadnak – még a szexhez tartozó izmokat is nagyon jó állapotban lehet tartani, és ami nagyon fontos, hogy azt is tudni fogod, hogy mivel lehet téged igazán felizgatni. Semmi nem tudja a férfiakat úgy lázba hozni, mint mikor érzik és látják egy nő vonaglását, amit az ő ujjuknak, nyelvüknek vagy péniszüknek köszönhetnek. Minél több kreativitással próbálgasd a kezeddel vagy szexkellékekkel a nemi gyönyöröket keresni, és meglátod, hogy ennek majd más is örülni fog.

Bemelegítés – A bőr rendkívüli érzékenysége rengeteg öröm forrása lehet. Próbáljuk a kezeket végigfuttatni a testen, úgy, hogy közben a bőr bársonyosságát figyeljük. Figyeljük meg, hogy fújással hogyan hűtjük, illetve melegítjük a bőrünket. Csiklandozzuk az egész testfelületet egy madártoll-szerű anyaggal, hogy megtudjuk, hol vagyunk a legérzékenyebbek. A bőrünk ízét érezzük, ha megnyaljuk az elérhető részeket. (Előfordul, hogy szembesülünk testápolónk kellemetlen ízével, és ezt ne felejtsük el, amikor a párunknak szeretnénk a frissen bekent testünkkel kedveskedni.) Próbáljuk ki a körmöket, először finoman, majd érezzük, hogy meddig kellemes, és hol a fájdalomküszöbünk. Fedezzük fel az egész bőrfelületen, hogy hol a legjobb, a legmegnyugtatóbb és a legizgatóbb érzés az érintés.
A tenyérrel a melleket lehet kényeztetni, ahogy körkörösen masszírozzuk. A mellbimbó izgatásával a nők közül többen is eljutnak az orgazmus eléréséhez. A mellek izgalmi állapota nagyon izgató a férfiak számára. Ha az ujjak közé szorítja a mellbimbót, az ujjakkal morzsolgatva, finoman húzogatva fokozni lehet ezt az izgalmat. Figyelje az érzékenységét, ha egy kicsit durvább anyaggal dörzsöli, ha finomabbal, ha meleggel, ha jéggel. Mi a legkellemesebb? A saját testtudat érzete fejleszthető, és némi önkényeztetéssel egészen új érzésekre tud rácsodálkozni egy nő.
Próbáld ki most! Fél kézzel nyisd szét a szeméremajkaidat, a másik kezeddel pedig dörzsölgesd a csiklódat. A széthúzott szeméremajkak miatt a bőr megfeszül, így a kellemes érzés felerősödik.
Az éhség mértéke alkati kérdés, de erősen jelentkezik nálad is. Ha tehát nagyon kívánod a szexet, és gyötör a vágy, akkor nyugodtan önkielégíts, és csillapítsd! Hogyan kell maszturbálni?

Fekve, állva, ülve, fantáziálgatva vagy sem, pornográf anyagokat olvasva vagy nézegetve, párnák, ujjaink, vibrátor használatával… Egyszóval mindegy, csak örömet okozzon. Itt nincs jó és nincs rossz – csak az számít, hogy minél jobban beindulj. Az orgazmus eléréséhez számos főbb zónára is koncentrálhatsz: a csiklóra, a hüvelyre, a G-pontra, az A-pontra és a húgycsőre…
Érzékeny részek – A nemi szervek vizsgálatához egy kézitükörre van szükség. Kényelmes pozícióba ülve vagy a hátára fekve keresse meg azt a helyzetet, amiben megfigyelheti ezeket a testrészeket. Minden egyes rész figyelmet érdemel. Kezdetben a mutató és a középső ujjával nyissa szét a nagy szeméremajkakat. Figyelje meg, hogy milyen a színe és a jellegzetes formája a kis szeméremajkaknak, hogyan helyezkedik el a csikló, alatta a húgycső nyílása és a hüvelybemenet.
Gyengéden húzza végig az ujját a kis szeméremajkak között, és szagolja meg, hogy milyen az illata. Vannak, akik idegenkednek a nemi szervek szagától, azonban megfelelő higiénia mellett ez inkább jellegzetes, mint zavaró illat. A nemi szervek tapintása annál kellemesebb, minél síkosabb a felület. Ha nem elég nedves a hüvelybemenet környéke, jobb, ha megnyálazza az ujjait, vagy bekeni valami síkosító kenőccsel. Az ujjakkal körbe lehet járni az egész szeméremtesten, úgy, hogy különböző érintéseket próbál ki az ujjak nyomásával, attól függően, hogy mi a legkellemesebb.
Érezze a lágyrészek puhaságát, az érdesebb felületet, a domborulatokat és a mélyedéseket. Lassan tolja be a középső ujját a hüvelybe, körkörös mozdulatokkal, és próbálja megérinteni a hüvely belső felületét. Próbálja kettő, majd három ujjal. Ha rá tudja szorítani a hüvely falát az ujjaira, bizonyára nagyon boldoggá teszi a partnerét, mikor is ugyanezt teszi párja hímvesszőjével. Ha ez nehezére esik, érdemes megtanulnia a PC izmok működtetését. Ezzel az izomműködéssel a hüvelytudatot lehet erősíteni. Ha ezek az izmok jó kondícióban vannak, az orgazmus intenzitása is felerősödhet, mivel segít helyreállítani a hüvely rugalmasságát.
Az alábbi fogalmakkal ismerkedhetsz meg: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , a téma folytatásaként a teljes cikket elolvasva itt.
Forrás: Szexpláza és az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Menstruáció alatti szexhez speciális tamponok

A havi vérzéshez kapcsolódó rengeteg tiltás és tabu között előkelő helyen szerepel a menstruáció alatti szex is.
szex_tamon_menstruacio_alatti_szexhezA menstruáció alatti szex igencsak megosztja az embereket. Vannak, akik szerint tabu, mások viszont úgy vélekednek, hogy ez semmiképp sem lehet akadálya az együttlétnek. A nők is két csoportba tartoznak ilyen szempontból: vannak, akik ezeken a napokon egyáltalán nem kívánják az együttlétet, mások viszont nagyon is intenzív vágyról számolnak be a nehéz napokon. A társadalmi konvenciók azt sulykolják, hogy ilyenkor tilos a bujaság, sok társadalomban el is különítik a menstruáló nőket, vagy legalábbis kifejezetten tiltják a szexet. Sok nőnek éppen e beépült tiltások, vagy a megterhelő fájdalmak hatására eszébe sem jut ilyenkor a szex, mások épp ellenkezőleg, azokon a napokon kívánják és élvezik igazán.
Mindenki cselekedjen vágyai szerint: aki nem kívánja ilyenkor, az ne erőltesse csak azért, hogy megfeleljen a partnerének, aki viszont kívánja, azt ne tartsák vissza a társadalmi szokások. Nem árt azonban óvatosnak lenni, ugyanis ilyenkor sokkal nagyobb a fertőzések kockázata, ezért ha belevállaljátok a szexet, fokozottan ügyeljetek a higiéniára. Az is nagyon fontos, hogy ilyenkor keletkezhetnek kisebb-nagyobb foltok a bútorokon, ezért vagy eleve a fürdőszobában bonyolítsátok az együttlétet, vagy terítsetek magatok alá egy sötét színű törülközőt.
A férfiak véleménye is megoszlik e témában: van, aki gusztustalannak vagy legalábbis kerülendőnek tartja a menstruáció alatti együttlétet, másokat egyáltalán nem zavar a vérzés illata és váladéka.
Ma már kaphatók olyan speciális tamponok, amiket kifejezetten a menstruáció alatti szex kellemesebbé tételére terveztek. Ezt a soft tampont mindenképpen próbáljátok ki, hiszen szinte észrevétlen, viszont valamelyest csökkenti a fertőzésveszélyt, illetve az együttlét idején felfogja a váladékot, ami sokkal egyszerűbbé és élvezetesebbé teszi a szeretkezést.
Soft tamponTökéletesen higiénikus szexuális együttlétek, akár menstruáció alatt is. Optimális védelmet biztosít, bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt tamponok, akár szeretkezés közben is használhatók, ugyanis puha szivacsból készültek, alig érezhetők. Formájának és nedvszívóképességének köszönhetően helyettesítheti vele korábbi, kényelmetlen tamponját, sőt még szaunában, vagy úszáshoz is ideális. Könnyű eltávolítani.
A Budapest szexshop Intim Center Károly körút 14. sz. alatti üzletben és a szex webáruházban is bezserezhetsz kiváló szextampont. Az online áruház szexpatikájában sokféke termék közül válogathatsz. Kategóriák: Intim higénia, krémek és spray kellékek, óvszerek, feromonos parfümök.
További cikkek a havi vérzés, menzesz, menstruáció alatti szex témához: A kurvák speciális tamponnal dolgoznak menszesz alatt – A menstruáció és a terhesség alatti maszturbáció – Az örömlányok tamponnal dolgoznak a havibaj a menstruáció alatt – Menstruáció alatti szex – Szex menstruáció alatt is anatómiai tampon – A menstruáció és a terhesség alatti önkielégítés.

Intim higénia nőknél

Intim higiénián a nemi szervek tisztán tartásának szabályait értjük. A szex dr szerint a célja a különféle fertőzéses és egyéb betegségek kialakulásának megelőzése, a mindennapi jó közérzet fenntartása és a zavartalan szexuális együttlét biztosítása.

intim-higenie

Kézmosás:  A kézmosás a mellékhelyiség használata előtt és után is javasolt, hiszen akár otthon, a munkahelyen, vagy nyilvános helyen vagyunk, a kezünk közé akadó tárgyak hemzsegnek az kórokozóktól, ami ugyanúgy elmondható a használt wc-papírról is. Utóbbi használatának helyes módja az, ha a törlő mozdulatokat mindig a hüvelytől távolodva végezzük, így nem kerület bele széklet- vagy vizeletmaradvány.
Az intim higiénia szerepe a megelőzésben
A nemi szervek tisztántartása a hétköznapi higiénia része. Speciális célja a hüvelyben a normális pH (és így a baktérium-egyensúly) megőrzése és fenntartása. Az egyik alapszabály, hogy ne használjunk a hüvelyben szappanos készítményeket, mert ezek megzavarják a hüvely természetes védekező rendszerét! Tehát intim mosdószereket csak a külső nemi szervek területén használjunk, ne próbáljuk a hüvelybe juttatni őket!
A hüvely tisztántartására a különböző intim hüvelyöblítők alkalmazhatók, ezek az úgynevezett irrigátorok. Az eszköz két részből áll, a tartályból és a hüvelybe vezethet csőből. A cső igen vékony, tehát (ha szükséges, akkor) a szűzhártyán legtöbbször akadálytalanul átjut, annak megsértése nélkül. Az irrigátor tartályába tejsavas oldatot kell tenni, majd összerakva a szerkezetet, a csövet a hüvelybe felvezetve, az alaposan kiöblíthet. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a szerkezetet rendszeresen fertőtleníteni kell, mert különben fertőzést vihetünk (vissza) a hüvelybe. A kifertőtlenítés legegyszerűbb módja, ha az eszközt háztartási hipós vízben elöblögetjük, majd jó alaposan, tiszta vízzel leöblítjük. A hüvely tisztán tartásának szükségessége nem csak szó szerint kényes téma: könnyen alapot a ad szélsőséges vitára. A mellette szólók szerint más testrészeinkhez hasonlóan a hüvely is állandó tisztítást igényel, és mivel a védelmét biztosító savas közeg egyensúlya könnyen felborul, rendszeres tejsavas öblítésre van szükség az állandó savas pH fenntartásához. Az ellentábor szerint viszont a szervezet képes saját védelméről gondoskodni, és éppen a külső beavatkozás az, ami tönkreteszi a hüvelyflórát, és így utat enged a kórokozóknak.
Ha az orvos egyéb okból nem javasolja, panaszmentes nőknek, általános higiéniás célból, az irrigálás maximum hetente kétszer vagy háromszor ajánlott.
A menstruáció és az intim higiénia
Menses alatt a szeméremtestet a vérzés mennyiségétől függően akár naponta többször is le kell mosni, és a vér felfogásáról gondoskodni kell. Menstruáció alatt a hüvelyt kimosni, irrigálni nem ajánlatos, de a menses végén az alvadt vért irrigálással el lehet távolítani. A szeméremtestet szárazon, szellősen tanácsos tartani, műszálas fehérnemű viselése kerülendő. A kereskedelemben kapható intim spray-k használhatók, de gyakran irritálják a szeméremtestet.
A menstruációs vér felfogása megoldható intim betéttel vagy hüvelytamponnal. A vatta nem a legideálisabb megoldás. A betétet lehetőleg az átázás előtt cserélni kell. A nagy mennyiség, bővebb vérzés idején a betét előnyösebb, míg a vérzés csökkenésekor a tampon is választható kényelmi szempontból. Mindez nem kötelez, az egyéni tapasztalatok, szokások alapján mindkettő választható.
A hüvelytampont legalább 8 óránként cserélni kell, ezért éjszakai használata nem ajánlott. A menstruáció során a vér a méhszájon keresztül távozik a hüvelybe és onnan a külvilágba. A menstruáció alatt kissé kinyílik a méhszáj, hogy a mensesváladék akadálytalanul távozhasson.
A menstruációs váladék, miután levált nyálkahártyasejteket és vért tartalmaz, kiválóan alkalmas környezetet biztosít a kórokozók elszaporodásához. Ezért fordul elő gyakran, hogy a menses előtt nem kellően kikezelt folyás a menses után pár nappal újra előjön, és a tünetek súlyosabbak.
Az általános javaslat az, hogy a menstruáció első pár napján a n hagyja abba a folyásellenes kezelést, mert egyrészt nem hat kellően a gyógyszer, másrészt a nyitott méhszájon keresztül kórokozókat juttathat fel a méhbe. A menses utolsó néhány napján azonban, amikor a vérzés mennyisége már jóval kevesebb, nyugodtan folytatható a folyásellenes kezelés. Ilyenkor már elvileg hüvelyöblítést is végezhet, akit a menstruációs váladék zavar, és a tisztaságérzetét javítja, ha az esetleges kellemetlen váladékot a hüvelyéből eltávolítja. Ritkán elfordul, hogy a menstruáció igen erős szaggal jár, ami fokozott figyelmet érdemel, és azt jelzi, hogy gondosabb higiénia szükséges. Menstruáció első napjaiban a versenysport nem ajánlott, az úszás még tamponnal sem javasolt, és a fentiek miatt a szexuális érintkezés is kerülendő. Forrás: Springmed.hu, Vital.hu

A tisztasággal nem szabad túlzásokba esni, mert az bizonyos esetekben akár káros is lehet! A szexdoki…

Szerző: Intim Center2015. november 29.

Szex terhesség, havivérzés esetén is

Havivérzés, havibaj, menstruáció, menzesz, terhesség idején is lehet szexelni. A szex időzítésének vannak különleges esetei. Ilyen mindenekelőtt a nő havivérzésének vagy várandósságának időszaka, amit sokan még ma is tabunak tekintenek a szex szempontjából. Pedig ez nemcsak, hogy indokolatlan, hanem mulasztás is, mert ma már tudjuk, hogy a nők éppen a menstruáció közeledtével igénylik leginkább a szexet, s ez a vágy többnyire a havi vérzés során is fennmarad. Szexuális eszközök használatánál mindkét esetben van egy két apróság amit figyelembe kell venni. Szexshop jellegű üzletben eladók tanácsai, vagy a szex segédeszközök webshop leírásai többnyire tesznek erről említést.

terhesseg_alatti_szex

Havivérzés: Orvosi szempontból a nemi élet ilyenkor sem kifogásolható, ha az érintettek nemcsak előtte, hanem utána is gondosan megmosakodnak. Ha viszont bármelyiküket nagyon zavarja a vérzés, a nő megteheti, hogy egy tampont fölhelyez mélyen a hüvelybe. (Ennek lehet egy olyan hátránya, hogy a hüvely túl szárazzá válik általa, tehát síkosító krémet vagy olajat kell alkalmazni.) Egyeseket azt tart vissza, hogy az ágynemű esetleg véressé válik, pedig ez könnyen elkerülhető egy megfelelően elhelyezett törülközővel. Még biztosabban elkerülhetők az ilyen „árnyoldalak”, ha nem az ágyban, hanem meleg zuhany alatt kerül sor a közösülésre…
Előfordulhat azonban, hogy valamilyen oknál fogva mégsem lehet szó közösülésről a havivérzés alatt. De miért jelentené ez azt, hogy akkor szexről szó sem lehet? Hiszen a szex nem csak – és nem feltétlenül – közösülésből áll, hanem (mint azt már bőven láthattuk) sok egyéb lehetősége is van: az ún. petting ezernyi változata. Egyetlen kivételt kell csak megemlítenünk: franciázni, orálszexelni, nyalni, s egyáltalán a nőt szájal ingerelni ilyenkor természetesen nem javasolt. De minden egyéb nemcsak szabad, hanem ajánlatos is!
ilyenkor a nők nemcsak érzelmi, lelki szempontból érzékenyebbek, hanem fizikai szinten is sérülékenyebbek, hiszen a méhszáj nyitottabb, a leváló nyálkahártya miatt a méh felülete hasonlít egy friss sebhez. Emiatt nagyobb a fertőzésveszély és minden külső inger fokozottabban érvényesül. Legyünk ilyenkor körültekintőbbek és fokozottan ügyeljünk a saját és partnerünk testének tisztaságára – az intimzuhany és a szappanos mosakodás viszont kerülendő, mert felborítja a hüvely természetes tisztulási mechanizmusait. A nőgyógyászok az óvszer használatát mindenképpen javasolják, nemcsak higiéniai szempontból, hanem mert ilyenkor sem zárható ki a teherbe esés.
Érzelmi hullámzások ellen gyengéd szerelmeskedés vagy szenvedélyes szex. Tény, hogy a szex ellazít, megnyugtat, endorfinokat szabadít fel, és az orgazmus folyamata ráadásul görcsoldó hatással is van a női szervekre.
Akinek viszont komolyabb fájdalmai vannak a vérzés alatt, a gyors numerák helyett inkább a gyengéd összebújást, a viszonylag óvatosabb szeretkezést, egymás dédelgetését részesíti előnyben. Egy meghitt együttlét érzelmi biztonságában feloldódhat mindkét fél, így a szex különösen jótékony hatású lehet az érzelmi hullámvasút ellensúlyozására. A havivérzések tehát alkalmat adnak a szokványos közösüléstől való eltérésre, s így a szex változatosabbá tételére. Szexuális eszközök, szexkellékek használatánál fokozottan higéniára kell figyelni. Puha, finom, bőrbarát anyagokból készült vibrátort vagy sex eszközöket használj.
Terhesség: Mivel a kismedence vérbősége fokozza a kéjérzetet, és ez csodás élménnyé varázsolja a szexet. Mégis még az orvosok között sincs mindig egyértelmű álláspont a várandósság alatti szexuális életről. Önmagában nem veszélyes az ilyesfajta testi öröm, mivel a magzat biztonságban fekszik, a méh pedig az orgazmus alatt még jobban összehúzódik. Az anyukát elöntő hormonok, főleg az ösztrogén miatt sokanak a szex ilyenkor jobb, mint valaha. Az orvosi tanács erre az időszakra az, hogy ha semmiféle probléma nem merül fel, akkor óvatosan, kíméletesen lehet folytatni a nemi életet. A szenvedélyes, esetleg durva együttlét nem ajánlott, mert ha megsérül a hüvely hámja, az fertőzések melegágya lehet. Ugyanígy, ha a kismama vérzést tapasztal, esetleg görcsei is vannak, akkor a vetélés veszélye miatt tilos szeretkezni. Terheség alatt sem indokolt abbahagyni az erotikus örömszerzést! Téves elképzelés, hogy a terhes nő nem kívánja az szexet! Lehetnek ugyan időszakok – hogy mikor (a terhesség elején vagy a vége felé), az egyénileg változó –, amikor kevésbé kívánja, de az is előfordulhat, hogy jobban kívánja! S hasonló a helyzet a férfinél is: egy terhes nő, aki az ő gyerekét hordozza, többnyire kívánatosnak tűnik számára.
Mindaddig, míg a terhesség normális lefolyású, olyan gyakran élhet szexuális életet, ahányszor csak akar. De lehet, hogy nem mindig akar. Eleinte a hormonális változások és a hányinger visszavethetik a szexuális érdeklődését.
A második trimeszter során a megnövekedett véráram a nemi szervekben és a mellekben általában visszaállítja a libidót. A harmadik trimeszterben azonban a testsúlynövekedés, a hátfájás, és egyéb tünetek ismét csökkenthetik a vágyat. A szex időzítésének ilyenkor sem kell lényegesen eltérnie a más időszakokban beválttól. Semmi sem indokolja például, hogy ritkábban kerüljön rá sor. Az esetleges reggeli rosszullétek ideje persze kihagyandó, egyéb kihagyások azonban csak orvosilag indokolt esetben (például koraszülés veszélye stb.) következzenek.
Nem mindegy azonban – főleg a harmadik hónaptól kezdve –, hogyan, milyen testhelyzetben kerül sor a szexre. A hagyományos testhelyzet (amikor a férfi ráfekszik a nőre) kerülendő ugyanúgy, mint a mélyre hatoló és heves lökések, ez talán nem szorul magyarázatra. Ajánlatos viszont, hogy a közösülésre oldalt fekvő helyzetben, hátulról kerüljön sor. Ha egyáltalán sor kerül közösülésre, s nem a petting változatos formáival szereznek egymásnak örömet. Az orális szex biztonságos a terhesség alatt. Egyetlen dologra kell csak figyelni: a partnere ne fújjon levegőt a vaginába, mivel ritkán, de megeshet, hogy a levegő elzár egy véredényt, mely életveszélyes lehet mind az anyára, mind a babára.
Szexuális eszközök használata nem tiltott, ugyanúgy lehet játszani velük önkielégítés vagy szex közben. A higiéniára kell fokozottan figyelni, nehogy a hüvelybe valamit fertőzés kerüljön.
Az anális szex nem javasolt a terhesség alatt, mivel fertőzést okozó baktériumoknak nyithat utat a vagina felé. A szülés körüli hetekben a közösüléstől mindenképpen tartózkodni kell, ám ez sem jelenti a pettingtől és a kielégüléstől való tartózkodást!

A menstruáció és a terhesség alatti maszturbáció

terhes_no_maszturbal_vibratorralA menstruáció, a terhesség és az önkielégítés alatti maszturbáció a cikk témája. A menstruáció közben a legkisebb a női ösztrogén szint, míg a 14. nap környékén a legmagasabb. Ez annyit jelent, hogy a menstruáció idején a legkisebb a vágy, de alkati kérdés, hogy eltűnik e, vagy sem. Azonban semmi akadálya annak, hogy ekkor is maszturbáljunk, ha éppen vágyunk pár orgazmusra. Ebben az időszakban egyetlen tabu hely lehet, az pedig a hüvely. A méh nyálkahártyája ekkor sérült, tehát a hüvely felől érkező bármilyen kórokozóval szemben különösen védtelen. Tehát ha tehetjük, akkor kerüljük el a hüvelyi izgatást, és még vibrátort se helyezzünk fel. A hiedelmekkel ellentétben a maszturbálás, és az orgazmus nem fogja meghosszabbítani a menstruációt, esetleg lerövidíteni, vagy károsan befolyásolni! A menstruáció folyamatának semmiféle köze sincsen ehhez… A terhesség alatt meglehetősen sok esetben a házasélet meglehetősen ritkává válik. Ennek az okai lehetnek mentálisak, és fizikai okok is. Ilyen ok lehet, ha a terhesség kockázatokkal jár, és a nőgyógyász nem javasolja a szeretkezést. A mentális okok között pedig szerepel az aggódás a baba egészségéért éppúgy, mint a vágy elmaradása… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Férfi és női nemi hormonok

szexualitasA női nemi hormon az ösztrogén, ami – többek között- a menstruációs ciklusért is felel. A hormonszint havonta, és napi ciklusban is hullámzik. A havi ciklusodban a peteéréskor (ovuláció) a legnagyobb, ekkor vagy igazán aktív, ekkor esik a legjobban az orgazmus, és ekkor is igényled jobban. Fiatal lányoknál amikor elönti a szervezetedet nem meglepő ha
elég sokszor, és alaposan felizgulsz, és napjában többször igényled az élvezetet. Ez teljesen normális. Az, hogy ki mennyire, és milyen gyakran, az eltérő lehet. A női hormonok szintje szintén karban tartható mozgással, és változatos táplálkozással. A gyors kaják, és egyoldalú étkezés rettentő sokat tud rombolni, ezért csak olyan diétát javaslok, amit valódi szakember állított össze. A megélhetési fitnesz gurukra én nem hallgatnék a helyedben, mert akár igazuk is lehet nagy általánosságban, de rólad semmit sem tudnak. A rosszul megválasztott mindenféle csoda diéta akár teljesen el is torzíthatja a hormonrendszert… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

A nő nemi működése

meztelen_noA nők elég sok hasonlóságot mutatnak a férfiakkal, és ez a nemi működésre is igaz. Az első, lehet meglepőt mondok, a nőknek is van reggeli merevedésük. A csikló merevedése sokszor nem látványos. Ám sok nő tapasztalja, hogy reggel (főleg ha erotikusat álmodott) kissé felizgultan ébred, annak minden tünetével együtt. Sőt, arra is van példa, hogy akár orgazmust is átélhetsz álmodban, hasonlóan a fiúk éjszakai magömléséhez, természetesen ondó ürítés nélkül. De előfordulhat, és természetes folyamat. Ilyen a csikló merevedése, ami keménnyé, és duzzadttá válik, a punci berendezkedésétől függően látható, vagy láthatatlan módon. A másik a hüvely nedvesedése. A lányok nedvesedésének a mértéke több tényezőtől függ, általános szabály nincsen. Függ az alkattól. Van aki teljesen felizgultan is csak kellően nedves a behatoláshoz szex közben, és van aki ilyenkor már patakokban folyik. A kettő között bármi lehetséges. Az izgalom mértéke a másik fő tényező. A heves felizgultság sokkal több nedvesedést okoz, az elélvezéskor pedig különösen. Egy biztos, tapasztalni fogod, hogy mikor mennyire nedvesedsz, és ha hajlamos… A teljes cikket itt olvashatod el.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Napok amikor több önkielégítésre vágyunk

Van e valami baj velük akkor, ha egy önkielégítés szinte semmit sem használ, hanem vannak napok, amikor egész nap, többször is vágynak rá?
Vannak ilyen napok, amikor több-kevesebb orgazmusra van szükségünk napjában többször is. Ez előfordul mindenkivel, és ha nincsen partnerünk akivel többször szeretkezhetnénk (vagy nincsen rá lehetőségünk) akkor ezek a Csak nyugodtan,, napok így fognak eltelni. A fiatalok esetében különösen nagy a valószínűsége az ilyen napoknak, amikor tombolnak a hormonok amúgy is. Ha lány vagy, akkor a menstruációs ciklusod közepe felé, az ovuláció idején különösen nagy az esély, de fiúknál is, ha valamilyen oknál fogva több mint négy napja nem önkielégítettél, és már nagyon felgyűlt az ondód. A korral ezeknek a napoknak a száma, és ereje csökkenni fog, de ha rendszeresen nemi életet élsz, vagy maszturbálsz, eltűnni teljesen nem is fog, amíg meg nem öregszel… A bejegyzés folytatása, a teljes cikk itt olvasható!
Infók: Stanton Dowd, Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve további fejezetei itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt.

Az önkielégítés gyermekkorban

gyermekkorban_maszturbacioAz önkielégítés gyakorlati kézikönyve. A tartalom itt. Az önkielégítés gyakorlati kézikönyvének fejezetei itt. A maszturbálás témáját átfogó gyakorlati útmutató, 9. fejezet: Az önkielégítés gyermekkorban.
Sokan azt hiszik, hogy csak a nemi éréssel együtt járhat a maszturbáció, tehát az ivarérettséghez kötődik. Ez egyáltalán nem így van, sőt! Az első maszturbációnak nevezhető tevékenység már korai óvodás korban megjelenhet! A nemi szervek idegvégződései ekkor is aktívak, a kisfiú vagy kislány rá fog jönni elég hamar, hogy vannak bizonyos pontok rajta amiket ha simogat jólesik neki. Különösen a fiúk, mert a merevedés már csecsemő kortól megfigyelhető. Az első orgazmusuk még nem várható ebben a korban, viszont nagyjából 9-11 éves kor között már bekövetkezhet. Az első tudatos maszturbációt célszerű akkortól számítani, amikor a gyerek már tudja, hogy ez neki jó, és tudatosan áll neki ingerelni magát. Ez bármikor előfordulhat! A szülői nevelés során fontos ez a két fázis.
A kisgyerekek még nincsen tisztában az intimitás fogalmával, ezért leplezetlenül fogják izgatni magukat. Ekkor a (sajnos még létező rossz reflexből fakadó) tiltás semmit sem használ, viszont kárt okoz a későbbi egészséges szexualitás kialakításban. A legszigorúbban tilos a kezére ütni, vagy lehordani, vagy bármi módon büntetni, ha „odanyúl”! Élete végéig emlékezni fog rá, és nagyon sok évig tart kiheverni, még szakember segítéségével is! A helyes megoldás az, ha csak arra tanítjuk a gyerekünket, hogy figyeljen arra, hogy csak akkor csinálja ha egyedül van. Arra tanítsuk tehát, hogy a testének ezt a működését se ossza meg másokkal, ahogyan azt tanítottuk neki, hogy a WC-t is egyedül használja, ne mások előtt. Mivel az önkielégítés is testi igény mint bármi más, de intimebb (akárcsak a WC használata) ezért azt kell tudnia, hogy ez is az ő magánügye.
Később ha rajtakapjuk, hogy önkielégít, akkor már nyugodtan lehet vele beszélni vele a szexről, és erről a témáról, hiszen azt már tudja, hogy intim dolog, és elvonultan maszturbál, de attól még egyáltalán nem fogja tudni, hogy mit miért, hogyan, és miképpen csináljon. Elvégre ezt is tanulni kell, mert ha nem kéne, ezt a könyvet sem kéne megírni. A tévhittel ellentétben a maszturbáció nem késlelteti, és nem is hozza közelebb a nemi érettséget, a hormonrendszert ugyanis tartósan nem tudja befolyásolni, gyakorlatilag nem okoz zavart a hormonális működésben, így a menstruációban sem.
Intim Center sex shop szexualitás, további cikkek itt.

Intim Center termékajánló

Az Intim Center szexshop legújabb termékei. A termékeket a webáruházban megrendelheted, vagy a Bp. Károly krt. 14. sz alatti üzletben megvásárolhatod. Az üzlet nyitvatart minden nap, H-P 9-20 óráig, Szo-V 9-18 óráig.

intim-shop-budapest-DVD-kinalat

Power Jelly Dong felcsatolható, strapon: élethű pénisz leszbikus nőknek és merész pároknak – Hancúr párbaj társasjáték erotikus időtöltésre – Squid kettős vibrátor a nők kedvence – Lady Finger kicsi multi vibrátor – Loveclone 2 valós érzésű vibrátor vékonyított – Arany és ezüst csábítás a klasszikus formákat kedvelőknek – Soft tampon, hogy menstruáció alatt is higiénikus legyen a szex – Twist vibrátor – H2O vibrátor H2O vibrátor – H2O patriot vibrátor – Fel-le vagy előre-háta mozgó vibrátor – Élethű pénisz formájú vibrátor – Zselés anyagú vibrátor 22 cm – Loveclone 2 cybervibrátor klasszikus – Lady Finger vibrátor 13 cm.

Power Jelly Dong felcsatolható élethű pénisz Hancúr párbaj társasjáték Squid kettős vibrátor Lady Finger kicsi multivibrátor Loveclone 2 valós érzésű vibrátor, vékonyított Arany, Ezüst csábítás Soft tampon Twist vibrátor H2O patriot vibrátor Fel-le vibrátor Élethű “vörös” vibrátor Loveclone 2 cybervibrátor, klasszikus

További sexshop termékajánlókat itt nézhetsz: Intim Center Szexshop Budapest üzlet és online webáruház erotikus áruk ajánlója – Online szexáruház rendelés és kiszállítás, csomagküldés budapesti szexshopból – Intim Center Budapest szexshop termékajánlókat tt nézhetsz – Erotika bolt Budapest sex shop áruk – Intim ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház szexkellék választékából – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex termékek vásárlása – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található sexüzlet – Mit rendeljek, vagy vegyek szexshopban magamnak vagy jándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található erotika bolt – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Sex shop üzletből erotikus eszközök szexhez – Magarország fővárosában Budapest Sex Toys Shop – Mit vegyek egy árukkal teletömött sexshop boltban– Sex shop vibrátor maszturbátor és más szex eszközök ajánlója – Mit vegyek erototika show szexkellékek Budapest Sex Shop szaküzlet és online sexx webáruház – Intim Center Bupapest belvárosi erotika bolt – Mindennapi életünk megszokott része lett a szexshop vásárlás – Erotikus boltban személyes szexkellék vásárlás – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek szextermékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha erotikus áru kínáló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és nonstop sex webshop – Erotika áruk és szexkellékek hatalmas kínálata itt – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló és vásárlási tippek szexkellék válogató – Ajánló a legnagyobb budapesti sexshop intim portékáiból – Ajánló szexshop szex gyártmányokból – Szex segédeszközök és kellékek kínálata és választéka – Budapest szexshop szex áru kínálat, a legjobb ajánlatok – A legjobb cikkek szexhez bevásárlás – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra vagy online webshop rendelésre – Mi mindent lehet kapni egy klassz sexs hopban személyesen vagy interneten – Szex shop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok azonnal kapható szexkellékek – Budapest sex shop intim shop termék ajánló – Intim Center szex shop erotikus áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló erotika bolti vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Szexáruház Intim center sex üzlet Budapest – Szexshop Budapest üzletben szextermék árukészlet bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója Intim Center szexshop cikk reklám – Sex shop Budapest árujaiból klassz termék áruk ruhák eszközök ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló szex kellékek adatbázisa – Intim Center szexshop termékeiből online kirakat erotikakínáló.