Címke: gruppenszex

Ellentétek vonzásában, angyali vagy ördögi szexeszköz?

Derítsd ki! – Nem csak testiségből áll a szex! Gondolom ezzel te is egyetértesz, aki vendégként, vásárlóként, érdeklődőként idetaláltál weboldalunkra, és az Intim Center szexshop kínálatát nézegeted. A választék óriási, a döntés néha nem is olyan egyszerű.
Vannak olyan esetek, amikor a romantikus, vagy éppenséggel a vadabb szex jobban esik, amikor a vágyfokozás több és hosszabb, mint máskor. Persze a végeredmény mindig ugyanaz, egy kellemes stressz levezetés, nagy élvezet, de nem mindegy ezt milyen szexeszközzel éred el. Ehhez adunk most néhány tippet, hogyan találd ki a partnered mire is vágyik. (Ő inkább egy angyal, vagy egy ördög a szexben…)

disaccord

Először is, tény az, hogy minden ember mást és mást szeret, mást-és mást akar. Egyikünk odáig van a romantikázásért, mások a fétish-re esküsznek, míg megint mások a gruppent vagy éppen önkielégítést kedvelik jobban. Ez van, változóak az emberi akaratok.
De van megoldás, hogy mindenki megkapja azt, amire a szexben vágyik! Minden fantáziához lehet találni megfelelő eszközt, ami persze bevethető lágyan, finoman, simogatóan, romantikusan, vagy teljesen máshogy, erőszakosabban, durvábban, popsi fenekléssel, stb. Ha már kitapasztaltad partnered testi vágyait, akkor mondhatjuk, hogy meg tudod mondani kedvesedről milyen beállítottságú. (De vigyázz, nem mindig lehet ezt olyan könnyen kitalálni. Kezdetben ugyanis mindenki angyali, és később válhat belőle ördögi szerelmes. Hogy azzá válik-e az természetesen idővel ki fog derülni. Azért egy biztos, hogy a változatosság jót tesz nektek a szexben!)

Nézzünk néhány segédeszközt amit kedvességből is bevethetsz:
Vibrátorok: Belőlük nagyon sok változat van, amivel a csiklót és akár az anális bejáratot, a heréket, a vagina belső falát kedvesen kényeztetheted. Választáshoz emiatt sok jellemzőt kell figyelembe venni, például a felület bordázottságát, van-e az adott rezgő péniszen másik kar, mekkora a behatolási méret, milyen vastag a kicsike, és legfőképpen mennyire rugalmas anyagú és milyen maga a motor. Uhh, hát ez elég sok adat ugye? De nem lehetetlenség kideríteni mi is a kedvenc. Felmérésünk szerint az alábbiak nagyon menők:

alomfeher_luxus_szilikon_vibratorezust_vekony_rudvibrator_17cm3663

Szexi ruhák: Természetesen ez az egyik leglátványosabb kiegészítő, ami egyből kimutatja szándékaid, és egyben felkelti a vágyódást a partnered szemében. Általában a fehér, világos színek ennek a megtestesítői.

egyszeru_de_annal_fenomenalisabb_csabito_szexi_ruhaatlatszo_feher_csipkes_haloing_amoresa_corsetnaomi_romantikus_erzeki_ruha

Golyók, tojások, füzérek: És milyen meglepő ezt itt felsorolni! A kedvesség ugyanis hátulról is érkezhet! Az anál golyók, tojások, füzérek nem mindegyikét kell durvasággal fogadni. Igaz kezdetben nem túl bizalom gerjesztő a kinézetük, de kedvesség és báj, amivel magadhoz engedheted őket, az lehet igazán romantikus. Az anál szex ugyanis teljes bizalmat követel a másiktól, sőt sok, akár órákon tartó kényeztetést is elvár, mielőtt a behatolás megtörténik. Az is lehet, hogy több alkalmas a bevetés, amit fenéksimogatás, csókolgatás, masszírozás előz meg.

crystal_clean_mini_analis_tagito_kenyeztetoheavy_metal_analis_gyongyokanalis_palca

És most lássuk a sötétebb oldalt:
Korbács, bilincs: Mi is jutna eszünkbe legelőször, ha a vadabb szex a téma! Naná, hogy a korbácsok, bilincsek, kikötöző szettek! Ennél nincs is izgatóbb!

tepozaras_kez_a_bokahoz_barsonyos_kotozoszettkivanatos_lakk_bokabilincs_szaten_szalaggal_es_strasszkovekkelsex_mischief_szexi_tobbszalas_ostor

Vadító fehérneműk: Ide tartoznak a lakk, és fekete, vörös színű szexi ruhák, a dominanciát jelképező szexi jelmezek (pl. rendőrnő, tanárnő), vagy éppen az egész alakos cicaruhák, melyek keresztbe feszülnek testeden.

fekete_vad_vinil_luxusfuzu_obsessive_carolinehalos_atlatszo_szexi_miniruha_chiliroselivco_artemida_szexi_izleses_testharisnya

Anális eszközök vibrátorral: A vibrátoros eszközök (főként a hátsó fertályon) nagyon erotikus ingereket váltanak ki, akár szex közben. Ezért is nagyon élvezetesek. Persze használatukhoz kell némi gyakorlás, de a düh, vagy éppen a feszültség levezetés igazán orgazmust kiváltó velük.

extra_szexis_nagyon_osztonzo_anal_vibrator_tanoordogi_haromagu_kenyezteto_analis_vaginalis_hasznalatrapremium_felfujhato_anal_tagito_szilikon_vizallo

Megjegyzés: Hidd el, partnered sem „szűz már” az e fajta kérésekben, pontosan tudja mit szeretne és abban is biztos lehetsz, ha megbeszélitek, hogy ki mire vágyik éppen, úgy több és még több forró pillanatot értek majd el. Érdemes a szexet mindig megfűszerezni valamivel! Egész szexkollekciót tartani a szekrényeben!
Ha nincs ötleted, vagy ajándékot keresel, weboldalunkon több cikket, ajánlót találhatsz az használatukról, divatos megjelenésükről, kínálatukról. Sőt új ötletként, akár együtt is bejöhettek szex üzletünkbe és megnézhetitek a termékválasztékot. Itt beindítjuk, megmutatjuk hogyan is működnek, segítünk a döntésben.
Addig is, amíg megléped a kezdeti lépéseket nézz körül jobban online webáruházunkban, és ha megtetszik valami ne habozz megrendelni! Vagy ördögien, vagy angyali finom szex kíséretében biztosan párod is örülni fog neki!

Magyar pornófilm DVD filmek online vagy üzleti értékesítése

DVD pornófilmek az Intimcenter.com szexshop üzlet és online sex webáruház választékban. Rendeld meg a sexshop center internetes erotikaboltjából online, vagy ha személyesen vennéd meg,az sem gond. Minden van készleten.

a-vagy-szinhaza-dvd-pornofilm-cikk

Az Astoriánál található budapesti sexshop boltban mevásárolhatod. Érdemes belátogatni az üzletbe, mert több ezer DVD film van minden témakörben. DVD vásárlás, csere, kölcsönzés! A cím Budapest, V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap!

Rocco és Michelle pornófilm DVD Szexxx pornó DVD magyar szereplőkkel Superstars: Wild Girls, magyar pornófilm DVD Crazy DP girls pornó DVD magyar szereplőkkel David’s home sex pornófilm DVD Mély torok, Fuck me throat DVD pornófilm magyar szereplőkkel Lesbian Superstars pornó DVD magyar szereplőkkel A vágy színháza pornó DVD Sexy wellness pornófilm Best of Maya Gold pornó DVD Kiss me pornófilm DVD Pergamen, pornófilm DVD Kalózrádió, magyar pornófilm DVD Kettős behatolás, magyar pornófilm DVD Kísértések medálja, pornó DVD Álom vagy valóság pornófilm DVD

Michelle Wild híres dugása Rocco Siffredivel a Rocco és Michelle című pornófilm egyik jelenete a DVD-n. A Szexxx című pornófilm magyar szereplőkkel rendelhető vagy az üzletben megvásárolható. Magyar szupersztárok, a Wild Girls magyar pornófilm DVD filmen. Dupla behatolások a Crazy DP girls pornó DVD jelenetein magyar szereplőkkel. A pornós David csajaival home sex pornófilm. Mély torok, Fuck me throat DVD pornófilm magyar szereplőkkel. Lesbian Superstars pornó DVD tele magyar pornós lányokkal. A vágy színháza pornófilm. Sexy wellness pornófilm magyarokkal. Best of Maya Gold pornó válogatás. Kiss me pornófilm lemez, Pergamen pornó DVD. Kalózrádió magyar pornófilm DVD. Retró magyar pornófilm DVD Kettős behatolás címmel. Kísértések medálja szex és DVD pornófilm. Álom vagy valóság adult film DVD -n pornó magyar szereplőkkel.

A csoportos szex előnyei és veszélyei

csoportszex_elonyei_es_hatranyai_cikkA csoportos szex előnyei és veszélyei és tanulságok: Az egyik legnyilvánvalóbb tanulság, hogy a csoportszex általánosságban semmivel sem rosszabb – de nem is feltétlenül jobb! –, mint a páros szex vagy az önmagunkban folytatott szexjáték. Teljesen rajtunk múlik, hogy melyiket fogadjuk el vagy részesítjük előnyben. Előnyei és veszélyei mindegyiknek vannak.
Ezek persze igen különbözőek. Valószínűsíthető, hogy minél bonyolultabb a helyzet és a feladat, annál nagyobbak mind az előnyök, mind pedig a veszélyek. Az önkielégítés a legegyszerűbb szextevékenység, de azért ennek is megvannak a maga előnyei és veszélyei. Viszont kétségtelen, hogy a páros szex előnyei sokkal nagyobbak, de ugyanez áll a veszélyeire is.
A legbonyolultabb helyzetet és feladatot természetesen a csoportos szex jelenti – következésképpen az előnyei és veszélyei is ennek a legnagyobbak! A legfontosabb előnyöket Sandstone-nal kapcsolatban már láttuk. Ezek lényege, hogy a csoporthatás fölerősítheti a szex minden lehetséges előnyét! Az együttes élmény megsokszorozódik egy közösség kereteibe ágyazva. Ahogyan A. Comfort fogalmaz: „…a csoportélmény inkább karizmatikus, mint buja, inkább megnyugtató, mint fölizgató, és antropológiailag nézve inkább vallási rítus, mint szex.”
Ez lehet a válasz arra a kérdésre, hogy „minek az egész, ha már van egy jó szexkapcsolatom?” A csoportélmény esetleg többet tud nyújtani a kiegyensúlyozott, páros kapcsolatoknál.
A csoportszex az a műfaj, ahol mindent szabad, amit a másik megenged. Van aki a csókolózást nem engedi, és van, akinek az nem jelent problémát. A védekezés, azaz az óvszer használata elengedhetetlen, és az sem árt, ha a pornóban látott képeket mellőzni tudja.
“Az egyik legfontosabb a védekezés. Ugyanazzal a gumival nem lehet másba behatolni. Az élvezeti résznél arra kell odafigyelni, hogy van, akinek bejövök, és van, akinek nem. Akinek nem jövök be, azzal nem próbálkozom, mert neki nem nyújt élvezetet, csak nekem. Az elején lehet tisztázni a partnerekkel, ki mit enged, persze ez közben is kiderül, figyelni kell a jelzéseket. A csoportszex nyitottságot is kíván, hiszen gyakran biszex aktusok is vannak. Ezeket el kell tudni fogadni, és nem szóvá tenni” – mondja a szexológus.
Megnyugodhatnak azok is, akik éppen a szerelmi vagy házastársi kapcsolatukat féltik a csoportszertől. Sand- stone tanulsága, hogy a páros kapcsolatok csak erősödtek a csoportszexben való közös részvételtől. Ez ugyanis feltételezi a partnerek teljes egyenrangúságát, s meg is erősíti azt. Vagyis megszünteti a konvencionális házasságban gyakran meglévő kisebbrendűségi érzéseket, a gyámkodástól való félelmet.
Képzeljük csak el, milyen felkavaró, de végső soron megnyugtató élmény lehet: látni a párunkat, amikor egyikünk (vagy mindketten) mással szeretkezik, együtt örülni vele a közös élménynek – s közben esetleg simogatni egymást! Az ilyen élmények után gyakran erősödik a kötődés egymáshoz, a „közös titok” közelebb hozza a házastársakat, akik a „közös félrelépés” élményét együtt dolgozzák fel, s ezáltal új fejezetet nyitnak kapcsolatukban. A házasság vagy a partnerkapcsolat ezáltal válik igazán nyitottá, ezáltal érvényesülhet maradéktalanul a nyitottság minden előnye. Mindezek az előnyök azonban csak akkor érvényesülhetnek, ha a csoportszex minden szempontból kulturáltan zajlik le! Vagyis ha sikerül elkerülni a lehetséges veszélyeket.
A veszélyek közös jellemzője a kulturálatlan vagy éppen abnormális viselkedés, a lelki károkozás vagy testi fertőzés. Ahogyan az előnyök, úgy a veszélyek is növekszenek a helyzet bonyolultságától függően. Bonyolult helyzetben pedig csak a lelkileg kiegyensúlyozott, intelligens és kulturált emberek tudnak eligazodni.
A csoportszex tehát eleve nem való mindenkinek, hiszen az idegileg labilis vagy a szokásaiba, előítéleteibe bemerevedett embert „kiboríthatja”, lelkileg súlyosan megterheli. (Még akkor is, ha a csoportszexre az alkoholmámor állapotában kerül sor!) Itt megjegyzendő, hogy egyesek a csoportszexet nagyjából ugyanarra használják, mint az alkoholt: menekülésre a kényelmetlen problémák elől, felejtésre és „kikapcsolódásra”. Ez azonban rendszerint csak súlyosbítja a problémákat – éppúgy, mint az alkohol.
Ebből persze könnyű olyan következtetést levonni, hogy a csoportszex káros, tehát elvetendő. (Ugyanúgy, mint az alkohol? De hát kulturált fogyasztásnál az alkoholnak is lehetnek előnyei, nem?) Ugyanezt mondják a nyitott házasságra is azok, akik fölkészületlenül és menekülésszerűen próbálkoztak vele, és persze teljes kudarccal. Elfelejtik, hogy egy rossz házasságon nem segít a „nyitás”, sőt, egészen felboríthatja azt – miközben a kiegyensúlyozott házasságot magasabb szintre emeli. Hasonló a helyzet a csoportszexszel is.
A testi fertőzés veszélye nem szorul magyarázatra. Nyilvánvaló, hogy minél több résztvevője van a csoportszexnek, annál nagyobb ez a veszély. Tehát ajánlatos korlátozni a résztvevők számát, és alaposan megválogatni őket (ami nem könnyű, hiszen nehéz friss orvosi igazolást kérni minden résztvevőtől).
A fő veszély azonban a lelki károkozás. Ez akkor a legvalószínűbb, ha valaki szorongó vagy túlfűtött állapotba kerül a csoportszex helyzetébe – ami átlagos, hagyományos beállítottság esetén bizony elég gyakori. Az igazán konzervatív beállítottságúak persze mereven elzárkóznak a csoportszextől, de az ingadozókat és bizonytalanokat esetleg rá lehet beszélni. Ők azok, akik úgy megijednek az ott látottaktól, hogy az „idegösszeomlás” kerülgeti őket, s évekig nem tudják kiheverni ezt az élményt.
Másrészt vannak olyan esetek is, amikor a csoportszex éppúgy szenvedélyévé válik egy embernek, mint az alkohol vagy a drog. Nem a jól bevált szexcsoportok „törzsvendégeiről” van szó, akik – egy nudista klub törzsvendégeihez hasonlóan – azért járnak oda rendszeresen, mert szeretik a szabad kikapcsolódást. Hanem olyanokról, akik életük megoldhatatlan nehézségei elől menekülnek a csoportszexbe mintegy vigasztalást és kárpótlást keresve. S akik nem emberi kapcsolatokat, felemelő, új élményeket, hanem csak felejtést és mámort várnak egy csoportszexpartitól. Így azonban a szex csak pótkielégüléssé, mondhatni narkotikummá válik.
A csoportszer tehát esetenként a narkománia egyik fajtája is lehet, azaz egyénileg is, társadalmilag is negatívum. Ez a veszély azonban elkerülhető, és egyáltalán nem indokolja, hogy „a mosdóvízzel együtt a gyereket is kiöntsük”, vagyis a csoportszexet eleve elítéljük.
A swingerklubban olyan párok és szinglik vannak, akik kisebb-nagyobb csoportokban élvezik és gyakorolják a szexet. Meghökkentő, idegen és sokak számára elfogadhatatlan, ami egy-egy ilyen esten történik. Pedig számos olyan pár és egyedülálló ember él akár a közvetlen környezetünkben is, aki a swingerklubokat érdekesnek, izgatónak, sőt mi több az élete részének tartja.
Akik ilyen klubokat látogatnak, leginkább kíváncsi természetű kalandorok, akiknek csupán a lelki monogámia számít (és ez sem minden esetben), nem a testi. Vannak olyan párok, akik csak ágyban, párnák közt, csendben szuszogva szexelnek, mert szerintük az a normális. Vannak, akik kicsit különcök, és simán belefér nekik a szabad ég alatti szex, a speciális pozitúrák kipróbálása is. És vannak azok a párok, akiknél már valamilyen úton-módon felmerül az “édes hármas” kérdése is. Aztán persze mindig elhessegetik a gondolatot, és annyiban marad a dolog.
Ténykérdés, hogy a csoportszex, s főleg annak elemi formája, a hármas szex egyre elfogadottabbá válik. Márpedig a csoportszexben elkerülhetetlenül felmerül a biszexualitás (kivéve az azonos neműek csoportjait). Sokan épp ezért félnek a csoportszextől. S ezért szeretnék, ha a csoport külön nemű párokból állna, akik csak egymással foglalkoznának. Gyakran így is indul a csoportos együttlét, de aztán a szex-játék zűrzavarában könnyen megfeledkeznek arról, hogy melyik testrész kihez tartozik. S egyszer csak csodálkozva veszik észre, hogy azonos nemű partnerrel is jól érzik magukat. A férfiakat általában jobban zavarja ez, mint a nőket. Aztán vagy belejönnek, vagy sürgősen abbahagyják, s aggódni kezdenek, hogy nem válnak-e “meleggé”.
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy férfiak számára izgató látvány, ha két vagy több nő egymással szeretkezik. De sokszor a férfiak is szívesen játszanak egymással erotikus játékokat. Comfort szerint, ha nem lenne meg ez a képességük, sosem alakultak volna ki a férfiak társulásai (egyesületek, klubok stb.), hiszen épp az ilyen játékok segítenek felülemelkedni a versengésen és küzdelmen. Feltételezhető, hogy a csoportszex a biszexualitás nagy iskolája, mert elősegíti annak megjelenését és megszokását.. Ez azonban fordítva is igaz: a biszexuális beállítottság elősegíti a csoportszex iránti érdeklődést és annak elfogadását. Ezért van az, hogy a konzervatívok mindkettőt elátkozzák, a homoszexualitással együtt.
A csoportszex (csoportszex, gruppenszex, gangbang, szexorgia, szexparti, swinger parti, bukakke) kedvelőinél jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. Az önkielégítés a legjobb mód a testünk megismerésének, és ha már ismerjük magunkat, vállalkozhatunk akár hármas szexre is. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, pl. az Intim Center budapesti szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Többes szex 1. rész Csoportszex elterjedése és értékelés – 2. rész A csoportszex fogalma és fajtái – 3. rész Szex hármasban, két férfi egy nő vagy két nő egy férfi csoportszex – 4. rész Partnercserék és négyes csoportok a csoportszexben – 5. rész Csoportos szexlubok, swinger klubok budapesten és vidéken 6. rész A csoportos szex előnyei és veszélyei.

Szex hármasban – csoportszex

szex_harmasban_ket_lany_egy_fiuCsoportszex, a hármas csoport, szex hármasban: szex két férfival vagy két nővel. A szakértők, például a híres amerikai, Alex Comfort szerint a csoportszex terén az első lépést leggyakrabban a hármas csoport jelenti. Ez tűnik legkönnyebben elfogadhatónak és megszokhatónak, hiszen egy személlyel bővíti ki a már működő párkapcsolatot.
Hármasban szeretkezni valóban különös élmény. Hogy aztán pozitív vagy negatív, az már a feltételektől, a résztvevők egymás közti viszonyától függ. Nyilván csak akkor pozitív, ha mindhárman elfogadják egymást, s egyik sem tekinti a másikat betolakodónak vagy fölöslegesnek.
Igen sok múlik ezért a „harmadik” helyes kiválasztásán. Hallottam olyan eseteket, hogy a férj egyszer csak beállított egy harmadikkal, akit felesége nem ismert (vagy csak látásból ismert), s némi italozás után azt akarta, hogy hármasban szeretkezzenek. Ami persze hideg zuhanyként hatott mindkét nőre. Az alkohol egyébként sem szolgálja megfelelően a csoportos szeretkezés előkészítését. Elősegítheti ugyan, hogy valakit „levegyenek a lábáról”, de utána minden résztvevő rossz szájízzel ébred, szemrehányásokkal és bűntudattal. (Sajnos az első próbálkozások megkönnyítésére sokan fogyasztanak alkoholt.)
A grouppenszex a hármas csoport úgy keletkezik, hogy egy (házas) pár valamilyen oknál fogva elhatározza, hogy bevon szeretkezésébe egy „harmadikat”. Szerencsés esetben ezt a harmadikat már mindketten jól ismerik és kedvelik. Nagyobb rizikót jelent, ha – mint ahogy újabban sokan teszik – újsághirdetés révén próbálják megtalálni a harmadikat. Mindenképpen jó emberismeretre van szükség a megfelelő partner kiválasztásához.
Aztán igen fontos a „harmadik” előkészítése a részvételre. Mindenekelőtt ismerni kell a felfogását, beállítottságát, hiszen, ha az mereven konzervatív, akkor nem sok remény van a bekapcsolására. Előbb mindenképpen össze kell barátkozni vele, hogy őszinte és bizalmas érzelmi viszony alakuljon ki közte és a pár mindkét tagja között. Az első (néhány) találkozáskor lehetőleg még ne kerüljön sor kifejezetten szexuális közeledésre.
Ez utóbbinak jó kezdete lehet a futólagos simogatás, majd masszírozás, amit egy azonos nemű partner kezd el a vendéggel, s amibe hamarosan a más nemű partner is bekapcsolódik. A masszírozás szinte észrevétlenül átmehet szexuális ingerlésbe, miközben a beszélgetés intimebb témákra váltva folytatódik. Ha viszont a „harmadik” nem reagál az elvárt módon, akkor legjobb azonnal leállítani a szexuális közeledést, és vagy megbeszélni vele a dolgot, vagy áttérni valamilyen más foglalatosságra. A hármas csoportszex sikerére legnagyobb esélyt az ad, ha a jó barát „harmadikat” a pár közösen hívja meg az intim együttlétre, például valahogy így: „Szeretkezni készülünk, nincs kedved velünk tartani?”
Alex Comfort szerint az ilyen hármasban szeretkezés nagy ajándék mindhárom résztvevőnek: egyrészt a régi partnerek (vagy házastársak) ajándékozzák meg egymást azzal, hogy a másik kedvét keresik bizonyítva, hogy nem féltékenyek, másrészt mindketten megajándékozzák a harmadikat azzal, hogy megosztják vele biztonságos intimitásukat és szexuális tapasztalataikat.
Előfordul, hogy a harmadik valósággal „beépül” a kapcsolatba, állandó résztvevője lesz a partnerek házaséletének. Ez már több, mint a csoportszex hármasban, ez már tulajdonképpen csoportházasság (még ha nem is legalizált formában). Nem új jelenség ez sem, hiszen például a Bibliából tudjuk, hogy Jákobnak is több felesége volt.
Gruppenszex és feleségcsere már az ókorban is divat volt. A gruppenszex intézménye nem új, hisz már az ókori római orgiák alapját is ez jelentette, a mértéktelen étel és italfogyasztás mellett. A párcsere első dokumentált esete a 15. századból való. A swinger életforma a hatvanas évek szexuális forradalma nyomán alakult ki, és valószínű, hogy az ötvenes években, a hadsereg kisebb közösségeiben alakult ki. A koreai háború végére ezeknek a kisebb csoportoknak a szexuális szokásai az ide-oda áthelyezések következtében elterjedtek, a média 1957-ben kapta fel a témát, ami eleinte “wife-swapping”, azaz feleségcsere néven futott. Az 1960-as években a kaliforniai Berkeley egyetemen alakult meg a Sexual Freedom League (Szexuális Szabadság Szövetsége) nevű swinger közösség. A swinger klubok a múlt század hetvenes éveiben indultak virágzásnak Amerikában. Ma közel 3000 swinger klub létezik világszerte, Magyarországon is egyre több van belőle, legtöbben az interneten hirdetik magukat.
Édes hármas: Ha egy párral szexelsz, belépsz a kettejük közt létrejövő erotikus vonzalom világába, ami csak ilyenkor adatik meg valakinek. Részese vagy kémiájuknak és mindannak a tudásnak, amit egymásról hordoznak, beavatnak titkaikba és szexuális előtörténetükbe. Olyan, mintha az első sorból kukkolnál. Varázsa pont ebben rejlik: beavatáson és elfogadáson alapul, mindhárom fél részéről. De mégis, miért ez a leggyakoribb fantázia, miért vágyunk a kezek és szájak kavalkádjára, és mindezeken felül milyen párkapcsolati érettséget, milyen felkészülést kíván, ha közös megegyezés alapján egy harmadikkal bújunk ágyba?
Tudvalevő, hogy a szexuális fantáziák között élen jár a hármas szex mindkét nem részéről, tehát semmiképp sem valami beteges, perverz vágyról vagy szokásról beszélünk, ami ellen kézzel-lábbal tiltakozni illik. Tény az is, hogy a leggyakoribb felállás szerint két nő és egy férfi vesz részt az aktusban, aminek mind férfi-, mind női oldalról megadható a racionális magyarázata. A legtöbb férfi álmában két nő sokkal gyakrabban jelenik meg, mint egy másik pasi, ez utóbbi esetében ugyanis nagyobb lépést kell megtennie saját szexualitásának értelmezésében, át kell gondolnia a homoszexualitáshoz fűződő viszonyt, ami azonnal felvetődik, ha két meztelen férfitest képe vetül elénk – akár van jelen nő, akár nincs. Hozzátartozik az is, hogy a férfiak hajlamosak a nőt ki nem mondott birtokként kezelni, így azt nehezebb feldolgozni, hogy szemünk láttára teszi magáévá valaki életünk párját. Női oldalról egyszerű a képlet, a saját nemhez való vonzódás ily módon biztonságos keretek között valósulhat meg, jelen van egy férfi, aki segít az eleinte ismeretlen örömszerzésben, ráadásul nem titokban, hanem felügyelet alatt zajlik az idegen bugyijába való nyúlkálás.
A csoportos szex kedvelőinél jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. Az önkielégítés a legjobb mód a testünk megismerésének, és ha már ismerjük magunkat, vállalkozhatunk akár hármas szexre is. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, pl. az Intim Center budapesti szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Többes szex 1. rész Csoportszex elterjedése és értékelés – 2. rész A csoportszex fogalma és fajtái – 3. rész Szex hármasban két férfi egy nő vagy két nő egy féárfi csoportszex.

Csoporszex fogalma és fajtái

A csoportos, többes szex fogalma és fajtái. A csoportszex fogalmát nem kell különösebben magyarázni, hiszen mindenki tudja, hogy a csoport kettőnél több személyt jelent. Ha tehát hárman vagy többen vesznek részt a szexuális történésben akkor joggal beszélünk csoportszexről. Hogy aztán milyen neműek vannak jelen, és ki mennyire vesz részt a szexben, az már részletkérdés. Mindenesetre a résztvevőknek tudniuk kell, hogy többen vannak jelen (mert ha valaki titokban megfigyel egy szeretkező párt, az még nem csoportszex).

csoportszex_szvingerklubban

Általában ha kettőnél többen vesznek részt a szexben, arra azt mondjuk, hogy csoportszex, de mivel a hármasszex is egy külön műfaj, így hétköznapi értelemben a háromnál több főre érvényes a fogalom. Általában szexuális irányultságtól mentes a csoportszex, sőt, előny is lehet, ha valaki biszexuális. A megszervezett csoportos élvezet privát helyeken, házibulikon, bordélyokban vagy szexklubokban zajlik. Meglepő módon a csoportszex előkelő helyet foglal el mind a férfiak, mind a nők fantáziáiban, a 2010-es Nagy Szexteszt eredménye szerint a felmérésben résztvevők 2%-a próbálta már a csoportszexet.
“Az egyik legfontosabb a védekezés. Ugyanazzal a gumival nem lehet másba behatolni. Az élvezeti résznél arra kell odafigyelni, hogy van, akinek bejövök, és van, akinek nem. Akinek nem jövök be, azzal nem próbálkozom, mert neki nem nyújt élvezetet, csak nekem. Az elején lehet tisztázni a partnerekkel, ki mit enged, persze ez közben is kiderül, figyelni kell a jelzéseket. A csoportszex nyitottságot is kíván, hiszen gyakran biszex aktusok is vannak. Ezeket el kell tudni fogadni, és nem szóvá tenni” – mondja a szexológus, és hozzátette, ha valaki jó gruppenben akar résztvenni, oda kell figyelnie. Az sem mindegy, ki mit enged, ez akár már az alapoknál, például a csóknál is megtapasztalható. A szexológus szerint van, aki engedi, és van, akinek ez csak érzelmi alapon működik. “Ilyenkor nem szabad erőlködni. A többi alapkövetelmény, ápoltság, kevés alkohol és/vagy tudatmódosító szer, mert azok ugyan oldják a gátlásokat, de a végeredményt tekintve el is ronthatják az egészet.”
Csoportszex általában fórumokon, partnerkereső oldalakon szerveződik, a swingerklubok műfaja ilyen szempontból eltérő, ott már egy szinte intézményesített rendszerrel találja magát szembe a kíváncsiskodó. A sokakra jellemző prüdéria is gátolhat a csoportos élvezetekben, jellemző a biszexualitás a szexpartikon, amik egyébként nem is annyira jellemzőek itthon.
Kevésbé nyilvánvaló, hogy milyen sokféle fajtája van a csoportszexnek. Már a résztvevők neme és létszáma szerint is többféle típus állapítható meg. Előfordulnak például nemcsak különböző neműekből, hanem azonos neműekből álló szeretkező csoportok is. Kétségkívül az előbbi sokkal gyakoribb. De ez még nem jelenti azt, hogy minden résztvevőjük egyértelműen heteroszexuális beállítottságú, hiszen köztudott, hogy igen sok már a nyíltan biszexuális vagy rejtetten homoszexuális ember. A csoportszex ez utóbbiaknak is eléggé szabad teret enged.
A nemek megoszlása a csoportban szintén fontos típusjegy. Ha ugyanannyi nő van, mint amennyi férfi, akkor a csoportszex heteroszexuális jellegű lehet, bár a homoszexuális kapcsolat ilyenkor sem kizárt, főleg a nők között. (Már csak azért is, mert a férfiak hamarabb kimerülnek.)
A résztvevők létszáma szerint lehetnek kis és nagy csoportok, s vizsgálatokból tudjuk, hogy a kis csoportok általában kedvezőbb légkörűek – főleg, ha a résztvevők nem vadidegenek, hanem régi ismerősök vagy éppen jó barátok. Az ismeretség jellege, az egymáshoz való viszony, a résztvevők iskolázottsága és társadalmi helyzete mind-mind befolyásolja a csoportszex minőségét, típusát.
Gyakori és egy kicsit különleges típus a hármas csoport. Itt a nemek aránya nem lehet egyenlő: két nő és egy férfi – vagy két férfi és egy nő. Más a helyzet a két heteroszexuális párból álló négyes csoportnál, amelynek több alfaja van. Az egyikben a párok nem válnak szét, csak éppen a másik pár jelenlétében szórakoznak egymással. A másikban a párok partnert cserélnek, de aztán mindenki csak az így kicserélt partnerével foglalkozik. A harmadikban ennél is tovább mennek, amennyiben a két pár egymással is foglalkozik, tehát valóban csoportosan szeretkeznek.
Ehhez képest a nagyobb létszámú csoportok már nem hoznak különösebb újat. Legföljebb annyiban, hogy itt gyakrabban előfordulnak viszonylag passzív nézelődők.
A swinger. A swingerklubban olyan párok és szinglik vannak, akik kisebb-nagyobb csoportokban élvezik és gyakorolják a szexet. Meghökkentő, idegen és sokak számára elfogadhatatlan, ami egy-egy ilyen esten történik. Pedig számos olyan pár és egyedülálló ember él akár a közvetlen környezetünkben is, aki a swingerklubokat érdekesnek, izgatónak, sőt mi több az élete részének tartja.
Akik ilyen klubokat látogatnak, leginkább kíváncsi természetű kalandorok, akiknek csupán a lelki monogámia számít (és ez sem minden esetben), nem a testi. Vannak olyan párok, akik csak ágyban, párnák közt, csendben szuszogva szexelnek, mert szerintük az a normális. Vannak, akik kicsit különcök, és simán belefér nekik a szabad ég alatti szex, a speciális pozitúrák kipróbálása is. És vannak azok a párok, akiknél már valamilyen úton-módon felmerül az “édes hármas” kérdése is. Aztán persze mindig elhessegetik a gondolatot, és annyiban marad a dolog.
A swingerkedés vagy a tágabb értelemben vett nyílt kapcsolat nyilvánvalóan nem hozza helyre két ember között azt, ami egyszer már elromlott. Ez csak azoknál a pároknál működik, akiknek egyébként is erős és szilárd a kapcsolatuk, hiszen csak így bírja ki azt az érzelmi vihart, amit egy új ember megjelenése okozhat egy párkapcsolatban.
A csoportos szex kedvelőinél jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. Az önkielégítés a legjobb mód a testünk megismerésének, és ha már ismerjük magunkat, vállalkozhatunk akár hármas szexre is. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, pl. az Intim Center budapesti szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Többes szex 1. rész Csoportszex elterjedése és értékelés – 2. rész A csoportszex fogalma és fajtái.

Csoportszex elterjedése – áttekintés

csoporszex_ket_ferfi_ket_noAz intimitás és szex csoportosan témakor nem maradhat ki a szex és pornó műfajából, hisz egyre ismertebb. Nálunk is egyre növekvő érdeklődés mutatkozik a csoportszex iránt. Amiről a legtöbben hallani sem akartak, arról ma már sokan szívesen beszélnek és olvasnak. Ezzel együtt véleményt is formálnak róla. Pontosabban a korábbi, elítélő véleményeket felülvizsgálják, s nem ritkán módosítják is.
Ténykérdés, hogy a csoportszex, s főleg annak elemi formája, a hármas szex egyre elfogadottabbá válik. Márpedig a csoportszexben elkerülhetetlenül felmerül a biszexualitás (kivéve az azonos neműek csoportjait). Sokan épp ezért félnek a csoportszextől. S ezért szeretnék, ha a csoport külön nemű párokból állna, akik csak egymással foglalkoznának. Gyakran így is indul a csoportos együttlét, de aztán a szex-játék zűrzavarában könnyen megfeledkeznek arról, hogy melyik testrész kihez tartozik. S egyszer csak csodálkozva veszik észre, hogy azonos nemű partnerrel is jól érzik magukat. A férfiakat általában jobban zavarja ez, mint a nőket. Aztán vagy belejönnek, vagy sürgősen abbahagyják, s aggódni kezdenek, hogy nem válnak-e “meleggé”.
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy férfiak számára izgató látvány, ha két vagy több nő egymással szeretkezik. De sokszor a férfiak is szívesen játszanak egymással erotikus játékokat. Comfort szerint, ha nem lenne meg ez a képességük, sosem alakultak volna ki a férfiak társulásai (egyesületek, klubok stb.), hiszen épp az ilyen játékok segítenek felülemelkedni a versengésen és küzdelmen. Feltételezhető, hogy a csoportszex a biszexualitás nagy iskolája, mert elősegíti annak megjelenését és megszokását.. Ez azonban fordítva is igaz: a biszexuális beállítottság elősegíti a csoportszex iránti érdeklődést és annak elfogadását. Ezért van az, hogy a konzervatívok mindkettőt elátkozzák, a homoszexualitással együtt.
Jellemző, hogy míg egy korábbi vizsgálatban a megkérdezetteknek csak alig egyötöde tartotta bizonyos feltételekkel megengedhetőnek a csoportszexet – ezen belül a férfiak jóval nagyobb arányban mint a nők! –, addig a nostani felnőtt korú megkérdezettek már fele arányban megengedhetőnek tartotta azt (persze csakis önkéntes alapon).
Ez egyrészt azt mutatja, hogy a csoportszex kezd elfogadottá válni, másrészt a vélemények még mindig erősen megoszlanak, s a nők ma is sokkal kevésbé fogadják el, mint a férfiak. (Nagyjából a férfiak kétharmada, a nőknek viszont csak egyharmada fogadja el.) Valószínű ugyan, hogy a legutóbbi években ez a nemek szerinti véleménykülönbség tovább csökkent, de attól még messze vagyunk, hogy a csoportszex általánosan elfogadottá váljon.
Mindenesetre figyelemre méltó, új jelenségről van szó, amely jellemzően tükrözi társadalmunk liberalizálódási folyamatát. Időszere tehát, hogy közelebbről szemügyre vegyük ezt a jelenséget, a megalapozott és tárgyilagos megítélés érdekében.
Elterjedtsége és értékelése – Mindjárt bevezetőben szeretném hangsúlyozni, hogy nem maga a csoportszex az új jelenség, hanem csak annak növekvő elfogadottsága. A csoportszex ugyanis ősidők óta előfordul. Sőt, éppen az ősközösség idején sokkal gyakoribb, mondhatni mindennapos volt, hiszen őseink mindent csoportosan csináltak.
A csoportházasság (poligámia, poliandria) meg a lakótér szűkössége eleve elkerülhetetlenné tette a csoportszexet.
A civilizáció fejlődése során viszont háttérbe szorult, mert a magántulajdon elkülönülési törekvéseket szült, s ez alól csak az időnkénti orgiák és egyéb, kivételes helyzetek adtak fölmentést. Századunkban azonban a magántulajdon is kérdésessé vált, fölerősödtek a közösségteremtő törekvések (például a kommunák vagy a „nagy család” gondolata).
No, nem akarom a csoportszexet a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelszavára visszavezetni, de tény, hogy egyre több csoport, egyesület és társaság szerveződött, szoros baráti közösségek is kialakultak, amelyekben nemcsak a gondokat, hanem az örömöket, élvezeteket is megosztották. S minthogy az egészséges ember lelki alkatára jellemző az ingergazdagság és változatosság keresése, a különböző csoportokban előbb-utóbb szükségképpen megjelent a szexuális változatosság keresése.
Talán legfőképpen ez magyarázza a csoportszex terjedését és népszerűbbé válását, amihez persze erősen hozzájárult az életszínvonal emelkedése, a demokratizálódás, a fogamzásgátlás fejlődése, és főleg az ún. „szexhullám”. Ez utóbbin a régi, elavult tilalmak, a „szexuáltabuk” megdöntésének kampányszerű mozgalmát értjük, amely itt-ott szélsőségekbe is átlendült, s mindenhová, még az üzleti reklámokba is bevitte a szex valamilyen ábrázolását. Ennek nyomán indult virágzásnak a „pornóipar”: a pornográf termékek gyártása, amely a korábban elfojtott érdeklődést elégítette ki.
S minthogy a csoportszex iránti érdeklődés nyilvánvaló volt, a pornográf kiadványok és filmek ezzel is bőven foglalkoztak, így megbarátkoztatták az olvasókat és nézőket a csoportszex lehetőségével. Pornográfiával pedig a felnőttek jó háromnegyede már nálunk is találkozott, ennélfogva van némi fogalmunk a csoportszexről is.
Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ki is próbálták, Egyrészt – mint láttuk – a felnőttek kb. fele még mindig elítéli, nem tartja megengedhetőnek. Másrészt azoknak is csak kis része próbálta ki, akik megengedhetőnek tartják. Az említett legutóbbi vizsgálatomban (1986) megkérdezettek közül csak minden tizedik vett már részt csoportszexben (többnyire ők is csak egyszer). Kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy „szerencsére nem” volt része ilyesmiben, s csak egyötödük felelte azt, hogy „sajnos nem”.
Ebből nyilvánvaló, hogy van ugyan egy növekvő érdeklődés, de a személyes tapasztalat még igen kevés, egyrészt a csoportszex- lehetőségek szűkös volta miatt, másrészt az értékelés bizonytalansága miatt. Szélesebb körű elterjedése a közeljövőben sem várható, már csak a félelmetes AIDS-betegség feltűnése miatt sem.
A pár éve kiadott Lexikon a szerelemről szerint a csoportszex általában idegenkedést, ellenszenvet vált ki a szerelmespárokból, mert ők kizárólagos intimitást igényelnek, s osztozkodásra nem hajlandók. Ez általában bizonyára igaz is, de hát a nemi életet élők túlnyomó többsége nem szerelmespár. S a kizárólagosságra törekvés sem azon múlik, hogy valaki szerelmes-e vagy sem. A jelek szerint egyre többen képesek osztozkodni az intimitásban és a szex örömeiben.
A „maszturbáció” latin szó, kézzel ingerlést jelent, erről még itt olvashatsz sokat. Gyakorisága folytán érthető, hogy így nevezték el az önkielégítést általában, bár az sok más módon is gyakorolható. A nők többsége hanyatt fekve, lábait kissé fölhúzva, combjait szétnyitva kezdi a csiklónak és környékének simogatását. Ez helyi vérbőséget és szexuális élvezetet eredményez, de csak akkor, ha lelkileg is rá tudott hangolódni. Érdemes elolvasni erről néhány női vallomást:
– A ráhangolódáshoz igen fontos, hogy tudjak fantáziálni vagy kellemes szexélményeket fölidézni. Az ujjaim hegyével ingerlem magam, de előbb az egész szeméremdombot végigsimogatom. Amikor ettől kezdek fölizgulni, rátérek a csikló simogatására, s aztán annak gyors, rezgő mozgatásával jutok el a csúcspontra. A lábaimat többnyire szétfeszítem, s az egyik kezem a mellbimbóimmal játszik.
A csoportszexben résztvevők többnyire párok, és általában mindketten részt vesznek benne. A „csoport” leggyakrabb három főt jelent. Egy felmérés kitöltői saját bevallásuk szerint nem űzik rendszeresen a gruppenszexet: 40 %-uk csak egyszer próbálta ki, és csak egytizedük műveli hetente-havonta. A válaszadók 80 %-a szerint az egész jó szórakozást jelent – természetesen mindenki jogainak tiszteletben tartásával. Azok, akik megbánták, főként a túlzott alkoholfogyasztást, a partnerek közötti féltékenységet és azt okolták, hogy nyomás hatására vettek csak részt az egészben.
A csoportszex kedvelőinél jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. Az önkielégítés a legjobb mód a testünk megismerésének, és ha már ismerjük magunkat, vállalkozhatunk akár hármas szexre is.  Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, pl. az Intim Center budapesti szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Többes szex 1. rész Csoportszex elterjedése és értékelés – 2. rész A csoportszex fogalma és fajtái.

A világsztárok is használnak szexuális segédeszközöket az ágyban

Nem csak Hugh Hefner, hanem 50 Cent, Ashton Kutcher, Baywatch, Crystal Harris, David Duchovny, David Furnish, Demi Moore, Elton John, Eminem, Halle Berry, Hugh Hefner, Jack Nicholson, John Stamos, Nelly Furtando, Pamela Anderson, Sandra Theodore is szereti a szexuális segédeszközöket. Tovább a teljes cikkre

Amit a nők sokan nem szeretnek az ágyban

Mit szólna ön ahhoz, ha egyik nyári este partnere orális, vagy anális szexet javasolna? A nők nagy százaléka elutasítóan reagál az ilyen ötletekre, bár van, aki számára ez a legtermészetesebb szexformáció.

Óvszer – A nők 7 %-a mond nemet a rücskös óvszernek, 30 %-a az ízesített óvszernek, 59 %-a a csikló-izgatóval kiegészített óvszernek. A nők főként védekezés céljából használják az óvszert, nem pedig szexuális segédeszközként. Ezért idegenkednek az ízesített és fura alakú óvszerektől. Pedig a rücskös óvszer bizonyítottan növeli az orgazmus hevességét. A csikló idegen tárggyal történő izgatása viszont nem minden nőnek okoz örömet.
Étel és élvezet – A nők 14 %-a mond nemet, ha partnere szeretne ételt bevonni az ágyban történő élvezetbe, csupán 13 %-a mond nemet, ha ugyanezt a konyhában akarja a kedves, 51 % mond nemet, ha a partnere intim helyekre akarja felhelyezni az ételt. A nők sok étel formáját találják fallikusnak, mégsem használnák erotikus játékaik során. Ilyen például az uborka. Nagyon erotikus a tejszínhabos eper evése egymás testéről. A nők többsége azonban ódzkodik magába fogadni idegen tárgyakat, így az ételeket is. Inkább komikus az ételek és a szex keveredése, ezért csakis összeszokott pároknak ajánlott.
Szex és menstruáció – A nők 39 %-a nem enged partnere közeledésének a menstruációja alatt, 89 % tiltakozik az orális szex ellen ugyanekkor. Ha a férfiak vágynak ilyenkor egy nő után, akkor nem találják visszataszítónak a vér látványát, illatát. A nők egy része ugyanis ezt hiszi. Az orális szexet pedig visszataszítónak, kannibalizmusnak tartják sokan ilyenkor. Ezt engedjük meg nekik!
Kikötözve – A nők 8 %-a mond nemet, ha selyemkendővel, vagy övvel kívánják őket kikötözni. 60 % mond nemet, ha kötéllel vagy bilinccsel akarják ugyanezt tenni a férfiak. Ugyanis a selyemkendő, és az öv spontán kerül elő a hálószoba rejtekéből, és a nőknek újdonságot, és izgalmat jelent, ráadásul nem sérti fel a kezüket és úgy érzik, hogy bármikor kiszabadulhatnak az “édes kötelékből.” A kötél illetve a bilincs teljes kiszolgáltatottságot jelent a nők számára, és a félelem legtöbbször megöli a nemi izgalmat.
Hárman az ágyban – A nők 77 %-a utasítja vissza partnerét, ha két idegennel kellene megosztania az ágyát. 72 %-a, ha két ismerőssel, 68 %-a, ha más nőkkel kell megosztani a lepedőt, 66 %-a, ha más férfiakkal, 94 %-a pedig, ha prostituáltakkal. A hárman az ágyban konfiguráció főként a férfiak agyában születik meg, akik két nővel szeretnének egyszerre közelebbi kapcsolatba kerülni, így kétszer annyi gyöngédséget kapni. A nők nagy része idegenkedik ettől, hiszen nekik nem olyan egyszerű közel engedni magukhoz egy idegent, mint ahogy ezt a férfiak teszik, ráadásul látni, hogy kedvese valaki mással élvez a szeme láttára! Képzeljék el ugyanezt fordítva: két férfi egy nő variációban!
Az önkielégítés – A nők 10 %-a mond nemet, ha a férfi közösülés helyett más módon kívánja kielégíteni. 17 % ellenkezik, ha partnere nézni akarja önkielégítés közben. 22 % nem szeretné a férfi partnerét látni maszturbáció közben. A nők 8 %-a nem maszturbál magányosan.
Nagyon bizalmas kapcsolatban kell állni azzal a nővel, akit arra kérünk, “mutassa be”, hogyan szerez önmagának örömet. Hiszen a nők neveltetésüknél fogva szemérmesebbek, így egy titkos magányosan folytatott intimitás feltárása kínos lehet számukra. A férfiak szeretkezés helyett felajánlott kielégítő javaslatait pedig azért nem fogadják szívesen, mert úgy érezhetik, hogy a férfi partner gyorsan le akarja tudni a dolgot.
Csupasz alsótest – A nők 51 %-a nem borotválja le partnere kedvéért a Vénusz dombját. Akik mégis vállalják a csupaszságot, azok közül is 55 % nem engedi meg, hogy partnere maga borotválja le azt! A nők nagy része a borotválás ellen van, mert a természetességet szereti, ám a csupaszság is egyre divatosabb lesz. Sok nőt frusztrál azonban, hogy gyerekes kinézetük lesz a borotválás után, a férfiak egy része viszont állítólag gerjed rá.
A hangos szex – A nőknek csupán 6%-a nem beszél szex közben, 4%-a nem sóhajtozik, nem ad hangokat, míg 15 % nem használ durva szavakat szex közben. Mindenki maga érzi, hogy az élvezet milyen hangok kibocsájtására sarkallja. Van, akit zavar az élvezetben a sok beszéd, van, akit viszont felajzanak a durva szavak! Ha belemerülünk az élvezetbe, akkor nem is szégyelljük magunkat e trágár szavak miatt, mert csakis arra az egyre koncentrál az agyunk….
Anális szex – Erre a kérésre a nők 69 %-a “fordít hátat” a partnerének, no de nem az aktus kedvéért! Annak már csak 46 % van ellene, hogy partnere anusat kézzel izgassa, fordítva ugyanez 54 % (azaz a nő a férfiét).
A nők leginkább a higiéniára és a fájdalomra hivatkoznak! A férfiak pedig a kaland és az anus szűkössége miatt vágyakoznak utána. Az anális szex is lehet élvezetes, de nem mindenki számára! Rengeteg ember küszködik aranyérrel, nekik inkább fájdalmas procedúra az anális szex, mint sem élvezetes együttlét. Ezen felül az ismeretlentől való félelem és az első próbálkozások negatív tapasztalatai mondatnak nemet a nőkkel!
Ejakuláció – A nők 39 %-a nem engedi, hogy partnere a testére élvezzen. Azok közül, akik orális szexet választják 39 % nem szeretné, hogy a férfi a szájukba ejakuláljon.
A spermának sajátos szaga és állaga van. Ezt nem minden nő kedveli. Némelyek úgy érzik, az valami koszos dolog, hiába mosta meg előtte a férfi a péniszét. A férfiak viszont azért szeretnének a női szájban “végezni”, mert még puhább, még kellemesebb érzés nekik, mint amit a hüvely nyújt számukra.

Sztárok titkos szexjátékai – Szexhinta és péniszgyűrű

Nem meglepő, hogy Hugh Hefner, a Playboy mogul megőrül a szexjátékokért. De azt, hogy Eminem szegecses fütyigyűrűt ajándékozott Elton Johnnak, nem gondoltuk volna.

Hugh Hefner – Az amerikai Playboy mogul egyszer majdnem megfulladt egy műpénisztől. Az eset még 1977-ben történt, mikor Hugh Hefner éppen akkori barátnőjével, Sandra Theodore-ral szexelt. Hogy hogy került Hefner szájába a műpénisz, azt nem nehéz elképzelni, de hogy miért, az már annál inkább kérdéses. Egy biztos, a több mint nyolcvanéves, dúsgazdag Hef még ma is aktívan él szexuális életet, és boldogan él fiatal barátnőjével, Crystal Harris-szel Los Angeles-i Playboy villájában.
John Stamos – A Vészhelyzet jóképű doktora imádja a szexet és minden jóban benne van. A színész gyűjti az őrült szexjátékokat, egy egész szekrényt megtöltenek a furábbnál furább eszközök. John közeli barátai azt is elárulták, hogy a színész imád meztelen partikra járni, ahol gyönyörű lányok és jóképű férfiak táncolnak, buliznak ruha nélkül. El tudjuk képzelni, hogy az ilyen bulik hogy végződnek.
50 Cent – A jóképű rapper is szívesen használ szexjátékokat, egyszer Nelly-től kapott egy szexhintát. 50 Cent örült az ajándéknak, hiszen a hinta segítségével nyakatekert akrobatamutatványokat is ki tudott próbálni akkori barátnőjével. A rapper állítólag gyakran használ műpéniszt is, hogy barátnőjét száz százalékosan ki tudja elégíteni.
Eminem – A szókimondó rapper nagyon szeret szvingerklubokba járni és orgiákat tartani. Eminem nem csak használni, hanem ajándékozni is szeret szexjátékokat. Mikor Elton John hozzáment barátjához, David Furnishez, a népszerű rapper szegecsekkel borított péniszgyűrűt küldött az ifjú párnak. Hogy Elton és David örült-e az ajándéknak, azt nem tudjuk.
Pamela Anderson – Az egykori Baywatch-sztár korábban számos orgián vett részt, elmondása szerint több száz férfivel volt már szexuális kapcsolata. Pamela imádja a szexet és a meztelenséget, nem csoda, hogy több alkalommal is levetkőzött már a Playboy magazinnak. A kétgyerekes anyuka olyannyira nem szégyenlős, hogy Hugh Hefner születésnapi buliján meztelenül, egy tortával a kezében köszöntötte fel az ünnepeltet.
Halle Berry – A gyönyörű színésznő pár éve azt nyilatkozta, jobban élvezi a szexet, mint valaha. Szerinte húszévesen még nem volt érett a szexuális együttlétre, negyven fölött azonban sokkal bevállalósabb lett. Imádja a szexjátékokat, bármilyen őrültségben benne van. Több vibrátora is van, amiket szívesen használ.
Demi Moore – Demi azt állítja, imádja a gruppenszexet. Bár fiatal férjével, Ashton Kutcherrel nagyon jól megértik egymást az ágyban, a színésznő mégis akkor érzi jól legjobban magát, ha egy harmadik fél is csatlakozik az akcióhoz. Amennyire Moore féltékeny férjurára, ezt nagyon nehezen tudjuk elképzelni.
David Duchovny – A Kaliforgia című sorozat sztárja hű szerepéhez és a valóságban is szexfüggő. A sztár olyannyira él-hal a szexért, hogy függőségét kezeltette is egy klinikán. Duchovny rengeteg nővel bújt már ágyba, megszállottja lett a pornó oldalaknak és elmondása szerint kevés olyan szexjáték van, amit ne próbált volna ki.
Jack Nicholson – A 75 éves színészről köztudott, hogy imádja a gyengébbik nemet és odavan a szexért is. Egyik korábbi barátnője azt állította, hogy Jack szeret kísérletezgetni, így nem idegen tőle a korbácsolás, a fenekelés és a bilincs sem, Nicholson szereti filmre is venni az együttléteket, több száz ilyen kazettája van már írja a Pink.hu