Címke: felcsatolható

Nők felköthető műpénisszel: tanácsok és vélemények

Nők felköthető, felcsatolható műpénisszel, dildóvan, ez a strap-on szex. Leszbikus szex és hetero szexkapcsolatokban használják, amikor lány dug fiút. A férfi végbélnyílása és prosztatája erogén zóna, ezek izgatásával el tudnak élvezni, és van aki kimondottan szereti, nő partnere meg is dugja.

strapon-felcsatolhato-mupenisz

Az eszköz a dominák kedvenc eszköze. Amikor nő dug férfit az a szerepcsere.
A szerepcsere, a tiltott gyümölcs fílingje – vélik azok a férfiak, akiket csajuk már elégített ki vibrátorral vagy felcsatolható dildóval. Sokan viszont attól tartanak, homoszexualitással vádolják őket, ha bevallják, minden vágyuk, hogy csajuk jól megdugja őket.
Szakember szerint viszont köze sincs ennek a dolognak a nemi identitáshoz: az anális szex a férfiaknál sokkal erőteljesebb orgazmust okoz, és saját magukat is izgatják ilyen módon azok, akik erre vágynak. Sőt. Még a nőket is izgatja.
Lerágott csontnak tűnhetnek már az anális szexről szóló cikkek és tanácsok, és lassan már azt is mindenki tudja álmából felébresztve, hogy miként kell prosztatamasszázst alkalmazni. Míg az előbbi javarészt arról szól, hogy egy nőt hogyan kell ilyen módon kielégíteni, illetve hogyan kell ellazulni, utóbbi pedig arról, hogyan kell az ujjakkal örömöt okozni egy férfinak, alig esik szó arról, hogy mi van akkor, amikor egy pasi többet akar: vibrátort, felcsatolgató dildót az ánuszába. Pedig van rá igény, mégis tabu téma még.
A szerepcsere, a tiltott gyülölcs élvezete
„Ha az ember megfelelően ellazult állapotban van és a lány is nyitott rá, akkor ez iszonyú élvezet tud lenni” – mesélte a 33 éves férfi. „Egyrészt a szerepcsere miatt, aztán mert van benne valamit tiltott gyümölcs fíling. Szerintem a csajok annyira nem kaphatóak erre, ők ugyanis nem élvezik annyira a dolgot. De azért ha megvan a lelki kapcsolat és a bizalom, akkor nincs vele gond. Az a baj, hogy sokan azt hiszik, hogy a befogadó anális szexnek és a homoszexualitásnak van köze egymáshoz – miközben persze nem sok van. Az előbbi szexuális praktika, lehet fétisnek hívni, vagy akárminek. Az utóbbi meg arról szól, hogy valaki testileg, lelkileg kíván egy azonos nemű egyént (ami azt is jelenti, hogy például bele tud szeretni). Na most attól, hogy valaki megdug egy dildóval, attól még nem fogsz beleszeretni pasikba. Csak élvezel egy kurva nagyot. Érdekes amúgy, hogy például az S/M ilyen szempontból elfogadottabb, mert nem lehet párosítani a homóval. Arról mindenki vágja, hogy ja, ezek ezt élvezik” – magyarázta.

strapon-lezbikus-sex

A szakértő szerint nem jellemző, hogy egy nő, aki belemegy egy ilyen aktusba, esetleg kiábrándul a partneréből: “Ez a dolog egy olyan felfokozott intim szférát feltételez egy párnál, amikor olyan szintre jut az élvezeti igény, hogy abban a pillanatban ennek a kipróbálása és megélése is ott van a repertoárban” – mondta. “Belesodródnak egy izgalmasabb, extrémebb szexuális élménybe. Ez a szexuális kielégülési mód ritkábban történik meg persze, de mint extra élmény, nagyon kellemes. A nő részéről sem mindennapi dolog, hogy megélhet egy uralkodói pozíciót.”
Érvelését alátámasztotta egy nő: “Évek óta vágyam, hogy egy szép testű, feszes, kerek fenekű pasival máshogy is eljátszadozzam” – mesélte a 31 éves csibnos, ápolt nő. „Bár kevesen engedik el magukat annyira, hogy szex közben akár egy ujjat is befogadjanak a popsiba, de akik nyitottak erre, többet is engednek. Mindig is érdekelt, milyen érzés lehet, amikor az embernek tizenakárhány centis nemi szerve van, hogy milyen érzés lehet azzal teljesen belehatolni valakibe. Nem mondom, hogy a másik oldal nem jó, csak azt, hogy hajt a kíváncsiság. Talán ez, és a pasik kiszolgáltatottsága izgat fel, ha arra gondolok, hogy szívesen magamra csatolnék egy dildót, és a pasi háta mögé kerülve, a testét csókolgatva, farkát izgatva beléhatolok. Egyszerűen felizgat, ha arra gondolok, milyen hangot adnak ki, és hogy valójában mekkorát is élveznek ilyenkor.”
A szexuálpszichológus szerint a fizikai része a dolognak az, hogy azon a területen nagyon izgatható a férfi. Plusz a férfiak mindenhonnan kapják azt az instrukciót, tanácsot és mintát, hogy ők a dominánsak, ők a férfiszerepet preferálók, az irányítók, a vezetők, a kezdeményező szerepet játszók, ezzel szemben ebben a szerepben benne van, hogy néha szeretnék ők is, ha passzív szerepben élvezkedhetnek. “Ezek a szerepcserék nagyon hasznosak tudnak lenni akkor is, amikor a szexuális életnek csökken az intenzitása vagy a dinamizmusa. A harmadik dolog pedig, hogy az anális dolog is a reneszánszát éli, hiszen sokkal több visszajelzése van, mint az ember hinné. Ezt a férfi nagyon szeretné kipróbálni, hiszen maga is látja, hogy a nő ilyenkor mekkora élvezeteket él át.”
Buzis vagy nem buzis?
A 34 éves cégtulajdonos  még nem volt ilyen szituációban, és nem is szeretné kipróbálni a vibrit a saját ánuszába: „De azt szeretem, ha a nyalogatják” – tette hozzá. Kérdésre, hogy mi tartja vissza, elmondta, attól tart, ez egy homokos dolog, ráadásul fél, hogy túl szűk lenne.
“Szerintem nincs ebben semmi buzis, az erogén zónákat nem nemi identitás alapján osztjuk be” – véli a 30 éves, jogásznő. “Én már a kapcsolatunk legelején, még az ismerkedésnél tisztában voltam azzal, mik a pasim elvárásai: eleve olyan partnert keresett, aki domina, és többek között megdugja felcsatolhatóval. Jó az ilyen érdeklődést már az elején tisztázni, mert ha a szexuális igények nem egyeznek meg, annak előbb vagy utóbb úgyis megcsalás, szakítás lesz a vége.”
A szakember véleménye is az, hogy ennek semmi köze a homoszexualitáshoz: “A meleg férfiaknál ez egy természetes dolog, mivel nincs hüvely, egyértelmű, hogy így közösülnek (Egyébként köztudott, hogy náluk a leggyakoribb az orális szex.). De ez a heteróknál is egy teljesen anatómiai dolog, a szexuális életnek egy normális részeként élhető meg. Sokszor előfordul az is, hogy ha a partner nem hajlandó közreműködni, akkor saját maguknak helyeznek fel a férfiak különböző tárgyakat” – reagált a pszichológus
Ha nincs partner, akkor egyedül is jó
Egy internetezőnek 14 évesen volt az első anális próbálkozása: “Akkor még egyedül, masztizás közben próbáltam ki, és eleinte nem is igazán tetszett az a furcsa feszítő érzés a záróizmoknál. Majd utánanéztem/kérdeztem ismerősöknél, neten, hogyan is kell jól csinálni, s miután kellőképpen el tudtam lazulni ott is, akkor már egész élvezetes volt. De csakis rengeteg síkosítóval, mert különben nagyon száraz az a terület (nyál sem elég), és akkor nagyon nem jó érzés. Jelenlegi párom nem igazán érdeklődik e terület után, ő a ‘hagyományos’ szex híve, ezért néha magamnak kell ott örömet szereznem. Próbáltam vele beszélni erről, de sajnos hajthatatlan e téren. Így még csak meg sem fordult a fejemben, hogy én neki csinálnám akárhogy is. Remélem idővel lesz valami fejlődés ezen a fronton, mert én nagyon kívánnám, még ha csak egy vibrivel csinálná, az is már hatalmas meg(és ki)elégedettséggel töltene el.” A kommentelő hozzáfűzte, hogy wc-zés utáni (akár többszöri) alacsony beöntéssel majdhogynem teljesen tiszta lesz bent minden. Egy nő írt részletesen a témáról. Nem értünk mindenben egyet, de érdekes a véleménye.
– Nő vagyok a témában gyakorlott. Szeretnék pár dolgot el mondani, mert muszáj némi segítséget adnom kezdőknek és a téma iránt érdeklődőknek.
Strapon – felcsatolható dildó szettFérfiaknak:
Egy nőt nem az izgat fel, ha azért kuncsorogsz, hogy seggbe dugjon valaki. Ez nem így működik. Egy nőt egy férfi tud felizgatni. Ha férfiasan viselkedsz. Az, hogy azon könyörögsz, hogy dugjon seggbe valaki nem férfias, hanem kiábrándító. (Egy nő számára.)
Egy kurva viselkedik így nem egy férfi. Ha akarsz egy dögös csajt aki szétkúrja a seggedet, azért meg kell dolgoznod. Mint egy férfinek.
Sokkal férfiasabb kell legyél, mint egy átlag ember. Mert egy nőt nem izgat fel egy olyan ürge, aki azért reszket, hogy megdugják a seggét.
Nem. Épp ellenkezőleg. Az izgatja fel a nőt, ha egy talpig, ízig-vérig férfit kefélhet meg. Aki Férfiként viselkedik. Ha egy férfias férfit kefélhet meg, az felizgatja. De ha úgy viselkedsz, mint egy lotyó, az nem izgató egy nő számára. Ezt felejtsétek is el!
Ezt fel kell fogni, meg kell érteni. Ha ezt megérted, akkor rájössz, hogy bármelyik nőt rá lehet venni ilyesmire, ha úgy érzi, hogy egy igazi férfivel van dolga. Ugyanis ez nem sérti a női büszkeségét és az önbecsülését. Ettől nem fogja magát rosszul érezni. Nem lesz kevésbé nőies (és ez a nőknek nagyon fontos!)
Felcsatolhatós dildó, Designer PVC Harness Tehát: az első feladat, hogy férfiasabb férfi legyél mint azok, akik … mint a többiek.
Hogy lehet ezt elérni? hát úgy, hogy megérted, hogy mitől férfi egy férfi és milyen egy igazi férfi. Akire fel tud nézni egy nő.
Bölcs, megbízható nem hazudsz. (elmondod a vágyaidat és nem kertelsz) Egyenes vagy és őszinte. Támogatod a nődet a céljaiban és a törekvéseiben és nem gáncsolod el. Belátod, ha tévedsz és ha hibázol (de nem sokszor hibázol! Egy balfasz nem tetszik egyik nőnek sem :)
Erős vagy és bátor (ehhez nem muszklik kellenek, hanem elszántság és bátorság.) Kiállsz a nőért és azért amire szüksége van (nem, amire neked van szükséged!) Támogatod a vágyai elérésében.
Önzetlen vagy és néha lemondsz a saját dolgaidról cserébe a nőd vágyaiért. Satöbbi satöbbi satöbbi.
Ha a nőd úgy érzi, hogy te vagy számára a FÉRFI, akkor minden gond nélkül úgy szét kúrja a segged, hogy ülni se fogsz tudni pár napig. Még a szádat is úgy meg b..a, hogy fájni fog az állkapcsod utána.
Latex, felcsatolható pénisz leszbikusoknak Ehhez viszont neked keményen meg kell dolgoznod. Férfiként. Hidd el, megéri ;-)
Légy férfi a szó legnemesebb értelmében (ha nem tudod, hogy ez milyen olvass utána. Nézd meg hogy viselkedik egy igazi férfi és te is próbálj meg úgy tenni.)
Ha ez meg van, nem kell többé vágyakoznod. Szeretni fog téged, te is őt és úgy fog kefélni, hogy nem fogod győzni.
Erre kell koncentrálni és nem a vágyaidra. Így elérheted amit szeretnél. Légy vonzó, férfias, határozott, de gyengéd és mutasd ki a szereteted. A nőknek erre van szükségük. Meg arra hogy álljon keményen a farkad és ki tudd elégíteni. Ne öt perc alatt élvezz el, inkább egy óra alatt. Gyakorold, hogy ezt hogy kell – nem lehetetlenség.
Egyszóval, légy férfi és minden vágyadat teljesíteni fogja a NŐD!. Összefoglalva , ennyi. Ne a seggedet ajánld fel, hanem a szívedet és a férfiasságodat, az önzetlenségedet és a becsületedet.
Lágy kontúros, felcsatolhatós műbroki, Vibe Therapy Nőknek: A nőknek nincs mit írjak mivel, ha a fent elsorolt férfival összeakadnak , akkor nem lesz probléma ez sem meg más addig perverznek hitt dolgok megvalósítása sem. És még élvezni is fogjátok.
El kell felejteni Fraud-ot, Jung-ot, meg a többi kis hülyét akik meg akarják mondani nekünk embereknek, hogy mi a normális és mi nem az. Mit szabad és mit nem. Ki a biszex, a heteró a homó meg a többi kitalált hülye értelmetlen skatulyát. Felejtős. Hanyagolni kell. Fel kell ébredni és azt kell csinálni amit mind a ketten szerettek. Függetlenül attól, hogy néhány retardáltnak erről mi a véleménye. Nem kell velük foglalkozni. Élvezni kell az életet és egymás testét, lelkét, társaságát. Akinek nem tetszik, az meg tehet egy szívességet.
Kalandra fel! Megéri! Én mondom ezt neketek aki már jónéhány éve hódol ennek az élvezetnek. Nem mindennapi örömöket tudtok így egymásnak okozni.
Egy férj szeretné, de a feleség bizonytalan: Öröm okozás a szexuális élet célja. Ha férjed szeretné, mi tart vissza?
Ha kedvesed megfelelően étkezik akkor ürítés után a végbél alsó szakasza tisztának kellene lenni. Ha mégsem meg lehet kérni, hogy beöntéssel tisztítsa azt a szakaszt ki és akkor nyugodtan lehet “turkálni”. Habár én inkább masszázsnak hívom. Olvass utána hogy mi is a prosztata azaz a dülmirigy, mi a szerepe és miért okoz a férfiaknak ekkora örömöt ha játszanak vele. Félelmeidet egy kis tudással kiolthatod és utána el is fogadhatod, hogy nem is olyan borzalmas kérés ez a férjed részéről. (Forrás: Szexpláza, Index, Velvet, Internet)

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Szex elölről és hátulról egyszerre segédeszközzel

A legtöbb férfinak semmi kifogása nincs az ellen, hogy a partnere valamilyen szexuális játékszert használjon, sokkal inkább izgatónak találják azokat. A mai szexuális kultúrának szinte már rész a segédeszköz. Előfordul néha, hogy a féltékenyebb típusú férfiak attól tartanak, hogy kedvesük idővel a műpéniszt, vagy a vibrátort jobban fogja kívánni náluk. De ez butaság!
Nem érdemes féltékenykedni a segédeszközökre, inkább használjátok a szexuális aktus alatt is. A gyakorlott vibrátoros párok az általuk keltett érzéseket fantasztikusnak találják.

Vannak nők, akik például azt szeretik, ha egyszerre elöl és hátul is izgatják őket. Ilyenkor nagyon hasznos lehet egy vibrátor, vagy egy műpénisz. Mindezek mellett a kettőt kombinálni is lehet. De a legfontosabb, ha élvezni szeretnétek a dolgot, ki kell választani a megfelelő méretet.
Íme egy jó tipp, hogy hogyan kell megállapítani a megfelelő méretet.

Vegyél különböző méretű cukkíniket, répát vagy uborkát, amelyeknek a szélessége megítélésed szerint közel jár a megfelelőhöz. Melegítsd őket néhány másodpercig, aztán jól mosd meg őket, és húzz rájuk kondomot! Használj még síkosítót is, majd utána próbáld ki. Használj zöldséghámozót a szélesség apró igazításaihoz. Amikor megtaláltad az éppen megfelelő szélességet, akkor hosszában vágd ketté a zöldséget, és mérd meg az átmérőt, ami valószínűleg 3-4 cm körül lesz. Utána irány az Intim Center, belvárosi Sexshop 1052 Bp. Károly krt. 14. félemelet, és válasszátok ki a számotokra megfelelőt.

Ezért szeretik hátulról a pasik a szexet
Szűk folyosó – A hátulról behatoló pózok népszerűségének egyik legfőbb oka a technikai részletekben keresendő. Hátulról megváltozik a behatolás szöge és a vagina alakja is a hagyományos pozíciókhoz képest. Mivel a vagina szűkebbé válik, így egészen kényelmesen ráfeszülhet a péniszre, és ez a póz megkönnyíti a mélyebbre hatolást is, melynek köszönhetően a G-pontot is stimulálni lehet. Ugyanakkor bizonyos férfiak számára így könnyebb a sebesség szabályozása, ezért úgy tartják, ezek kevésbé fárasztó pózok, ha hosszúra nyúlik az együttlét.
Izgató látvány – Bár a nők számára gyakran zavarba ejtő a férfiak gátlástalan bámészkodása, a pasik számára az izgató látvány sokkal szervesebb része a szexuális stimulusnak. Ezért élvezik annyira azokat a pózokat, melyek nemcsak különösen feltárulkozónak mutatják a nőt, de a csak rá jellemző, kerekded formák is folyamatosan a látóterükben vannak.

Piszkos szenvedélyek – Bizony, a hátulról behatoló pózok nem ritkán kissé állatias színben tüntetik fel a férfit, aki ezekhez vonzódik, és ebben nem kevés igazság van. Ám az ösztönös személyiségrészek felbukkanása nem feltétlenül negatív. Igaz, hogy van olyan férfi, akit épp az vonz, hogy ezekben a helyzetekben erősnek és dominánsnak érezheti magát. Teljes egészében az ő kezében van az irányítás, így a felelősség nagyobb része is ráhárul, mindettől a nő még ártatlanabbnak tűnik, aki az ő kegyeire bízza magát.
Tehát itt az idő, hogy egy kicsit bolondozzatok az ágyban. Használjátok bátran a segédeszközöket, nem fogtok csalódni! A kép csak humoros illusztráció, egy szexshop nem ilyen. Forrás: Eletforma.hu, Olimpiq.com

Intim Center szexshop Budapest weboldala és a Facebook oldala

A szex a legnépszerűbb keresőszavak egyike, az internetes böngészések negyede valamilyen szexuális tartalomra irányul. Az erotikus téma mellett a segédeszközök értékesítése és az azzal kapcsolatos nem pornó jellegű publikációk is egyre nagyobb teret kapnak. Az Intim Center szexshop Budapest weboldala és online webáruháza itt található.

Budapesten nagyon sok szexshop üzlet található, a szexshopok listáját itt nézhed meg. A Szexshop Budapest  Intim Center Astoria hivatalos Facebook oldalát a tartalom miatt törölték, de helyette több is van, az egyik itt található. Lájkolj, ha tetszik az oldal :)

szexshop_budapest_szemelyes_vasarlas

Az Intim Center Budapest sexshop üzlet centrumában az Astoriánál található. Az üzletben személyesen megvásárolhatsz minden terméket, ami a webáruházban látható, valamint nagyon sok olyan szexuális segédeszköz van, amit kis szériában készül, és csak egy-egy darab van belőle. Az üzletben az legújabb szexuális segédeszközök között csemegézhetsz. Ezeket az árukban is mérsékelt különlegességeket személyes vásárlás esetén ismerheted meg. Válogass kedvedre az erotikus ajándékok és szexshop újdonságok közül!
Intimcenter.com weboldal nyitólap: Az első oldalon és alul a számozott lapokra kattintva a szexhírek, a webáruházban található erotikus termékek és érdekességek, ajánlók jelennek meg kategóriákba rendezve. Ezek a kategóriák: cikkek, pornó, szex, szex dr, szexhírek, potencia, potenciagyűrű, potencianövelők, vákumpumpák, szexkellékek, dildók, játékok, maszturbátorok, popsi izgatók, sikosító, szexbaba, szexi ruhák, vaginák, vibrátorok, videók.

Initm_center_szexshop_facebook

A szexshopban 18-tól 80 éves korig minden korosztály megfordul, mindkét nem vegyesen. Az üzletben elszeparált kabinok is működnek, ahol a kiválasztott pornófilmeket nézheted. E szolgáltatás igen népszerű, szinte kizárólag a 30 felett férfiak veszik igénybe, naponta átlagosan több vendég be. A szexuális identitás a vásárolt kellék jellegéből nem mindig derül ki. A legnépszerűbb termékek a vibrátorok, de keresettek még a péniszgyűrűk, a síkosítók, a gyógynövényes potencianövelők, a művaginák és a könnyedebb szado-mazo kellékek, mint például a bilincs.

Te be mernél menni egy szexshopba vásárolni vagy csak körülnézni? – hangzik el gyakori kérdésnek. Íme a válaszok:
– Egy kisvárosban nem, de egyébként simán. Csak nincs elég pénzem, egy menő vibrire!
– Szerintem halál ciki lehet, pláne ha meglátná valaki hogy bemegyek oda. Sokan megfordulnak az ilyen boltokban egyáltalán?
– Miért ne?! Szétnézel, látsz pár műbránert, szado mazo ostort, maszkokat, porno filmeket, ennyi… Nem fognak bántani, de ha kell valami és cikinek tartanád hogy akárki is ilyen helyen lásson akkor ott az internet, lehet rendelni.
– Jártam már pár ország szexshopjában. Ami prűdség nálunk van az emberek fejében, az a ciki.
– Jártam már ilyen helyen, s nem estek le a füleim kifelé jövet. Nincs ebben semmi. Pont olyan belül, mint egy vegyesbolt, a műszaki üzlet, vagy egy butik. A szex az élet természetes része. Ha meglát valaki, akkor mi van? Nem villog egy hatalmas tábla a kapuja felett, hogy te most azzal a céllal mentél be, hogy rádió-távvezérelt vibrátort, meg izolációs maszkot vegyél a barátnődnek, aki veled egynemű, és 40 évvel idősebb. Lehet ilyen helyen csini bugyit, kombinét is kapni, vagy óvszert, de talán még terhességi tesztet is. Ezen felül még lehetsz ott takarító, mehetsz adót ellenőrizni stb.

Intimcenter.com webshop termékeiből ajánló: vibrátor, dildó, csiklóizgató, felcsatolhatómaszturbátor, anális, péniszgyűrű, gésagolyó, szadómazó, potencianövelő, sikosító, szexpatika, szexbaba, alkategóriákban a szex esközök pontosabban: G-pontos vibrátorok, exkluzív vibrátorok, letapasztható vibrátorok, realisztikus vibrátorok, rúdvibrátorok, speciális tudású vibrátorok, zselés szilikonos vibrátorok, exkluzív dildók, kétvégű dildók, realisztikus dildókcsiklóizgatók, pillangók, tojások, felcsatolható eszközök, intimkészletek, vibrátor nélküli masztrubátorok, vibrátoros maszturbátorok, segédeszközök, anális eszközök vibrátorral, anál golyók, anális eszközök vibrátor nélkül, prosztataizgatókmandzsetták, hosszabbítók, péniszgyűrűkbilincsek, kötözők, egyéb szadómazó, maszkok, mellcsipeszek, paskolók, ajándék tárgyak, játékok társasjátékok, vicces és humoros ajándékok, potencianövelők, sikosítók, intim higiénia, krémek, sprayk, óvszerek, parfümök, szexbabák, szexi ruhák és fehérneműk, cicaruhák, harisnyák, kiegészítők, szexi jelmezek, szexi ruhák, dvd pornó és erotikus filmek.

Felcsatolható, felköthető szexkütyük: dildók és vibrátorok

A felcsatolható szex kellékek mindenki számára mást és mást jelentenek, és persze mindenkinek más hozza meg hozzá a hangulatot. Felcsatolható, felköthető szexkütyük közül a legismertebbek a dildók és a vibrátorok. A pegging nő dug férfit, vagy nő dug nőt felállásban egy strap on a legjobb. Van férfiak által használható szexkütyü is.

– Mivel én imádom az anális izgatást, nem csak homoszexuálisan, és a barátnömnek tetszik, hogy “homokozom” is, söt! öt izgatja a tény, meg a látvány is, ezért ö is meg szokott dugni. Van több fajta strap-on-unk. Szeretem, ha ö megdug. Az egyetlen, ami hiányzik, hogy nincs gecije, amit belémspricceln, amit le tudnék nyalni a farkáról. Ez a gyönyör csak a homo játékban van meg. Sajnos. De azért ö is fel tud izgatni, mert közben izgató dolgokat mond – vallja egy kommentelő az Index fórumában itt.

Első ránézésre is megállapítható hogy a felköthető vibrátor, vagy felcsatolható dildó egy közös játékszer, azaz legalább két személy fizikai jelenléte szükséges az eredményes használatához, ami viszont lehetőséget nyújt számotokra, hogy egy teljesen új oldalról fedezzétek fel egymás testi vágyait. Nő dug férfit szex, nő nő, férfi férfi felállásban is használatos. A férfiak egymás között az üreges kivitelt használják, ahol a péniszükre teszik rá.

felcsatolhato-strapon-dildoval-a-lany

A felcsatolható péniszről neked is egy leszbikus pornó jut eszedbe? Őszintén szólva nem lepődünk meg, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak csajok, hanem hetero párok is használhatják. Mert a hámmal kiegészített szexjáték arra is tökéletes, hogy új színt vigyetek a szexuális életetekbe és fokozzátok az intimitást.
Azt talán tudod, hogy a felcsatolható dildó megjelenése abban tér el a klasszikus változattól, hogy van egy hám része, amit a derékra vagy a csípőre lehet felerősíteni. Bár egyértelműnek tűnik, hogy ezt a nők használják, a férfiak is felvehetik, ezzel a megszokottól eltérő lehetőségeket megnyitva a szexben.

Miben más a strap-on, mint a klasszikus dildó?
A különbség elsősorban a használatában van. A felcsatolhatót ugyanis nem csak a kezeddel, hanem az egész testeddel irányítod. Ez egyrészt dinamikusabb mozgást tesz lehetővé, másrészt a szabaddá vált kezeiddel kedvedre simogathatod, izgathatod a partneredet.
A felcsatolhatóval elfelejthetitek a nemeket, mert ezzel a nő csípője is úgy mozoghat szex közben, mint a férfié. Mindez különösen azoknak izgató, akik mindig is kíváncsiak voltak arra, milyen férfinak lenni az aktus közben – vagy egyszerűen csak az foglalkoztatta a fantáziájukat, milyen érzés, amikor feláll a pénisz.
Az erősebbik nem képviselőinek képzeletét is beindíthatja, ha felfedezik a benne rejlő játékosságot. Az igazi előnyét azok tapasztalhatják meg, akik merevedési problémákkal küzdenek vagy az átlagosnál kisebb méretekkel rendelkeznek. Mert ezektől függetlenül a mélyebben található pontok stimulálásával is a csúcsra juttathatják a párjukat.
Ha nyitottak vagytok, akkor egyértelműen szóba jöhet a kettős behatolás – az egyik pénisz a hüvelybe, a másik pedig az ánuszba. És van még egy dolog, amivel a párok szexuális élete új szintre léphet.
Gyakran tapasztaljuk, hogy a párok csak élik a szexuális életüket, de nem beszélnek róla. A felcsatolható műpénisz használatával viszont muszáj teret engedni a kommunikációnak, mert csak így tudjátok egyeztetni, mit akartok kipróbálni vagy mi az, ami az egyikőtök részéről már nem fér bele.
Eleinte talán furcsa lesz, hogy megbeszélitek, mikor mi fog történni, de hidd el, így gyorsan rá tudtok hangolódni egymásra – ráadásul a kettőtök közötti bizalmi köteléket is nagyban erősíti. A kísérletezés a szexben is olyan, mint az élet más területén, nem kőbe vésett szabály szerint működik, hogy ez neked most tuti élvezet fog nyújtani, de a lehetőség mindkettőtök számára adott, hogy ezt saját magatokon tapasztaljátok meg, illetve olyan fene nagy veszteni valód sincsen, legfeljebb nem ebben fogod megtalálni a szexuális örömeid csúcsát…

felcsatolhato-vibratorral-dugja-a-pasit

Ellenben gazdagabb lehetsz egy élménnyel, ami viszont mégis csak a szexuális érdeklődésed, tapasztalatod fejlődéséhez vezet és egy másik oldalról is megtapasztaljuk szexuális vágyainkat.
Az emberek bármilyen szexuális orientációval is rendelkeznek, szinte kielégíthetetlen kíváncsisággal vágynak az új élmények megtapasztalására. A felcsatolható szex kellékek teljesen új kapukat döngetnek a szexuális élmények világában:
– Van olyan nő csak kiszeretné kipróbálni, hogy milyen érzés lehet, ha egyszerre két fallosz kényezteti, anélkül hogy ezt az élvezettet meg keljen osztani egy harmadik fél közreműködésével.
– Vagy a férfit szeretnéd egy új élvezeti dimenzióba röpíteni egy eddig ismeretlen prosztata orgazmussal.
Bárhogy is használod, egy dolgot fontos szem előtt tartanod, soha ne legyen szégyenérzeted, azért mert új dolgokat mersz kipróbálni, eddig ismeretlen élvezeteket felfedezni és persze örömet okozni vagy átélni azokat.
– Leszbikus lányok nagyon szeretik, a nemi aktus utánzására. Vaginális és anális behatolás lehetséges, de az orálszexet is szokták játszani.
A szex a kíváncsiságról szól, a kísérletezésről, a vágyaid átéléséről és nagyon sok élvezetről, élményről… ha sikerül átlépned önmagad korlátait, akkor bizony nagyon sok élvezetben lesz még részed és bízom benne, hogy ezen élvezetek szex kellékeit nálunk vásárolod meg…
– Mi épp most is ezt fogjuk csinálni. Egy kis szerepjáték formájában. Ami úgy fog kinézni hogy én verem meg ujjazom magam és a csajom rémnyit. Kiborul hogy az ő felköthető dildóját használom. Ezért a lábait kell kenyeztetnem majd lábfejjel kezdi izgatni a fenekem. A végén ráélvezek a labfejére, amit nekem kell letörölni. Mi amúgy szeretünk közben fotókat esetleg videót csinálni – írja egy másik fórumozó.

A felcsatolható szex kellékeket megvásárolhatod kényelmesen otthonról, ha a Szexpláza,hu szexshop webáruház választékából megrendeled, vagy ha személyesen szeretnéd először szemügyre venni a méreteket és formákat, akkor az Astoriánál található budapesti szexshop boltban megteheted. Érdemes belátogatni az üzletbe, mert hasonló termékek, egyedi darabok vannak még készleten! A cím Intim Center szexüzlet Szexshop Budapest, V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap!

Ez a két tévhit riaszthatja el a hetero párokat
A mellette szóló érvek ellenére azt is tudjuk, hogy nagyon sok heteroszexuális pár egyszerűen elzárkózik ennek a játékszernek a gondolatától is. Ami a felcsatolható fasz körül kialakult – téves – feltételezésekre vezethető vissza.
Az egyik leggyakoribb, hogy azok a férfiak, akik élvezik, amikor hátulról beléjük hatol egy nő, titokban melegek. Ez az elmélet ott bukik meg, hogy a homoszexuálisok szeretnek például csókolózni. De ez rengeteg heterora is igaz.
Ráadásul a szexuális beállítottság egyébként is arról szól, hogy milyen nemű társat keres valaki. És akkor arra ki sem tértünk, mennyire sok heteroszexuális férfi élvezi, ha a partnere masszírozza, izgatja az ánuszát – vagy megujjazza, esetleg dildóval hatol be. Pedig ez csak azt jelenti, hogy fogékonyak az anális közösülésre.
A másik, hogy azok a nők, akik az aktushoz felcsatolható péniszt akarnak viselni, titokban férfiak akarnak lenni. Ez egyszerűen nonszensz, és ahhoz hasonlít, amikor a nadrágot viselő nőkről mondták ugyanezt.
Ma minden pszichológiai magyarázást mellőzve tudjuk, hogy egy egyszerű ruhadarabról van szó. Pontosan ez a helyzet a hálószobában előkerülő, felcsatolható pénisszel is. Mindenféle hajlam nélkül sokan a csábítás eszközét látják benne vagy egyszerűen egy játékot, ami feldobja az aktust.

Cikkek a témában: Nagy felcsatolható műfasszal, finomabban fogalmazva testre felcsatolható műpénisszel szexel Judit és Zsuzsanna. Leszbikus lányok felcsatolható dildóval szexelnek a Szexpláza forgatáson. A két szép magyar lány strap on felcsatolható dildóval dugja egymást. A castingon felcsatolható vibrátor és álarc is előkerült. Képzeld a barátnőm egy felcsatolható pénisszel megdugott nem gyengén!

Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás

Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás a cikk témája. Az Intim Centerben a vásárlás a legjobb mert az áruválaszték teljes. Mindent tartunk raktáron, azonnal megvásárolhatóan minden szexuális áruféleséget bezserezhetsz. Ne félj, ismerd meg bátran azokat a dolgokat, amiket a szexbolt kínál a kirakatai mögött, vagy akár az interneten. Lehet, hogy találsz valami olyat, ami forradalmasíthatja a szexuális életeteket.

szexshop_budapest_szemelyes_vasarlas

Az Intim Center Sexshop Budapest üzleti eladók segítenek. A terméket kibontuk, elemet teszünk bele, megfoghatod, kipróbálhatod, nem fogy otthon csalódás érni. Vagy ha rendeled, lehet, hogy másképp gondoltál valamit, és ne érjen meglepetés: gyere és vedd meg. Manapság már természetes ha valaki a legjobb sexshopban szerzi be a hancúrozáshoz a kellékeket. Ezek a dolgok kiváló anyagból, ergonómiai formákban készülnek és nagyon jópofák. Mindenki megtalálhatja itt a magának valót.
intim_center_szex_shop_termekbemutatoOnline sex shop – A kategóriák is sokfélék, hát még az áruk. Igyekeztünk részletes leírásokkal megkönnyíteni a választást, a termék megismerését. A rendelés regisztráció nélkül is lehetséges, csak a legszükségesebb pár adatot kell megadni. A fizetési módok sokfélék, fizethetsz átvételkor a futárnak vagy postásnak. A PickPackponton az átvételkor is intézheted az anyagiakat. Átutalással vagy hitelkártyával, bankkártyával is rendezheted a vásárlást. Az áruátvétel lehetséges az üzletben, vagy szállítással ami lehet postás utánvéttel, futár, vagy PickPacpont átvételi helyek az ország egész területén.
Ajánló a legújabb termékekből – A szexkütyük választéka is frissül újabb és újabb eszközökkel, amelyek az emberi test megismerésével, a szexualitás fejlődésével folyamatosan megújulnak. A divat is elért a sex és intimitás világába, a színek és formák is igazodnak a trendiséghez.

Anál izgató, uniszex luxus Dash ButtplugSzáj formájú maszturbátor, Glow Stroker Piercing LipsSzexbaba, életnagyságú Kelly Carmell négykézlábSzexkészlet, 7 darabos, Vibe Therapy AphrodisyFelcsatolható vibrátor és heveder, Harness with Turbo DongLetapasztható rezgő dildó, Rowdy 28 cmElit vibrátor, karcsú Naughty CraftNyelv vibrátor, Rocks Off The LickKétvégű dildó, Vibe Therapy Discover Double DongVibrátoros ujjazó készlet, Muff DriverNagy teljesítményű elegáns vibrátor, Ovo F6Kicsi G-pont vibrátor, fantasztikus Vibe Therapy

Klitoriszkaros, forgófejes Perfect Rabbit Vibe vibrátor, csikló, hüvely vagy g-pont izgatásra – Anál izgató, uniszex luxus Dash Buttplug análszex kedvelőknek vagy önkielégítés, maszturbálás céljára – Elit vibrátor, karcsú Naughty Craft típus – Letapasztható nagy méretű rezgő dildó Rowdy 28 cm hosszú – Szexkészlet, 7 darabos, Vibe Therapy Aphrodisy férfiaknak, nőknek de leginkább pároknak ajánlott – Felcsatolható vibrátor és heveder Harness with Turbo Dong konyhanyelven műfasz vagy műpénisz leszbikusoknak vagy vállalkozó kedvű pároknak – Száj és nyelv formájú maszturbátor, Glow Stroker Piercing Lips különlegesség – Nyelv vibrátor Rocks Off The Lick nem fárasztó neki a nyalás – Szexbaba, guminő, műnű életnagyságú Kelly Carmell négykézláb helyzetben – Vibrációs gyűrű, farokgyűrű delfines, Dolphin Loop eszköz – Kétvégű dildó, Vibe Therapy Discover Double Dong szexjátékra, de legfőképpen leszbikusoknak – Vibrátoros ujjazó készlet, Muff Driver amivel nagyobb élvezet az ujjazás.
További termékajánlók: Szex shop online rendelés vagy személyes vásárlás információk – Online szexshop webáruház és üzlet Budapesten az Astoriánál – Ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház választékából – Szexshop Budapest, Astoria üzleti termékajánló itt – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Szexshop Budapest erotikus eszközei változatos szexhez – Sex Toys Budapest városban – Szexshop Budapest boltban mit is vegyek személyesen – Sex shop ajánló – Erotika show szexshopban vásárláskor – Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház26 A szexshop vásárlás életünk mindennapi megszokott része lett24 – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop20 – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló ésvásárlási tippek18 – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt16 – Budapest szexshop áru ajánlat14 – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra12 – Szexshop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok – Budapest sex shop termék ajánló – Intim Center szex shop áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Intim center üzlet – Szexshop Budapest üzletben áruk bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója – Intim Center reklám – Sex shop Budapest termékekből ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló bejegyzés – Intim Center szexshop termékeiből kínáló – Szexshop Budapest webáruházi és üzleti ajánlatok.

Leszbikusként válogattam az INTIM CENTER szexshopban, kedvenceim az s/m termékek és persze a felcsatolható vibrátorok

Először is szeretnék mindenkinek egy nagy szia-val köszönni, és bemutatkozni. Én egy olyan leszbikus és belevaló lány vagyok, akik sokat jár szexshopokba, aki keresi az újdonságot, és kipróbál minden keményebb szexstílust is.
Azt talán tudod, hogy a felcsatolható dildó megjelenése abban tér el a klasszikus változattól, hogy van egy hám része, amit a derékra vagy a csípőre lehet felerősíteni. Bár egyértelműnek tűnik, hogy ezt a nők használják, a férfiak is felvehetik, ezzel a megszokottól eltérő lehetőségeket megnyitva a szexben.

A nyitottság az én ismertetőjegyem. Jelenleg több mint egy éve élek barátnőmmel együtt. Ez idő alatt jókat szórakozunk, szerelmeskedünk. Kipróbáltunk különféle kikötözéses szexpózokat, perverzebb variációkat és mindig is élvezzük a vadító szexeszközök általi kényeztetéseket. Ahhoz hogy ezek közt ki tudjunk igazodni, sokszor meglepjük egymást egy-egy divatos segédeszközzel.
A felcsatolhatót nem csak a kezeddel, hanem az egész testeddel irányítod. Ez egyrészt dinamikusabb mozgást tesz lehetővé, másrészt a szabaddá vált kezeiddel kedvedre simogathatod, izgathatod a partneredet.
A felcsatolhatóval elfelejthetitek a nemeket, mert ezzel a nő csípője is úgy mozoghat szex közben, mint a férfié. Mindez különösen azoknak izgató, akik mindig is kíváncsiak voltak arra, milyen férfinak lenni az aktus közben vagy egyszerűen csak az foglalkoztatta a fantáziájukat, milyen érzés, amikor feláll a pénisz.
Az erősebbik nem képviselőinek képzeletét is beindíthatja, ha felfedezik a benne rejlő játékosságot. Az igazi előnyét azok tapasztalhatják meg, akik merevedési problémákkal küzdenek vagy az átlagosnál kisebb méretekkel rendelkeznek. Mert ezektől függetlenül a mélyebben található pontok stimulálásával is a csúcsra juttathatják a párjukat.

Ha párként nyitottak vagytok, akkor egyértelműen szóba jöhet a kettős behatolás. Az egyik pénisz a hüvelybe, a másik pedig az ánuszba. És van még egy dolog, amivel a párok szexuális élete új szintre léphet.
Gyakran tapasztaljuk, hogy a párok csak élik a szexuális életüket, de nem beszélnek róla. A felcsatolható műpénisz használatával viszont muszáj teret engedni a kommunikációnak, mert csak így tudjátok egyeztetni, mit akartok kipróbálni vagy mi az, ami az egyikőtök részéről már nem fér bele.
Eleinte talán furcsa lesz, hogy megbeszélitek, mikor mi fog történni, de hidd el, így gyorsan rá tudtok hangolódni egymásra – ráadásul a kettőtök közötti bizalmi köteléket is nagyban erősíti.
Utoljára a kedvenc belvárosi helyemen, az Intim Centerben voltam bent, hogy vásároljak egy kis szexi meglepit édesemnek. Elárulom ez a múlthéten volt. Leszbikusként válogattam a belvárosi szexshopban, kedvenceim az s/m termékek és persze a felcsatolható vibrátorok
Imádok itt vásárolni, ugyanis az eladók kedvesek, segítőkészek, az üzlet nagy termékkínálattal rendelkezik, sőt minden nap nyitva van! Elit stílusából adódóan pedig egy bérház félemeletén helyezkedik el, így senki sem kérdezősködik az ismerőseim közül miért megyek be oda. Azt mondanám teljes diszkrétség jellemzi. Belépve a „18-as karikás” ajtón a bolt fekete, piros színei élettel töltenek el, melytől egyből megjön a kedvem a nézelődéshez, a vásárláshoz. A legutóbbi alkalommal például ezt vásároltam:
Ez most a kedvencem! A rózsaszín színe nem mindennapi, strapabírósága és bőr illata pedig egyből beindítja szexfantáziámat. Ahogy megláttam a szadomazo termék polcán, egyből tudtam, mi lesz az aznapi éjszaka meglepetése!

bor_szadomazo_eszkozok_intim_center

Jól gondolod, kirívó sikert arattam vele, kedvesemnek is nagyon tetszett. Éjszaka többször is, több szituációban kipróbáltuk. Csatoltuk a fém ágy lábához, és egymáshoz, sőt selyemszalag segítségével igazi Káma Szutrás pózig is eljutottunk, úgymond pórázon is vezettük egymást. Igazi orgazmus élményét nyújtotta mindkettőnknek. Csak ajánlani tudom!
Ha a szexshop felé jársz, ne hagyd ki az élményt, hogy körbenézz, hogy vigyél magadnak, párodnak, kettőtöknek valamilyen izgatót!

És még valami, amit megtudtam:
Az Intim Cente szexbolt folyamatosan újítja készleteit, bővíti a kollekciót! Most például a bőr termékek újdonságaival találkozhatsz az üzletben, vagy rendelheted meg a szexshop webáruházában!
A rózsaszín valódi bőrből készült bokabilincs, nyakörv is újdonságnak számít most! (Különlegessége, hogy bőrből készült kiegészítők közt a pink szín eddig kevésbé volt kapható a szexpiacon!)

Ez a két tévhit riaszthatja el a hetero párokat:
A felcsatolható mellett szóló érvek ellenére azt is tudjuk, hogy nagyon sok heteroszexuális pár egyszerűen elzárkózik ennek a játékszernek a gondolatától is. Ami a felcsatolható fasz körül kialakult téves feltételezésekre vezethető vissza.
Az egyik leggyakoribb, hogy azok a férfiak, akik élvezik, amikor hátulról beléjük hatol egy nő, titokban melegek. Ez az elmélet ott bukik meg, hogy a homoszexuálisok szeretnek például csókolózni. De ez rengeteg heterora is igaz.
Ráadásul a szexuális beállítottság egyébként is arról szól, hogy milyen nemű társat keres valaki. És akkor arra ki sem tértünk, mennyire sok heteroszexuális férfi élvezi, ha a partnere masszírozza, izgatja az ánuszát, vagy megujjazza, esetleg dildóval hatol be. Pedig ez csak azt jelenti, hogy fogékonyak az anális közösülésre.
A másik, hogy azok a nők, akik az aktushoz felcsatolható péniszt akarnak viselni, titokban férfiak akarnak lenni. Ez egyszerűen nonszensz, és ahhoz hasonlít, amikor a nadrágot viselő nőkről mondták ugyanezt.
Ma minden pszichológiai magyarázást mellőzve tudjuk, hogy egy egyszerű szexkütyüről van szó. Pontosan ez a helyzet a hálószobában előkerülő, felcsatolható pénisszel is. Mindenféle hajlam nélkül sokan a csábítás eszközét látják benne vagy egyszerűen egy játékot, ami feldobja az aktust.

Szexshop ötletek újévre, Intim Center minden nap nyitva

Szexkellék vásárlási ötletek évvégére és újévre az Intim Center szexbolt és online webáruház 1052 Bp. Károly krt 14. félemelet a legjobb szexshop az országban, 30 éve nyitott a belvárosban. Vásároljon szexüzletünkben a hihetetlen áruválasztékból, vagy rendeljen a online sex webshopban a legsikeresebb termékekből! Karácsonyi erotikus ajándék tippek.

Az üzletünkben erotikus fehérneműk, segédeszközök széles választékával várjuk vásárlóinkat. Minden nap nyitva tartunk, hétköznap 9-20 óráig, hétvégén és ünnepnap 9-18 óráig. Az Astoriánál található budapesti Intim Szexshop Center üzletének és webshopjának aruválasztékából ajánló:

Erotikus fehér fűző az Obsessive kollekciójábólKacér, játékos szakácsnő jelmez az Obsessive-tőlVibe Therapy Tri, 3 motoros exkluzív vibrátorPiros szívecskés cicaruha magabiztos nőknekUltra Seven távirányítós rezgő tojásMultifunkciós, vagina kényeztető vibrátorSzexi combfix és virágmintás harisnyatartó egybenKétvégű dildó leszbikus szeretőknek és önkielgítőknekKey Charms exkluzív, vékony, g-pontos masszírozóÁlomfehér luxus szilikon vibrátorDupla végű dildó, belevaló leszbikus csajoknakDuo hüvelyi golyók, medencefenék izmainak erősítéséhezValódi érzésű, love clone vibrátorPáratlan minőségű szexis rendőrnő jelmezPlay Candi rezgő, uniszex anális tágítóSzexi, alul nyitott, egész alakos piros testharisnyaAqua Glide gyümölcsös síkosítók, 100 mlVibe Therapy Delve, enyhén hullámos luxus vibrátorCsábító, fekete, szexy short, Obsessive ImperiaAnál csavarhúzó, tágítóPikáns, szexi és csillogó vörös tanga bátor csajoknakDuo hüvelyi golyók, medencefenék izmainak erősítéséhezSprilásian bordázott g-pontos modern vibrátorVibe Therapy exkluzív rezgő tojás, vezeték nélküli távirányítóvalLucky, erotikus tanga, harisnyakötő és mellklipsz szettSpeciálisan rücskös, ovális vibráló tojásErgonomikus, luxus csiklóizgató tojás, Vibe Therapy SavorMighty Pounder hosszú, realisztikus dildóNagyon érzéki Obsessive fekete hálós ruhaUniszex, Vibe Therapy Meridian csavart vibrátor

Páratlan minőségű szexis rendőrnő jelmez – Play Candi rezgő, uniszex anális tágító – Szexi, alul nyitott, egész alakos piros testhartestharisnya – Vibe Therapy Delve, enyhén hullámos luxus vibrátor – Ha távirányírós szexkütyüt szeretnél: Vibe Therapy exkluzív rezgő tojás, vezeték nélküli távirányítóval – Anál csavarhúzó, tágító – Csábító, fekete, szexy short, Obsessive Imperia – Sprilásian bordázott g-pontos modern vibrátor – Nagyon érzéki Obsessive fekete hálós ruha – Álomfehér luxus szilikon vibrátor – Lucky, erotikus tanga, harisnyakötő és mellklipsz szett – Ergonomikus, luxus csiklóizgató tojás, Vibe Therapy Savor – Kétvégű dildó leszbikus szeretőknek és önkielgítőknek – Szexi combfix és virágmintás harisnyatartó egyben – Ultra Seven távirányítós rezgő tojás – Key Charms exkluzív, vékony, g-pontos masszírozó – Pikáns, szexi és csillogó vörös tanga bátor csajoknak – Vibe Therapy Tri, 3 motoros exkluzív vibrátor – Dupla végű dildó, belevaló leszbikus csajoknak – Kacér, játékos szakácsnő jelmez az Obsessive cégtől – Piros szívecskés cicaruha magabiztos nőknek – Valódi érzésű, love clone vibrátor – Mighty Pounder hosszú, realisztikus dildó – Speciálisan rücskös, ovális vibráló tojás szexeszköz – Uniszex, Vibe Therapy Meridian csavart vibrátor – Aqua Glide gyümölcsös síkosítók, 100 ml-es flakonban – Duo hüvelyi golyók szex közbeni élvezetekhez, és a medencefenék izmainak erősítéséhez – Erotikus fehér fűző az Obsessive kollekciójából – Duo hüvelyi golyók, vagy másképpen gésagolyók a medencefenék izmainak erősítéséhez – Erotikus fehér fűző az Obsessive kollekciójából – Anális szexre is rezgő tojás, állítható fordulatszám szabályozással – Multifunkciós, vagina kényeztető vibrátor. Ha ebben a szexshopban nem találtál számodra megfelelő szexuális segédeszközt, akkor nézz körül az online és üzletttel is rendelkező szexboltok között itt.
– A sexshop egy műemlék bérházban helyezkedik el. Diszkrét, így nem kell attól tartanom, hogy az utcán mindenki összesúg a hátam mögött, hova is jöttem. Első benyomásra a bolt két nagy részből áll. Van egy videós, dvd-s kínálat, és még egy ugyanakkora terület, amin több ezer termék van felakasztva, polcokra, tematikusan elhelyezve a vásárlók, nézelődők számára. A dvd kínálat is több ezer film lehetett. Mivel igazából nem filmet nézni jöttünk, ezt csak elraktározom, mint hasznos információt. Nézelődés közben azért észrevettem, hogy egy a szexi termékektől elzárt folyósói részbe több, kabinszerű piros ajtót lehet látni. Éppen amikor odapillantottam akkor ment be egy az egyikbe az előbb még videót nézegető úriember. Így rájöttem, nem csak kölcsönző, de szexfilm néző helységek is vannak…. – írja egy vásárló, a továbbiakat itt olvashatod, és a szexkellékekről itt olvashatsz még.

Előző termékajánlók:
A legjobb vibri és szexkütyü ajánló, Szexshop üzlet és online szexshop cikk itt. Most válassz egy jó szexkütyüt a Szexshop Budapest új és sikeres termékeiből! és este már vedd használatba! Bakker ekkora szexáru kollekciója nem mindenkinek van csak a nagy szexshopoknak. Erotika bolt sexshop Budapest üzlet és webshop termékek amiket legjobban szeretnek a vevők, ezekben nem csalódhatsz. Nagy szexshop üzlet és online szexshop webáruház igényeseknek, az első az országban. Exkluzív és csábító szexi ruhák és parfümök szexshop áruböngésző kalandvágyóknak.
További sexshop termékajánlókat itt nézhetsz: Intim Center Szexshop Budapest üzlet és online webáruház erotikus áruk ajánlója – Online szexáruház rendelés és kiszállítás, csomagküldés budapesti szexshopból – Intim Center Budapest szexshop termékajánlókat tt nézhetsz – Erotika bolt Budapest sex shop áruk – Intim ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház szexkellék választékából – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex termékek vásárlása – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található sexüzlet – Mit rendeljek, vagy vegyek szexshopban magamnak vagy jándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található erotika bolt – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Sex shop üzletből erotikus eszközök szexhez – Magarország fővárosában Budapest Sex Toys Shop – Mit vegyek egy árukkal teletömött sexshop boltban– Sex shop vibrátor maszturbátor és más szex eszközök ajánlója – Mit vegyek erototika show szexkellékek Budapest Sex Shop szaküzlet és online sexx webáruház – Intim Center Bupapest belvárosi erotika bolt – Mindennapi életünk megszokott része lett a szexshop vásárlás – Erotikus boltban személyes szexkellék vásárlás – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek szextermékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha erotikus áru kínáló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és nonstop sex webshop – Erotika áruk és szexkellékek hatalmas kínálata itt – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló és vásárlási tippek szexkellék válogató – Ajánló a legnagyobb budapesti sexshop intim portékáiból – Ajánló szexshop szex gyártmányokból – Szex segédeszközök és kellékek kínálata és választéka – Budapest szexshop szex áru kínálat, a legjobb ajánlatok – A legjobb cikkek szexhez bevásárlás – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra vagy online webshop rendelésre – Mi mindent lehet kapni egy klassz sexs hopban személyesen vagy interneten – Szex shop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok azonnal kapható szexkellékek – Budapest sex shop intim shop termék ajánló – Intim Center szex shop erotikus áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló erotika bolti vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Szexáruház Intim center sex üzlet Budapest – Szexshop Budapest üzletben szextermék árukészlet bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója Intim Center szexshop cikk reklám – Sex shop Budapest árujaiból klassz termék áruk ruhák eszközök ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló szex kellékek adatbázisa – Intim Center szexshop termékeiből online kirakat erotikakínáló.
Kellemes és Boldog Karácsonyt és BOLDOG ÚJ ÉVET kívánunk kedves és leendő vásárlóinknak!

Szexshop vibrátor vásárlás vagy online rendelés előtti szempontok és tippek

Szexshopban vibrátor vásárlás előtti szempontokhoz tippek. A vibrátor nyújtja a stimuláció legintenzívebb formáját, amellyel gyönyört okozhatunk magunknak, és partnerünknek. A nők esetében a klitorisz és a környező részek olyan erős, közvetlen és fáradhatatlan izgatásban részesülnek, amit gyakran a partner nyelve, keze és pénisze sem tud garantálni.

 – Nem merek személyesen bemenni egy szexshopba, és venni egy vibrátort. Milyen eszközöket javasltok az önkielégítésre? – hangzik el sokszor gátlásos emberek szájából, pedig már úgy lehet bemenni egy sex shop üzletbe, hogy nem kell szégyenkezni, az INTIM CENTER Budapest, Károly krt. 14. sz. alatti üzlet a házban található, diszkrét bejárattal: A félemeleten csak a sexüzlet található. Mielőtt elindulnál gondold át:
– Milyen izgatást szeretnél? Hüvelyi, csikló, anális, több együtt?
– Méret. Jól rejthető kis vibrátort akarsz, nem gond ha nagyobb, de jobb is a nagyobb? Nem lesz túl széles a hüvelybe?
– Biztosan aktív vibrátort akarsz, vagy elég egy gésa golyó, ujj-izgató? Esetleg akarsz egy nagyot otthonra, és utazáskor egy kis csikló izgatót is? Vannak behatolásra is használható vibrátorok. Léteznek tojást formázó darabok, ezeket mégis inkább külső izgatásra ajánlják. Ezek – a nem péniszformájú vibrátorok – igen közkedveltek a férfiak körében. G-pont ingerlésére léteznek, külön erre a nemes célra kialakított vibrátorok. Ezek feje hajlított, melynek segítségével a vagina kellő részére tud nyomást gyakorolni. Férfiak, ne gondoljátok, hogy egy ilyen eszköz, a prosztata ingerlésére nem alkalmas! A felcsatolható vibrátorok, melyek hölgyek körében igen közkedveltek huncut kis játékszerek, a munkába menés, bevállalósabbaknál tárgyalás közben is használhatóak. Ezek a combra, illetve derékra erősített apróságok kéz használata nélkül működnek.
– Mik a maszturbálási szokásaid. Egy eszköz elég lesz? Az testi igényeid tovább befolyásolják, hogy hány, és milyen eszköz kellhet. Csiklóizgató, és dildó? Esetleg elég egy kis izgató, vagy egy kombinált elég?
– Helyszínek: Ha kádban is használnád, akkor a vízállóság alap követelmény.
– Zajszint. Ha nem egyedül élsz otthon, akkor sokkal fontosabb mint elsőre gondolod. Egy átlagos vibrátor zaja a takaró alatt használva is hallható a szobában, takaró nélkül pedig a szomszéd szoba is hallani fogja. Ez már akkor is zavaró lehet, ha otthon élsz a szüleiddel, és hallják ha maszturbálsz. Ha viszont a fal túloldalán a szomszéd lakik, akkor ne lepődj meg ha reggel vigyorogva köszön rád. A teszt egyszerű, a működő vibrátort dobd az ágyadra, zárd be az ajtót, és ha előtte állva hallod, akkor más is hallani fogja. Ha kollégiumi, vagy albérletes életformád van, akkor különösen fontos, hogy legalább a takaró alatt használva semmi se szűrődjön ki. Erre tehát figyelj, vagy válassz passzív eszközt.
– Ha vásárolni szeretnél egy művaginát, akkor arra figyelj, hogy előtte mérd le a szerszámodat,(mereven) hogy a megfelelő tágulásra képes eszközt vehesd meg. Nem jó ha túl szoros (túlizgat, és semmit sem ér) de a nagyon bő sem jó. A méreteid alapján viszont már sokkal könnyebb lesz választanod. A hosszúság egy hasznos információ, de amire szükséged lesz, az átmérő. Ebből már művagina csatorna mérete alapján sokkal könnyebben tudsz majd választani.
– Lányok, a méret nektek is fontos vibrátor, vagy dildo vásárlás előtt. Az ujjaitokat vezessétek a hüvelyetekbe, és figyeljétek meg, hogy hány ujjatok igazán kellemes izgatáskor. Ezt mérjétek le, és tudni fogjátok, hogy mekkora átmérő az, amit szeretni fogtok.

szexshopban_vasarolnak_a_nok

– A személyes vásárlás nagyon hasznos, mert kikérhető az eladó véleménye is. Viszont az internetes vásárlás a leginkább diszkrét, tényleg soha senki nem fogja megtudni, hogy mi van a csomagban.
Legyen szó online webshopról vagy akár Budapesti szexshopról mindenkinek az Intim Centert ajánlom! Diszkrétek, gyorsak, vevőorientáltak, kedvesek és nem utolsó sorban nagyon jó áraik vannak. Csak egy kattintás a linkükre és megnézheted őket, de egy pár terméket is ajánlok:

Maximus dupla hurkos, gyöngyös, vibrátoros péniszgyűrű Erekta Prompt erekció növelő krém Alcove chemise csábító szexi hálóing rózsaszínben – szexi fehérneműk Close2You Triole divatos T-alakú luxus vibrátor, vibrátorok, exkluzív vibrátorok Easy Elephant vicces péniszgyűrű, péniszgyűrűk, mandzsetták Pjur Original szilikon alapú síkosító, síkosítók LELO Elise II, 2 motoros vibrátor, vibrátorok, exkluzív vibrátorok Pearllight szexi szett tangával, szexi fehérneműk, szexi ruhák Close2You Harmony vibrátorok, exkluzív vibrátorok Satibo Two 4 db-os potencianövelő tabletta, potencianövelők Barna hosszú hajú paróka, szexi fehérneműk, kiegészítők Naomi fehér, csábító női hálóingStay Hard 3 db-os péniszgyűrű szett, péniszgyűrűk Close2You Allegro exkluzív izgató vibrátor, vibrátorok Viapro Extra 2 db-os potencianövelő, potencianövelők Ragyogó Brilliant alsó We-Vibe 3, távirányítós, eco-sexy csiklóizgatós vibrátor Close2You Rondo luxus újratölthető G-pont vibrátor Jennifer köves berakású érzéki, csipkés ruha Muffie szuper élethű punci Spanyol szerelemkrém Vibrátoros gyöngyös péniszgyűrű Close2You Flores luxus vibrátor

Forrás: S1EX.com és az önkielégítés gyakorlati kézikönyve, további fejezetek ide kattintva érhető el. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt. További jó szexshop szexkellék és szexkütyü termékajánlókat itt nézhetsz.

Szexshop üzlet és online webáruház Budapest, Intim Center klassz szexjátékok

Szexshop Budapest klassz termékek, és szexi jelmezek és szexi ruhák az Intim Center üzletben, a Károly krt. 14. sz. félemelet alatt megvásárolhatók vagy az online sexshop webáruházban megrendelhetők.

Van aki szerint szexjátékok vásárolni ciki dolog, dr egyáltalán nem ciki, de az biztos, hogy a legtöbbünk úgy érezheti magát, mintha legalábbis rabolni indulna. Már amikor megfordul a fejedben, hogy esetleg vennél magadnak egy vibrátort, rögtön megjelenik a lelki szemeid előtt, hogy amikor lenyomnád a hónapok óta kerülgetett szexshop bejáratának kilincsét, akkor köszön rád a keresztmamád, hogy te meg mit keresel itt.
A nők milliói és férfiak sokasága vásárol már vibrátort maguknak, a statisztika alapján legalább minden harmadik nőnek van otthon a szekrényében egy szexjátéka, és mégsem mutogat mindenki rájuk az utcán, sőt, a vásárlást is túlélték!

A szexshopok a legkülönfélébb formájú, színű, méretű, felszínű és tudású szex eszközöket kínálják a számunkra. Vajon ebben a nagy választékban, honnan tudjuk eldönteni számunkra melyik is lesz az ideális? Az árukereső termékajánlóink és a szexshop blog ebben a döntésben segítenek.

szexshop-budapest-karoly-krt

A szexjáték nem szegénységi bizonyítvány, ahogy azt a sokan esetleg próbálják elhitetni veled, hanem egy olyan ügyes kis kütyü, ami csak örömet akar okozni neked. Ne feledd, az orgazmus magabiztosabbá, és egészségesebbé tesz. Szóval, ne pironkodj, de azért gondold át ezt a néhány dolgot, hogy tényleg az igényeidnek legmegfelelőbbet vedd meg!
Nézd meg a legfrissebb árukat: Szexbaba Kimmi Lovecock 3D-s Loveclone anyagból készült, Vibrátor, multi sebességes Purrfect Silicone igényeseknek, Dupla vibrátor Vibe Therapy Wishbone a kettős élvezetért, Klitoriszizgatós csiklózgatóval ellátott vibrátor letisztult forma Entice Isabella vibri, Üveg dildó, elegánsan gyöngyözött Icicles No2 szexeszköz fantázianéven, Kétvégű üveg dildó, Icicles 56 márka, Clover análfűzér izgató, Felcsatolható kétvégű vibrátor, távirányítós és felfújható szexjáték, Anális szexjáték, anál izgató Exhilarator 13 cm és 15 cm méretben. Anális izgató kétvégű tágító Menzstuff Dual probe néven, Dildó két ujjas Probe 2 finger handle izgató dildó. Magic Flesh, élethű rezgő vagina és ánusz stimuláló szex és önkielégítés céljára. Gésalabdák Ovo L1 gésagolyó szett 4 cserélhető golyóval a hüvely izmaiért és a nemi kapcsolat közbeni élvezetekért, de maszti célra is.

Vibrátor, multi sebességes Purrfect Silicone Dupla vibrátor, Vibe Therapy Wishbone Klitoriszizgatós vibrátor, letisztult forma, Entice Isabella Kétvégű üveg dildó, Icicles 56 Üveg dildó, elegánsan gyöngyözött Icicles No2 Szexbaba, Kimmi Lovecock 3D-s Loveclone Clover fűzér, anál izgató Anális izgató, kétvégű tágító, Menzstuff Dual probe Dildó két ujjas – Probe 2 finger handle Felcsatolható kétvégű vibrátor, távirányítós és felfújható Anális szexjáték, anál izgató Exhilarator 15 cm Anális szexjáték, anál izgató Exhilarator 13 cm Magic Flesh, élethű rezgő vagina és ánusz Gésalabdák, Ovo L1 gésagolyó szett – 4 cserélhető golyóval

További termékajánló bejegyzések, használati tanácsok, és cikkek: Szexshop Budapest termékajánlókat itt nézhetsz – Erotika bolt Budapest sex shop áruk – Ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház választékából. Használd az árukereső mezőt is:

Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria – Sex shop üzletből erotikus eszközök szexhez – Sex Toys Budapest városban – Mit vegyek egy árukkal teletömött szexboltban– Sex shop ajánló – Mit vegyek erotoika show szexkellékek Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház – Intim Center belvárosi erotikabolt– A szexshop vásárlás életünk mindennapi megszokott része lett – Erotikus boltban személyes vásárlás – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop – Erotika áruk és szexkellékek – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló ésvásárlási tippek – Ajánló a legnagyobb budapesti sexshop termékeiből – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt – Szex segédeszközök és kellékek választéka – Budapest szexshop áru ajánlat – A legjobb cikkek szexhez – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra – Mi mindent lehet kapni egy klassz sexshopban – Szex shop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok – Budapest sex shop termék ajánló – Intim Center szex shop erotikus áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Intim center sex üzlet – Szexshop Budapest üzletben áruk bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója – Intim Center szexshop reklám – Sex shop Budapest árujaiból klassz termékajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló bejegyzés – Intim Center szexshop termékeiből kínáló. Kicsit soknak tűnik ez a sok szexáru. Személyes vásárlás esetén az eladók segítenek a választásban.

Erotika és szexuális segédeszközök, INTIM CENTER szexhírek

A szexjáték bárki számára jó lehet. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a perverzek, a melegek, a fétisiszták és a huszonévesek számára gyártanak szexjátékokat, hanem gyakorlatilag bárki találhat a kedvére való eszközt, aki szétnéz egy jobb szexboltban.
Az eladók, a szexshoposok között van férfi, nő, öregebb, fiatalabb (persze 18 éven felüli), ahogyan a különféle identitások és orientációk is sokfélék. Az Intim centerben férfi és női eladó is van.

Ha budapesti szexshop üzletben erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat személyes vásárlás a célja, akkor ezt ajánljuk: Intim Center sexshop. Címe: Budapest 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap!
Bejegyzések budapest sexshp témában: Pénisz massztírozó, rotációs maszturbátor – Allegro vibrátor Close 2 You – Távirányítós vibrátoros tojás – Szerepjátékokhoz parókák – Milyen vibrátort válasszak – Szexkellékek otthon – Óvszerek nagy szerszámokra xxl – Férfiakra és nőkre ható feromonos parfümök – Adhatok vibrátort ajándékba – Viagra helyett már itt a szerelmi bájspray – Műpénisszel élvezi a szexet az észak-koreai diktátor – Nemi szerveink – Szerepjáték a hálószobában – Felnőtt játékok szexshopból – Sex Shop reklám – Big Vibe bőr tapintású, élethű vibrátor – Szexkellékeket tesztel a – A szextől jobban félünk, mint az erőszaktól? – Szexshop vásárlás női szemmel – A vibrátorról online felmérés – Egyre többen vásárolnak vibrátort, guminőt és más szexkelléket – Pénisz nagyobbító és maszturbátor a péniszpumpa – Mi is az a szexshop – Amit csak lehet, azt feldugják – Vibrátor Close2You harmónia – A pasim nem bírja a vibrátorom – Tuti szexkütyük az orgazmusért – Alekoszt szexuális segédeszközzel lepte meg a párja – Pornó fut a Fidesz és az MSZP neve alatt – Szexshop választék rövid összefoglaló – A rózsaszín szexjátékok a kedvencek – Szexhírek itt a pornóadó.

budapesti_szexshop_karoly_krt_14_nyitva_minden_nap

Szexshop bejegyzések az Intim Center oldaláról: A Viagra még a nőket is gerjeszti? – Vibrátor, kéjgolyó és vibráló tojás nyerte a cseh designdíjat – Ujjra húzható izgató szexeszköz a delfin – Botrány a Victoria’s Secret szexi bugyik körül – Videóriport a szexshopban – Szexshop ötletek újévre Intim Center minden nap nyitva – Vibrációs prosztata masszőr – Kristály dildó – Zöld szex – Cukorkaként veszik a vibrátort az egyetemista lányok – Futószalagon készülnek a szexbabák – Vibártor a legjobbak közül – Szexshopból erotikus ajándékok – Ezt szeretnénk egy kapcsolatban – Műpunci vibrátoros maszturbátor – Női fenék maszturbálásra – Hogyan használd a vibrátort vagy dildót – Kelly Rowland szexbolt rajongó – Vibrációs szerelemnyelv – Intim Center – Több ezer szexkellék, eszköz, DVD film – A világsztárok is használnak szexuális segédeszközöket az ágyban – A Szexshopban vetkőzik Katalin plázacica – Prosztata és hereizgató – Mellbimbócsipesz és lánc SM játékokhoz – Ilyen szexre vágyik a férfi – Prosztata masszázs és prosztata masszírozó használata – Pumpás síkosítók Durex vagy Aquaglide – Hajlított vibrátor szilikonos – Szexi játékszerekkel hevítsd fel a szenvedélyt – Régi vibrátorok múzeuma nyílt a neten – Szilikonos péniszgyűrű péniszmandzsetta – Vibe therapy vibrátor – VV Gigi, Rácz Ildikó művagina maszturbátort reklámoz – Vibrátorért is külföldre fognak járni az emberek – Szexkellékek a belvárosban Intim Center Szexshop – Szexshop nyílt az Androidon – Vagina egér G-pont márkanéven – Elölről és hátulról egyszerre segédeszközzel – Miley Cyrus, mint – Szexpanoptikum Keszthelyen – Szexbaba gyűjteménye a nős fanatikus gyűjtőnek – Jó a három ponton izgató vibrátor – Ashley Greene szexshopokban vásárolt – Intim Center Szexshop a Facebookon – Megverte a szexbolt eladóját, mert rossz volt a pornófilm – A legtöbb nő szégyell bemenni egy szexboltba – A prosztata masszírozó használata – A sikosítók Intim Center Szexshop – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Szexi fehérneműk ajándékba Intim Center Sexshop – Intim Center Sexshop műpina reklám – A legtöbb nő szégyenli magát a szexshopban, az Intim Centerben női eladók is vannak – Summer Glau színésznő szexbaba másolata – Tenga tojás a férfiak örömszerzésére – Műpunci és igazi punci – Japán szexbabák – Szexshop – Síkosítóval élvezetesebb a szex – Mű szűzhártya – A prosztatamasszázs és prosztatamasszírozó használata – Van tökéletes szexrobot – Műfasszal támadt a rendőrre egy – Milyen a vágyfokozó bugyi? – Két csiklója van az avataros műpuncinak – Vibrátorral támadt a rendőrre – Intim Center, erotika bolt a belvárosban – Epernek látszó gésagolyó Intim Center Szexshop -Műpunci az Intim Center választékából – Szexshop dolgok az Intim Center választékában – Intim Center Szexsop, több ezer szexkellék, eszköz, DVD film – Szexbabát csináltatott halott barátnője mintájára – Hogyan használd a vibrátort – Szexshop választék, hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop dolgok, az Intim Center tükrében Egy kis kedvcsináló – Extrém szexjátékszerek – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Análtágító a Szexshopból videóval – Tenga maszturbáló tojás, Intim Center – Intim Center Astoria, szexshop a Károly krt 14-ben – Szexshop a Károly körúton Intim Center – Szexshop a belvárosban Intim Center – Kell egy barátnő gumiból? – Maszturbálógép Japánból – Láttál már ilyen szexterméket, hogy dildóáll – Szexshop mustra – Valentin napon kerüljenek le a bugyik – Dildó művészet, fasz performansz – Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14. – Csajok a Szexshopban – Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14. – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Szexshop ötletek, Intim Center minden nap nyitva – Intim Center Szexshop, Bp Károly krt. 14. – Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. – Fedezzük fel a G-pontot! – Művagina önkielégítéshez, csebpuncitól a cyber punciig – Intim Center Szexshop termékek Bp. Károly krt 14. – Tuti szexkütyük, az orgazmus biztos – Szexshopok kultúrája, a szexshoppingolás, az Intim Center vásárlói szemszögből – Szexpláza Angliában – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Feromon hnatása tudatalatti izgalmak – Intim Center Szexshop Bp. Károly krt 14. ajánló – Mire jó a vibrátor? – Kínai szexshop helyzet helyzet – BDSM szex, próbáltad már? – Orálszex közben vigyázz, ne fogazz – A Gésa-golyó használata igazi japán művészet – Blue dragon potencia növelő – Melltámasz és puncikupak – Csajok a szexshopban – Felcsatolható dildó – 4 segédeszköz ma éjszakára! – Az Intim Center a Facebookon:

budapest_szexshop_vibratorok_dildok_szex_segedeszkozok

Szexshop cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Egy szexshopbant azért nincsenek konfekcióholmik, ez a műfaj nem erről szól. Mindenkinek más méret jön be, legyen szó dildóról, vibrátorról, gésagolyóról, műpunciról, vibráló diáklány-fejről, satöbbi.
Tuti, hogy nem tudsz olyasmit kérni, amit már ne kértek volna előtted. Amikor egy szexshop-szűz először látogat személyesen ilyen helyre, többnyire lerágja tíz körmét a helyéről, hogy vajon mit fognak fura kívánságához szólni a boltban dolgozók. A legjobb, ha lazítasz: nincs a világon olyan fétis, amiről ne hallott volna az előtted álló rutinos munkásember. Igen, japánban használt, piszkos bugyikkal is kereskednek, és igen, vannak, akik egy gőzmozdony makettjétől izgulnak fel. Sosem lehetsz eléggé fura….