Címke: alkohol

A potencianövelő még a nőket is gerjeszti?

A potencianövelők nagy választéka és a potencia gyógyszer, amely forradalmasította sok idősebb férfi szexuális életét, egy új tanulmány szerint segíthet olyan nőkön, akiknek antidepresszáns szedése miatt csökkent a libidójuk. Az antidepresszánsok egyik ismert mellékhatása a szexuális életre gyakorolt hatásuk.

A Journal of the American Medical Association július 23/30-i számában megjelent tanulmányban Dr. George H. Nurnberg, az Új-Mexikói Egyetem Orvosi Karának kutatója és munkatársai 98 olyan nőt vizsgáltak, akik depresszió miatt gyógyszeres kezelésben részesültek.
A betegek fele kék színű gyógyszert kapott, a többiek placebót (hatóanyag nélküli készítmény), a tablettákat szexuális tevékenység előtt kellett bevenni. A kék tablettát kapott nőknek fokozódott az orgazmuskészsége és a kielégülés élménye, de szignifikánsan többen panaszkodtak közülük felfájásra, kipirulásra, orrdugulásra, szédülésre és nyugtalanságra, mint a placebót kapók.

Dr. Judi Chervenak, a New York-i Montefiore Egészségügyi Központ nőgyógyászati endokrinológusa elmondta: „A libidó a nőknél egy nagyon összetett dolog. Ha boldogtalanok a párkapcsolatban, ha fájdalmas az aktus, ha nem elégedettek önmagukkal, az mind befolyásolja a libidót. Nagyon nehéz ezeket a faktorokat kizárni.”
Dr. Chervenak hozzátette, ma még nem ismert, hogyan okoznak az antidepresszánsok libidócsökkenést, valószínűleg a dopamintermelést befolyásolják, így hatnak indirekt módon a hüvelyi nedvesedésre, az izgalomra, csökkent véráramlást okozva.
Az új tanulmány eredményeit Dr. Chervenak nagyon izgalmasnak tartja, de óva int attól, hogy mindenkinek egyből felírjuk a kék színű gyógyszert, inkább azt javasolja, változtassanak a gyógyszer fajtáján vagy adagolásán, illetve vezessenek a páciensek tünetnaplót.
A Pfizer gyógyszergyár szóvivője azt nyilatkozta, hogy a cégnek nem áll szándékában a gyógyszert a női szexuális zavarok kezelésére is törzskönyveztetni. Forrás: Szexpláza.hu
További vágyfokozó cikkek: Cialis, Lovegra, Kamagra, Dapoxetine, Levitra olcsón eladó – Cialis, Kamagra, Dapoxetine, Levitra, Lovegra kapható – Valóban hatnak a természetes vágyfokozók? – Hogyan hatnak a szexuális vágyfokozók? – Szexshop, Intim Center Budapest – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Vigyázat hamisított vágyfokozók – Szerelmi serkentő illatok és italok – Szexuális vágyfokozók lapulnak a spájzban – Vigyázzunk a „természetes” impotencia tablettákkal – Nem áll föl? Ne piálj, egyél görögdinnyét! – Vágyfokozók és növényi afrodiziákumok – Állóképesség kell a jó szexuális élethez – Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai – Vedd be és élvezz – A pontencianövelők nem csak a szexuális teljesítményt növelik – Potenciafokozó felfedezések – Hugh Hefner potencianövelővel kúrja a világ legszebb csajait – A viagra halláskárosodást okozhat – Stohl András Viagrával – Stohl a csajokat Viagrával, az állatokat éjjellátóval intézte – Tabletta késlelteti a magömlést – Sikeres a női Viagra! – Vetélytársat kapott a Viagra – Halált is okozhat a hamis potencianövelő.
Természetes anyagokból készült potencianövelők: Boom Boom potencianövelő kapszula férfiaknak Boom Boom potencianövelő. Red One Plus potencianövelő kapszula Red One Plus potencianövelő. Tornado potencianövelő kapszula Tornado potencianövelő. 69 For Men potencianövelő kapszula 69 For Men potencianövelő. Dr Hard potencianövelő kapszula Dr Hard potencianövelő. Full Contact potencianövelő kapszula Full Contact potencianövelő. Gold Power potencianövelő kapszula Gold Power potencianövelő. Green Snake Forte potencianövelő kapszula Green Snake Forte potencianövelő. Maraton potencianövelő kapszula Maraton potencianövelő. Natural Power For Men potencianövelő kapszula Natural Power For Men potencianövelő kapszula. Exxtreme power potencianövelő kapszula férfiaknak Exxtreme power potencianövelő. XXL Powering For Men potencianövelő kapszula férfiaknak XXL Powering For Men potencianövelő. Blue Diamond potencianövelő kapszula férfiaknak Blue Diamond potencianövelő. Golden Bridge potencianövelő kapszula férfiaknak Golden Bridge potencianövelő. SPX potencianövelő kapszula SPX potencianövelő. Viamaximum Pro potencianövelő kapszula Viamaximum Pro potencianövelő. Satibo Two potencianövelő kapszula Satibo Two potencianövelő. Viapro Extra potencianövelő kapszula Viapro Extra potencianövelő. Long Love potenciaszabályozó kapszula Potenciaszabályozó kapszula Long Love. EroPharm erekciónövelő krém spanyol szerető EroPharm spanyol szerető. Spanyol szerelemcsepp nőknek és férfiaknak Spanyol szerelemcsepp. Taurix krém péniszre, Taurix erekció krém. Eroton 2 db potencianövelő kapszula Eroton. Kinger potencia kapszula Kinger potencianövelő 2 db. Hatékon az Extramin potencianövelő és Longer potencianövelő táplálék kiegészítő is. 4 db Strong Power potencianövelő kaszula, Strong Power rendelés vásárlás. A Mustang potenciakapszula dobozában 2 db van. Szintén 2 darabos a Bomber potencianövelő étrend kiegészítő készítmény.

Az anya 16 éves lányának barátaival játszadozott

Meztelenül játszott 16 éves lánya barátaival és szexuális játékszereket használt előttük. A 36 éves nő meztelenül Twisterezett a lánya barátaival, majd elővette a szexuális játékszereit, és azokat használta előttük.
Bizarr ügy miatt kellett a bíróság elé állnia egy 36 éves nőnek a georgiai Evansben. A nő ugyanis engedte, hogy 16 éves lánya és annak barátai igyanak, drogozzanak a házukban. Sőt, a nő is beszállt a buliba: meztelenül Twisterezett a fiatalokkal, majd elővette a szexuális játékszereit és azokat használta előttük. Később lefeküdt egy 18 éves fiúval. A bíróságon még azt is állította, arra ébredt, hogy egy 16 éves fiú megpróbálta megerőszakolni.
A nő megúszta a börtönt, de a bíróság alkohol- és drogelvonóra küldte, az öt gyerekét pedig a nagyszülőknél helyezték el – írja a Szexshop blog a Daily Mail nyomán.

Szex és a gátlásoldó alkohol

Sok kultúrában az alkohol előkelő helyet foglal el a társas érintkezések minden formájában: családtag, barát, ismerős, szerető egyben. A baráti találkozók nagyon sok esetben az „ivás” köré szerveződnek, az alkohol az ismerkedések elengedhetetlen része, és az amerikai filmekből ismerős esti lazítás fontos kelléke.

lakohol-es-a-szex

A bor és a pezsgő a párkapcsolatokban is megtalálta a helyét, a romantikus vacsoráknak éppúgy szerves része egy pohár könnyű ital, mint az első randevúknak vagy a szexuális érintkezésnek. Az, hogy miért fogyasztunk alkoholt, nyilvánvaló: lazít, oldja a gátlásokat és a nagyszerűségünk illúziójával ajándékoz meg minket. Azt azonban kevesen tudják, mi is zajlik a szervezetben és milyen élettani következményekkel jár, amikor a vágyat az alkoholmámorral elegyítik.
Egy férfi és egy nő, könnyű, válogatott ételekkel kényeztető jó vacsora, elegáns teríték, rafináltan szexis öltözék, gyertyafény, karcsú poharakban csillogó ital: minden együtt van a filmekből ismert jelenethez, ami egy szerelmes együttlét csábító bevezetője lehet. Hogy milyen szerepet játszik ebben az alkohol? Fontos maga a tevékenység is, hiszen sokféle, tradicionális jelentéssel bíró szokás, apró szertartás kapcsolódik hozzá, mint ahogy sokaknak például a kávézás vagy a cigaretta fele örömét is ezek adják. Az ital kiválasztása, a kínálás, a töltés, a koccintás, a fény felé emelt poharak stb. megannyi alkalom arra, hogy két ember közeledésének apró lépése legyen. Gazdag, évszázados kultúrája van ennek, kifinomult üzeneteket lehet így közvetíteni. Egészen mást árul el két ember kapcsolatának jellegéről például, ha pezsgőt, illatos konyakot, színes koktélt vagy ha sört, pálinkát, forralt bort isznak így együtt. Nem kell hozzá tudományos vizsgálat, hogy elhiggyük: valószínűleg “közelebb vannak az ágyhoz” azok, akik kettesben vacsorázva könnyű pezsgővel koccintanak, mint akik nagy korsó sörökkel. Ezeket a benyomásokat, apróságokat nem szoktuk tudatosítani, megfogalmazni magunkban, de a társas kapcsolatokban kicsit is járatos emberek ezt pontosan érzékelik. Az ivás a testbeszéd finom, erotikus jelzéseire is alkalmat adhat: egy összenézésnek koccintás közben akár ígéretértéke is lehet, ráterelheti a figyelmet a pohárra fonódó ujjakra, a szájra, és az ital színének, illatának, ízének érzékelése fogékonyabbá teheti az érzékeket egyéb örömekre is. Ráadásul a pohár, az ivás segítséget adhat akkor is, ha valamelyik fél zavarban van, ideges, izgatott: tevékenységet ad, elfoglalja a kezeit, társalgáshoz is mankót, témát szolgáltat.
Az asztaltól az ágyig: A folyamat a hipotalamuszból ered, többek között ez a szervünk irányítja a szexuális vágyat és a teljesítőképességet. Az alkohol felszívódásával a szexuális vágy bizonyítottan megnő, a teljesítmény pedig csökken. Alaptalan tévhit tehát, hogy az alkohol növeli a szexuális teljesítőképességet. A vágyra, vagy inkább nevezzük úgy, vállalkozókedvre valóban stimuláló hatással van, ám ezzel ellentétes a valós teljesítményre gyakorolt befolyása.
Az alkoholfogyasztásnak különösen az első fázisában teljes az élmény: a jókedv és az önbizalom, valamint az az illúzió, hogy az elfogyasztott ital hatására nő a teljesítőképesség, még jótékony hatással is van az együttlétre. Nehéz meghatározni, hol az a fordulópont, amikor a hatásból ellenhatás lesz, amikor a szesz gondokat okoz az erekció, illetve a nedvesedés szempontjából. Ahogy Shakespeare mondja a Machbetben: „Az alkohol feltüzeli a vágyat, de hamvába dönti az előadást.”
Hogy kinél mely alkoholos ital milyen hatást vált ki, természetesen nagyon különböző lehet. Mindenkinek megvannak a maga, egyéni tapasztalatai. Az afrodiziákumok kapcsán például gyakran előkerülnek a különböző borok, míg a sör „hatásgörbéje” sokkal laposabb: az elfogyasztott mennyiség hatására a szexuális vágy enyhe emelkedése után hamar beköszönt a fáradtság, tompaság érzése. A röviditalok gyors és erőteljes hatást váltanak ki, élénkséget, tettrekészséget provokálva az italozóban, ez az érzés azonban – különösen a mennyiség növekedésével – gyorsan tovatűnik.
Hasznostól a károsig: Az alkohol társasági szerepének megbélyegzése lehetetlen, főleg pedig felesleges. Éppúgy megvan a helye a baráti összejöveteleken, mint a szexuális életben, ám a mértékvesztéssel nem csupán a kellemes hatás válik semmissé; jóval komolyabb és hosszabb távú kellemetlenségeket is okoz.
Hogy mit lehet túlzott szeszesital-fogyasztásnak nevezni, egyénenként változik. Az általánosan elfogadott tétel a férfiak esetében a napi 80 gramm, nőknél 40 gramm – efölött beszélhetünk – elsősorban a májat érintő – tartós károsodásról, ha az alkoholfogyasztás rendszeres. A grammban mért mennyiség persze többet mond, ha üvegre fordítjuk: 60–100 gramm alkohol 4–7 üveg sörnek vagy 1 liter bornak felel meg.
Az alkohol szerepe bizonyítottan egyre nagyobb az elhízásban is. Európában a felnőtt lakosság energiabevitelének majdnem 20 százaléka származik az alkoholfogyasztásból. Az alkohol grammonkénti energiatartalma 7,1 kcal, azaz 30 kJ, ami viszonylag gyorsan, az emésztőrendszer igénybevétele nélkül épül be a szervezetbe.
A huzamosabb ideig tartó alkoholizálás, nagyivás tartósabb, nehezen visszafordítható következményekkel jár. Az alkoholisták többnyire nagyon súlyos szexuális gondokkal küzdenek. Nőknél a szexuális késztetés, a libidó csökkenése, hüvelyszárazság, fájdalmas közösülés jelentkezik, a férfiaknak pedig a potenciájuk jelentősen csökken, merevedési zavarok, korai magömlés rontja a szexuális életüket. Mindezt tovább nehezíti az, hogy az alkoholizálás tönkreteszi a párkapcsolatokat is, így a partner együttérző segítségére sem lehet úgy számítani, mintha önhibáján kívül, egyéb betegség miatt került volna ilyen kellemetlen helyzetbe. A szlogennal élve: ön dönt, hogy iszik, vagy szeret?

Szexfüggő vagyok

Van amikor már betegségnek számít a testiség. De mikortól? A szexológustól többet megtudhatunk a szexfüggőségről. Vajon miért lesz valaki függő? Mit jelent az, ha valaki szexfüggő? A szex ugyanúgy
tehet függővé bárkit, mint az illegális drogok, az orvos által felíratott gyógyszerek, vagy az alkohol és a cigaretta. Pédák:
– pornográf anyagok, szex lapok, 18+ újságok begyűjtése, nézegetése,
– kényszeres maszturbáció,
– exhibicionizmus,
– voyeurizmus,
– fétisimádat,
– túlzott kockázatvállalás a szexért,
– prostitúció, vagy annak igénybevétele,
– telefonszex, chat-szex, internet, sex megjelenése a függő életében,
– sorozatos hűtlenkedések,
– anonim módon lezajlott szexuális kalandok keresése.
Még ma is kevesen tudják a választ, hiszen gyakran használják ezt a kifejezést azokra az emberekre, akik szeretik a szexet. Jó, ha tudjuk azonban, hogy ez is ugyanolyan szenvedélybetegség, mint az alkohol-, a drog- vagy éppen a szerencsejáték-függőség.

szexfuggoseg.jpg

Arra a kérdésre, hogy a betegség kialakulásának mi az oka, még a szakértők sem találták meg a megfelelő választ. Okként azonban gyakran említik a gyermek- vagy fiatalkorban történt szexuális traumát, az alacsony önértékelést és a kisebbségi komplexust. De előfordulhat az is, hogy egy bizonytalanabb érzelmi állapotáll a betegség hátterében.
Nincs kontroll: A szexfüggő ember rabjává válik a testi szerelemnek, minden gondolatát ez köti le, és már nem tudja jól érezni magát a bőrében, ha nem elégítette ki vágyait. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a szexfüggők egész nap szerelmeskednek, fontos megjegyezni, hogy esetükben nem a gyakoriság számít. A kulcsszó: a kényszer! Gyaníthatóan szexfüggő ugyanis az, aki kényszeresen hajtja a szexet, és már mindegy, hogy kivel bújik ágyba. A testiséggel csökkenteni tudják a bennük felgyülemlett feszültséget, a szorongást és a rossz közérzetet, magyarul így „élik túl” a hétköznapok nehézségeit. Ha valakin elhatalmasodik a szenvedély, nincs megállás. Éppen ezért a függők a testi örömöket nem a párkapcsolat részének, hanem kielégülésnek tartják. Olyan kielégülésnek, amiből sosem elég. És ha mindezt nem kapják meg a társuktól, mást keresnek.
A szenvedélybetegséggel küzdők viselkedésüket teljesen normálisnak tartják, és még büszkék is teljesítményükre. Ám a szexfüggő egészségesen működő párjának bizony megkeseríthetik a mindennapjait. Súlyos esetekben egy szexfüggő eljuthat odáig, hogy a szexen kívül semmi mással nem foglalkozik, ám a szenvedélye utáni hajszára rámehet a családi élete, társas kapcsolatai és a munkája is.
Kínzó elvonási tünetek: Ha egy szexfüggő nem kapja meg a „neki járó” testi együttlétet, ugyanolyan elvonási tünetek törhetnek rá, mint a drogfüggőknél. Jellemző ilyenkor a kézremegés, a szorongás, a hisztis rohamok és a szinte elmebolydult állapot.
Van kiút: a szexfüggőség hoszszú pszichoterápiával gyógyítható! A kezelés célja természetesen nem az, hogy a beteg leszokjon a testiségről, hanem az hogy szexuális élete egészséges legyen. Ehhez pedig kétségtelenül az a legfontosabb, hogy tisztában legyen saját értékeivel.
Érzelmek viharában: Hittük volna, hogy ma már a szerelemfüggőség is szenvedélybetegség? A betegek a szerelem érzésébe habarodnak bele, és a szerelmes vágyakozás, a romantikára való áhítozás tartja őket „egészséges állapotban”. Ha nem szerelmesek, akkor rosszul érzik magukat, és a napi gondokat is nehezebben kezelik. Manapság sokat hallani a partnerfüggőségről is, amely ma már szenvedélybetegség, ám a múlt század elején a legtöbb kapcsolat jellemzője volt. A mai társfüggő a régi típusú házasságokban az ideális fél volt. Ez elsősorban a nők betegsége, akik annyira ragaszkodnak a társukhoz, hogy képesek teljesen feladni önmagukat azért, hogy párjukat boldognak lássák.
Habár a közismert függőségekkel, mint például a játékszenvedéllyel vagy az alkoholizmussal ellentétben a szexfüggőség kevésbé ismert jelenség, számadatok bizonyítják, hogy mind több ember esik a szex csapdájába – és ez valószínűsíthetően szorosan összefügg a pornófüggőség növekedésével is . A szexuális függőség férfiak és nőket egyaránt érinthet, de a jelenleg rendelkezésre álló nemzetközi felmérések azt bizonyítják, hogy a szexfüggők hetven-nyolcvan százaléka a férfiak köréből kerül ki. Szexfüggőség esetén hasonló kísérő hatások figyelhetők meg, mint a többi függőség esetében, és az addikció kialakulása itt is hosszú fejlődési folyamatot ölel fel. Kezdetben a túlzott, beteges maszturbálás, a pornófüggőség vagy egy egyes szexuális szokásokhoz való beteges ragaszkodás formájában mutatkozik meg a zavar, ami csak idővel alakul át súlyos viselkedési mintává. A függő érdeklődése az addikció tárgya felé fokozatosan nő, figyelmét és energiáját egyre jobban kielégülésének eszköze köti le, a szexuális aktivitás egyre nagyobb mértéket ölt, a szex túlértékelődik, elsőbbséget élvez minden mással szemben, végül elnyomja a beteg minden egyéb igényét. Idővel a függő képtelen lesz kontrollálni cselekedeteit, az addig bekövetkezett súlyos következmények ellenére is átlép minden írott és íratlan szabályon, miközben a dózist állandóan emeli a komoly elvonási tünetek megelőzésére. Mindez egészen addig folytatódik, míg be nem következik az idegi – és életvezetési – összeomlás.
Ezen stádium elérésekor a tipikus függő családi élete már romokban hever, munkáját elveszti, előfordul, hogy adósságokba veri magát – amennyiben függősége drága mulatság a prostitáltak vagy egyéb költségek miatt -, a barátok lemorzsolódnak, az életszínvonal pedig rohamos zuhanásnak indul. A szexuális függőség sok esetben más függőséggel – például alkoholizmussal vagy gyógyszerfüggőséggel – párosul, az áldozat ugyanis tudatmódosító szerek bevetésével próbál helyzetén könnyíteni, ezek segítségével próbálja feldolgozni elsődleges függőségét. (Nemzetközi adatokból az derül ki, körülbelül az esetek hatvan százalékában fennállnak ezen járulékos addikciók). A szexuális függőség felismerésében sokszor pont az segít, hogy a járulékos függőségeket, a gyógyszer- vagy alkoholproblémát veszi észre a környezet, s ezek kezelése során derül fény a háttérben húzódó, rejtett okra, de az esetek túlnyomó többségében azonban sajnos felderítetlen és kezeletlen marad a fő ok.
Magyarországon tovább rontja a helyzetet, hogy nagyon kevés szakember áll a szexfüggők rendelkezésére, és orvosi körökön belül is ritkán ismerik fel a problémát. A szexfüggőséggel ugyanis kéz a kézben jár a szégyen, a függő mindent megtesz azért, hogy addikciójára ne derüljön fény, elkerülve ezzel a megszégyenülést. A leplezés pedig sikeres lehet, mivel nem jelentkeznek fizikai leépülés jelei, nincsenek klasszikus, szemmel látható tünetek, s ha a vagyont nem érinti a függőség kielégítése, az utolsó objektív nyom is szertefoszlik. A személyiségben végbemenő változások és a szexualitáshoz való megváltozott viszony pedig egy kapcsolaton belül annyira mély és intim szinten mozog, hogy ritkán képes a partner önnön sérelmeitől és szorongásaitól függetlenül, kívülállóként tekinteni a helyzetre. Forrás: Szexpláza, Addictus.

Potencia gyógyszerek és táplálék kiegészítők

Eszébe jutott már valaha, hogy természetes úton hihetetlenül megnövelje szexuális teljesítményét? Valószínűleg igen. Számos eljárás létezik már a potencia zavarok kezelésére, például gyógyszeres kezelés, pénisz pumpa, injekciók, tanácsadás életmód változtatással kapcsolatban. A terápiás kezelések mellett a vágyfokozó gyógyszeres kezelések úgy működnek, hogy növelik a nemi szervbe áramló vért, de nem okoznak mesterséges erekciót, hanem lehetőséget nyújtanak egy valódira. Eotikus üzletekben, szexshopokban is vásároljhatunk számtalan eszközt, és nemi vágyfokozó vagy erekció növelő, potencia növelő tablettát, krémet, kapszulát. Budapest szexshop üzlet az Intim Center a Károly kőrút 14. sz. alatt található. Az online sexshop áruházat itt nézheted meg, a szexpatika termékei pedig itt.

vagyfokozo_potencianovelo_szerek

A  szájon át szedhető potencianövelő gyógyszer a Viagra elvesztette kizárólagos szabadalmát a világ legtöbb országában. Mindez azt jelenti, hogy mostantól olcsó, úgynevezett generikus készítmények dömpingje áraszthatja el a piacot, ez pedig férfiak tömegének teszi elérhetővé az önbizalmat hozó, férfiasságot visszaállító, ámde már biztonságos és nem hamisított kék pirulát. Világszerte várhatóan mintegy 20 új készítmény jelenik majd meg. A riválisok persze nem most kezdik el gyártani a termékeket, már a lejárat napján hatalmas készletek vártak szállításra. Magyarországon ugyan a termék szabadáras, de komoly teher lehet a családi költségvetésnek, ha gondok vannak a teljesítménnyel: egy négydarabos, egyenként 100 mg-os doboz ára valamivel több, mint 17 ezer forint, vagyis egy szex nagyjából négyezerbe kerül. Ez az ár a töredékére eshet, bár nálunk erre kicsit még várni kell.
Jóval olcsóbbak, ennek a negyede a Kamagra, Lveitra, Kamagra zselé és egyéb vágyfokozók. Vigyázni kell mert a A világon forgalmazott híres pirulák 60 százaléka hamisítvány. A védettség feloldása várhatóan a feketekereskedelem jó részének is a végét jelenti.
A szildenafil-citrát nevű készítményt eredetileg a magas vérnyomás és egyéb szívbetegségek kezelésére fejlesztette ki egy kutatócsoport a Pfizer nevű gyógyszercég megbízásából. Az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) 1998 márciusában adott zöld utat a készítménynek, amely a potenciazavar kezelésére szolgáló, tabletta formában szedhető első hatásos termék volt. Az első évek hatalmas keresletét a gyártó nem is tudta kielégíteni, s ez a termék árának jelentős emelkedéséhez vezetett. És nem véletlenül: akkor ugyanis a „kék pirula” új korszakot nyitott. Férfiak millióinak adott újra reményt, valószínűleg házasságok sokaságát mentve meg. Azóta mind több módszerrel keresik a „mesterséges testi boldogságot”: injekcióval, masszázskrémmel, illetve a nemi vágyért felelős nemi hormon, a tesztoszteron pótlásával, de a Viagra volt az, ami valódi áttörést hozott.
Növényi és állati eredetű anyagok, fűszerek és gyógynövények vágyfokozó hatását vizsgáló több tucat korábbi tanulmányt tekintettek át kanadai kutatók . A legpotensebbnek és legízletesebbnek az ázsiai ginszeng és a sáfrány bizonyult.
A sáfrány vágyfokozó tulajdonságait először patkányokon tesztelték, a kivonat emelte a hím állatok merevedésének gyakoriságát. Humán tanulmányokban merevedési zavarral küzdő férfiaknál próbálták ki, és kis mértékben hatékonynak találták, miközben mellékhatásokat nem tapasztaltak. Eddig a tudomány nem ismert el egyetlen természetes afrodiziákumot sem.
A szűkebb definíció szerint az afrodiziákumok vagy vágyfokozók olyan anyagok, melyek növelik a nemi vágyat, a libidót, tágabb értelemben viszont ide sorolják azokat a vegyületeket is, melyek javítják a szexuális élvezetet. A szűkebb definíció alapján a tudomány eddig egy természetes afrodiziákumot sem ismert el. A szintetikus szerek a vágyat nem serkentik, annak “magától” kell jelentkeznie ahhoz, hogy a hatóanyagok valakinél hatékonyak lehessenek.
Érdemes fokhagymát, gyömbért és osztrigát is fogyasztani. A tanulmány szerint az állatkísérletek alapján a szerecsendió, a szegfűszeg, a fokhagyma és a gyömbér is legalább közepesen hatékony vágyfokozó.
Az osztriga és a csokoládé vágyfokozó hatását nem igazolták a kísérletek, jótékony összetevőik miatt azonban mégis érdemes ezeket az élelmiszereket fogyasztani. Az osztrigának magas a cinktartalma, ami jót tesz a spermiumtermelésnek, a csokoládé pedig a szerotonin és a fenil-etil-amin nevű agyi ingerületátvivők szintjét emeli, ezzel hozzájárulva a jó hangulathoz.
Alkohol és az ecstasy: Az alkohol oldja ugyan a szexuális gátlásokat, ám csökkenti a teljesítőképességet. Az ecstasy (MDMA) növelheti a taktilis, tapintási érzékenységet, és ezáltal hozzájárulhat a szexuális élvezet emeléséhez, ám az alkoholhoz hasonlóan csökkentheti az erekciót, és késleltetheti vagy megakadályozhatja mindkét nem esetében az orgazmust.
A szakemberek azt javasolják, hogy mielőtt bárki is egzotikus anyagokhoz fordul a vágy fokozása céljából, előbb igyekezzen általános egészségi állapotát javítani. A merevedési zavar ugyanis nagy mértékben összefügg a rossz fizikai állapottal és inaktivitással. Egy felmérés szerint a cukorbetegek 50 százaléka, a magas vérnyomással élők 44 százaléka válaszolta azt, hogy időnként vagy mindig problémája van az erekció elérésével.
A legális férfiaknak szánt vágyfokozó szereink elősegítik az erőteljesebb és keményebb erekciót, növelik a vérellátást, ezzel nagyobbá, és keményebbé teszik péniszét. Mindemellett javítják a szexuális teljesítményt és állóképességet, valamint még intenzívebb orgazmusokat váltanak ki.
A hölgyek részére kifejlesztett vágykeltők fokozzák a libidót, és a szexuális teljesítményt ezáltal a szex ugyan olyan lesz, mint hajdanán, vagy még talán élvezetesebb is. Ha mégis idegenkedne a szájon át alkalmazható vágyfokozó szerektől, akkor figyelmébe ajánljuk orgazmust elősegítő, késleltető és állóképességet fokozó külsőleg alkalmazható krémeket, spray-ket: XLL Powering potencianövelő, 69 For Men potencianövelő, Gin FIZZ potencianövelő, SPX2 potencianövelő, Bull Power Premium, V-Activ Caps for Men
V-Activ Stimulation Spray nőknek, Hot Man Power kapszula, Hot Woman Power kapszula, Bathmate márkájú hydropumpa, Ero Aktive Power Spray 50 ml férfiaknak. Erekta Prompt erekció növelő krém. Ero klitorisz izgató Spray nőknek 50 ml mennyiségben. ProSolutionPills természetes pénisznagyobbító tabletta. Potemax hosszútávú hatás, erős és tartós erekció. VigRX Gold az új megoldás férfiaknak, hatékony pénisznövelés! Prematrol hatékony megoldás a korai magömlés kezelésére. Green Snake étrend-kiegészítő kapszula férfiaknak gyógynövényekkel. Bull Power Premium szexuális teljesítményfokozó a bika erejével. Dragon Power Plus szexuális teljesítményfokozó. Satibo Two potencianövelő kapszula, hosszan tartó hatás, csodálatos orgazmus! ViaMaximum Power potencianövelő kapszula, intenzívebb szexuális együttlét! ViaPro EXTRA a ViaPro termékcsalád legújabb tagja! Pro Extender pénisznövelő készlet, növeld meg természetesen férfiasságodat! Human Euphoria és Feromon P6 parfüm stift feromontartalmú parfüm, képzelje el, hogy a nők a lábai előtt hevernek, és Önért esedeznek. VP-RX Oil vágyfokozó hatású síkosító nagyobb élvezet, erőteljesebb merevedés, jobb szex- Rock It 247 szexuális kitartás növelő, felejtse el a korai magömlést! Ero Long power marathon spray férfiaknak 50 ml kiszerelésben. EroPharm erekciónövelő krém, spanyol szerető változat. Pénisz XXL krém pénisznagyobbító. PeniX active krém a kiváló férfiasságért és potenciálért. Spanyol szerelemkrém. Taurix, extra erős péniszkrém.
Nőknek: Ero xxs tightening, vagina szűkítő spray 50 ml mennyiség. Eropharm Clitorix aktív gondoskodó gél. Happy Lady vágyfokozó krém nőknek fejlesztve. Itch Cream gél csiklóizgató gél. Breast Success mellnövelő kapszula, ismerje meg a világ legnépszerűbb természetes mellnövelőjét! Breast Success mellnövelő krém, mellnövelés, mellfeszesítés a természet erejével! Lotion Prefect Woman feszesebbé, keményebbé teszi a melleit néhány hét alatt. Oh! érzéki vágyfokozó hogy mindig eljusson a csúcsra! Oh! érzékien forró ajkak, akár 40 %-kal nagyobb ajkak fájdalom és költséges injekciók nélkül! Sure Romance szexuális vágyfokozó nőknek, libidó fokozás, jobb szex! Female RX Oil vágyfokozó hatású síkosító, élvezze, ahogy a szerelmi játék egyre élvezetesebbé válik! Female RX Plus fokozza a szexuális vágyat, és segíti annak fenntartását. Human Euphoria feromontartalmú parfüm, ha szeretné meghódítani, és az ujjai köré csavarni álmai férfiját!

Vágyfokozók és potencianövelők

Exxtreme power kapszula férfiaknak, 2 vagy 5 db-os kiszerelésbenSatibo Two 4 db-os potencianövelő tabletta, potencianövelőkIgény van potencia zavarokra nemi vágyfokozók, erekció-, és potencianövelő készítményekre. Ez mutatja, hogy a potencianövelő gyógyszerek vény nélkül keresést nagyon sokan kezedeményezik a Google-ban. Viagra, Cialis, Lovegra, Kamagra, Dapoxetine, Levitra eladó hirdetések nap mint nap jelennek meg, cikk itt olvasható. Potencianövelő gyógyszereket Magyarországon az OGYI (Országos Gyógyszerészeti Intézet) engedélyezhet. Ezen gyógyszerek eredetiek, azonban csak vény ellenében lehet hozzájuk jutni. Ilyen potencianövelő gyógyszer például a Viagra. Ez egy erős cialis tartalmú készítmény, amely valóban tartós erekciót okoz, azonban erős mellékhatásai is lehetnek. Többek között pont ezért javasoljuk, hogy cialis tartalmú készítményt mindenképp csak háziorvos által felírt vényre vásárolj.

potencianovelo_keszitmenyek_sex_shop

A potenciajavító készítmények jelentősége megerősödött meg. Legelőször a Viagra ismertsége nőtt meg, ezt követte a Cialis potenciafokozó tabletta. A merevedési zavar és más impotencia kezelését is kitűnően orvosolták vele. A század utolsó éveiben elindult a szexuális teljesítményfokozás forradalma.
Viapro Extra 2 db-os potencianövelő, potencianövelők
A természetes potenciajavító szerek már rég ismertek az emberiség előtt. Alkalmazásuk széleskörűnek mondható, de a gyógyszeripar által a 20.század utolsó évtizede óta fejlesztett termékek felülmúlják a legvalószínűtlenebb elképzeléseket is a potencianövelés területén. Olyan gyógyszerek jelentek meg a piacon, amelyek hatása nem csak egy aktus erejéig elég, hanem órákon keresztül, sőt napokon keresztül is kitart. Potenciaerősítő szer beszerzése esetén érdemes átolvasni a különböző gyógyszerekkel összefüggő tudnivalókat. Kezdő alkalmazásként nem ajánlott nagyobb erősségű potencianövelő használata. A gyógyszerek szedését megelőzően, olvassuk át az alábbi növényi alapanyagokból gyártott potenciajavító szerek tulajdonságait. Potemix több természetes (fokhagyma, zöldbabpor, csalán, zeller, zöldtea, zöldárpa, tökmagolaj) összetevőből álló szer – PoteMax 100 %természetes anyag – Dragon Power jelentése sárkányerő – Blue Dragon – B.O.S.S.- Liquid RX Plus – Gin Fizz – Deer Power – Vp-rx kapszula kúraszerű kezelés – Vp-rx tapasz kúraszerű kezelés.
Potencianövelő kapszula Blue Diamond, férfiaknak 4 dbA potencianövelő készítmények között a legközismertebb a Viagra (hatóanyaga a Sildenafil), melyet köznapi nyelven színe miatt egyszerűen csak kék tablettának hívnak. Néhány órás fokozott hatása mellett egy pár mellékhatással is rendelkezik, mely az adott személy egészségi állapotától függően jelentkezik. A másik közkedvelt potenciaerősítő gyógyszer a Cialis (fő hatóanyaga a Tadalafil), mely ”weekend” tablettaként terjedt el hosszan tartó – 1-3 napos – hatóideje miatt. Ha valaki a gyorsaságot részesíti előnyben, mint kedvező tulajdonságot egy potenciajavító gyógyszer használatakor, akkor próbálja ki a Levitra gyógyszert, mely szuper gyorsan alig több, mint negyed óra alatt fejti ki hatását. Jelentős népszerűségnek örvend a Kamagra termékcsalád összes tagja is, így a Kamagra Max és a Kamagra Zselé.
Amennyiben természetes potenciaerősítő szert akar tesztelni, akkor ezeket ajánlanánk,  mert velük egyértelműen meg vannak elégedve a potencianövelő szerek piacán, és a többi terméket nem tartják elég hatékonynak általában a vásárlók: Exxtreme power kapszula férfiaknak, 2 vagy 5 db-os kiszerelésben, Via Max Power 2 db-os potencianövelő kapszula, Satibo Two 4 db-os potencianövelő tabletta, Spanyol szerelemcsepp nőknek és férfiaknak egyaránt, Viapro Extra 2 db-os potencianövelő, Ero Aktive Power Spray férfiaknak, Erekta Prompt erekció növelő krém, Ero klitorisz izgató Spray nőknek, Ero Long power marathon spray férfiaknak, Eropharm Clitorix aktív gondoskodó gél, EroPharm erekciónövelő krém, spanyol szerető változat, Feromon P6 parfüm stift, Itch Cream, izgató gél, Pénisz XXL krém, PeniX active krém a férfiasságért, Spanyol szerelemkrém, Taurix, extra erős péniszkrém, potencianövelés Blue Diamond kapszulával.
Potencianövelő vény nélkül számos helyen kapható. Gyógyszertárak, gyógynövényboltok is árusítanak ilyen készítményeket. Ezek nem gyógyszernek minősülő készítmények, hanem étrend-kiegészítők vagy gyógyhatású termékek. Az ilyen típusú étrend kiegészítők bevizsgálásáért és engedélyeztetését az OÉTI (Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet) végzi. Potencianövelő vény nélkül a patikákban általában drágábban kapható, mint az interneten. Ennek oka, hogy a gyógyszertáraknak több járulékos költséget kell megfizetniük, mint egy web áruháznak (pl.: bérleti díj, rezsi, alkalmazottak, stb).
Pár hasznos tanács, hogy milyen óvintézkedéseket tegyél, mielőtt vény nélkül kapható potencianövelők vásárlása mellett döntesz: OÉTI lista ellenőrzése:
Ellenőrizd a termék neve alapján, hogy szerepel-e az OÉTI által bevizsgált étrend-kiegészítők listáján. Itt találod a betiltott termékeket is. Tény, hogy ezt a listát a tőke, a multik is befolyásolják, nem csak az egészség figyelembevétele.
Vizsgáld meg a készítmény összetevőit. Olyan weboldalról ne vegyél semmit, ahol az összetevőket nem tüntetik fel. Az összetevőknek egyesével nézz utána, hogy milyen mellékhatásuk lehet.
Vizsgáld meg, hogy az adott potencianövelő vény nélküli készítményt ki gyártja. Létező, működési engedéllyel rendelkező cégről van szó? Mióta van a piacon? Kik a hivatalos forgalmazói? Ha bármilyen problémát, információ hiányt, kockázatot érzel, akkor inkább ne vegyél potencianövelőt vény nélkül.
Nagyon sok netes áruház kínál potencianövelőt vény nélkül. Ne csak a vonzó ajánlatokkal törődj, hanem kicsit nézz utána a cégnek is! Magyarországon bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező cégről van szó? Vállalja-e a nevét, vannak telefonos, e-mail elérhetőségei, ügyfélszolgálata, adószáma? Minél kevesebb elérhető információt találsz a cégről, annál gyanúsabb, hogy rejteget valamit. Ilyen jellegű webáruházaktól ne vásárolj vény nélküli potencianövelő készítményeket!
A gyógynövény alapú potencianövelők nem veszélytelenek. A potencianövelők egészségügyi kockázatait az sem kerüli ki, aki tisztán növényi hatóanyagú szert használ, ugyanis az állítólagosan évezredes tapasztalatokkal bíró “gyógynövények” éppúgy veszélyesek lehetnek, mint a tabletták.
Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság listáján több olyan növény található, melynek fogyasztása igen kockázatos, akár veseelégtelenség vagy agyvérzés is lehet a merevedés “mellékhatása”. Ilyen a fekete nadálytő, a lobélia, a gamandor vagy a csikófark, de egy nem mérgező növény fogyasztása során is felléphetnek veszélyes allergiás reakciók.
A hiedelmek szerint a csattanó maszlag is növeli a nemi vágyat és eufóriát okoz. Ezen kívül pedig időnként mérgezést és halált: a növény angol neve utal Jamestown városra, ahol az 1600-as években először adtak hírt halált okozó csattanó maszlag fogyasztásról. Nem érdemes tehát vele kísérletezni, már a leszedése is szembántalmakat okozhat.
Mielőtt vény nélkül kapható potencianövelőt vásárolsz, nézz utána a készítménynek internetes fórumokon. Légy óvatos, és objektív. Sokszor az adott forgalmazó itt próbálja promótálni a termékét! Általában azért ezek a hozzászólások felismerhetőek, és hamar ki tudod szűrni őket.
A természetes potencianövelők általános használata:
Amennyiben lehetséges akkor üres gyomorra kellene bevenni a kapszulát, persze egy kis étel nem fogja gátolni a felszívódást, de egy kiadós étkezés után már nem valószínű, hogy teljesen fel tud szívódni a hatóanya!
A tervezett szex, bevetés előtt legalább 1-2 órával előtte vedd be a kapszulát, mivel mindenkinél más a várható felszívódási idő, viszont a visszajelzések alapján ennyi idő már elegendő kell, hogy legyen…
A kapszulák hatását befolyásolja a testsúly is, így a rövidebb hatóidővel rendelkező kapszulákat csak 80kg alatt ajánljuk teljes biztonsággal: Satibo, Gold Power, SPX, Viapro extra, XXL Powering. A hosszabb hatóidővel rendelkező kapszulák a nagyobb súlynál is eredményesen kifejtik hatásukat; Dragon Power, Green Snake, Viadralin, Blue Diamond.
Merevedési, potencia problémákra szexshopokban is találunk eszközöket: péniszpumpa, vákumpumpa, farkogyűrű vagy potenciagyűrű, és szexpatika termékeket: potencia növelők, erekció növelők. Az omnline webáruházban ezeken a cimkéken találod: potencianövelő, potencianövelők.
Merevedési zavarok és kezelésük: 1./ Tipikus esetek. 2./ Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái 3./ Potencia problémák és egyéb merevedési zavarok 4./ Merevedési problémákra megoldási kisérletek 5./ Merevedési zavarok terápiás lehetőségek. 6./ Merevedési zavarokra vágyfokozók és potencianövelők.

Merevedési zavarok terápiás lehetőségei

Mindannyian tapasztaltuk (aki nem, az nem vallja be), hogy merevedésünk nem mindig 100%-os. Mitől függ, hogy az egyik nap kőkemény vagy, egy héttel később pedig erőlködnöd kell, hogy legalább fél-háromnegyed részben merevedésed legyen?
Életuntság: ha minden– a szexet is beleértve – untat, depressziós vagy akkor természetesen a szex sem fog működni, és nem lesz normális merevedésed.

lanyok_az_impotens_ferfival

Alkohol: kifejezetten pusztító hatású a szexre nézve. Az alkohol hatása már rövid távon is megmutatkozik: a férfiak egy jó része ittas állapotban nem tud megfelelően teljesíteni az ágyban. Az ital ára így gyakran borsosabb mint gondolnánk: a merevedés idő előtti elvesztése.
Dohányzás: a dohányzás szintén egy a merevedési zavar okai közül. A dohányzás és a merevedési zavarok közötti összefüggésről egy érdekes tudományos kísérletről ebben a blogbejegyzésünkben olvashatod. Tény, hogy a nikotin szűkíti az artériákat, és ezáltal megduplázza az erekciós problémák felmerülésének a valószínűségét. Emellett károsítja a tüdőt, ami így kevesebb oxigént tud felszívni.
Légzés: nem gondolnánk, de a megfelelő légzés is segíthet az erekció erősebbé tételében. Lélegezz mélyeket naponta többször, így elősegíted a véráramban az oxigéntartalom növekedését. Minél több az oxigén a testben, annál jobban működik a péniszed is. A mély légzés további előnye, hogy ezt alkalmazva könnyebben tudsz úrrá lenni a stresszen.
Kevés alvás és rossz étkezés: legyengült szervezettel lehetetlen jól teljesíteni az ágyban, és erőteljes erekciót produkálni. Fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és étkezés. Az alváshiány a merevedési zavar okai között előkelő helyen szerepel.
Pózok túlzott váltogatása: ne válts túl gyakran pózt. Bár gyakran lehet hallani, hogy ez milyen jó és változatos, mi nem ajánljuk. A nők inkább hajlamosak rá, a férfiak ösztönösen érzik, hogy a túl gyakori póz váltás negatív hatással lehet a merevedésre. Mivel számos férfi tapasztalta már, hogy egy-egy váltás után gyengült az erekciója, ezért sok férfi fél a pózváltástól, ami stresszt okozhat. A stessz pedig szintén egy, a merevedési zavar okai közül.
Sok minden hasznos lehet a merevedési zavar megoldása szempontjából, de kár ezeket találomra, vaktában alkalmazni. A komoly gyógykezelés alapja a zavar okának megállapítása. Ettől függ ugyanis a hatékony kezelés.
Az érintettek rendszerint hajlamosak azt hinni, hogy valami szervi betegség áldozatai, s ennek megfelelően gyógyszert vagy fizikoterápiát, műtétet stb. igényelnek. Az urológusok vagy más szakorvosok eddig általában ki is elégítették ezt az igényt (amitől persze a helyzet legföljebb átmenetileg javult).
Csak az utóbbi évtizedekben derült ki, hogy a merevedési zavarok többsége elsősorban nem testi, hanem lelki és kapcsolati okokra vezethető vissza. A testi elváltozások – ha egyáltalán vannak – ehhez képest másodlagosak. Ez persze nem mindjárt nyilvánvaló, s ha van valami kimutatható szervi elváltozás, ezt sokszor az orvos is elegendő magyarázatnak tekinti, és eszerint kezeli. Ami természetesen csak félmegoldás.
Az okok tisztázását megnehezíti, hogy rendszerint több okról van szó, s nem könnyű eldönteni, hogy közülük melyik az elsődleges, illetve melyik fontosabb: a testi vagy a lelki tényezők. Nem ritkaság, hogy a merevedési zavar a megtalált szervi ok (például egy gyulladás) megszüntetése után is fönnmarad, mert közben lelkileg rögzült, rossz szokássá vált.
Egy bizonyos: elsődlegesen szervi okokra főleg akkor gyanakodhatunk, ha az illetőnél sohasem – még éjjel, álmában sem! – fordul elő legalább ötperces, normális merevedés. Sokan persze nem tudják, hogy van-e náluk éjszakai merevedés, hiszen nem ébrednek föl rá. Minthogy az ennek méréséhez szükséges műszer nem hozzáférhető, csak az ún. „bélyegpróba” ajánlható: a hímvessző töve köré úgy ragasztani 2-3 összefüggő bélyeget, hogy csak merevedés esetén szakadjanak szét a perforáció mentén. Így 2-3 éjszaka során meg lehet bizonyosodni a merevedések előfordulásáról.
Ha bebizonyosodik, hogy sosincs normális merevedés, akkor tisztázandó ennek szervi oka – ami aztán vagy kiküszöbölhető, vagy nem. Előfordul, hogy csak átmenetileg küszöbölhető ki, mesterséges beavatkozással: gyógyszerekkel, injekcióval. Utóbbit közvetlenül a hímvesszőbe adják (igen kis adagban), s úgy hoz létre merevedést, hogy ellazítja a simaizmokat, szabaddá teszi a vér beáramlását a barlangos testekbe. A probléma csak az, hogy nehéz kiszámítani egy ilyen merevedés időtartamát; előfordulhat, hogy órákig tart, s külön kezelés kell a megszüntetéséhez.
Minthogy minden új merevedéshez újabb injekció kell, külföldön (főleg Amerikában) vannak férfiak, akik maguknak adják be az injekciót. Mások a merevítő protézisek valamelyik fajtáját részesítik előnyben. Ezek közül legegyszerűbb a félmerev, drótbetétes, műanyag protézis, amely állandóan félmereven tartja a hímvesszőt. Másik fajta a fölpumpálható protézis; ezt úgy operálják be a hímvesszőbe és herezacskóba, hogy a férfi néhány kézmozdulattal föl tudja pumpálni – s így merevedést tud létrehozni –, de le is tudja ereszteni. Nem igényel viszont műtétet az ún. vákuumszívó módszer, aminek működése az anyatejleszívóhoz hasonlít: a hímvesszőre csatolva a készülék majdnem légüres teret hoz létre, s ennek szívó hatására a barlangos testek megtelnek vérrel – létrejön a merevedés! Más kérdés, hogy meddig tart a készülék elvétele után.
Szerencsére ritkán van szükség ilyen módszerekre, mert – mint láttuk – a merevedési zavarok túlnyomó többsége nem szervi eredetű. Vagy magában a személyiségben vannak a kiváltó okai, vagy az adott partnerkapcsolatban. Német kutatók (Schmidt és Arentewitz) szerint a lelki okok 5 csoportra oszthatók:
1. Félelem a kudarctól vagy a szorosabb kapcsolattól. (Ilyenkor a merevedési problémával magyarázza, miért kerüli a szexet minden lehetséges partnerrel.)
2. Elfojtott késztetések is impotenssé tehetnek.
3. Különböző partnerkapcsolati problémák.
4. Hiányos vagy hibás ismeretek és készségek.
5. Önerősítő mechanizmusok (éspedig téves irányban). A tanuláselmélet szerint bármely cselekvés sikere megerősíti a cselekvési készséget, míg a kudarc gyengíti azt, és a sikertelen tevékenység kerüléséhez vezet. Mindkettő önerősítő mechanizmus, csak éppen ellentétes irányú.
Ez magyarázza, hogy az ismétlődő merevedési zavar szinte fóbiás félelmet hoz létre a közösüléstől, ami aztán eleve lehetetlenné teszi a szexuális izgalom kibontakozását, és kudarckerülővé teszi az érintettet. Az intim együttlétek kerülését viszont a partner úgy értelmezi, hogy „már nem szeret” vagy „biztosan mást szeret” stb. Vagyis csalódottnak érzi magát, és hajlamossá válik a szakításra.
Ebből is látszik, hogy a partner hozzáállása és a kapcsolat jellege mennyire befolyásolja a merevedési folyamatot. Az említett német kutatók szerint a partnerkapcsolati dinamika három tipikus esete ilyenkor a következő:
1. A partnernőnek érdekében áll a merevedési zavar fönntartása például azért, hogy a saját szexuális problémái ne derüljenek ki, és így fölényben érezhesse magát. Egyes kutatók (Kaplan és Singer) ezt hívják „szexuális szabotázs”-nak.
2. Előfordulhat, hogy hallgatólagos megegyezés jön létre a partnerek között a közösülés kerülése tárgyában, például mert az egyiknek sem megy (mondjuk a nő vaginizmusa miatt).
3. A partnerek közötti hatalmi harcnak is eszköze lehet a merevedési zavar, hiszen például lehetővé teszi a férfinak, hogy a közösülés „megtagadásával” álljon bosszút a rajta uralkodni akaró partnerén stb. (Persze inkább a nő szokta „kézben tartani” – gyengeségére hivatkozva – a férfit.)
A potenciazavarok mindig partnerkapcsolatban jelentkeznek, megszüntetésük ezért sohasem csak a férfin múlik, hanem a nőn is. Érthető például, hogy a szexet nem kívánó és nem élvező nő mellett a férfinél előbb-utóbb potenciazavarok lépnek föl. De zavart válthat ki az is, ha a nő nem megértően és segítőkészen, hanem türelmetlenül vagy éppen gúnyosan reagál a merevedés hiányosságaira.
Ez „leégés” a férfi számára, ami nagyon le tudja törni az önbizalmát. Ilyenkor kezdi magát aggályosan figyelni, esetleg erőltetni próbálja a merevedést (ami nem sikerülhet).
Egy német kutató (G. Kockott) szerint még a kimutathatóan szervi eredetű – például „arteriális anomáliákból” adódó – merevedési zavaroknál sem lenne szabad elhanyagolni a lelki és kapcsolati tényezőket, mert többnyire ezek a fontosabbak.
A modern szexuálterápia alapelve a félelem és az erőltetés kikapcsolása. Ehhez általában magát a közösülést is mellőzni kell egy ideig – ám ez nem jelentheti a szex mellőzését! Épp ellenkezőleg: a rendszeres együttlétek során fölváltva foglalkozzanak egymással, pettingeljenek! Csak olyasmit csináljanak, ami könnyen megy és kellemes: egymás simogatása, puszilgatása. Ne törődjenek a merevedéssel!
Egy jó partner sokat segíthet ilyenkor például azzal, hogy igyekszik megnyugtatni a férfit, megbeszélni vele a zavar lehetséges okát és a tennivalókat. Fontos, hogy a nő ne várja el a férfitől a merevedést és közösülést, hanem mutassa meg neki, hogy másképpen is ki tud elégülni: ez hat leginkább megnyugtatóan a férfire. Ha eddig ezt nem próbálta a nő, akkor legfőbb ideje, hogy megtanulja a pettingorgazmust. Méghozzá ne csak, mint amolyan „pótmegoldást”, hanem mint a közösüléssel egyenértékű kielégülési formát. (Akinek ez nem megy, az maga is szexuálterápiai szaksegítségre szorul.)
A korszerű kezelés egyik alapelve, hogy nemcsak az egyént, hanem partnerét is kezelésbe kell venni, hiszen annak segítsége nélkül a zavar aligha oldható meg. A segítés módjára pedig meg kell tanítani a partnert, hiszen a jószándék korántsem elegendő! Szexuálterápiai szaksegítséget sajnos nehéz találni hazánkban, mert érdemleges képzést sem az orvosok, sem a pszichológusok nem kaptak. Változást a jövőtől remélhetünk. Addig: „Do it yourself!”, azaz „csináld magad!” – az elérhető információk alapján.
Merevedési, potencia problémákra szexshopokban is találunk eszközöket: péniszpumpa, vákumpumpa, farkogyűrű vagy potenciagyűrű, és szexpatika termékeket: potencia növelők, erekció növelők,
Merevedési zavarok és kezelésük: 1./ Tipikus esetek. 2./ Átmeneti impotencia és merevedési zavar okai és fajtái 3./ Potencia problémák és egyéb merevedési zavarok 4./ Merevedési problémákra megoldási kisérletek 5./ Merevedési zavarok terápiás lehetőségek. 6./ Merevedési zavarokra vágyfokozók és potencianövelők.

Merevedési zavarok

merevedesi_zavarok_es_impotenciaA férfiak leggyakoribb szexuális panasza a hímvessző merevedésének elégtelen volta, ami miatt sokan képtelenek a nemi életre. A merevedés úgy jön létre, hogy nemi izgalom hatására a hímvesszőben lévő idegvégződésekben olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a hímvessző ereinek a tágulatát okozzák. Minden olyan tényező, ami csökkenti az idegek reakcióját, vagy az erek tágulékonyságát, rontja a nemi izgalom hatására létrejövő merevedést. A merevedési zavar előidézője lehet lelki ok, így gyakran stressz, kudarctól való félelem. A potenica növelők és nemi vágyfokozók: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , mdma. ecstasy, , , , , , , , , , , , , , , , , és a szexshopokban kapható szexkellékek potenciára: potenciagyűrű, potencianövelők, vákumpumpák, szexpatika segíthetnek a merevedési zavarok megoldásában.
Az or­vos­tu­do­mány fejlődé­se ezen a te­rü­le­ten igen gyors. Húsz éve még nem volt ha­té­kony ke­ze­lés a me­re­ve­dés ja­ví­tá­sá­ra. Ti­ze­nöt éve igen nagy fejlődést je­len­tett a hím­vesszőbe fáj­dal­mat­lan in­jek­ció for­má­já­ban adott ért­ágí­tó anya­gok al­kal­ma­zá­sa, ami a fér­fi­ak 80%-nál si­ke­re­sen al­kal­maz­ha­tó mód­szer. Ugyan­csak az el­múlt év­ti­zed­ben tö­ké­le­te­sed­tek a me­re­ve­dést ja­ví­tó mű­té­tek is, ami­ket ak­kor vé­gez­nek, ha sú­lyos ér­be­teg­ség mi­att más mó­don nem le­het me­re­ve­dést lét­re­hoz­ni.
A kö­zel­múlt nagy fel­fe­de­zé­se a me­re­ve­dést va­ló­ban ha­té­ko­nyan lét­re­ho­zó tab­let­tás ké­szít­mény. Ez egy olyan sze­lek­tív ér­tágí­tó, ami szá­jon át be­szed­ve a hím­vessző ere­it erősen ki­tá­gít­ja. A szem­ben tíz­szer, a szív­ben ezer­szer gyen­géb­ben hat, mint a hím­vessző ere­i­ben. Az el­múlt hó­na­pok­ban több szá­zez­ren al­kal­maz­ták a ké­szít­ményt és ki­de­rült, hogy a me­re­ve­dé­si za­va­rok­ban szen­vedők 70-80%-nál hoz lét­re meg­fe­lelő me­re­ve­dést… A teljes cikket itt olvashatod el.
További cikkek vágyfokozók és potencia témában: Viagra, Cialis, Lovegra, Kamagra, Dapoxetine, Levitra olcsón eladó – Szexshop választék a vásárlók igénye szerint – Viagraháború: A Pfizer nem tudta terrorizálni a piacot – A potencianövelők hatóanyagairól – A tesztoszteron a vágy motorja – Az intim torna fontos férfiaknak és nőknek is – A merevedési zavar más betegséget is jelezhet – Hamis vágyfokozókat árultak – Péniszpumpa deluxe – Robbie Williams potencianövelővel szexel – Blue dragon potencia növelő.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

A természetes tesztoszteron fokozás

nemi_vagy_csokkenes_tesztoszteron_hianyMiért nem jó az alacsony tesztoszteronszint? A képen látható probléma mellett, az alacsony tesztoszteronszint szívproblémákat idézhet elő, ezen kívül depressziót, oszteoporózist és elmebajt okozhat. A csökkent tesztoszteronszint andropauzának (férfiklimax) nevezett állapotot okozhat, mely az öregedés során fejlődik ki. A tesztoszteron anabolikus szteroid.
Az UCLA Egészségügyi Központban tanulmányozták a Muira puama-nak nevezett növényt, és arra a következtetésre jutottak, hogy ez a növény képes növelni a tesztoszterontermelést a férfiaknál. Generációk óta használták ezt a növényt a dél-amerikai sámánok és gyógyítók. Potencianövelőként ismert növény, afrodiziákumként is nagy sikereknek örvend.
A Fo ti névre hallgató kínai növényt a keleti gyógyászatban előszeretettel használják afrodiziákumként, és a hosszú élettartam elérése érdekében. Kínai neve Hoshou wu. Impotencia kezelésére és az öregedés jeleinek a megszüntetésére használják.
Fogyassz még több C-vitamint. Tudósok szerint a C-vitamin is képes csökkenteni a szervezet kortizol szintjét. Az összefüggést már ismered a tesztoszteron és a kortizol közt. Vegyél be legalább naponta egy 500 mg-os C-vitamint a reggeliddel, és még egyet délután a harmadik vagy negyedik étkezéseddel.
Szeretné megdobni a tesztoszteronszintjét egy kis külső segítséggel? Ha nem koxolsz, természetes úton is lehet a lehető legmagasabb tesztoszteronszintet elérni – még ha ez nem is lesz olyan mértékű növekedés, mint amit gyógyszerekkel elérhetnél. De nyilvánvalóan természetes módszerektől nem lehet természetellenes eredményeket várni. Cserébe viszont biztonságos, és nem illegális módszereket alkalmazhatsz naturálként.
Ne fukarkodj a húsokkal. Kutatók bebizonyították, hogy a vegetáriánus étrend jelentős csökkenést okoz a tesztoszteron termelésben. Az is bizonyított, hogy a magasabb zsír bevitelt engedélyező diéták jótékony hatással vannak a tesztoszteron termelésre. A húsokban lévő koleszterin egyebek közt a tesztoszteron hormon előanyaga. A vörös húsok magas cink tartalma szintén fokozza a tesztoszteron termelődését. Ha fenn akarod tartani a tesztoszteron szintedet, ne hagyd ki a marha húst a diétádból.
Bár a tesztoszteronszint csökkenését leginkább az öregkorral szokás összefüggésbe hozni, nem árt tudni, hogy már 30 éves kor felett is elfő fordulhatnak olyan tünetek, melyek az alacsonyabb tesztoszteronszintből adódnak. Az alacsonyabb tesztoszteronszint egyébként jelentősen ronthatja az életminőséget.
A normál tesztoszteronszint elég széles skálán mozog, 250-850 ng/dl a két elfogadott határérték. Nyilván aki az edzőteremben és a hálószobában is a maximumot szeretné hozni, az a 850-es értékhez szeretne közelíteni, még ha a 300 normálisnak is mondható. Az edzésbeosztásoddal, étrendeddel, és étrendkiegészítőkkel módodban áll a szervezeted saját tesztoszterontermelő kapacitását a maximumra csavarni.
Egyél fehérjét – Evidens. Kell a tápanyag, kell az építőanyag az izmoknak. Ezt mindenki tudja. De azt már kevesebben, hogy a tesztoszteronszintet is segít magasan tartani! A tojás, a fehér és vörös húsok, a halak, és a tejtermékek, valamint a tejsavófehérje készítmények kiváló fehérjeforrások. Napi minimum 2g/testsúlykilogramm mennyiségben fogyassz fehérjét. Ha diétázol, akkor ennél nagyobb mennyiségekre is szükséged lehet. Az étrendkiegészítők esetében a tejsavófehérje tekinthető elsőszámú fehérjeforrásnak, de bizonyos napszakokban más, lassabb felszívódású fehérjék is szóba jöhetnek.
Egyél zsírt – Na persze nem a jó kis hagymás-zsíros kenyérre gondolunk, de azt ne feledd, Hogy nem kell félni a zsíroktól. Legalábbis nem mindegyiktől. A telítetlen zsírok, mint a lenmagolaj, halolaj, extra szűz olívaolaj, mogyoróolaj, stb, előnyös egészségügyi hatásokkal bírnak. A telített zsírok viszont, melyek a húsokban és a tojásban találhatók meg, kritikus fontosságúak a tesztoszteron termelés szempontjából, így ezeket sem tanácsos teljesen kiiktatni az étrendünkből. A bevitt kalóriák 10-15%-a származzon telítetlen zsírokból, és 10%-a telített zsírokból.
Az alvás fontossága – Kimutatták, hogy a túl kevés alvás negatívan befolyásolja a tesztoszteronszintet. Napi minimum 7 óra alvást biztosíts szervezeted számára. Ha emellé még nap közben be tudsz iktatni egy 20-30 perces szunyókálást, az csak annál jobb. Az alvás egyébként nem csupán a tesztoszteronszint, hanem a növekedési hormon szintjének a növelése miatt is fontos. A növekedési hormon a tesztoszteron mellett a másik legfontosabb hormon az izomépítés és zsírvesztés szempontjából. Szervezetünk alvás közben termeli a legnagyobb mennyiségű növekedési hormont. Ha tehát biztosítod a megfelelő mennyiségű alvást, akkor két legyet üthetsz egy csapásra!
Egyél zöldséget – A keresztesvirágúakban található fitotápanyagok segítenek a tesztoszteronszint magasan tartásában. A jó öreg brokkoli, karfiol, kelbimbó tehát ne hiányozzék az étrendedből.
Tesztoszteron kiegészítők – Ha legális kiegészítőkert keresel a tesztoszteronszinted magasan tartásához, vagy növeléséhez, akkor a tribulus, a longjack, a görögszéna kivonat, a karnitin és a ZMA a barátod. Emellett ugyancsak hasznos a nátrium-aszpartát és az N-metil glicin is. Nem baj, ha az ösztrogénháztartásodat is kordában tartod, erre olyan hatóanyagokat hívhatsz segítségül, mint a diindolylmetán (DIM). Közvetve pedig azzal is segíted a tesztoszteronszintet magasan tartani, ha a katabolikus hormon, a kortizol szintjét is kordában tartod. A leucin és a HMB például olyan anyagok, melyek ezt hivatottak elősegíteni. Ezek nem a tesztoszteronszintet növelik, ellenben a kortizolszint csökkentésén keresztül hozzájárulhatnak a kedvező hormonális környezet kialakulásához.
Óvakodj az alkoholtól – Az alkohol rendszeres, vagy akár alkalomszerű fogyasztása a legbiztosabb módja a tesztoszteronszinted csökkentésének. Aki komolyan gondolja az edzést, a sportot, az ne igyon. Se sokat, se keveset.
Szex – Az általános hiedelem szerint a szex rontja a sportteljesítményt, azonban a rendszeres ejakuláció éppenséggel pont, hogy növeli a szervezet saját tesztoszteron termelését! Mi persze mindenképp azt javasoljuk, hogy ezt partner bevonásával oldd meg.
Természetes tesztoszteron szint npvelő termékek: Ezekben a termékekben a tribulus, a yohimbe, a fenugreek, a saw palmetto, és számos egyéb, nem ritkán egzotikus növényi kivonat található, melyek némelyike már önmagában is növelheti a szervezet saját tesztoszteron termelését, együtt pedig még erősebb hatás képesek kifejteni. Mivel ez esetben a szervezet saját tesztoszteron termelését segítjük elő, nem pedig kívülről juttatunk be tesztoszteront, így azok, akiknek a saját hormontermelésük még a maximumon pörög – ilyen a fiatalabb, 20-25 év alatti korosztály – valószínűleg kevésbé tudnak profitálni az ilyen jellegű kiegészítők szedéséből, hiszen az ő hormontermelésükön még nincs mit optimalizálni, teljes erővel pörög. Azonban az életkorral sajnos csökken a tesztoszteron mennyisége is, így aki az idősebb korosztályhoz tartozik, már inkább hasznát láthatja ezeknek a kiegészítőknek.
Hormonokat befolyásoló gyógynövényeink:
– A brokkoli és a karfiol olyan természetes összetevőket tartalmaz, melyek elősegítik a szervezetben felgyülemlett felesleges ösztrogén hormon kiürülését.
– A népi gyógyászatban a Sarsaparilla gyökér főzete, mint a túlzott férfiasság megakadályozásáért felelős növény ismert. Ezt a növényt nem igazán tanulmányozták, de ettől függetlenül generációk óta használják. Egy másik növény, mely kiváló tesztoszteronszint növelő, Indiában és Kelet-Európa egyes területein honos.
– A Tribulus terrestris 50%-al növelte meg a csimpánzok tesztoszteron számát. Közismert neve a királydinnye.
– A Maca gyökeret italként használják Dél-Amerikában, a férfiasság növelésére alkalmazzák. Ez a növény a retkek családjába tartozik, a magas Andok hegyvidékein honos. Egy kutatás eredményei azt mutatják, hogy a prosztatarákban szenvedő férfiaknál ugyan megnövelte a libidót, de nem növelte jelentősen a tesztoszteronszintet a vérben.
A tesztoszteronszint növelése a vérben megőrzi az egészséget, és megakadályozhatja az öregedést, csökkenti a mellékhatásokat. A kutatások azt bizonyítják, hogy az Acetyl-L-Carnitine is növeli a tesztoszterontermelést. A zsírsejteket energiává alakítja át, így alakul át a zsír izommá.

A sperma íze

Gyakori kérdés, hogy milyen a sperma íze, amire válaszokat itt olvashatsz. A spermádnak íze is van, amivel a partnered valószínűleg fog találkozni ha ismeretei lesznek az ejakulátumról hajlandó rá. A legtöbb férfi azt hiszi, hogy ez mellékes, de oltári tévedés. Egyáltalán nem mindegy, hogy a partnered szeretni fogja e mert jó ízű, vagy utálni mert rossz. Utóbbi esetben az irántad való tiszteletből a szájába engedheti, de szerintem nagyon nem jó dolog, ha ezt kötelességből, és nem szenvedélyből teszi. Ezért te nagyon sokat tehetsz, ha tudod hogyan tedd, és nem vagy rest egy A spermád mindkettőtöké kicsit kísérletezni. Tényleg sokat tehetsz, hogy a partnered szeresse, és ha éppen nincsen akkor is hasznos tudás majd ha lesz.

sperma_kostolas

A spermának íze van, és változik azzal amit megeszel, vagy megiszol. Sőt, idő közben is. Rossz hír, hogy a folyamatos termelésed miatt időkapszulaként megőrzi a múlt ízeit. Ha egyik nap keserű lesz, akkor a másik nap már hiába lesz édes, amikor előtör mindkettő jelen lesz. Először az édes része, aztán a keserű. Tekintsük át.
– Keserű: Kellemetlen íz, dohányzás, alkohol, gyógyszer szedés, drog. Mindkettő határozott keserű ízt ad neki, amit a lányok -hidd el- nagyon nem kedvelnek.
– Sós: A sós ízzel már ki vannak békülve. Erősen sós ételektől lesz ilyen, mint a chips, sonka, és minden ami tele van sóval. A túl sósat sem szeretik, inkább az enyhét.
– Csípős: sok csípős ennivaló, pepperónis pizza, stb… enyhén, de tud ilyen is lenni, ritka esetben. A lányok szó szerint utálják.
– Dohos állott íz: Hal, és tengeri herkentyűk ilyen ízt adnak neki. A lányok nincsenek oda érte.
– Édes: cukorborsó, ananász, gyümölcsök, cukros üdítők (kóla, fanta, márka, stb…) csoki, kakaó, és minden ami cukros. A lányok szó szerint imádják. Olyan lányok is szeretni fogják, mi több lenyelik szó nélkül, akik addig hallani sem akartak róla. Gyanítom a rossz tapasztalataik miatt. Ha azt akarod, hogy a párod biztosan ki legyen vele békülve, legalább az izével, akkor ezt kell elérni.
Az elfogyasztott táplálék tehát nagyon jelentősen befolyásolhatja a férfisperma aromáját. Jó, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy a táplálkozás nemcsak a sperma ízét és illatát befolyásolja, a teljes szervezetre hat, így a veríték és a nyál íze is annak fényében változhat, amit az előző néhány órába fogyasztottunk. Szóval, ha testszerte illatos-zamatos aktusra vágyunk nem mindegy hogy mit eszünk.
Ásványvíz – A víz, főleg ha az ásványi anyagokban gazdag, de kristálytiszta vizet választjuk, képes az egész szervezet nagytakarítása mellett a testnedvek felfrissítésére is. Üde, pezsgő koktélalapanyag válhat az ondóból is, ha szex előtt legalább egy napig a szokottnál jóval nagyobb mennyiségű ásványvizet fogyasztanak a férfiak. A magas vastartalmú vizek azonban visszafelé sülhetnek el, mert azok kellemetlen fémes ízeket lopnak be az ondóba.
Vitaminok – Bár a férfias erőhöz szükség lehet vitaminok bevitelére, jó ha tudjuk, hogy néhány vitamin kifejezetten kellemetlen ízt kölcsönözhet a szexnedveknek. Ugyanakkor a szelén és a cink pikáns ízekkel gazdagíthatja azokat. Emellett természetesen a gyógyszerek is befolyásolhatják a szex ízét, ám az állandóan szedett gyógyszereket emiatt nyilván nem szabad elhanyagolni, ilyen esetben, ha a hölgypartner nem kedveli a “gyógyszeres” ízt, legfeljebb elmarad a kóstoló.
Zöldfűszer – A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nagyon magas klorofill tartalmú zöldségek kifejezetten segítenek a természetes szexkoktél ízesítésében. Édesebb és finomabb lesz a sperma a zellerzöldtől, a petrezselyemtől, valamint a búzafűtől. Akad, aki ezek mellett a spenótra is esküszik, és állítja, annak ellenére, hogy természetes állapotában, nyersen a spenót savanykás ízű, a szervezet szűrője után, már a spermában édes íz formájában köszön vissza a magas vitamintartalmú, de nem túl népszerű zöldféle.
Tea – A kulináris élvezetek nagymesterei a különböző teaféléket, valamint az ezeket ízesítő fűszereket is előnyben részesítik a szex során. Különösen kedvelt a fehér és a zöld tea, a mentatea és ezek ízesítői: a vanília, a narancshéj, a citromhéj, valamint a fahéj is. Ezek az ízek átosonnak a vér és nyirokkeringés segítségével a spermába, és egyedi módon tudják varázslatossá tenni azt.
Hagyma – A hagymás aromák, bár ételeink szinte nélkülözhetetlen ízesítője, sajnos nem kedveznek a szex közbeni ízeknek. A fokhagyma különösen “gonosz” meglepetésekre képes, mert dohos, pincezamatot csempészhet be a férfias nedűbe.
Húsételek – Akárcsak a hölgyeknél, érdemes a férfias ízek érdekében is óvatosan bánni a húsfogyasztással. Ha valaki igazi nagymenetre készül, vagy ez az első, reményei szerint teljes körű szexuális együttlét álmai nőjével, érdemes néhány napra áttérni a vegetáriánus étrendre. Meglepetéssel fogja majd tapasztalni, hogy férfierejét a húsmentes étrend cseppet sem gyengíti. A vörös húsok ebben az esetben teljesen kerülendők, de szárnyasból vagy halból is csak módjával csipegessen, aki szeretné üde ízekkel elkápráztatni kedvesét.
Csoki és alkohol – Ha a férfi valóban jót akar párjának, akkor a szexrandi előtt legalább 48 órával érdemes szesz-, csoki- valamint koffeintilalmat bevezetni, ugyanis mindhárom fáradttá és kesernyéssé tompítja a sperma ízét. Helyettük fogyasszon annyi gyümölcsöt, amennyit csak bír. A férfiaknál is az alma lehet a befutó, illetve az ananász.
Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.