Az önkielégítésről lányoknak, hogyan kell maszturbálni

Nagy valószínűséggel te is önkielégítesz, de legalábbis szeretnél, és érdekel a lehetőség. Benned is van tesztoszteron, igaz jóval kevesebb, de az ösztrogén hormon is erős nemi hormon. Te is igazi erotikával csordultig töltött ember vagy, mint a fiúk.
Az önkielégítéssel azon túl, hogy rendkívül kellemes érzéseket nyújthatsz magadnak – még a szexhez tartozó izmokat is nagyon jó állapotban lehet tartani, és ami nagyon fontos, hogy azt is tudni fogod, hogy mivel lehet téged igazán felizgatni. Semmi nem tudja a férfiakat úgy lázba hozni, mint mikor érzik és látják egy nő vonaglását, amit az ő ujjuknak, nyelvüknek vagy péniszüknek köszönhetnek. Minél több kreativitással próbálgasd a kezeddel vagy szexkellékekkel a nemi gyönyöröket keresni, és meglátod, hogy ennek majd más is örülni fog.

Bemelegítés – A bőr rendkívüli érzékenysége rengeteg öröm forrása lehet. Próbáljuk a kezeket végigfuttatni a testen, úgy, hogy közben a bőr bársonyosságát figyeljük. Figyeljük meg, hogy fújással hogyan hűtjük, illetve melegítjük a bőrünket. Csiklandozzuk az egész testfelületet egy madártoll-szerű anyaggal, hogy megtudjuk, hol vagyunk a legérzékenyebbek. A bőrünk ízét érezzük, ha megnyaljuk az elérhető részeket. (Előfordul, hogy szembesülünk testápolónk kellemetlen ízével, és ezt ne felejtsük el, amikor a párunknak szeretnénk a frissen bekent testünkkel kedveskedni.) Próbáljuk ki a körmöket, először finoman, majd érezzük, hogy meddig kellemes, és hol a fájdalomküszöbünk. Fedezzük fel az egész bőrfelületen, hogy hol a legjobb, a legmegnyugtatóbb és a legizgatóbb érzés az érintés.
A tenyérrel a melleket lehet kényeztetni, ahogy körkörösen masszírozzuk. A mellbimbó izgatásával a nők közül többen is eljutnak az orgazmus eléréséhez. A mellek izgalmi állapota nagyon izgató a férfiak számára. Ha az ujjak közé szorítja a mellbimbót, az ujjakkal morzsolgatva, finoman húzogatva fokozni lehet ezt az izgalmat. Figyelje az érzékenységét, ha egy kicsit durvább anyaggal dörzsöli, ha finomabbal, ha meleggel, ha jéggel. Mi a legkellemesebb? A saját testtudat érzete fejleszthető, és némi önkényeztetéssel egészen új érzésekre tud rácsodálkozni egy nő.
Próbáld ki most! Fél kézzel nyisd szét a szeméremajkaidat, a másik kezeddel pedig dörzsölgesd a csiklódat. A széthúzott szeméremajkak miatt a bőr megfeszül, így a kellemes érzés felerősödik.
Az éhség mértéke alkati kérdés, de erősen jelentkezik nálad is. Ha tehát nagyon kívánod a szexet, és gyötör a vágy, akkor nyugodtan önkielégíts, és csillapítsd! Hogyan kell maszturbálni?

Fekve, állva, ülve, fantáziálgatva vagy sem, pornográf anyagokat olvasva vagy nézegetve, párnák, ujjaink, vibrátor használatával… Egyszóval mindegy, csak örömet okozzon. Itt nincs jó és nincs rossz – csak az számít, hogy minél jobban beindulj. Az orgazmus eléréséhez számos főbb zónára is koncentrálhatsz: a csiklóra, a hüvelyre, a G-pontra, az A-pontra és a húgycsőre…
Érzékeny részek – A nemi szervek vizsgálatához egy kézitükörre van szükség. Kényelmes pozícióba ülve vagy a hátára fekve keresse meg azt a helyzetet, amiben megfigyelheti ezeket a testrészeket. Minden egyes rész figyelmet érdemel. Kezdetben a mutató és a középső ujjával nyissa szét a nagy szeméremajkakat. Figyelje meg, hogy milyen a színe és a jellegzetes formája a kis szeméremajkaknak, hogyan helyezkedik el a csikló, alatta a húgycső nyílása és a hüvelybemenet.
Gyengéden húzza végig az ujját a kis szeméremajkak között, és szagolja meg, hogy milyen az illata. Vannak, akik idegenkednek a nemi szervek szagától, azonban megfelelő higiénia mellett ez inkább jellegzetes, mint zavaró illat. A nemi szervek tapintása annál kellemesebb, minél síkosabb a felület. Ha nem elég nedves a hüvelybemenet környéke, jobb, ha megnyálazza az ujjait, vagy bekeni valami síkosító kenőccsel. Az ujjakkal körbe lehet járni az egész szeméremtesten, úgy, hogy különböző érintéseket próbál ki az ujjak nyomásával, attól függően, hogy mi a legkellemesebb.
Érezze a lágyrészek puhaságát, az érdesebb felületet, a domborulatokat és a mélyedéseket. Lassan tolja be a középső ujját a hüvelybe, körkörös mozdulatokkal, és próbálja megérinteni a hüvely belső felületét. Próbálja kettő, majd három ujjal. Ha rá tudja szorítani a hüvely falát az ujjaira, bizonyára nagyon boldoggá teszi a partnerét, mikor is ugyanezt teszi párja hímvesszőjével. Ha ez nehezére esik, érdemes megtanulnia a PC izmok működtetését. Ezzel az izomműködéssel a hüvelytudatot lehet erősíteni. Ha ezek az izmok jó kondícióban vannak, az orgazmus intenzitása is felerősödhet, mivel segít helyreállítani a hüvely rugalmasságát.
Az alábbi fogalmakkal ismerkedhetsz meg: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , a téma folytatásaként a teljes cikket elolvasva itt.
Forrás: Szexpláza és az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, ha szeretnél értesítést kapni kedvezményekről, új termékekről és szexualitással kapcsolatos cikkekről. A szexualitás és szexkütyük innovatív változását az INTIM CENTER több mint 30 éve követi. Feltehetően tudunk újat mutatni.

A szex és szexjátékok fogalma manapság már összemosódott. Szinte mindenki használ egyéni vagy páros élvezetekhez szexuális segédeszközöket. A hozzáállás is változott, a szexualitás ma már nem tabu, így a szexshopok sem egy perverz, sötét, illegális világ kapujai. Már mindent megváltoztatott, a nyíltabb szexualitás szabadon terjed, és az online erotika eszköz vásárlás elfogadott lett.


Itt a legjobb SZEXSHOP és itt a legjobb POTENCIANÖVELŐK!