Maszturbátor mintának vagina szépségverseny

A vagina szépségverseny harmadik és negyedik helyezettjei magyar lányok lettek! Brian Sloane a furcsa szépségverseny fő szervezője, ő fotózta le a delikvensek némelyikét is. Szerinte nem feltétlenül szexista az esemény. Azért találta ki ezt a versenyt, hogy megtalálja a mintát az Autoblow nevű férfi maszturbátorokhoz.

vagina-szepsegverseny-fotozas

Ezek azok a szexuális segédeszközök, amelyeket a videóban is láthatunk. Önkielégítésre használják elsősorban, de szex közben is jól jöhet. Összesen 182 nő nevezett a világ minden tájáról, a verseny azóta véget ért, mint ismeretes, egy magyar hölgy, a 20 éves Anita végzett a harmadik helyen, amivel 1250 dollárt zsebelt be. A negyedik helyezett is hazánklánya volt, a szintén 20 éves Eszter – írja az Elite Daily.

vagina-szepsegverseny-gyoztes

Elsőre azt gondolnánk, hogy ennél lejjebb már tényleg nincsen, de a részleteket megismerve el kell ismernünk, hogy a világ első vagina-szépségversenyének megrendezése valójában egy teljesen logikus, és megalapozott döntés volt, ráadásul zseniális ötlet.

vagina-szepsegverseny

Az amerikai Brian Sloan az ügyvédi pályát hagyta a háta mögött azért, hogy elindítsa saját vállalkozását, egy férfiak számára készült szexjátékszer gyártását. Sloan találmánya, az Autoblow 2 maszturbátor egy belső mechanizmus segítségével, úgy juttatja orgazmusig a férfiakat, hogy nekik közben a kisujjukat sem kell mozdítani. Az exjogász egy Indiegogo kampány segítségével, közösségi finanszírozásból indította el az Autoblow 2 gyártását, ami azóta dollármilliókat hoz a konyhájára.

vagina-szepsegverseny-autoblow

Egy terméket azonban, legyen bármennyire sikeres, fejleszteni kell ahhoz, hogy megmaradhasson a piacon. Sloan azt találta ki, hogy cserélhető „szilikonhüvelyeket” tervez a készülékre, a felhasználó így válogathat, hogy egy száj-, vagy épp egy vaginanyílásba óhajtja behelyezni a péniszét.
Amikor a tervezési folyamatban elért odáig, hogy ki kellett találnia, hogyan is nézzen ki az Autoblow művaginája, Sloan úgy érezte falba ütközött. Aztán támadt egy zseniális ötlete, amivel nem csak a problémát oldhatta meg, de lehető leghatásosabb reklámkampányt generálta a megújuló termék köré.

A Vagina szépségversenyen az első három helyezett 5000, 2500, illetve 1250 dollárt kapott készpénzben, cserébe vállalták, hogy az ő nemi szerveikről, pinájukról mintázzák majd az Autoblow művagináit, maszturbátorait. Az indulók közeli képet készíttettek intim testrészeikről, feltöltötték a verseny honlapjára, a közönség pedig szavazott – írja a 24.hu.

A világ első vagina-szépségversenyét Sloanék nem vették félvállról: egy egészen komoly vagina tanulmányt írtak róla statisztikákkal és elemzésekkel. Az Elite Daily pedig egy rövid riportot készített, amikor Sloan Berlinben átadta a díjakat, és megcsinálta a 3D szkennelést. A verseny indulóit, helyezési sorrendben ide kattintva találod. Ezt a készüléket még nem kapni, de a budapesti Intim Center szexshopban a Károly krt. 14. sz. alatt, vagy az online sex webshopban sokféle művagina és maszturbátor közül válogathatsz.