Intim szőrtelenítés

Habár nem szorosan tartozik a maszturbáció témakörébe, de érdemes szót ejteni róla, mert egyrészt általánosan elterjedt szokás, másrészt technikai értelemben van kapcsolódási pont. A nemi szőrzet eltávolítása sem új találmány, mivel a szabadon burjánzó szőrt ősidők óta azonosítják az ápolatlansággal, és több kultúrában mindvégig jelen volt a szőrtelenítés. Európában ez a szokás egy hosszú időre eltűnt, amikor “bűn” lett a testiség a kereszténység megjelenésével. A reneszánszát éli napjainkban, és nem pusztán divat, hanem a szexuális kultúra része. Ugyanis a hulló szőrszálak orális szexnél biztosan a partner szájába kerülnek, főleg a fiúkéba a lány szőrzete. Az orvosi szakirodalom viszont nem ért egyet a szőrtelenítéssel, főleg a nők esetében nem.

intim_borotvalas

A szőrzet védelmi szerepét hangsúlyozzák, amiben igazuk is van. Annyi bizonyos, hogy a szőrzetünk ápolása, és karban tartása az ápoltság érzetét adja, tehát nem kötelező teljesen eltávolítani, de foglalkozni érdemes ezzel. Mindenki eldöntheti, hogy megszabadul e tőle, vagy csak “frizurát” csinál belőle. Nagyon erotikus látvány a teljesen csupasz nemi szerv, és a formára vágott, láthatóan ápolt, és karbantartott szőrzet is. A kulcsszó az ápoltság. A “frizura” lehetőségei is igen szélesek, bár hozzá kell tenni, hogy minél bonyolultabb egy alakzat, annál nehezebb karban tartani is. A szőrzet mennyisége, és vastagsága egyénileg változhat, ahogyan a színe is. Sok a találgatás, hogy a hajszínből meg lehet e állapítani az intim szőrzet színét is, vagy sem. Sokkal pontosabb becslés a szemöldök alapján találgatni, de ez sem mindig igaz. Azt sem lehet állítani, hogy a szőkék szőrzete is törvényszerűen szőke, de ilyen is van. Az biztos, hogy az igazság tartalomtól függetlenül remek, és pikáns játékunk lehet találgatni, hogy a nekünk tetsző személy szőrzete milyen is valójában, ahogy a legtöbb ilyen játék az. A szőrzet vastagsága is egyéni, van akinek szinte pihés (főleg serdülő korban), van akinek erős szálú dzsungel.
A technikai kérdés számunkra fontosabb. A szőrzet nagyon felveszi a nedveinket, és sokkal nehezebb tisztítani, mint ha nem lenne. Jellemzően az alapos mosakodás segíthet ezen. Habár a felszedett nedvek nemi illatait sokkal jobban szét terjeszti, (a feromon felhő miatt vonzóbbnak láthatnak minket) idővel ez büdösödni kezdhet. Amikor tehát maszturbálunk, akár otthon, akár lopva, szempont lesz, hogy a szőrből hogyan szedjük ki, ha van. A fiúk ismerhetik a jelenséget, ha hanyatt fekve élveztek már el, mert jól tudják, hogy az ondójuk komoly mennyisége szó szerint képes eláztatni. A lányok pedig ezzel akkor találkoznak, ha bővebb a nedvesedésük. Ekkor vagy nem engedjük, hogy a nedveink a szőrbe ragadjanak, (fiúk előnyben) vagy leszedjük a szőrt. Manapság egyáltalán nem meglepő, ha egy fiú is borotválkozik alul, ha tetszik a megoldás éljünk vele. A lányoknak is opció, ha a Vénusz dombon meghagyják, de a szeméremajkaikról leborotválják. Tehát van arany középút. Ha nem akarunk teljesen megborotválkozni akkor ésszerű középút a bikini vonal leszedése, csak a
herékről/szeméremajkakról leszedni, vagy csak ollóval rövidre vágni, hogy ne legyen egy tömör szőrcsomó. Ettől függetlenül a nedvek (főleg a sok sperma) a bőrről egyszerűn letörölhető, míg a szőrzetből tusolóval is macerás kiszedni. Tippek a szőrtelenítésre
– A legjobb helyszín a fürdőkád.
– Sokat segít, ha van kéznél kis borotválkozó tükör. leginkább a lányoknak jön jól a szeméremajkaknál, főleg ha kicsit kilógnak a kisajkak, vagy csikló.
– Éles borotvát használj! Mindig!
– A túl dús szőr levágására bajusz vágó is alkalmas, de nem mindenhol. A szeméremdombról könnyen le lehet tolni vele szinte a teljes szőrt, de ha kicsit is kilógnak a kisajkaid, akkor a szeméremajkaidon már ne használd, mert annyira finom a bőr, hogy a vágó Részleges szőrtelenítés sörték elkaphatják. Ugyanez igaz a herezacskóra is.
– A bőrt hagyd pihenni 3-4 napig biztosan. Ne naponta borotválkozz!
– Utána használj krémet, ami ápolja a bőrt, sokat segít ha hajlamos kipattogzani.
– Borotva krémet használj, és ha fiú vagy legalább három pengés borotvát.
– Megfigyelés, hogy a teljesen frissen borotvált bőr felületen picit csípni fog, ha rákerül a spermád. Ez a sperma kémhatása, és a sérült felhám réteg miatt van.
– Az intim szőr nagyjából 4-6 hét után nő meg ismét az eredeti méretére, de nem kell megvárni, ahol rendszeresen borotváljuk, ott időnként húzzuk le nyugodtan.
Infók: Stanton Dowd, Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve további fejezetei itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkek itt.