Auto felláció – önszopás

Ez egy nagyon érdekes, és izgalmas területe a férfi maszturbációnak, de nem kevésbé tud veszélyes is lenni. A legtöbb ember megpróbálkozik az orális maszturbálással. Az auto felláció vagy önszopás nem más, mint saját férfitagunk izgatása szájjal. Legendák szólnak róla, valamennyit sokan hallottak róla, ki így, vagy úgy.

Az autofelláció, azaz az önorálozás már az ókori egyiptomiak körében is ismert volt, legalábbis a fennmaradt tárgyakból erre lehet következtetni. A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint David Lorton egyiptológus kutatásaiból az derült ki, hogy az autofelláció az istenek és követőik vallási rituáléjának része volt az ókorban. Szintén legendák szólnak híresebb emberekről, akik műtéti úton azért vetették ki a lengő bordáikat, hogy a szájukkal elérjék a tagjukat. Ebből nem tudom mennyi igaz, azonban van pár tény, amit a jelenségről tudni lehet, és ha ilyesmivel próbálkozol tudni is kell. Az első ami majdnem biztos, hogy aki képes rá, az csinálni is fogja.

Egyszerűen olyan élvezet, aminek senki sem tud, és pláne nem is akar ellenállni. Ha könnyedén, és fájdalom mentesen eléri a szájával a makkját, és a koronáig biztosan be is tudja venni a szájába, akkor élni is fog a lehetőséggel.
Az ellenzők szerint homoszexuális dolog szájjal önkielégíteni, akiknek eddig valaha sikerült, másokat is erre bátorítanak tanácsokkal. Alfred Kinsey szerint ezer férfiből 2-3 lehet erre képes – Marilyn Manson ezért vetette ki a bordáit.

auto_fellacio_onszopas

Semmi kétsége ne legyen senkinek arról, hogy ha a férfitag mérete, vagy a látható rugalmas test okán erre lehetősége van, kihasználja. De ne legyünk álszentek! A nők ha elérnék a nyelvükkel a csiklójukat egészen biztosan ők is így tennének. Teljesen mindegy mit mondanak, csinálnák ők is. Az auto felláció lehetőségéhez több tényező is szükséges, de két követelmény nagyon fontos.

Alfred Kinsey azt állapította meg a emberi szexualitás vizsgálása közben, hogy körülbelül ezer férfiből három lehet erre képes. Mindössze két dolog kell ehhez: nagy méretű farok és hajlékony gerinc, ha csak az egyik van meg, akkor teljesen felesleges próbálkozni. “A legkényelmesebb úgy, mintha hátrabukfenceznék. De szoktam csak ülve ráhajolni. Vagy a vállaim mögé teszem a lábaimat, és úgy húzom össze magam. Vagy állva ráhajolok és a kezeimmet a combom mögé téve odahúzom a fejem a farkamhoz. De így tudom a legkevesebbet bekapni belőle” – ajánlja kevin68 a többieknek. Van, aki szerint Alekosz ettől görbehátú, van, aki a vákuum-pumpát javasolja.

Az első, hogy elég hosszú legyen a tagunk ahhoz, hogy elérjük. Van olyan mérethatár, ami felett esélyes, hogy megtehetjük, és van ami alatt gyakorlatilag nem sok. A 18-20 centiméter már jó esélyt ad rá, de a 20 centiméter az a mérethatár amikor (akár kis gyakorlással is) de megtehetjük. A másik a rugalmasság, és testfelépítés. Az auto felláció-hoz feltétlenül szükség van rugalmas derékra, és gerincre, valamint minél kisebb hasra. Egy sörpocak kizárja a lehetőségét is, nagyon nagy méretű
férfitaggal kell rendelkezni, hogy a pocak ellenére elérd. Az egyenes has, rugalmas derék, és 20 centiméter körüli méret viszont kényelmes kombináció. Az élvezet semmi máshoz sem fogható, teljesen egyedi érzés, mivel olyan eszközzel (szájunk) csináljuk amit pótolni meglehetősen nehéz. Akik így elégítik ki magukat, azoknak a kényelmes testhelyzet fontos, mert az orgazmuskor az amúgy is feszülő izmok tovább feszülnek. Minél kevésbé feszül a test, annál élvezetesebbé válik, és jobban élvezhető az orgazmus. Az, hogy egy férfi így élvez el magával értetődővé teszi, hogy az ondóját a saját szájába lövelli. A felfokozott izgalomban, és a heves orgazmus során ez az olyan férfiakat sem zavarja, akik egyébként másfajta kielégüléskor hallani sem akarnak arról, hogy a szájukba kerüljön.

A tapasztalatok szerint viszont ilyenkor automatikusan le is nyelik. És most jön az a bizonyos DE! A művelet a legkevésbé sem veszélytelen. Ha erőlködni kell ahhoz, hogy a saját tagunkat elérjük a szánkkal, akkor a méret hiányát rugalmassággal kell pótolni, ami fokozottan igénybe veszi a gerincet. Ha átlagos méretű a tagunk, akkor nagyon kisportolt test, és bőven átlag feletti rugalmasság kell hozzá, és akkor is csak bemelegítés után. Ha nincsenek meg az ideális feltételek, és erőltetjük nagyon nagy a sérülés veszélye. A gerinc bármely sérülés nem csak rettentő fájdalmas (és többségében maradandó) hanem veszélyes is. Porckorong sérv, csigolya sérülés, izomszakadások, bármelyike előfordulhat, és ha bekövetkezik, akkor csak a mentősök tudnak összeszedni, és kórházba is visznek.

Ez sajnos tényleg nem vicc, nagyon veszélyes lehet. Ha tehát nagyon erőlködnöd kell, hogy elérd, akkor mondj le róla, és ne akarj kórházba kerülni. Könnyen oda lehet jutni! Tehát ha akarod nyugodtan próbáld meg. Ha úgy látod, hogy a méreteid, és a hajlékonyságod is megvan, és kis gyakorlással teljes sikert érhetsz el, erről a fajta élvezetről nem foglak lebeszélni, (nem is tudnálak) de minden más esetben azonnal hagyd ki! Ne kockáztass, mert a porckorong sérvet is hiába műtik egy életre tönkremegy a teherbírása, és állandó fájdalom forrása lehet.
Ron Jeremynek és Marilyn Mansonnak megy az autofellatio. Marilyn Manson évekkel ezelőtt azzal sokkolta a világot, hogy egy interjúban azt nyilatkozta, képes az autofellációra, azaz arra, hogy a farkát a saját szájába vegye, és így elégítse ki magát. Azt is hozzátette, hogy direkt ezért vetette ki a bordáit, hogy rugalmasabb legyen, ugyanis egészen rácsúszott a maszturbálás e fajtájára. Minderről valamiért Marilyn Manson összes exnője hallgat.

Nemcsak a vékony pasiknak megy ez, Ron Jeremy, a veterán pornós még a nyolcvanas években mutatta meg, hogyan tudja magát szájjal szeretni. Az Inside Seka című pornófilmben a pornós 24,8 centi hosszú farkát bekapja a saját szájával – lehet valami abban, hogy sündisznó a beceneve. Ron Jeremy azóta sem csinált ilyet, állítása szerint azért, mert már idősebb, és ezt csinálják csak helyette a nők.

Forrás: Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.