Higiéniás tudnivalók férfiaknak

A nők rémálma az ápolatlan nemi szerv, ezért a szerszám tisztántartása az egyik legfontosabb higiéniai teendő. A maszturbáláskor nedvek távoznak, amelyek bomlani is fognak. A napi higiénia fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, és ez fokozottan érvényes, ha bő nedvek is távoznak. A maszturbálás után a sperma bő mennyiségben távozik, amelynek a tisztítása kötelező. Ez akkor is igaz, ha nem hagytuk, hogy a hasunkat, vagy más testrészünket borítsa be, ugyanis a makk alja, és a húgycső belülről akkor is tartalmazni fog több kevesebb ondót. A “vészhelyzeti” önkielégítéskor ezért még fontosabb, hogy, alaposan megtörölgessük a makkot, különösen az alját. De ezzel még nem végeztünk.

ferfi_furdik_a_szex_elott

A kielégült férfitag hamar lekonyul, ekkor összehúzódik, és a húgycsőben lévő maradék ondó szeret egy, vagy több csepp formájában előbuggyanni. Ezt is érdemes letörölgetni, tehát elélvezés után megvárni amíg lekonyul, és ezután még egyszer megtörölni. Ha a lekonyulás után tudunk pisilni, feltétlenül tegyük is meg. Ez belülről át is mossa. Ha nem így teszünk, akkor egyrészt egy kis sperma illat előfordulhat, másrészt a zárt alsóneműben (főleg nyáron) elkezd bomlani, és romló ütemben bocsájt ki nem túl kellemes szagot. Ha megtehetjük, akkor a legjobb tanács, a mosakodás, tehát szappannal, és vízzel mossuk meg a makkot külön. Az ondó egy másik macerás tulajdonsága, hogy könnyen rászárad mindenre,
és a hámló bőr érzetét kelti, de jóval kisebb szemcsékkel. A teste száradt sperma észrevételéhez, és azonosításához különösebb szakértelem sem kell, azonnal tudni fogja mindenki, aki már látott ilyet. Bosszantó, hogy a szőrzetben belefolyva, és beleszáradva nehezebben tisztítható ki. Tehát a gondosság különösen fontos, a legjobb a fürdés. Ha a nemi szőrzetünk ázott el tőle más járható út nincs is, mint a minél hamarabbi fürdés, pontosabban tusolás. Mindenképpen a tusolást javaslom, mert a folyós ondó a fürdővízben szétúszva olyan szőrzetbe is beleragad, ahol egyébként nem is várnánk.
Jellemzően a férfiak lábát borító szőrzet ilyen. Nagyon kellemetlen, ha észre sem vesszük, hogy a lábunkra száradt a spermánk. A higiénia tehát nem csak orvosi, hanem nagyon hétköznapi gyakorlati szempontból is nagyon fontos. Ez nem jelenti, hogy a férfinak csak ekkor kell körültekintően eljárnia! A fenti eset csak az önkielégítés utáni külön tisztálkodást tartalmazza, a napi tisztálkodáson felül! Tehát plusz tennivaló, és nem váltja ki a napi higiéniás teendőket. A napi mosakodás kötelező! A fityma alatti terület különösen veszélyeztetett terület, ezért a napi minimum egyszeri tisztítás a mérvadó, nyáron a 2-3 az.
Mindenkinek figyelnie kell saját higiéniájára, egyrészt azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, másrészt hogy elkerüljük a ciki “szagos” helyzeteket.
Az ápoltság nemcsak javítja a fizikai megjelenést és kellemesebb benyomást kelt, de hozzájárul egy teljes, egészséges élethez is. A férfi higiéniát illetően azonban érdemes felkészülni a következő nyolc hihetetlen tényre.
A nagy szakáll riasztja a nőket, a borosta vonzza – A szakáll az érettség, agresszió és dominancia jele egy férfinál. Egy 2008-ban végzett britt tanulmány érdekes következtetésre jutott. Minden férfinek öt különböző kinézete volt: simára borotvált, könnyű borosta, nagyobb borosta, kis szakáll és nagy szakáll. A kutatók kíváncsiak voltak, hogy a nők mely “arcokat” gondolják szívósabbnak, érettebbnek, agresszívabbnak, férfiasabbnak, valamint kit tartanak rövid- és hosszútávú kapcsolatnak alkalmasnak. A nagy szakállú férfiakat tartották a legérettebbnek, agresszívebbnek és dominánsabbnak, de ezekkel a férfiakkal nem szerettek volna összejönni a nők. A borosta vonzotta a gyengébbik nemet, vonzerőt társítottak hozzá, a legideálisabbnak tartották rövid és hosszútávú kapcsolatokra is. A simára borotvált arc volt a legnépszerűtlenebb a tanulmányban, hosszú távú kapcsolatra nem választották őket.
A fogselyem mellőzése akár halálos is lehet – Mindannyian tudjuk, hogy a fogselymet napi szinten kellene használni, nemcsak esztétikai okokból, hanem a hosszú egészséges élet szempontjából is. Tanulmányok bizonyítják, hogy a beteg fogak és száj szív- és ínybetegségekhez vezetnek. Azok a férfiak (de nők is!), akik nem hanszálnak rendszeresen fogselymet kétszer nagyobb eséllyel lesznek szívbetegek vagy lesz fogágybetegségük. A szájbetegségek azért annyira veszélyesek, mert baktériumok kerülhetnek a véráramba, amely problémákat okozhatnak az artériákban.
Minden férfi testszagra van egy nő – Sokáig csodálkoztam, mennyire különböző képpen reagálnak a nők a férfi testszagra. Amit egyesek “büdinek” találunk, azt egy másik nő vonzónak találhatja. A testszag kémiai jeleket küld le és tájékoztatást nyújt az immunrendszerről. Tudósok szerint minnél eltérőbb génálománnyal rendelkezik egy férfi és egy nő, annál vonzóbbnak fogja tartani egymás illatát, függetlenül attól, hogy túl erős az illat vagy sem. Tehát egy nő szívéhez az orrán vezet az út!
Nem kell naponta fürdeni – Sokan úgy vélik, hogy naponta kell fürdeni, vagy akár naponta kétszer. Bár igaz, hogy a piszkot és izzadságot le kell mosni, de a napi zuhanyzás viszonylag újkeletű jelenség. Ez nem azt jelenti, hogy büdösnek kell maradni, de tény, hogy az utóbbi évtizedekben és évszázadokban az emberek csak hetente vagy havonta fürödtek.
A legtöbb szag a hónaljon és a nemiszerveken levő baktériumoktól van, amelyek ha nem izzadunk, nem tudnak kifejlődni. A férfiak sokkal kevésbé “büdösödnek”, mint a nők, főként a téli hónapokban. Ráadásul a bőrön levő otthoni baktériumok előnyösek a bőrre, mert természetes olajakat tartalmaznak, amelyek megőrzik a bőr egészségét.
A férfiak nem mosnak kezet – Bár mindenkinek kezet kell mosnia fürdőszoba használat után, egy 2010-es amerikai tanulmány szerint 4 férfiból 1 nem mos kezet. Ez egy jó eredmény ahhoz képest, hogy 2007-ben a férfiak csak 66%-a mosott kezet fürdőszoba használat után. A piszkos kéz élelmiszer-mérgezéshez vezethet, utat adhat a szalmonella-fertőzésnek vagy az E.coli bacilus kialakulásának. A kézmosás csökkenti a vírusos fertőzéseket (pl. influenza, staphylococcus), amelyek a bőrön, szemen vagy szájon keresztül bejutnak a szervezetbe. Legkésőbb 30 percen belül fürdőszoba használat után ezért kötelező a kézmosás. Használj egy jó antibakteriális szappant.
Bozótos hónaljszőrzet – Kedves férfiak, nemcsak a szakállat lehet borotválni, van még egy hely, amit érdemes szőrteleníteni, és ez a hónalj! A legkönnyebben büdösödő testrésze a férfiaknak a hónalj és nemiszervek. Ezért ha nem is borotvával, de nyírógéppel érdemes “letarolni” a zónát.
Alsónemű problémák – Igen, a legtöbb pasi szerint még mindig “tökéletesen jó” az egyhetes zokni, vagy a sárga bugyi. Igaz, hogy elszíneződött és itt-ott lyukas, de JÓ. Fiúk, dobjátok el őket! Az alsóneműk nem drágák, minimális időbe telik megvásárolni őket vagy bedobni a mosógépbe. Szomorú tény, hogy még a legjobban öltözött férfiak is gyakran lehangoló alsóneműben jelennek meg. Ez abszolút ki tud ábrándítani egy nőt.
Körömvágás elhanyagolása – A férfiak sokkal kevesebb időt szánnak körmeikre, mint a nők. Tény, hogy arra is lusták, hogy normál körömvágásra alkalmas eszközökkel szabaduljanak meg a hosszú patáktól, ugyanis leggyakrabban lerágják vagy letépik a felesleges bőr- vagy körömdarabot, ahelyett, hogy körömvágóval vagy kisollóval próbálkoznának.
A legtöbb férfi manikűrösről és pedikűrösről hallani sem akar, ugyanis “ciki” bemenni ilyen helyekre. Kérdés, hogy nem cikibb ápolatlan körmökkel mutatkozni?