Author Archives: Lulu

Vibrátor

A vulvamasszázs már Hippokratész idejében is ismert volt, aki szerint a női hisztéria az agy és méh közötti vérellátás problémájából adódik. Ennek következtében a XIX. században az orvosilag diagnosztizált hisztériát puncimasszázzsal kezelték, így nem csoda, hogy voltak olyan nők, akik rutinszerű hisztirohamokat kaptak, s állandó kezelésre szorultak. Az orvoslás nem ismerte el a női orgazmust, így szerintük az volt a hisztéria csúcspontja, ami után látványosan lecsendesedtek az asszonyok. A gyógyítás egyáltalán nem volt szexuális, a pácienseknek kötelezően vissza kellett térniük hétről hétre a rendelőbe, s orvosilag is kimerítő volt, hiszen eleinte kézzel kellett masszírozni a hisztis nőket, lehetőleg egy órán át. Ennek következtében az 1880-as években egy brit doktor feltalálta az első elektromos vibrátort, egy ipari szerkezetet, ami jól helyettesítette az orvosi kézi masszázst, így csökkent a nőkbe fektetett munka, és a nők is meglepően jól érezték magukat a tíz perces ipari masszázstól. Maradtak ránk olyan dokumentumok, melyekből kiderül, hogy ebben a században vibrátorral gyógyították a kövérséget és a torokgyulladást is.
A vibrátor története nem feltétlenül itt kezdődik, egy párizsi erotika múzeumban járva magam láttam, hogy a dildók (amik nem vibrálnak) sokasága olyan régi, mint maga az emberiség, mondhatni amióta ember van a földön, rendületlenül folyik a maszturbálás, és igenis vannak olyan nők, akik ezeket szeretik használni. Az ókori görög társadalomban a mezőkre kitett férfi akt szobrokon rendszeresen veszítették el a szüzességüket a lányok éjszaka, s később is sokszor visszajártak a szobrokra. Az anyag és a forma értelemszerűen változott a korok fejlődésével, míg az ókorból fából, kőből, gyolcsokból maradtak fent dildók, ma már spéci formára gyúrt, mindenféle színű, többnyire test- és hüvelybarát vibrátorokat kaphatunk, elemestül. Bele sem merek gondolni milyen lehetett, amikor konnektorhoz volt kötve a gyönyörforrás.
Az első szabadalmazott vibrátor John Muir nevéhez fűződik, aki 1899-ben jegyeztette be a készüléket. Innentől kezdve a vállalkozók felfedezték a pénzkereseti lehetőséget, látták mennyi nő akarja magáénak a hisztirohamok elleni szerkezetet, így a vibrátor szépen bekerült az otthonokba. Hajtómotorjuk ekkor még kicsi volt, jelentős fejlesztésre szorult, s külsejüket tekintve is jelentős reformokat kellett végrehajtani, hogy megérkezzünk a mai ismert vibrikhez. Újabb feltalálók dolgoztak rajta – persze mind férfiak, – hogy tökéletesítsék a szerkezetet, ami gyakorlatilag hamarabb érkezett meg a háztartásokba, mint a villanyvasaló. 1917-ig az amerikaiak birtokában több vibrátor volt, mint pirítós, így 1900-1940 között újabb tervek és szabadalmak jöttek a konstruktívabb megoldások érdekében.
Ezeket is mind pasik találták ki, akik aztán hazamentek, és talán újságot olvasva konstatálták, hogy anya a hisztirohamát épp kezeli valahol a házban. Miközben az elektromos kütyüt egyre hosszabb használhatósági idővel igyekeztek megalkotni, beindult a szexipar, és a szexjátékok kelléke lett az addig orvosi műszer. A legismertebb korai vibrátoros pornó 1959-ben készült The Nun Story címmel, amiben egy csillagokkal díszített testépítő vetkőzteti le feleségét apáca szerkóból, aki aztán magának esik egy elektromos vibrátorral.
Az ötvenes évektől kezdve a hetvenes évekig katalógusok révén került a lakásokba a kütyü, fedett dobozokban. Az álcázás nem volt könnyű, voltak olyan leleményes műszakisok, akik a porszívó alkatrészeként mellékelték a vibrátort, de rejtették még manikűr készletbe is. Ekkor már nem a hisztéria gyógyítója volt, hanem egy titkos gyönyörforrás, hirtelen szégyellnivaló tárgy lett ízléstelenek köntösben, durva külsővel, akkumulátorral és nem túl hosszú zsinórral. 1973-ban Betty Dodson nőcsoportokat szervezett közös női maszturbálásra azért, hogy felszólaljon a nők szexuális öntudatáért, és megismertette híveit a Hitachi Magic Wand csodáival, amiket ő maga talált ki, ezzel népszerűsítve a nők körében a vibrátort. Ez a szexkönyv nyolc nyelven is piacra került. Még ebben az évben Eve Garden nőknek nyitott szexboltot New Yorkban, majd nem sokkal később San Franciscóban is követték a példáját. Ezekkel a lépésekkel a vibrátor végleg megszűnt hiszti elleni gyógymódnak lenni.
Mindeközben burjánzott a pornóipar, a nagyon szőrös, ma már tényleg vicces fajtából megtudta a nép, mi is a mély torok technika, és mindenki rajta volt a szexen. A dildók, vibrátorok befutottak, ám a radikális feministák igyekeztek ezt megszüntetni, mindhiába. Köztudott, hogy a nyolcvanas években felütötte a fejét az akkor még melegrákként ismert AIDS, ami komoly fenyegetettséget jelent ma is a közegészségügyre. Ez ellen szólalt fel Reagen elnök, aki az alkalmi szex helyett a vibrátort javasolta kampányaiban.
A szexuális tárgyak az emberek fantáziája szerint alakultak, így a vibrátor sem állt meg ott, hogy pusztán rezgő fallosz legyen, készítettek vele dugógépet, ánuszba való gyönyörkeltőt és csiklóizgatót mindenféle színben és formában. A vibrátor mindig társ, lehet rezgő, babarózsaszín, fekete vagy rúzs alakú, a végső választás csak rajtunk múlik. Attól különbözik a dildótól, hogy vibrál. Ha valaki önkielégítéshez keres segédeszközt, kétágút nézzen, ami lehetővé teszi a csikló stimulálását is. Léteznek háromágú masinák, a harmadik csáp az ánuszba illik, így ezt ne kezdők próbálgassák, ha lehet. Közösülés közben, közös igényként felmerülő szexuális játékot közösen válasszuk ki, a legjobb a klitorisz izgatókkal kezdeni, amik kisebb, hengeres vibrátorok. Erősebb stimuláláshoz nagyfejű műpéniszt keressünk, ami inkább egy masszázsgépre hasonlít. A kisebb, kemény műanyagból készült vibrátorok erősebb vibrációt biztosítanak, míg a gumiból vagy szilikonból készültek gyengébbet, kellemeset. Ha már beruházunk egy ilyen darabra, válasszunk olyat, aminek állítható fokozatai vannak, vízálló legyen, és ne legyen hangos. Nincs annál kiábrándítóbb, amikor valami túlságosan hangosan berreg ott lent. Forrás: Cotcot.hu

Sztriptíz és vibrátorok a párizsi szexkiállításon

Erotikakiállítás nyílt Párizsban. Az egész világon az egyik legjelentősebb. A válság miatt a szexpiac is zsugorodik. Még a franciák is kevesebbet költenek vibrátorokra, színes övszerekre, harisnyakötőkre, mint korábban.

Jön az X-Faktor Vibrátor?

Bizarr ajánlatot kapott a képen bugyit villantó angol X-Faktor egyik mentora, Tulisa Contostavlos. A gyönyörű énekesnőt egy online erotikus shop felkérte, tervezzen számukra vibrátort. A munkáért pedig közel 70 millió forintnyi angol fontot kapna.
Az egész világ az angol X-Faktor gyönyörű mentorán kacag, amióta néhány napja, a miami-i repülőtéren lekapcsolta a biztonsági szolgálat. Tulisa vakációzni járt a tengerentúlon, és már a hazafelé tartó gépre igyekezett feljutni, amikor a csomagellenőrzés során kiszedték a sorból. A biztonságiak ugyanis képtelen voltak figyelmen kívül hagyni a híresség bőröndjéből kiszűrődő, rezgő hangot. Átkutatták csomagját, és egy Rampant Rabbit (aki Szex és New York-fan, tudja miről beszélünk) vibrátorra bukkantak. Tulisa természetesen magyarázkodni kezdett, állítólag nem saját használtra vásárolta a segédeszközt, hanem egy nagyon kedves barátját szerette volna meglepni vele… Nos, bármi is legyen az igazság, az arcpirító eset megihlette Anglia legnagyobb erotikus webshopjának, a Lovehoney-nak tulajdonosait. Az online bolt vezetősége 200 ezer fontot, azaz közel 70 millió forintot ajánlott fel Tulisának, ha tervez számukra egy-két exkluzív vibrátort. A pimasz megkeresésre egyelőre nem érkezett válasz – írja a Cosmopolitan.hu

Vibrátor a bugyiban

Se szeri se száma az ujdonságoknak. Hetente jön ki valami új termék, új ötlettel. Izgalmas kis bugyit terveztek azoknak, akik vibrálással szeretnék fokozni az együttlétet.
Diszkrét, izgató és nagyon hatásos segédeszközt dobott piacra az egyik amerikai szexgyár.
A képen látható sokfunkciós bugyi több irányából támad: a kis vibrátor a csikló területét masszírozza, ami eljut a farokgyűrűként szolgáló gyöngyökig is – csakhogy mindkét félnek nagyon nagyon jó legyen. Persze használni nemcsak párban lehet, a gyártó például otthoni viseletre is alkalmasnak tartja.
A termékleírásból kiderül, a kis fekete bugyi nejlon, a gyöngyök és a vibráló egység pedig műanyagból készültek, az egész szerkezet pedig vízálló. Aki rendelésre adná a fejét, ne aggódjon, a kéjdarab diszkrét csomagolásban érkezik.

Én és a műfarok

A minap alkalmam és főleg bátorságom volt kipróbálni legújabb szerzeményemet, amit egy Károly körúti szexboltból tulajdonoltam. Az alkalom egy – milyen más? – magányos este volt, a bátorság pedig egy fél üveg pezsgő. Félhomály, mécsesek a kád szélén, kezemben az egyszerű, mogyorók nélküli [olyan is van ám], 2 méterről semmire sem hasonlító, közelről átlátszó, enyhén színezett és dombormintázott bránerecske, méretét tekintve a garantáltan-nem-repedsz-szét kategória. Kezemben.
Következő ijedelmem: melyik a teteje…? Mármint, egy makkot felismerek, de melyik helyzetben áll a talpán odaképzelt gazdája, illetve fejen? A felismeréstől [vagyis pont a tudatlanságtól] őszinte nevethetnékem támadt, lám, ezen ismeretek híján élem napjaimat… érdekel ez engem egyáltalán? Pornócsatornához túl korán volt még, kompjúterem betegállományban, aztán előhúztam a mellékelt prospektust, amiben 1-2 péniszgyűrű használati képsora felvilágosított. A “lejtős rész”, na, az van felül.
Csinosnak találtam összességében, a méretét idálisnak [majmocskám jutott róla eszembe, ki más], ami szörnyen zavart, az a szaga. Így tanulom meg értékelni az enyhén pisi és geciszagú szerszámokat, ha szembetalálkozom egy motorolaj-szerű gumiszaggal. Megtisztítottam, ahogy kell, és sikosító híján egy rövid, ujjas maszturbálás végtermékével igyekeztem használhatóbbá tenni [később inkább a nyálammal]. Ez a szilikon anyag ugyanis rettentően tapad, mint egy lufi, vagy nem is tudom, micsoda. Ami miatt mégis jó, hogy hajlékony, tehát életszerűbb és kevésbé balesetveszélyes.
Elkezdtem betenni. A bejárat nehezen engedett, szúrt körbe karikára, mintha nem is lenne nyílás, csak úgy tolnám neki mondjuk a combomnak. De szép lassan megnyílt, miközben elkalandoztak a gondolataim, na meg a pezsgő is segített. Bement vagy 10 centi, még izgalomba sem hozott, inkább égett. Aztán kicsit előre döntöttem a csípőmet, erre a maradék is, ütközésig. Mmm, ezt az érzést már szeretem… Ott, legbelül, talán ott csücsül az a bizonyos pont, mindenesetre érzékeny, mint a csiklóm, kellemesen feszül, stb… de többre nem mentem.
Egyáltalán nem terveztem orgazmust, mellesleg gátlás is több volt bennem, mint hevület, de ennyivel be kellett érnem. Hiányzott onnan azért egy ölelő [szorongató, gyömöszölő] kéz, a furakodó lábak, csattanó combok, szexi szőrös has, erő, hangok, forróság… egy ~alakú tárgy messze nem elég. Ígyhát nem bizonyítottam magamra semmit, és nem is fogok arra gyúrni, hogy egy műtárgy elrepítsen a hetedik mennyországig. Ismereteim gyarapításaként mindenesetre azt is kiszámoltam, hogy az a bizonyos ütközés kb 15 centinél van.
Eredeti célomnak megfelelően belepróbáltam egy általános bemeneti nyílásba is, hát az nem kifejezés, mennyire nem oda való. Mármint a Káma Szútrában is megemlített, tövig való elnyelés. Egyelőre fogalmam sincs, hogy az önkéntes öklendezés eme formáját miként fogom elfogadtatni a feltétlen reflexeimmel, de pár szakcikk áttanulmányozása segíthet. Nincs már sok időm. Majd most kiderül, mennyit ér nekem ez az egész. Kezdem néha azt hinni, hogy ennyit mégsem…

A pasim nem bírja a vibrátorom

Az, hogy a képen látható felcsatolható nem tetszene a legtöbbférfinak, rendben elismerjük. De egy olyan vibrátor, amivel szex közben izgathatja magát a nő? Vajon, mi zajlik a pasik agyában? Megkértünk egy szingli és egy házas fickót, válaszoljanak azokra a kérdésekre, amiket sosem mertél feltenni!
A barátnőimtől vibrátort kaptam ajándékba (viccből), mert panaszkodtam nekik, hogy elég rossz a szexuális életem a barátommal. Ők azt javasolták, hogy vegyük be a buliba a játékszert is, hátha jobb lesz, de a pasim elég gátlásos és régimódi, és lehet, hogy szakítana velem. szerintetek mit csináljak?
Házas: Van olyan, aki csak ágyban, párnák közt. Nem vagyunk egyformák. Van olyan, akit a helyszín izgat, van, akit a körülmények, van, aki szereti a társaságot szex közben, legyen az egy élettelen, vibráló rúd. A pasid ezek szerint nem tartozik a legutóbbi kategóriába. Próbáld meg azt, hogy elkezded a szexet az új barátoddal, majd biccentesz a pasidnak, hogy csatlakozzon. Meglátjuk, mi sül ki belőle!
Szingli: Szerintem szimultán használd a pasiddal. Egyszer ő, egyszer a kis barátod. Vagy megfenyegetheted vele, hogy lecseréled, ha nem javul köztetek az eksön. Vagy csak megfenyegetheted vele, hogy ezzel vered meg, ha nem kezd el teljesíteni. Pink.hu

Mészáros Dóra

Mészáros Dóra erotika, szex, bulvárhír linkek: Hogyan lesz egy szexbomba az éjszaka királynője? – Mészáros Dóra arcára engedi a gecijét húsz férfi – Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra – Pornózás közben leharapta partnere fülét Mészáros Dóra Dorothy BlackMészáros Dóra leszbizik a kórházban! Mészáros Dóra szigetjegyet tarhál kinyalhatjuk a seggét – Mészáros Dóra magához illő öregedő csajt választott – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás Szexpláza – Mészáros Dóra és Judy Nero leszbi pornó – Mészáros Dóra hardcore pornóvideók, néger fasztól a pinanyalásig – Mészáros Dóra melléről és fenekéről nyalnak az egyetemisták – Mészáros Dóra maszturbál pornózás előtt – Mészáros Dóra a Playboyban – Mészáros Dóra 2002 képek – Mészáros Dórát egy néger fasz kúrja – Mészáros Dóra sztriptíz a Szexpláza pornóforgatása előtt – Mészáros Dóra néger fasszal szexel a videón – Mészáros Dórával pornózás Szexpláza forgatás – Mészáros Dóra, Judy Nero és Pirner Alma segge