Egyetlen vegyület elegendő ahhoz, hogy bárki hódító legyen – ez a feromon. Az úgynevezett viselkedési hormon, amelyet az emberi test is termel, már a parfümökben is megjelent. A hatása pedig óriási. A feromonok olyan kémiai vegyületek, amelyek eredetileg az élőlények közötti kommunikációt szolgálják. Egyaránt jelen vannak az állatokban, és az emberekben is. Szerte az élővilágban fontos szerepük van, hiszen ezek voltak a kommunikáció legelső formái és ma is ezernyi információt közölnek a fajtársak és a különböző fajok között is.
– Természetesen a feromon az emberek esetében is meghatározó, hiszen ez egy hormon. Ez a vegyület felel a nemi viselkedésünkért, azaz lényegében valóban nem tudatosan döntünk arról, hogy kibe leszünk szerelmesek, azaz kit érzünk majd igazán a társunknak. A feromon ugyanis az ösztöneinkre hat, egészen pontosan a fajfenntartási ösztönre, amely értelemszerűen szexuális késztetést is kivált. A modern társadalmakban azért változott meg a feromonok szerepe, mert a szaglásunk egyszerűen elsatnyult. Így tulajdonképpen a feromonos parfümök becsapnak bennünket, hiszen azt az énünket csalogatja elő, amelyik általában szunnyad bennünk.
– Érezni-e különbséget ugyanazon illatú hagyományos, illetve feromonos parfüm között?
– Nem, mert olyan alacsony koncentrátumról van szó, amit a szaglásunk már nem érzékel, vagyis az agy is csak tudat alatt dolgozza fel a kapott információt. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a feromonos parfüm nem csak az illatával hat. Tény ugyanis, hogy aki meg van győződve arról, hogy egy titkos, csábító illat lengi körül, az sokkal magabiztosabban, csábítóbban viselkedik. Az ilyen pacsuli tehát az önbizalmat is erősíti, ami kétségkívül jól jöhet egy randin.
– Kíváncsiságból próbáltam ki a feromonos parfümöt, de nem vártam tőle semmi különleges hatást. Talán ezért is lepődtem meg annyira a visszajelzéseken – árulta el egy vállalkozó kedvű nő..
– Ugyanazt az illatot választottam ebből a változatból, amit egyébként is használok. Mikor magamra fújtam, attól kezdve állandóan dicsérték, hogy milyen jó illatom van. Volt, hogy még az utcán is megállított egy nő, mit használok, mert annyira tetszik neki. A sima parfümöm is ugyanolyan illatú, de arra nem kapok ennyi dicsérő megjegyzést, úgyhogy biztosan van valamilyen hatása az emberekre.
Mi a feromon eredeti szerepe? A társak azonosítása, a terület megjelölése, a nemi érdeklődés intenzitásának kifejezése.
Milyenek vannak? Kétféle feromon létezik, az androstenone és az androstedione nevű. Előbbi nőkben és férfiakban egyaránt jelen van, míg az utóbbi csak a férfiak izzadságában és vizeletében mutatható ki, és szó szerint mágnesként vonzza a nőket. A kifejezés egyébiránt görög eredetű, a phero (viselkedés) és hormone szavak összeolvadásával keletkezett, azaz annyit tesz: viselkedéshormon.
Feromonos parfümöt az Intim Centerben vásárolhatsz!
Kategóriák
-
Legutóbbi bejegyzések
- Nyilvános maszti a szexshopban, a tulaj lépett közbe!
- Én és a műfarok
- Az ilyen szexboltok miatt szerethető Budapest
- Vibrátoros készlet, zselés
- Szexshop vásárlás női szemmel
- A vibrátorról – online felmérés
- Egyre többen vásárolnak guminőt és más szexkelléket
- Péniszpumpa, átlátszó
- Szexshop
- Amit csak lehet, azt feldugják
- Vibrátor, Close2You harmónia
- A pasim nem bírja a vibrátorom
- Tuti szexkütyük az orgazmusért
- Alekoszt szexuális segédeszközzel lepte meg a párja
- Pornó fut a Fidesz és az MSZP neve alatt
- Szexshop választék rövid összefoglaló
- Az olvasotabb bejegyzések a Szexshop oldalról
- Mészáros Dóra
- A rózsaszín szexjátékok a kedvencek
- Itt a pornóadó
- Orális szex és vibrátor szilveszterre
- A Viagra még a nőket is gerjeszti?
- Vibrátor, kéjgolyó és vibráló tojás nyerte a cseh designdíjat
- Ujjra húzható izgató szexeszköz: delfin
- Botrány a Victoria’s Secret szexi bugyik körül
- Blikk a szexshopban
- Szexshop ötletek újévre, Intim Center minden nap nyitva
- Vibrációs prosztata masszőr
- Kristály dildó
- Zöld szex
Címkék
budapest csiklóizgató design dildó dizájn dvd egér erotika erotikus fehérnemű füzér felcsastolható felcsatolható formatervező gésagolyó g-pont guminő intim center műfasz műpénisz maszturbálás párkapcsolat péniszgyűrű péniszpumpa pillangóbugyi pornófilm pornófilmek potencianövelő segédeszköz sex-shop sexshop sikosító színész szex szexüzlet szexbaba szexbolt szexkellék Szexkellékek szexműsor szex shop szexshop szextársas szexualitás vagina vibrátorLegutóbbi hozzászólások
Archívum
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
Meta
Szexpláza- Gárdista cica pornózott – videóHazudós kis ribanc, aki képmutatós is. Te is szétkefélnéd mi, büntetésképp? A bort iszik és vizet prédikál tipikus esete a Nikki Miller nevű pornós, aki leszbikus filmekben szerepel, miközben a köztudottan melegellenes Magyar Gárda tagja. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók. További szex, pornó, celeb hírek: Szexpláza pornós pláz […]
- Spanyol szinésznő maszturbál a kádban – videóSpanyol tüzes cica, aki kéjelegve, kielégíti magát. Nagyon szép látvány. Legutóbb Rachel Starr pornós volt az, akinek közszemlére tettük intim tetoválását, és annak ellenére, hogy a feladat nem bizonyult túl könnyűnek, sorra jöttek szerkesztőségünkbe a helyes megfejtések. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók. További szex, pornó, […]
- Önmegvalósító pornó – videóKi így, ki úgy tudja megvalósítani önmagát. Ennek a kis ribancnak a pornó segített a kitárulkozásban. Kijött egy előzetes a Cherry című, Berlinalén bemutatott filmhez, ami egy Angelina nevű lányról (Ashley Hinshaw – Az erő krónikája) szól, aki elhagyja a szülői házat, és belesodródik a pornóiparba. A film megpróbálja előítéletektől mentesen bemutatni a lány […]
- Uristen@menny.hu – teljes videóEgy kurva bárkivel elmegy kétezerért Pesten, négyezerért már “mounikázik” is. A sarkon hittérítők ajánlgatják a mennyország e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Rendezte:Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt – A Kálmánchelyi Stefanovics Végh trió rajongótábora úgy látszik, nem […]
- Szexpláza februári top keresőszavak a Google szerintSzexpláza február top keresőszavakat nézve, a Google analytics szerint, nem az általános pornós szavakat nézve, most VV pornós Verára, polgári nevén Kertész Verára volt a legnagyobb érdeklődés. Érdekes, hogy a szex, szót sokan sex beütésével keresik, mint pl a szexpláza helyett sexpláza, vagy testvér szex, helyett testvér sex. A keresőszavak listája sorrend […]
- Pongó Nóra plázacica privát castingon – képek és videóA Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát castiongjain orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicák […]
- 101 kiskutya – pornó képregényA 101 kiskutya pornó képregény változatához kattints a fotóra: További erotikus képregények: Szexképregény: Szexképregény 11001 ostorcsapás – Rajzolt pornó a cartoon, anime, hentai, comic – Tokió korlátozná a hentai manga erotikát – Pornórajzfilm Pure loves – Hentai pornó – Pornó rajzok hentai - […]
- 150 férfira edz a brit pornósMeglátjuk sikerülni fog e neki, nem kis baszás, az már szent. Ruby Redsről eddig nem véletlenül nem hallottunk egy árva szót sem – nem igazán történt vele említésre méltó a pornószakmában. Na de majd most. A vörös hajú művésznőcske lesz a főszereplője ugyanis annak a rekordkísérletnek, amit a brit Red Hot Tv hirdetett meg a […]
- Szőke bögyös rabszolgát terrorizálnak – videóSzőke bögyös rabszolgát terrorizálnak. A videó a Tagi szexhírek oldalon itt található. További szex pornó celeb hírek: Az új rabnő - Bódi Sylvit lekötözte egy csomó izmos farok - A papok verték és megdugták a kisgyerekeket - BDSM csajok a rabszolgáim - A szexrabszolga - Rabszolgaként tartottak nőket - Úrnőd vagyok 1 - Titkárnőből rabszolga 6. rész. […]
- Pornós Verához társulna még pár VV sztár egy ponófilm forgatásonBármi előfordulhat, ez meg aztán pláne elképzelhető, ahogy egymást basszák a Való Viág “sztárjai”. A kicsit Zimány Lindásan öltözött Kutai Kinga cselszövő lány és barátja, Peti úgy gondolja, Verának nevetnie kell majd pornós múltján, hiszen ahogy a valóságshow-veterán fogalmaz… A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található. További szex, po […]
- Gárdista cica pornózott – videó
Oldalak
