A Twilight szépsége, Ashley Greene megunhatta, hogy Joe Jonas mellett le kellett mondania a testi örömökről, ezért elhagyta a tini kedvencet.
Demi Lovatónak jó napjai vannak. A rajongói kitartottak mellette a lecsúszása ellenére is, új szerződést kapott, és már a szellemi leépülését okozó Ashley Greene-t sem kell többé volt párja mellett látni. A Twilight-széria egyetlen értékelhető összetevője ugyanis búcsút intett Joe Jonasnak. A szakítás állítólag már több hete megtörtént, de nem szerették volna a világ orrára kötni. Ami érthető, mert most kezdődhet a találgatások és magyarázkodások időszaka, hogy miért is ért véget az egyetlen példaértékűnek mondható sztárrománc.
A szerelem lángjának elalvása valószínűleg pont azért következett be, mert annyira tisztán éltek. A Jónás tesók középső tagja ugyanis nászéjszakáig tartó szüzességet fogadott, így a közismerten igencsak pajzán Ashley-nek be kellett érnie kézfogással és csókokkal. Ez egy darabig biztos ki lehet bírni, de hosszútávon nem kivitelezhető a szűziesség, ha egyszer az ember lánya már nem az.
Ezen pedig az sem segített, hogy szinte havonta látták megpakolva elhagyni különböző szexshopokat. Viszont, ha eltekintünk a Jonas Brothers állítólagos ártatlanágától, ami inkább az imázsuk része, mintsem az igazság, akkor a munka szedhette szét a párost. A közös nyolc hónapjuk alatt Ashley már a harmadik filmjét forgatja, Joe pedig folyamatosan stúdiózik. Szóval idejük nem sok volt egymásra.
Meztelen képek a Twilight sztárjáról. Unalmasabb lenne a sztárvilág a véletlenül kiszivárgott privát képeik nélkül – ezúttal Ashley Green, barátjának szánt fotói kerültek elő.
A Twilight széria az elkövetkezendő napokban újabb rajongókat fog találni magának, és nem azért mert végre egy értékelhető részt is papírra vetettek. A népszerűséget a filmverziók egyik főszereplője, Ashley Green okozza majd, illetve a teste. A huszonkét éves színésznő ugyanis úgy járt, mint Rihanna, Cassie, Pamela Anderson, és sokan mások – a magán jelleggel készült meztelen fotóit ellopták. A képek valódiságát maga az érintett is elismerte, de már gondolkozik rajta, miként lehetne eltüntetni őket a netről.
A történetben egyelőre csak az ismeretlen, hogy kinek küldte őket, és ki volt, oly kedves vele, amikor nyilvánossá tette őket. Bár az előbbire sokan a Pletykafészek sztárját, Chace Crawfordot tippelik, hiszen az elmúlt napokban többször is félreérthetetlen helyzetben kapták rajta őket.
Kategóriák
-
Legutóbbi bejegyzések
- Nyilvános maszti a szexshopban, a tulaj lépett közbe!
- Én és a műfarok
- Az ilyen szexboltok miatt szerethető Budapest
- Vibrátoros készlet, zselés
- Szexshop vásárlás női szemmel
- A vibrátorról – online felmérés
- Egyre többen vásárolnak guminőt és más szexkelléket
- Péniszpumpa, átlátszó
- Szexshop
- Amit csak lehet, azt feldugják
- Vibrátor, Close2You harmónia
- A pasim nem bírja a vibrátorom
- Tuti szexkütyük az orgazmusért
- Alekoszt szexuális segédeszközzel lepte meg a párja
- Pornó fut a Fidesz és az MSZP neve alatt
- Szexshop választék rövid összefoglaló
- Az olvasotabb bejegyzések a Szexshop oldalról
- Mészáros Dóra
- A rózsaszín szexjátékok a kedvencek
- Itt a pornóadó
- Orális szex és vibrátor szilveszterre
- A Viagra még a nőket is gerjeszti?
- Vibrátor, kéjgolyó és vibráló tojás nyerte a cseh designdíjat
- Ujjra húzható izgató szexeszköz: delfin
- Botrány a Victoria’s Secret szexi bugyik körül
- Blikk a szexshopban
- Szexshop ötletek újévre, Intim Center minden nap nyitva
- Vibrációs prosztata masszőr
- Kristály dildó
- Zöld szex
Címkék
budapest csiklóizgató design dildó dizájn dvd egér erotika erotikus fehérnemű füzér felcsastolható felcsatolható formatervező gésagolyó g-pont guminő intim center műfasz műpénisz maszturbálás párkapcsolat péniszgyűrű péniszpumpa pillangóbugyi pornófilm pornófilmek potencianövelő segédeszköz sex-shop sexshop sikosító színész szex szexüzlet szexbaba szexbolt szexkellék Szexkellékek szexműsor szex shop szexshop szextársas szexualitás vagina vibrátorLegutóbbi hozzászólások
Archívum
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
Meta
Szexpláza- Gárdista cica pornózott – videóHazudós kis ribanc, aki képmutatós is. Te is szétkefélnéd mi, büntetésképp? A bort iszik és vizet prédikál tipikus esete a Nikki Miller nevű pornós, aki leszbikus filmekben szerepel, miközben a köztudottan melegellenes Magyar Gárda tagja. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók. További szex, pornó, celeb hírek: Szexpláza pornós pláz […]
- Spanyol szinésznő maszturbál a kádban – videóSpanyol tüzes cica, aki kéjelegve, kielégíti magát. Nagyon szép látvány. Legutóbb Rachel Starr pornós volt az, akinek közszemlére tettük intim tetoválását, és annak ellenére, hogy a feladat nem bizonyult túl könnyűnek, sorra jöttek szerkesztőségünkbe a helyes megfejtések. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók. További szex, pornó, […]
- Önmegvalósító pornó – videóKi így, ki úgy tudja megvalósítani önmagát. Ennek a kis ribancnak a pornó segített a kitárulkozásban. Kijött egy előzetes a Cherry című, Berlinalén bemutatott filmhez, ami egy Angelina nevű lányról (Ashley Hinshaw – Az erő krónikája) szól, aki elhagyja a szülői házat, és belesodródik a pornóiparba. A film megpróbálja előítéletektől mentesen bemutatni a lány […]
- Uristen@menny.hu – teljes videóEgy kurva bárkivel elmegy kétezerért Pesten, négyezerért már “mounikázik” is. A sarkon hittérítők ajánlgatják a mennyország e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Rendezte:Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt – A Kálmánchelyi Stefanovics Végh trió rajongótábora úgy látszik, nem […]
- Szexpláza februári top keresőszavak a Google szerintSzexpláza február top keresőszavakat nézve, a Google analytics szerint, nem az általános pornós szavakat nézve, most VV pornós Verára, polgári nevén Kertész Verára volt a legnagyobb érdeklődés. Érdekes, hogy a szex, szót sokan sex beütésével keresik, mint pl a szexpláza helyett sexpláza, vagy testvér szex, helyett testvér sex. A keresőszavak listája sorrend […]
- Pongó Nóra plázacica privát castingon – képek és videóA Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát castiongjain orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicák […]
- 101 kiskutya – pornó képregényA 101 kiskutya pornó képregény változatához kattints a fotóra: További erotikus képregények: Szexképregény: Szexképregény 11001 ostorcsapás – Rajzolt pornó a cartoon, anime, hentai, comic – Tokió korlátozná a hentai manga erotikát – Pornórajzfilm Pure loves – Hentai pornó – Pornó rajzok hentai - […]
- 150 férfira edz a brit pornósMeglátjuk sikerülni fog e neki, nem kis baszás, az már szent. Ruby Redsről eddig nem véletlenül nem hallottunk egy árva szót sem – nem igazán történt vele említésre méltó a pornószakmában. Na de majd most. A vörös hajú művésznőcske lesz a főszereplője ugyanis annak a rekordkísérletnek, amit a brit Red Hot Tv hirdetett meg a […]
- Szőke bögyös rabszolgát terrorizálnak – videóSzőke bögyös rabszolgát terrorizálnak. A videó a Tagi szexhírek oldalon itt található. További szex pornó celeb hírek: Az új rabnő - Bódi Sylvit lekötözte egy csomó izmos farok - A papok verték és megdugták a kisgyerekeket - BDSM csajok a rabszolgáim - A szexrabszolga - Rabszolgaként tartottak nőket - Úrnőd vagyok 1 - Titkárnőből rabszolga 6. rész. […]
- Pornós Verához társulna még pár VV sztár egy ponófilm forgatásonBármi előfordulhat, ez meg aztán pláne elképzelhető, ahogy egymást basszák a Való Viág “sztárjai”. A kicsit Zimány Lindásan öltözött Kutai Kinga cselszövő lány és barátja, Peti úgy gondolja, Verának nevetnie kell majd pornós múltján, hiszen ahogy a valóságshow-veterán fogalmaz… A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található. További szex, po […]
- Gárdista cica pornózott – videó
Oldalak
