A videón: Orosz Barbara, Mészáros Dóra, francia bugyi, tanga, nő alsóneműk. Cikk: Titokban mindenki ragaszkodik az elnyűtt fehérneműhöz! Az alsónemű fogyóeszköz. Néha azonban foggal-körömmel ragaszkodunk egy-egy szerényebb küllemű, de roppant kényelmes darabhoz, hiába érezzük, hogy a legkevésbé sem szép vagy vágykeltő. Na de hogy áll mindehhez a partner, aki nemcsak a szárítókötélen, de néha rajtunk is felfedezi az ócska holmit?
A fehérnemű választással és vásárlással behatóbban foglalkozó, jobbára tudományos igényű összeállítások sosem mulasztják el kifejteni, hogy amellett, hogy az esztétika javára néha a komfortot áldozzuk fel, az egészségügyi kockázatok is számosak. Az állunkig felpolcolt, összeszorított mellektől a kelleténél szorosabb férfialsónadrágig végtelen a tiltólistás viseletek lajstroma – de szívre a kezet: hát melyikőnk hagyott már ott egy-egy parázna darabot pusztán azért, mert néhány “friss amerikai kutatási eredmény” szerint rendetlenkedő vérkeringést vagy bőrirritációt okozhat a Pam Andersont – fénykorában – idéző alsónemű? A színfalak mögé kukkantva azonban a másik végletért sem kell messzire mennünk: a legkényelmesebb fehérneműinkhez körmünk szakadtáig ragaszkodunk, még akkor is, ha a szebb napokat látott bugyi vagy trikó már rég nem a szalonképes darabok sorát erősíti.
A titkos favoritok: A szép “alsóruházat” tehát nem mindig kényelmes, de igaz a fordítottja is: a kínain vásárolt négyszáz forintos tarka pamutbugyi a szívünk csücske, és hiába sorakozik mellette a fiókban a buja, fekete csipkéstől a testszínű tangán át a hófehér csúcskreációkig mindenféle divatos, puccos holmi, a kedvencet még akkor sem negligáljuk, ha az idő vasfoga már jócskán kikezdte. Bolyhos, fakó, és a kritikus helyeken már igazán csak a szentlélek tartja össze – “kategóriájának” igazi vesztese. Hiába. Hetente legalább egyszer, sűrű sóhajtozások közepette, akkor is felvesszük nagy titokban.
A nagyanyai jó tanács, miszerint úrinő mindig ad a részletekre (a fehérnemű, a köröm, a lábbeli makulátlansága etc.) ilyenkor mindig kicsit zárójelbe kerül, de ellenállhatatlan a vágy arra a mesés kényelemre, amit az olcsó holmi ígér. A tanga bevág, örökké igazgatni kell; a szatén, csipkés franciabugyitól mindig kivörösödik a bőr, és úgy viszket benne a szemérem, hogy ötpercenként a mosdóba kell rohangálnunk vakaródzni; az egyiknek a varrása van rossz helyen, azért irritál, a másikat a fenekünk legmélyéről kell kihalászni rendszeresen… de az a leharcolt kis pamut, arra aztán sosincs panasz. Nem hódításra álmodták meg, rendben, de nem is ebben szeretjük bűvölni az urunkat – ennyi kényelem meg jár. Nem?
Az iménti okfejtésből lényegében azt olvassuk ki, amit amúgy is tudtunk: a reklámcelebek formás testén feszülő, sokat sejtető alsóneműk is inkább a hölgyek vásárlási kedvét fokozzák. Ami persze nem jelenti azt, hogy a férfiak szexuális kedvével ne tenné ugyanezt egy-egy kacér kis együttes, de az egekig púpozott keblek és a szinte semmit sem takaró bugyik mellett igazán megfér a hétköznapokban – amúgy lazításképpen – egy-két szerényebb “kiképzésű”, de hűséges darab. Aztán amikor elterpeszkedik rajtuk az első lyuk, vagy a cérnaszálak egyre nagyobb számban indulnak útjukra a gumírozás mentén, nincs több egérút: szemétbe velük. (Nehéz pillanatok ezek, tudjuk mi is, de aztán emelt fővel indulhatunk vadászatra: irány a piac vagy valamelyik középkategóriás fehérneműüzlet – szolid, hagyományos, strapabíró pamutholmit keresünk, extrák nélkül.)
Férfiszemmel: Hogy miként vélekedik minderről a mellettünk élő hím? Újságíró férfikollégánk – szerintünk reprezentatív – véleményét másoljuk ide, de okulásképpen ettől eltérő tapasztalatokról is kíváncsian olvasnánk.
“Hogy tanga vagy francia, ledér csipkés-selyem vagy sportos pamut? Olyan típusú probléma ez is, amit a nők szeretnek túlmisztifikálni, ha arról van szó, mi is lenne nekünk az igazán tetszetős. No azért az extrém végletet jelentő, Bridget Jones-féle nagyibugyogó kiverheti a biztosítékot, szó se róla, de alapvetően az ajándékra koncentrálunk karácsonykor is, nem a díszes csomagolásra. Az persze jóleső büszkeséggel tölt el, ha a nő értünk cicomázza fel magát alul is, és azt sem szeretnénk, ha a meghódításunk utáni heteket azonnal a piacos ócskaságok, a “takarításhoz jó lesz még” stílus váltaná fel. De látni kell, hogy az évfordulók, Valentin-napok – már akinek -, meghitt, romantikus esték kötelező (?) szexi darabjai mellett bizony ott lapul a nő polcán a praktikum is. És ez így van jól. Mi sem rajongunk a satu kényelmességét ígérő feszes gatyáért (nagyapám a Duna-parton eltöltött nyarakra egyenesen térdszoknyát varratott nagyanyámmal, hadd lengjen, aminek lengeni kell), így neki sem kell leheletnyi csipkében intézni a nagybevásárlást. Egyvalami azért alap: fazonra és anyagra, mintára és cicomára való tekintet nélkül fontos, hogy a női bugyi ne legyen rongyos. Óhatatlanul a mögöttes tartalomra vetítjük az igénytelenséget, és ez nem valami biztató. Nyilván nem aranyszabály ez sem, hiszen vannak esték, amikor úgyis hamarabb lekerül, mint hogy egyáltalán szemrevételeznénk, sőt annak örülünk csak igazán, ha nincs is egyáltalán. Jócskán túlaggódják ezt, mondom én.”
Kategóriák
-
Legutóbbi bejegyzések
- Nyilvános maszti a szexshopban, a tulaj lépett közbe!
- Én és a műfarok
- Az ilyen szexboltok miatt szerethető Budapest
- Vibrátoros készlet, zselés
- Szexshop vásárlás női szemmel
- A vibrátorról – online felmérés
- Egyre többen vásárolnak guminőt és más szexkelléket
- Péniszpumpa, átlátszó
- Szexshop
- Amit csak lehet, azt feldugják
- Vibrátor, Close2You harmónia
- A pasim nem bírja a vibrátorom
- Tuti szexkütyük az orgazmusért
- Alekoszt szexuális segédeszközzel lepte meg a párja
- Pornó fut a Fidesz és az MSZP neve alatt
- Szexshop választék rövid összefoglaló
- Az olvasotabb bejegyzések a Szexshop oldalról
- Mészáros Dóra
- A rózsaszín szexjátékok a kedvencek
- Itt a pornóadó
- Orális szex és vibrátor szilveszterre
- A Viagra még a nőket is gerjeszti?
- Vibrátor, kéjgolyó és vibráló tojás nyerte a cseh designdíjat
- Ujjra húzható izgató szexeszköz: delfin
- Botrány a Victoria’s Secret szexi bugyik körül
- Blikk a szexshopban
- Szexshop ötletek újévre, Intim Center minden nap nyitva
- Vibrációs prosztata masszőr
- Kristály dildó
- Zöld szex
Címkék
budapest csiklóizgató design dildó dizájn dvd egér erotika erotikus fehérnemű füzér felcsastolható felcsatolható formatervező gésagolyó g-pont guminő intim center műfasz műpénisz maszturbálás párkapcsolat péniszgyűrű péniszpumpa pillangóbugyi pornófilm pornófilmek potencianövelő segédeszköz sex-shop sexshop sikosító színész szex szexüzlet szexbaba szexbolt szexkellék Szexkellékek szexműsor szex shop szexshop szextársas szexualitás vagina vibrátorLegutóbbi hozzászólások
Archívum
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
Meta
Szexpláza- Gárdista cica pornózott – videóHazudós kis ribanc, aki képmutatós is. Te is szétkefélnéd mi, büntetésképp? A bort iszik és vizet prédikál tipikus esete a Nikki Miller nevű pornós, aki leszbikus filmekben szerepel, miközben a köztudottan melegellenes Magyar Gárda tagja. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók. További szex, pornó, celeb hírek: Szexpláza pornós pláz […]
- Spanyol szinésznő maszturbál a kádban – videóSpanyol tüzes cica, aki kéjelegve, kielégíti magát. Nagyon szép látvány. Legutóbb Rachel Starr pornós volt az, akinek közszemlére tettük intim tetoválását, és annak ellenére, hogy a feladat nem bizonyult túl könnyűnek, sorra jöttek szerkesztőségünkbe a helyes megfejtések. A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt találhatók. További szex, pornó, […]
- Önmegvalósító pornó – videóKi így, ki úgy tudja megvalósítani önmagát. Ennek a kis ribancnak a pornó segített a kitárulkozásban. Kijött egy előzetes a Cherry című, Berlinalén bemutatott filmhez, ami egy Angelina nevű lányról (Ashley Hinshaw – Az erő krónikája) szól, aki elhagyja a szülői házat, és belesodródik a pornóiparba. A film megpróbálja előítéletektől mentesen bemutatni a lány […]
- Uristen@menny.hu – teljes videóEgy kurva bárkivel elmegy kétezerért Pesten, négyezerért már “mounikázik” is. A sarkon hittérítők ajánlgatják a mennyország e-mail címét, és baseballütős fazonok flangálnak egy szál trikóban. Mi keresnivalója lehet itt Istennek? Rendezte:Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt – A Kálmánchelyi Stefanovics Végh trió rajongótábora úgy látszik, nem […]
- Szexpláza februári top keresőszavak a Google szerintSzexpláza február top keresőszavakat nézve, a Google analytics szerint, nem az általános pornós szavakat nézve, most VV pornós Verára, polgári nevén Kertész Verára volt a legnagyobb érdeklődés. Érdekes, hogy a szex, szót sokan sex beütésével keresik, mint pl a szexpláza helyett sexpláza, vagy testvér szex, helyett testvér sex. A keresőszavak listája sorrend […]
- Pongó Nóra plázacica privát castingon – képek és videóA Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát castiongjain orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicák […]
- 101 kiskutya – pornó képregényA 101 kiskutya pornó képregény változatához kattints a fotóra: További erotikus képregények: Szexképregény: Szexképregény 11001 ostorcsapás – Rajzolt pornó a cartoon, anime, hentai, comic – Tokió korlátozná a hentai manga erotikát – Pornórajzfilm Pure loves – Hentai pornó – Pornó rajzok hentai - […]
- 150 férfira edz a brit pornósMeglátjuk sikerülni fog e neki, nem kis baszás, az már szent. Ruby Redsről eddig nem véletlenül nem hallottunk egy árva szót sem – nem igazán történt vele említésre méltó a pornószakmában. Na de majd most. A vörös hajú művésznőcske lesz a főszereplője ugyanis annak a rekordkísérletnek, amit a brit Red Hot Tv hirdetett meg a […]
- Szőke bögyös rabszolgát terrorizálnak – videóSzőke bögyös rabszolgát terrorizálnak. A videó a Tagi szexhírek oldalon itt található. További szex pornó celeb hírek: Az új rabnő - Bódi Sylvit lekötözte egy csomó izmos farok - A papok verték és megdugták a kisgyerekeket - BDSM csajok a rabszolgáim - A szexrabszolga - Rabszolgaként tartottak nőket - Úrnőd vagyok 1 - Titkárnőből rabszolga 6. rész. […]
- Pornós Verához társulna még pár VV sztár egy ponófilm forgatásonBármi előfordulhat, ez meg aztán pláne elképzelhető, ahogy egymást basszák a Való Viág “sztárjai”. A kicsit Zimány Lindásan öltözött Kutai Kinga cselszövő lány és barátja, Peti úgy gondolja, Verának nevetnie kell majd pornós múltján, hiszen ahogy a valóságshow-veterán fogalmaz… A teljes cikk és a videó a Tagi szexhírek oldalon itt található. További szex, po […]
- Gárdista cica pornózott – videó
Oldalak
