Milyen a vágyfokozó bugyi?

A videón: Orosz Barbara, Mészáros Dóra, francia bugyi, tanga, nő alsóneműk. Cikk: Titokban mindenki ragaszkodik az elnyűtt fehérneműhöz! Az alsónemű fogyóeszköz. Néha azonban foggal-körömmel ragaszkodunk egy-egy szerényebb küllemű, de roppant kényelmes darabhoz, hiába érezzük, hogy a legkevésbé sem szép vagy vágykeltő. Na de hogy áll mindehhez a partner, aki nemcsak a szárítókötélen, de néha rajtunk is felfedezi az ócska holmit? A fehérnemű választással és vásárlással behatóbban foglalkozó, jobbára tudományos igényű összeállítások sosem mulasztják el kifejteni, hogy amellett, hogy az esztétika javára néha a komfortot áldozzuk fel, az egészségügyi kockázatok is számosak. Az állunkig felpolcolt, összeszorított mellektől a kelleténél szorosabb férfialsónadrágig végtelen a tiltólistás viseletek lajstroma – de szívre a kezet: hát melyikőnk hagyott már ott egy-egy parázna darabot pusztán azért, mert néhány “friss amerikai kutatási eredmény” szerint rendetlenkedő vérkeringést vagy bőrirritációt okozhat a Pam Andersont – fénykorában – idéző alsónemű? A színfalak mögé kukkantva azonban a másik végletért sem kell messzire mennünk: a legkényelmesebb fehérneműinkhez körmünk szakadtáig ragaszkodunk, még akkor is, ha a szebb napokat látott bugyi vagy trikó már rég nem a szalonképes darabok sorát erősíti.
A titkos favoritok: A szép “alsóruházat” tehát nem mindig kényelmes, de igaz a fordítottja is: a kínain vásárolt négyszáz forintos tarka pamutbugyi a szívünk csücske, és hiába sorakozik mellette a fiókban a buja, fekete csipkéstől a testszínű tangán át a hófehér csúcskreációkig mindenféle divatos, puccos holmi, a kedvencet még akkor sem negligáljuk, ha az idő vasfoga már jócskán kikezdte. Bolyhos, fakó, és a kritikus helyeken már igazán csak a szentlélek tartja össze – “kategóriájának” igazi vesztese. Hiába. Hetente legalább egyszer, sűrű sóhajtozások közepette, akkor is felvesszük nagy titokban.
A nagyanyai jó tanács, miszerint úrinő mindig ad a részletekre (a fehérnemű, a köröm, a lábbeli makulátlansága etc.) ilyenkor mindig kicsit zárójelbe kerül, de ellenállhatatlan a vágy arra a mesés kényelemre, amit az olcsó holmi ígér. A tanga bevág, örökké igazgatni kell; a szatén, csipkés franciabugyitól mindig kivörösödik a bőr, és úgy viszket benne a szemérem, hogy ötpercenként a mosdóba kell rohangálnunk vakaródzni; az egyiknek a varrása van rossz helyen, azért irritál, a másikat a fenekünk legmélyéről kell kihalászni rendszeresen… de az a leharcolt kis pamut, arra aztán sosincs panasz. Nem hódításra álmodták meg, rendben, de nem is ebben szeretjük bűvölni az urunkat – ennyi kényelem meg jár. Nem?
Az iménti okfejtésből lényegében azt olvassuk ki, amit amúgy is tudtunk: a reklámcelebek formás testén feszülő, sokat sejtető alsóneműk is inkább a hölgyek vásárlási kedvét fokozzák. Ami persze nem jelenti azt, hogy a férfiak szexuális kedvével ne tenné ugyanezt egy-egy kacér kis együttes, de az egekig púpozott keblek és a szinte semmit sem takaró bugyik mellett igazán megfér a hétköznapokban – amúgy lazításképpen – egy-két szerényebb “kiképzésű”, de hűséges darab. Aztán amikor elterpeszkedik rajtuk az első lyuk, vagy a cérnaszálak egyre nagyobb számban indulnak útjukra a gumírozás mentén, nincs több egérút: szemétbe velük. (Nehéz pillanatok ezek, tudjuk mi is, de aztán emelt fővel indulhatunk vadászatra: irány a piac vagy valamelyik középkategóriás fehérneműüzlet – szolid, hagyományos, strapabíró pamutholmit keresünk, extrák nélkül.)
Férfiszemmel: Hogy miként vélekedik minderről a mellettünk élő hím? Újságíró férfikollégánk – szerintünk reprezentatív – véleményét másoljuk ide, de okulásképpen ettől eltérő tapasztalatokról is kíváncsian olvasnánk.
“Hogy tanga vagy francia, ledér csipkés-selyem vagy sportos pamut? Olyan típusú probléma ez is, amit a nők szeretnek túlmisztifikálni, ha arról van szó, mi is lenne nekünk az igazán tetszetős. No azért az extrém végletet jelentő, Bridget Jones-féle nagyibugyogó kiverheti a biztosítékot, szó se róla, de alapvetően az ajándékra koncentrálunk karácsonykor is, nem a díszes csomagolásra. Az persze jóleső büszkeséggel tölt el, ha a nő értünk cicomázza fel magát alul is, és azt sem szeretnénk, ha a meghódításunk utáni heteket azonnal a piacos ócskaságok, a “takarításhoz jó lesz még” stílus váltaná fel. De látni kell, hogy az évfordulók, Valentin-napok – már akinek -, meghitt, romantikus esték kötelező (?) szexi darabjai mellett bizony ott lapul a nő polcán a praktikum is. És ez így van jól. Mi sem rajongunk a satu kényelmességét ígérő feszes gatyáért (nagyapám a Duna-parton eltöltött nyarakra egyenesen térdszoknyát varratott nagyanyámmal, hadd lengjen, aminek lengeni kell), így neki sem kell leheletnyi csipkében intézni a nagybevásárlást. Egyvalami azért alap: fazonra és anyagra, mintára és cicomára való tekintet nélkül fontos, hogy a női bugyi ne legyen rongyos. Óhatatlanul a mögöttes tartalomra vetítjük az igénytelenséget, és ez nem valami biztató. Nyilván nem aranyszabály ez sem, hiszen vannak esték, amikor úgyis hamarabb lekerül, mint hogy egyáltalán szemrevételeznénk, sőt annak örülünk csak igazán, ha nincs is egyáltalán. Jócskán túlaggódják ezt, mondom én.”